2017. szeptember 22. – Hírek és programajánló

H Í R E K   E S T E

Örökös szentségimádási nap
A gyulafehérvári főegyházmegyében holnap Ajnádon tartják az örökös szentségimádási napot. Szánjunk időt a szentséglátogatásra, fejezzük ki íly módon is Krisztushoz való hűségünket és ragaszkodásunkat.

Tanévnyitó szentmise
A székelyhídi római katolikus templomban szeptember 24-én, vasárnap délelőtt tizenegy órától tanévnyitó VENI SANCTE szentmise lesz, kérve Isten segítségét az új iskolai évre. A szentmise végén megáldják az iskolástáskákat. Várják a gyermekeket és a pedagógusokat egyaránt.

Egyházmegyei zarándoklat Nagycsanádra
Szeptember 24-én, vasárnap, Szent Gellért ünnepén délután öt órai kezdettel a nagycsanádi templomban Roos Márton temesvári megyés püspök mutatja be az ünnepi szentmisét. A liturgiára érkező zarándokcsoportok nem csak a soknemzetiségű tájegységet képviselik, Szent Gellért oltalmát kérni a határon túlról is érkeznek lelkipásztorok és hívek.

Váradszöllősi zenei estek
Folytatódnak a zenei estek a váradszőllősi plébániatemplomban. Szeptember 24-én, vasárnap este hét órától Józsa Domokos kántor-karnagy szólaltatja meg az orgonát, hegedűn közreműködnek Kurucz Tibor és Kurucz Virág. Várnak minden zenekedvelőt, érdeklődőt.

Könyvbemutató Székelyudvarhelyen
A Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület szervezésében szeptember 25-én, hétfőn délután hat órától, a székelyudvarhelyi Művelődési Házban Nagy Zoltán hittantanár mutatja be Virt László – Magyar nevelés, népi gondolat – Adalék a huszadik századi magyar szellemtörténet egy fejezetéhez című kötetét. A további kiadványokat Győrffy Sándor művészeti alelnök és Ruda Gábor elnök ismerteti.

Orvosok lelkigyakorlata Székelyudvarhelyen
Október 6-án és 7-én a Szent Pió Lelkigyakorlatos Házban az orvosok és orvostanhallgatók részére szerveznek lelkigyakorlatot: „Orvos, gyógyítsd meg önmagad!” címmel. A lelkigyakorlaton tanúságot tesz Dr. Csókay András budapesti idegsebész főorvos és felesége Daniella. Előzetes bejelentkezés szükséges október 1-ig. Bővebb információ a 0266-210537 és a 0755-489743 telefonszámokon illetve a hazpio@gmail.com e-mail címen.

Hétvégi szentmiseközvetítések
Holnap reggel nyolc órától Madéfalváról közvetítünk szentmisét, majd délután egy órakor Marosszentimréről. Vasárnap szintén két szentmise lesz: délelőtt tizenegy órától Madéfalváról, majd délután hat órától Sepsiszentgyörgyől, a Szent Gellért templomból hallhatják a búcsús szentmisét.

Időjárás: Egy magassági hidegörvény határozza meg időjárásunkat, melynek hatására hétvégén is többfelé lesz borongós, csapadékos időjárásunk. 
Holnap a legtöbb csapadék az ország északi, északnyugati részén hullhat, itt helyenként akár 20 mm-t meghaladó mennyiség is eshet. Hosszabb-rövidebb napos időszakokra keleten és délen számíthatunk. A kissé szeles időben 12-20 fok valószínű, a csapadékosabb tájakon lesz a leghűvösebb. 

MRE – Hírszolgálat, 2017. szeptember 22.


H Í R E K   R E G G E L / D É L B E N

Örökös szentségimádási nap
A gyulafehérvári főegyházmegyében ma Balánbányán tartják az örökös szentségimádási napot. Szemléljük, engeszteljük és imádjuk Krisztust, a legméltóságosabb Oltáriszentségben!

Szent Pio ünnepe
Szeptember 22-én, ma a székelyudvarhelyi Szent Pio Lelkigyakorlatos Ház kápolnájában délután hat órától ünnepi szentmisét tartanak. A szentmise főcelebránsa és szónoka Albert István-Csaba újmisés, szászrégeni segédlelkész. Ezt követően László Attila szombatfalvi plébános előadását hallgathatják meg az érdeklődők.

