2017. szeptember 4. – Hírek és programajánló

H Í R E K   E S T E

Örökös szentségimádási nap
A gyulafehérvári főegyházmegyében a holnapi nap folyamán Óradnán tartják az örökös szentségimádási napot. Szánjunk időt a szentséglátogatásra és használjuk az egyház által felkínált lehetőségeket, melyek erősítik és elmélyítik Krisztussal való személyes kapcsolatunkat.

Egyházmegyeközi katekétikai tanácskozás Kolozsvárott
Szeptember 4-5-én Kolozsváron szerveznek egyházmegyeközi katekétikai tanácskozást, amelyen a gyulafehérvári, a szatmári, a temesvári és a nagyváradi egyházmegye hitoktatói a hitoktatás aktuális kérdéseiről tanácskoznak. Az eseményen részt vesz Böcskei László nagyváradi megyés püspök is, ő lesz a főcelebránsa a holnap reggeli szentmisének amely a BBTE Római Katolikus Teológia Karának kápolnájában lesz bemutatva.

A Nemzetközi Ministráns Szövetség éves közgyűlése
Szeptember 4-7. között Belgrádban szervezik meg a Nemzetközi Ministráns Szövetség éves közgyűlését, melyen részt vesz Vakon Zsolt ifjúsági lelkész és Rifnyák Tamás ministráns referens is. Az esemény fő témája a 12. Nemzetközi Római Ministránszarándoklat szervezése, melyre 2018-ban kerül sor.

Kalkuttai Szent Teréz anya ünnepe Sepsiszentgyörgyön
Szeptember 5-én, holnap délelőtt tizenegy órakor Kalkuttai Szent Teréz anya emlékére a sepsiszentgyörgyi Őrkőn szentmisét mutat be Jakubinyi György érsek és Tamás József püspök, a jelenlevő papsággal együtt.

Szerdai párbeszédek Marosvásárhelyen
A Főegyházmegyei Családpasztorációs Iroda és a Familia Centrum szervezésében szeptember 6-án, délután hat órakor kezdődik a Szerdai párbeszédek újabb találkozója Marosvásárhelyen, a Deus Providebit Házban.
Az est témája: Átmenetek. Átmegyek-e?
Életünk folyamatos átmenetek sorozata: most talán épp a szabadságból újra a munkába, a nyárból lassan az őszbe, esetleg új munkahelyre, új kapcsolatba.
Családként is átmenet a gyermek születése, úgy ősszel az óvodába, iskolába indulása. Személyes, belső folyamataink is változást hoznak, örömet, nehézséget, felismerést, lökést a változásra. Átmegyek-e vagy megtorpanok?

Zarándoklat Mária Radnára
„Máriához, drága Szűzanyánkhoz tisztelettel járulunk.” Az előző évekhez hasonlóan szeptember 8-án, pénteken Szűz Mária születésének ünnepén a nagyváradi egyházmegye papjai és hívei a főpásztor vezetésével az Arad-megyei Mária Radnára zarándokolnak, ahol közösen vesznek részt a délelőtt tizenegy órakor kezdődő ünnepi szentmisén, melynek főcelebránsa és szónoka Veres András győri püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke lesz. A szentmisét követően keresztúti ájtatosságon vesznek részt a nagyváradi zarándokok. Ezen a napon a nagyváradi székesegyházban reggel nyolc órakor és este hat órakor lesznek szentmisék.

Időjárás: Holnap még számítanunk kell eső, zápor, esetleg egy-egy zivatar kialakulására. Ismét többfelé lesz élénk a nyugatias légmozgás. Hűvös, 6-11 fokos hajnal után, délután 16-22 fokot mérhetünk.

MRE - Hírszolgálat, 2017. szeptember 4.


H Í R E K   R E G G E L / D É L B E N

Örökös szentségimádási nap
A gyulafehérvári főegyházmegyében a mai nap folyamán Fancsalon tartják az örökös szentségimádási napot.
Szánjunk időt a szentséglátogatásra és használjuk az egyház által felkínált lehetőségeket, melyek erősítik és elmélyítik Krisztussal való személyes kapcsolatunkat.

Kalkuttai Szent Teréz anya ünnepe Sepsiszentgyörgyön
Szeptember 5-én, holnap délelőtt tizenegy órakor Kalkuttai Szent Teréz anya emlékére a sepsiszentgyörgyi Őrkőn szentmisét mutat be Jakubinyi György érsek és Tamás József püspök, a jelenlevő papsággal együtt.

