2017. augusztus 8 . – Hírek és programajánló

­H Í R E K   E S T E

Örökös szentségimádási nap
A gyulafehérvári főegyházmegyében holnap a nagyszebeni belvárosi templomban tartják az örökös szentségimádási napot. Járuljunk az Oltáriszentségben jelen levő Krisztus elé, imádjuk Őt és engedjük, hogy jelenléte betöltse szívünket, egész lényünket.

Szent Klára ünnepe Csíksomlyón
Augusztus 10-én, csütörtökön a Csíksomlyó Ágacskája Klarissza Monostorban élő nővérek a délután hat órától kezdődő szentmisében ünneplik Assisi Szent Klára anyát, rendalapítójukat. A nővérek mindenkit szeretettel várnak, akik velük szeretnének ünnepelni.

Lelkinap a Szűzanyával
A Mária Iskola Lelki Család, a Rózsafüzér Társulatok, máriás lelkületű csoportok és lelkiségek XII. találkozóját augusztus 12-én tartják Székelyszálláson, a fatimai Szűzanya köszöntése alkalmából. A program reggel kilenc órakor a rózsafüzér elimádkozásával kezdődik, majd több elmélkedés következik, a Szűzanya fájdalmas, valamit örömútjának az imádkozása. A lelkinap az este hét órakor kezdődő szentmisével zárul. Az elmélkedéseket Hajlák Attila-István, kézdivásárhelyi segédlelkész tartja. Mindenkit várnak az imanapra.

Vírtuózok Gálakoncert és mesterkurzus
Augusztus 12—én este hét órai kezdettel a csíkszeredai Szakszervezetek Művelődési Házában Virtuózok Gálakoncertet szerveznek, a programban résztvevő fiatal erdélyi, székelyföldi művészek fellépésével.
A Gálakoncertet mesterkurzus követi, augusztus 13-18 között Gyimesközéplokon a Borospataka Skanzen Panzióban, ahol  meghívott világhírű professzorok előadóművészek oktatják az 50 fős hazai diákokat, szaktanárokat. A mesterkurzust koncert zárja augusztus 18-án péntek este hét órától Borospatakán.
Minden klasszikus zenét kedvelő, érdeklődött várnak.

Rendíthetetlen! – III. Tini tea tábor
Az Ő az út! Ifjúsági szolgálat augusztus 28. – szeptember 2. között harmadik alkalommal szervezi meg a Tini tea tábort, ahol erdélyi, de főképp Maros megyei fiatalok gyűlnek össze azért, hogy egy felejthetetlen hetet töltsenek a Hargita-hegység lábánál. A tábor címe Rendíthetetlen, amely a mindennapok nehézségében való stabilitást és lelki erőnlétet hívatott megerősíteni. A programok között szerepelnek: beszélgetések, elmélkedések, műhelymunka, sportolási lehetőségek és lelki estek. A táborban szolgálni fog egy Angliában tevékenykedő ifjúsági munkás is, aki új ötleteivel és kreativitásával gyarapítja majd a táborprogramot. Jelentkezni Bereczki Zsolt táborvezetőnél lehet augusztus 10-ig, a 0740-627593-as telefonszámon.

Időjárás: Holnaptól újabb, az egész országot érintő hőhullám veszi kezdetét. Sok napsütésre van kilátás, a kialakuló gomolyfelhőkből legfeljebb néhol fordulhat elő egy-egy zápor, esetleg zivatar. Délutánra 32-38 fokig melegszik a levegő.

MRE - Hírszolgálat, 2017. augusztus 8.


H Í R E K   R E G G E L

Örökös szentségimádási nap
A gyulafehérvári főegyházmegyében a mai nap folyamán Árkoson tartják az örökös szentségimádási napot. Járuljunk az Oltáriszentségben jelen levő Krisztus elé, imádjuk Őt és engedjük, hogy jelenléte betöltse szívünket, egész lényünket.

Szent Klára ünnepe Csíksomlyón
Augusztus 10-én, csütörtökön a Csíksomlyó Ágacskája Klarissza Monostorban élő nővérek a délután hat órától kezdődő szentmisében ünneplik Assisi Szent Klára anyát, rendalapítójukat. A nővérek mindenkit szeretettel várnak, akik velük szeretnének ünnepelni.

Lelkinap a Szűzanyával
A Mária Iskola Lelki Család, a Rózsafüzér Társulatok, máriás lelkületű csoportok és lelkiségek XII. találkozóját augusztus 12-én tartják Székelyszálláson, a fatimai Szűzanya köszöntése alkalmából. A program reggel kilenc órakor a rózsafüzér elimádkozásával kezdődik, majd több elmélkedés következik, a Szűzanya fájdalmas, valamit örömútjának az imádkozása. A lelkinap az este hét órakor kezdődő szentmisével zárul. Az elmélkedéseket Hajlák Attila-István, kézdivásárhelyi segédlelkész tartja. Mindenkit várnak az imanapra.

