H Í R E K E S T E
Örökös szentségimádási nap
A gyulafehérvári főegyházmegyében holnap a csíkdelnei plébániatemplomban tartják az örökös szentségimádási napot. A húsvéti időszakban is örömmel járuljunk a kenyér színe alatt rejtőző feltámadt Krisztus elé, megköszönve a megváltás ajándékát, dicsőítve és imádva Őt a legméltóságosabb Oltáriszentségben.
Bérmálás Székelykálon és Iszlón
Holnap a székelykáli plébániatemplomban a délelőtt tíz órakor kezdődő szentmise keretében 19 fiatal, délután öt órakor pedig az iszlói templomban 9 fiatal számára szolgáltatja ki a bérmálás szentségét Tamás József püspök.
Aranymise a székesegyházban
Április 29-én, holnap délelőtt tizenegy órakor Fodor József általános helynök pappá szentelésének 50. évfordulója alkalmából a nagyváradi székesegyházban mutat be hálaadó szentmisét, melyet rádiónk élő adásban közvetít.
Keresztény Agora Szatmárnémetiben
A Keresztény Agora Kulturális Kör keretében április 29-én, holnap délelőtt tizenegy órakor Székely Dénes, a Gyulafehérvári Hittudományi Főiskola és Papnevelő Intézet adjunktusa tart előadást Új vallásosság a posztmodern korban címmel, a szatmárnémeti Scheffler János Lelkipásztori Központ dísztermében. Minden érdeklődőt várnak.
Udvarhelyszéki egyházi kórusok találkozója
Tizenkilencedik alkalommal találkoznak a székelyudvarhelyi főesperesi kerület egyházi kórusai a Székelyudvarhely-szombatfalvi Szent György Plébánia szervezésében. A rendezvény a Rákóczi Centerben holnap délelőtt tíz órakor szentmisével kezdődik, majd a kórusok bemutatkozása következik.
Újabb Márton Áron zarándoklat Doberdóba
Harmadik alkalommal szervez és vezet zarándoklatot a katona Márton Áron nyomdokain, az egykori doberdói harctérre május 18-23. között Kovács Gergely posztulátor és Ferencz Kornélia, az erdélyi Mária Rádió önkéntes munkatársa. Részvételi díj: személyenként 300 euró. Ez tartalmazza az utazás költségét, szállást, szlovéniai és máriabesnyői teljes panziós ellátást, kötelező biztosítást. Bővebb felvilágosításért, valamint jelentkezését hívják a 0726-107.002 –es telefonszámot.
Időjárás: Holnap borongós időre készülhetünk esővel, záporokkal, néhol zivatar is kialakulhat. Helyenként megerősödhet az északnyugati szél. Nyugaton hideg, keleten enyhe reggelre számíthatunk, napközben pedig 12-20 fok valószínű.
MRE - Hírszolgálat, 2017. április 28.
H Í R E K D É L B E N
Hittanolimpia Kolozsváron
Akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten gyermekei – ezzel a Római levélből (8,14) vett mottóval rendezték meg a magyar nyelvű római katolikus országos hittanolimpiát Kolozsváron április 26–28. között. Az esemény különlegességét az adja, hogy első ízben szerepel a megmérettetés a Tanügyminisztérium által elismert tantárgyolimpiaként. A korábban főegyházmegyei tantárgyversenyként ismert, majd 2016 óta országos tantárgyversenyként szervezett megmérettetés közel húszéves múltra tekint vissza. A Kolozsváron a Báthory István Elméleti Líceumban tartott rangos megmérettetésen – az oktatási minisztérium, a Kolozs megyei tanfelügyelőség és a Báthory István Elméleti Líceum szervezésében – mind a négy erdélyi katolikus egyházmegye és a bukaresti magyar iskola képviselteti magát, 11 megyéből 120 diák érkezett 15 kísérőtanárral, valamint 15 tanár vesz részt a különböző vizsgabizottságokban. Érdekesség, hogy a magyar nyelvű versenyre két szlovák anyanyelvű, szlovák iskolába járó gyermek is érkezett Szilágy megyéből.
A ma délelőtt 10 órakor kezdődött záró szentmisében Jakubinyi Görgy érsek többek között arra hívta fel a jelenlévő diákok és tanárok figyelmét, hogy legyen összhang a jól megtanult elméleti hit és a gyakorlat, azaz a keresztény tanuságtevő cselekedetek között.