Tüntetés a marosvásárhelyi iskoláért
Az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány egy újabb figyelemfelhívó kezdeményezés keretében, ismét az utcára kényszerül. Ezért 2017. szeptember 6-án, szerdán délután hat órától tüntetést szervez. Tervezett helyszín,a Maros Megyei Prefektúra épülete előtti tér (Marosvásárhely, Győzelem tér,1. szám).
Szeretettel kérik a híveket és minden jóakaratú embert, felekezetre való tekintet nélkül, hogy a szülők, illetve gyermekeink iskolaválasztási jogának megvédése érdekében, csatlakozzanak a kezdeményezéshez.
Jakubinyi György gyulafehérvári érsek, a Római Katolikus Státus Alapítvány elnökének a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum ellehetetlenítése miatt kiadott közleménye.

Engesztelő imavirrasztás Székelyudvarhelyen
Az erdélyi Mária Rádió székelyudvarhelyi stúdiójának kápolnájában minden hónap első szerdáján egész éjjel virrasztást tartanak, éjjel tizenegy órától szentmisét mutatnak be. Szeptember 6-án hívnak együtt imádkozni mindenkit, aki Jézussal szeretne időt tölteni. A virrasztást városukért, egyházközségeikért, a fiatalok testi-lelki tisztaságáért, a családokért, egyedülállókért, a jegyesekért, gyermeket vágyó és váró szülőkért, betegekért, elhunyt szeretteikért, saját magukért és egyéni szándékokra ajánlják az udvarhelyiek. A kápolnában minden reggel nyolc órától este nyolc óráig állandó, egész napos szentségimádás van. Várják az Istent imádni, engesztelni vágyókat.

Lelkigyakorlat Székelyudvarhelyen
Szeptember 7-10. között a Szent Pio Lelkigyakorlatos Házban az abortusz fájdalmát hordozó, segítségre szoruló nők számára tartanak lelkigyakorlatot, „Ne félj, nem ítéllek el!” mottóval. Bővebb információ és bejelentkezés a 0751-830295 és a 0755-489743 telefonszámokon. A jelentkezésnek nem feltétele a rendszeres vallásgyakorlat. A megkeresést bizalmasan kezelik.

Ferences lánytábor Széken
Az erdélyi ferencesek lánytábort szerveznek Széken szeptember 7–10. között. Érdeklődni és jelentkezni a 0749-993285-ös telefonszámon lehet, illetve a www.ferencesprogramok.ro oldalon.

Máriaradnai zarándoklat
Szeptember 8-án, Kisboldogasszony ünnepén zarándokutat szerveznek Máriaradnára Nagyváradról. Érdeklődni és jelentkezni a 0743 782461-as telefonszámon lehet.

Márton Áron zarándoklat
Szeptember 8-10 között immár 14. alkalommal rendeznek zarándoklatot, amely Áron püspök életének legfontosabb állomásait járja be: a szülőfalu Csíkszentdomokos, a börtönévek leghosszabb helyszíne Máramarossziget, a püspökszentelésnek helyet adó Kolozsvár és a püspöki székhely Gyulafehérvár. A zarándoklatot ezúttal is Kovács Gergely posztulátor és Ferencz Kornélia, az Erdélyi Mária Rádió munkatársa vezeti. Az autóbusz Székelyudvarhelyről indul és, Csíkszeredán is áthaladva, Csíkdánfalváig útközben felveszi azokat, akik ezt kérik. Jelentkezni a 0726-107.002-es vagy a 0744-472.178-as telefonszámokon lehetséges.

Zarándoklat és lelkigyakorlat
2017. október 9-14 között szerveznek lelkigyakorlattal egybekötött zarándoklatot Medjugorjeba.
Téma: „Egy leheletnyi gyászt mindenki hordoz magában…” Mindenki életében vannak olyan pontok, ahol a föld még nem találkozott az éggel. Vannak életünknek olyan részei, ahova nem szívesen engedünk be senkit. Mindenki hordoz titkos sebet, fájdalmat az életében, egy cseppnyi pokol mindenki lelke mélyén van. A gyásznak több formája van. Ezen zarándokút egy belső lelki út, elmélkedésekkel és kikapcsolódásokkal, családos légkörben.
A zarándoklat lelkivezetői: Hajlák Attila-István kézdivásárhelyi segédlelkész, Karácson Tibor a Mária Rádió műsorigazgatója. Érdeklődni lehet a 0742 698166, vagy a hajlakattilajbi@freemail.hu e-mail címen. A zarándoklat költsége 150 euro.

Időjárás: Ma is sokfelé várható kiadós csapadék, napközben egyaránt számíthatunk esőre, záporokra, elvétve zivatar is kialakulhat. Élénk, erős a zivatarok környezetében viharos lökések kísérhetik az északi, északnyugati szelet. A hüvős hajnal után délután 15-20 fokra van kilátás.

MRE - Hírszolgálat, 2017. szeptember 4.

About the author

maradmin

Leave a Comment