Vírtuózok Gálakoncert és mesterkurzus
Augusztus 12—én este hét órai kezdettel a csíkszeredai Szakszervezetek Művelődési Házában Virtuózok Gálakoncertet szerveznek, a programban résztvevő fiatal erdélyi, székelyföldi művészek fellépésével.
A Gálakoncertet mesterkurzus követi, augusztus 13-18 között Gyimesközéplokon a Borospataka Skanzen Panzióban, ahol  meghívott világhírű professzorok előadóművészek oktatják az 50 fős hazai diákokat, szaktanárokat. A mesterkurzust koncert zárja augusztus 18-án péntek este hét órától Borospatakán.
Minden klasszikus zenét kedvelő, érdeklődött várnak.

Evangelizációs hét Sepsiszentgyörgyön
A sepsiszentgyörgyi Krisztus Király plébánián augusztus 14-20. között evangelizációs hetet tartanak a gyerekek számára. A templomkertben felállított sátrakban pedagógusok vezetésével, önkéntesek felügyelete alatt zajlanak a foglalkozások naponta délelőtt tíz órától délután négy óráig. Szombaton reggel kilenc órakor Gelencére zarándokolnak. Az egyhetes rendezvény augusztus 20-án, vasárnap délelőtt fél tizenegy órakor a hálaadó szentmisével zárul.

„Szent László, légy velünk!” – rockoratórium és táncjáték
Az idei jubileumi év apropóján, a szent királyról szóló rockoratórium és táncjáték készül Szent László, légy velünk! címmel, amely Erdély védőszentjének rendkívül erős, pozitív személyiségét, nagyszerű cselekedeteit, és a köré fűződő legendakört fogja össze, óriásprodukcióként zenében, dalban, táncban. A rockoratórium történelmi tényekre, népi énekekre, zsoltárokra, valamint lovagkirályunkhoz kapcsolódó legendakörre épül.
E nagyszabású produkció megírására és bemutatására a 30 éves jubielumát ünneplő Role zenekar vállalkozott. A grandiózus bemutató előadás augusztus 20-án, este kilenc órától lesz Csíkszeredában, a Szabadság téren, melyre minden érdeklődőt várnak.

Egyetemes imadélután Csinódon
Második alkalommal szerveznek egyetemes imanapot a csinódi ökumenikus Gyümölcsoltó Boldogasszony kápolnánál augusztus 26-án. A program délután négy órakor kápolnabemutatással kezdődik, majd Hutóczky Béla, szigetszentmiklósi plébános előadása következik. Ezután koncert lesz, imák megfogalmazása, majd közös áhitat. A hangulatot a kápolnánál a szentivánlaborfalvi Férfi Dalárda szereplése teszi ünnepélyesebbé. Este a tábortűznél a dalárda az elesett hősökre való emlékezés gyanánt katonadalokat fog előadni.

IV. Szeretetláng fesztivál Budapesten
Augusztus 26-án immár negyedik alkalommal rendezik meg a Szeretetláng fesztivált Budapesten, a Máriaremetei Kegytemplom parkjában. Az program reggel kilenc és délután öt óra között zajlik. Az imanap vendége lesz Dr. GLORIA POLO ORTIZ, „akit villámcsapás ért”, és a klinikai halál állapotában megtapasztalta a túlvilági életet, erről tesz majd tanúságot. Kérik, hogy a külön busszal érkezők – a parkolás megoldása miatt – előre jelezzék részvételi szándékukat a 0036-30-205-8170-es telefonszámon.

Rendíthetetlen! – III. Tini tea tábor
Az Ő az út! Ifjúsági szolgálat augusztus 28. – szeptember 2. között harmadik alkalommal szervezi meg a Tini tea tábort, ahol erdélyi, de főképp Maros megyei fiatalok gyűlnek össze azért, hogy egy felejthetetlen hetet töltsenek a Hargita-hegység lábánál. A tábor címe Rendíthetetlen, amely a mindennapok nehézségében való stabilitást és lelki erőnlétet hívatott megerősíteni. A programok között szerepelnek: beszélgetések, elmélkedések, műhelymunka, sportolási lehetőségek és lelki estek. A táborban szolgálni fog egy Angliában tevékenykedő ifjúsági munkás is, aki új ötleteivel és kreativitásával gyarapítja majd a táborprogramot. Jelentkezni Bereczki Zsolt táborvezetőnél lehet augusztus 10-ig, a 0740-627593-as telefonszámon.

Zarándoklat a Szűzanya jelenéseinek helyszínére
A Szatmári Római Katolikus Püspökség zarándoklatot szervez szeptember 26. és október 8. között. Az utazás során több híres zarándokhelyet keresnek majd fel, mint pl. Lourdes, Santiago de Compostella, Fatima és egyebek. Jelentkezni a Püspökségen lehetséges Mekker Enikőnél. Egyébb információkat a 0261-714955-ös vagy a 0744-483444-es telefonszámokon kaphatnak. A zarándokút részletes leírását megtalálhatják a szatmariegyhazmegye.ro oldalon is, a zarándoklatok link alatt.

Időjárás: Ma a front átvonultával kezdetben még sokfelé kell számítani esőre, záporra, majd napközben csökken a csapadékhajlam, északnyugat felé távozik a csapadéksáv, felszakadozik a felhőzet. A kissé szeles időben felfrissül a levegő, 28-34 fok között maradnak a maximumok.

MRE - Hírszolgálat, 2017. augusztus 8.

About the author

maradmin

Leave a Comment