Bérmálás a Gyulafehérvári Főegyházmegyében
Ma a görgényüvegcsűri plébániatemplomban a délelőtt 10 órakor kezdődő szentmise keretében 68 fiatal részesült a bérmálás szentségében Tamás József püspök kézfeltétele által. Ezt követően a segédpüspök úr Görgényszentimrére látogat és délután 5 órakor szentmisét mutat be a helyi templomban.
Április 29-én, szombaton a székelykáli plébániatemplomban a délelőtt 10 órakor kezdődő szentmise keretében 19 fiatal, délután 5 órakor pedig az iszlói templomban 9 fiatal számára szolgáltatja ki a bérmálás szentségét Tamás József püspök.
Április 30-án, vasárnap délelőtt 10 órakor a nyárádszeredai plébániatemplomban 20 fiatal részesül a bérmálás szentségében Jakubinyi György érsek kézfeltétele által. A főpásztor délután látogatást tesz az egyházközség filiáiban.
Máriapoli találkozó Csíksomlyón
A Fokoláre Mozgalom szervezésében országos ökumenikus, interetnikai és interkulturális találkozó, Máriapoli lesz a csíksomlyói Jakab Antal házban április 28. és május 1 között. A Máriapoli olyan ideiglenes városka, melynek lakói társadalmi hovatartozásuktól, életkortól függetlenül megpróbálják a kölcsönös szeretetet gyakorlattá váltani, megélni.
Krisztológiai előadássorozat Marosvásárhelyen
A marosvásárhelyi Keresztelő Szent János plébánia szervezésében április 28-án krisztológiai előadássorozatra hívják és várják az érdeklődőket. A Deus Providebit Házban pénteken este fél 7 órától Jézus Krisztus személyéről Székely Dénes, a Gyulafehérvári Hittudományi Főiskola és Papnevelő Intézet adjunktusa tart előadást.
Kármelhegyi Boldogasszony és Skapulárés Imacsoportok Találkozója Csíksomlyón
Április 29-én, szombaton a csíksomlyói kegytemplomban találkoznak a Kármelhegyi Boldogasszony és Skapulárés Imacsoportok. A program 10 órakor közös imádság, majd fél 11 órától szentmise. Utána pedig katekézis. Kézdivásárhelyről autóbusz indul reggel 8 órakor indul. Iratkozni lehet a Boldog Özséb plébánián.
Udvarhelyszéki egyházi kórusok találkozója
Tizenkilencedik alkalommal találkoznak a székelyudvarhelyi főesperesi kerület egyházi kórusai április 29-én, a szombatfalvi Szent György Plébánia szervezésében. A rendezvény Székelyudvarhelyen, a Rákóczi Centerben szombaton délelőtt 10 órakor szentmisével kezdődik, azt követi a kórusok bemutatkozása.
Gyergyó kerületi kórustalálkozó
A gyergyói főesperesi kerület egyházi énekkarainak 31. találkozóját tartják április 29-én, szombaton Kilyénfalván. A Kájoni János nevét viselő kórustalálkozó szervezője Fejér Lajos helyi plébános és Gáll Péter kántor. A rendezvény szombaton délelőtt 10 órakor szentmisével kezdődik, ünnepi szónoka Márton József tölgyesi plébános.
Előadás Csíkszeredában
A csíkszeredai Millenniumi-templom alagsorában április 29-én, szombaton este nyolc órától Ahogyan a nők felismerik a feltámadottat - Spiritualitásunk női arca címmel tart előadást Farmati Anna szociális testvér, Kolozsvárról. Az esemény minden érdeklődő számára nyitott.
Úton Isten felé – ökumenikus kapcsolatépítő hétvége Kolozsváron
A Gyulafehérvári Főegyházmegyei Családpasztorációs Központ szervezésében május 5–6. között ökumenikus kapcsolatépítő hétvége lesz Kolozsváron. Mit kezdünk különbözőségeinkkel? Hogyan éljük meg az ökumenizmust: – a vegyes házasság prófétai jel vagy kereszt számunkra? Várják a házaspárokat, a házasságra készülőket és azokat is, akik a házaspárok életét segíteni szeretnék.
Meghívott Illyés Magda, a Babes-Bolyai Tudomány Egyetem tanára. Bővebb információ a Gyulafehérvári Családpasztorációs Központ facebook oldalán található. A mai Déli magazin műsoruk meghívott vendége pedig Bakó Mária, szervező.