Belső iránytű Gyergyószentmiklóson
Ma este hét órától újra a Belső iránytű vendége lesz Bodó Márta, a kolozsvári Verbum Kiadó főszerkesztője, egyháztörténész, irodalom- és színikritikus. A Szent István-plébánia nagytermében Nőszirom című könyvét ismerteti válaszolva beszélgetőtársa, Simon Emőke kérdéseire. Minden érdeklődőt szeretettel várnak!

Ünnepi vesperás a dómban
Szent Gellért napjának előestéjén, szeptember 23-án, szombaton a temesvári székesegyházban délután fél hat órai kezdettel a Székeskáptalan tagjainak jelenlétében Roos Márton megyés püspök ünnepi vesperást tart az egyházmegye első főpásztora és védőszentje tiszteletére.

Szent Gellért-búcsúk
Szeptember 23-án, szombaton Szent Gellért-búcsút tartanak a szelterszi Szent Gellért Rehabilitációs Háznál. A szentmise délelőtt tizenegy órakor kezdődik.
Székelyvarság, Sólyomkő tanyáján is Szent Gellért védelmébe ajánlották a templomot. Búcsúját szeptember 24-én, vasárnap délután egy órakor ünneplik. A szentmise szónoka Darvas Emil kadicsfalvi-bethlenfalvi plébános.
Sepsiszentgyörgyön, a Csíki utcai templomban is búcsút tartanak. Az ünnepi szentmise délután hat órakor kezdődik. Szentbeszédet Király Árpád arad-ségai főesperes mond. Ezt a szentmisét rádiónk élő adásban közvetíti.

Ő az út – ifjúsági keresztény zenefesztivál Marosszentgyörgyön
A Regnum Christi alapítvány és a marosszentgyörgyi polgármesteri hivatal közös szervezésében ifjúsági keresztény zenefesztivál lesz Marosszentgyörgyön szeptember 23-án, szombaton délután négy órától. Fellépnek a CSIT Band, Stone Hill, Sipos Tiffany és Pintér Béla. Várnak minden ifjúsági zenekedvelőt.

Szentírás vasárnapja
Szeptember 24. Szentírás vasárnapja. E napon a Gyulafehérvári Főegyházmegye templomaiban gyűjtés lesz a Szentírás üzenetének terjesztése céljából.

Üzenet a szakrálisból – kiállítás Kolozsváron
Első alkalommal rendeztek Ars Sacra kiállítást Kolozsváron, szeptember 16–24. között. 23 hivatásos képzőművész saját meglátásán keresztül értelmezi az Üzenet a szakrálisból témát. A tárlat hétfőtől péntekig 12:30-tól 15 óráig, szombaton és vasárnap 11 és 13 óra között látogatható a Szentegyház utca 2 szám alatt, a tetőtéri kiállítóteremben.

Idősgondozó képzés indul Székelyudvarhelyen
A Gyulafehérvári Caritas idősgondozó képzést indít Székelyudvarhelyen. Jelentkezési határidő: szeptember 29. A képzéssel kapcsolatos részletekért keressék fel a Caritas honlapját.

Egyházmegyeközi  futballbajnokság
A Temesvári Római Katolikus Egyházmegye szervezésében kerül sor szeptember 25–28. között az egyházmegyeközi futballbajnokságra, amelyre Románia minden területéről érkeznek részt vevő római katolikus és görögkatolikus lelkipásztorok. A futballmeccsekre a Temes megyei Gyüregen (Giroc) kerül sor.  Az eseményről bővebben a mai Déli magazinban hallhatnak.

Időjárás: Ma a keleti tájak kivételével csapadékos időre készülhetünk, sokfelé eső, helyenként zápor várható, északon és az erdélyi medence térségében viszont tartós, nagy mennyiségű csapadékra kell készülni. Nyugaton rövid időre előbújhat a felhők közül a nap. Megerősödik az északnyugati szél. Napközben 13-18 fok várható.

MRE – Hírszolgálat, 2017. szeptember 22.

About the author

maradmin

Leave a Comment