Barokkzene-koncert májusban
Kolozsvár új, debütáló barokkzenekarával, a Transylvania Galante-val a La Stravaganza Régizene Fesztivál 5. rendezvényén sorra kerülő koncerten ismerkedhet meg a közönség. A zenekar tagjai többnyire a La Stravaganza Barokk Kamarazeneverseny győztesei közé sorolhatóak. A művészek elsődleges célja, hogy meghonosítsák a histórikus előadásmódot és a korhű hangszereken való játékot. A koncerten megismerkedhetünk például a klarinét egyik korábbi rokonával, a chalumeuval. A műsor Gheorghe Philip Telemann, késő-barokk zeneszerző tavaszi hangulatú darabjaiból áll össze, emlékezve ezáltal a zeneszerzőre halálának 250. évfordulóján. A hangversenyre május 11-én, délután hat órától kerül sor a Piarista templomban. A belépés díjtalan. Szeretettel várnak minden érdeklődőt!
Időjárás: Hidegfront éri el országunkat, északnyugat felől egyre többfelé alakulnak ki záporok, a front mentén zivatarokra is készülhetünk. Jelentős hőmérsékleti kontrasztra számíthatunk, a dél előtti órákban10 fok alatt, délután 21-26 fok körül alakulnak a maximumok.
MRE - Hírszolgálat, 2017. április 28.
H Í R E K R E G G E L
Örökös szentségimádási nap
A gyulafehérvári főegyházmegyében a mai nap folyamán a csíkrákosi plébániatemplomban tartják az örökös szentségimádási napot. A húsvéti időszakban is örömmel járuljunk a kenyér színe alatt rejtőző feltámadt Krisztus elé, megköszönve a megváltás ajándékát, dicsőítve és imádva Őt a legméltóságosabb Oltáriszentségben.
Hittanolimpia Kolozsváron
Akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten gyermekei – ezzel a Római levélből (8,14) vett mottóval rendezik a magyar nyelvű római katolikus országos hittanolimpiát Kolozsváron április 26–28. között. Az esemény különlegességét az adja, hogy első ízben szerepel a megmérettetés a Tanügyminisztérium által elismert tantárgyolimpiaként. A korábban főegyházmegyei tantárgyversenyként ismert, majd 2016 óta országos tantárgyversenyként szervezett megmérettetés közel húszéves múltra tekint vissza. A Kolozsváron a Báthory István Elméleti Líceumban tartott rangos megmérettetésen – az oktatási minisztérium, a Kolozs megyei tanfelügyelőség és a Báthory István Elméleti Líceum szervezésében – mind a négy erdélyi katolikus egyházmegye és a bukaresti magyar iskola képviselteti magát, 11 megyéből 120 diák érkezett 15 kísérőtanárral, valamint 15 tanár vesz részt a különböző vizsgabizottságokban. Érdekesség, hogy a magyar nyelvű versenyre két szlovák anyanyelvű, szlovák iskolába járó gyermek is érkezett Szilágy megyéből. - tudósított Bodó Márta
Bérmálás a Gyulafehérvári Főegyházmegyében
Ma a görgényüvegcsűri plébániatemplomban a délelőtt tíz órakor kezdődő szentmise keretében 68 fiatal részesül a bérmálás szentségében Tamás József püspök kézfeltétele által. Ezt követően a segédpüspök úr Görgényszentimrére látogat és délután öt órakor szentmisét mutat be a helyi templomban.
Április 29-én, szombaton a székelykáli plébániatemplomban a délelőtt tíz órakor kezdődő szentmise keretében 19 fiatal, délután öt órakor pedig az iszlói templomban 9 fiatal számára szolgáltatja ki a bérmálás szentségét Tamás József püspök.
Április 30-án, vasárnap délelőtt tíz órakor a nyárádszeredai plébániatemplomban 20 fiatal részesül a bérmálás szentségében Jakubinyi György érsek kézfeltétele által. A főpásztor délután látogatást tesz az egyházközség filiáiban.
Máriapoli találkozó Csíksomlyón
A Fokoláre Mozgalom szervezésében országos ökumenikus, interetnikai és interkulturális találkozó, Máraipoli lesz a csíksomlyói Jakab Antal házban április 28. és május 1 között. A Máriapoli olyan ideiglenes városka, melynek lakói társadalmi hovatartozásuktól, életkortól függetlenül megpróbálják a kölcsönös szeretetet gyakorlattá váltani, megélni.
Krisztológiai előadássorozat Marosvásárhelyen
A marosvásárhelyi Keresztelő Szent János plébánia szervezésében április 28-án krisztológiai előadássorozatra hívják és várják az érdeklődőket. A Deus Providebit Házban pénteken este fél hét órától Jézus Krisztus személyéről Székely Dénes, a Gyulafehérvári Hittudományi Főiskola és Papnevelő Intézet adjunktusa tart előadást.
Kármelhegyi Boldogasszony és Skapulárés Imacsoportok Találkozója Csíksomlyón
Április 29-én, szombaton a csíksomlyói kegytemplomban találkoznak a Kármelhegyi Boldogasszony és Skapulárés Imacsoportok. A program délelőtt tíz órakor közös imádság, majd fél tizenegy órától szentmise. Utána pedig katekézis. Kézdivásárhelyről autóbusz indul reggel nyolc órakor indul. Iratkozni lehet a Boldog Özséb plébánián.
Udvarhelyszéki egyházi kórusok XIX. találkozója
Tizenkilencedik alkalommal találkoznak a székelyudvarhelyi főesperesi kerület egyházi kórusai 2017. április 29-én, a szombatfalvi Szent György Plébánia szervezésében. A rendezvény Székelyudvarhelyen, a Rákóczi Centerben szombaton délelőtt tíz órakor szentmisével kezdődik, azt követi a kórusok bemutatkozása.
31. Gyergyó kerületi kórustalálkozó
A gyergyói főesperesi kerület egyházi énekkarainak 31. találkozóját tartják április 29-én, szombaton Kilyénfalván. A Kájoni János nevét viselő kórustalálkozó szervezője Fejér Lajos helyi plébános és Gáll Péter kántor. A rendezvény szombaton délelőtt tíz órakor szentmisével kezdődik, ünnepi szónoka Márton József tölgyesi plébános.
Előadás Csíkszeredában
A csíkszeredai Millenniumi-templom alagsorában április 29-én, szombaton este nyolc órától Ahogyan a nők felismerik a feltámadottat - Spiritualitásunk női arca címmel tart előadást Farmati Anna szociális testvér, Kolozsvárról. Az esemény minden érdeklődő számára nyitott.
Úton Isten felé – ökumenikus kapcsolatépítő hétvége Kolozsváron
A Gyulafehérvári Főegyházmegyei Családpasztorációs Központ szervezésében május 5–6. között ökumenikus kapcsolatépítő hétvége lesz Kolozsváron. Mit kezdünk különbözőségeinkkel? Hogyan éljük meg az ökumenizmust: – a vegyes házasság prófétai jel vagy kereszt számunkra? Várják a házaspárokat, a házasságra készülőket és azokat is, akik a házaspárok életét segíteni szeretnék.
Meghívott Illyés Magda, a Babes-Bolyai Tudomány Egyetem tanára. Bővebb információ a Gyulafehérvári Családpasztorációs Központ facebook oldalán található. A mai Déli magazin műsoruk meghívott vendége pedig Bakó Mária, szervező.
Barokkzene-koncert májusban
Kolozsvár új, debütáló barokkzenekarával, a Transylvania Galante-val a La Stravaganza Régizene Fesztivál 5. rendezvényén sorra kerülő koncerten ismerkedhet meg a közönség. A zenekar tagjai többnyire a La Stravaganza Barokk Kamarazeneverseny győztesei közé sorolhatóak. A művészek elsődleges célja, hogy meghonosítsák a histórikus előadásmódot és a korhű hangszereken való játékot. A koncerten megismerkedhetünk például a klarinét egyik korábbi rokonával, a chalumeuval. A műsor Gheorghe Philip Telemann, késő-barokk zeneszerző tavaszi hangulatú darabjaiból áll össze, emlékezve ezáltal a zeneszerzőre halálának 250. évfordulóján. A hangversenyre május 11-én, délután hat órától kerül sor a Piarista templomban. A belépés díjtalan. Várnak minden érdeklődőt!
Időjárás: Hidegfront éri el országunkat, északnyugat felől egyre többfelé alakulnak ki záporok, a front mentén zivatarokra is készülhetünk. Jelentős hőmérsékleti kontrasztra számíthatunk, a dél előtti órákban10 fok alatt, dél után 21-26 fok körül alakulnak a maximumok.
MRE - Hírszolgálat, 2017. április 28.
Leave a Comment