H Í R E K D É L B E N
Jegyeskurzus Kolozsváron és Szászfenesen
Ma kezdődik jegyeskurzus a kolozsvári Szent Mihály, holnap pedig a szászfenesi plébánián. A szervezők Homa Ildikó, pszichológus és Szőcs Csaba, plébános hétfőnként, illetve keddenként várják azokat az esküvőre készülő, együtt járó párokat, akik jobban meg szeretnék ismerni önmagukat, párjukat, az egyház tanítását, közelebb szeretnének kerülni a Jóistenhez. A részvétel ingyenes, de előzetes bejelentkezéshez kötött. Jelentkezni a RomKat.ro honlapon található űrlap kitöltésével lehet.
Negyven nap az életért Kolozsváron
Folytatódik a 40 nap az életért kampány, mely ismét meg akarja mozgatni Kolozsvár lakóit. A szülészeti klinika előtt napi 12 órás csendes jelenlétre hívják mindazokat, akik tenni akarnak az abortusz megakadályozásáért a kincses városban. Ma is reggel hét és este hét óra között hosszabb-rövidebb időre csatlakozhatnak és kampányolhatnak elsősorban a klinika előtt – vagy lehetőség szerint otthonaikban – imádsággal és böjttel az élet védelméért. Az idei kampányba 354 város kapcsolódik világszerte.
Nagyböjti triduum Csíksomlyón
Február 20-22. között, az este hat órakor kezdődő szentmisék keretében nagyböjti triduumot tartanak a csíksomlyói kegytemplomban. A lelkigyakorlatos estek elmélkedéseit Albert Leánder ferences atya vezeti.
Keddi beszélgetések Kolozsváron
A taizés imacsoport szervezésében holnap este fél nyolctól újabb beszélgetés lesz a Farkas utcai gyülekezeti teremben. A téma: büntető vagy irgalmas? kétféle az ó- és újszövetség istenképe? Meghívott: Fazekas Zsolt. Várnak minden fiatal felnőttet.
Apokalipszis, mint kinyilatkoztatás
A szatmárnémeti Szentlélek templom Merk Mihály termében találkoznak különböző bibliakör tagjai február 24-én, szombaton délelőtt tíz órától, ahol a Jelenések könyvét olvassák. A könyv szövegeit feldolgozva a program résztvevői képzeletben útra kelhetnek, hogy saját benső képeiket felszínre hozzák, melyek a mindennapi életükben reményt, vigaszt és bátorítást adhatnak. A program nyitott bárki számára, várnak minden érdeklődőt.
IV. jótékonysági futás Debrecen–Székelyhíd között
Február 25-én, vasárnap negyedik alkalommal indul jótékonysági futás Debrecenből Székelyhídra, a dévai Szent Ferenc Alapítvány által fenntartott Gyermek Jézus Gyermekvédelmi Központba. Gyülekező: Debrecenben a Megtestesülés plébánia előtt 8:30-9:00 között, indulás 9 órakor. Érkezés kb. 16 órakor romániai idő szerint, találkozás a gyerekekkel és a nevelőikkel, gyermekotthon meglátogatása. A programot egy közös estebéd zárja. Bővebb információ a facebook oldalon olvasható.
Előadássorozat Gyergyószentmiklóson
A Gyulafehérvári Caritas Vidékfejlesztés szervezésében Vidéken, egészségesen, itthon címmel előadássorozat indul Gyergyószentmiklóson március 2-án, a Szent Benedek Tanulmányi Házban, ahol külföldi és belföldi meghívottak vezetik be a juhtenyésztés, talajművelés, növénynemesítés, tönkölybúza termesztés világába az érdeklődőket. Jelentkezni március 1-ig lehet a 0730-015195-ös vagy a 0745-171829-es telefonszámokon, illetve az agrocar@caritas-ab.ro e-mail címen.
Gyergyói kerületi Háló-találkozó
A gyergyószentmiklósi Fogarassy Mihály Műszaki Líceumban március 3-án gyergyói kerületi Háló-találkozót tartanak. A programban, mely reggel fél kilenckor kezdődik, lesz előadás, kiscsoposrtos beszélgetés, mühelymunka, közös étkezés. A találkozó a délután hat órától kezdődő szentmisével zárul. A program ideje alatt a Búzakalász közösség jóvoltából gyermekfoglalkozás lesz külön teremben az óvódások és kisiskolások részére. Bejelentkezni február 28-ig lehet a apazman@yahoo.com e-mail címen, valamint SMS-ben a 0744-590960-as telefonszámon.
Toborzás passiójátékra Kolozsváron
A kolozsvári fiatalok passiójátékot hirdetnek virágvasárnapi, március 25-ei bemutatóval. Ha bárki úgy gondolja, hogy szívesen részt vállalna ebben a misztériumjátékban, várják jelentkezését a 0753-081195-ös vagy a 0720-037564-es telefonszámon.
Időjárás: Ma kezdetben sok napsütésre számíthatunk, majd a délután folyamán dél felől fokozatosan megvastagszik a felhőzet, kora estére kisebb eső, gyenge havas eső is előfordulhat délen. Helyenként megélénkül az északkeleti szél. Este megérkezik a következő mediterrán ciklon térségünkbe, így a folytatásban visszatér a csapadékos, szeles, borús időjárás. Napközben -3 és 6 fokra számíthatunk.
Február végére keményíthet be a tél. Több fokkal hidegebb levegő árasztja el Európát kelet felől. A legfrissebb előrejelzések szerint egyenesen Szibériából érkezik meg hozzánk a száraz, kontinentális eredetű hideg levegő.
MRE - Hírszolgálat, 2018. február 19.
H Í R E K R E G G E L
Örökös szentségimádási nap
A Gyulafehérvári Főegyházmegyében a mai nap folyamán Magyarzsákodon tartják az örökös szentségimádási napot. Szánjunk időt a szentséglátogatásra, fejezzük ki ily módon is Krisztushoz való hűségünket és ragaszkodásunkat.
Negyven nap az életért Kolozsváron
Folytatódik a 40 nap az életért kampány, mely ismét meg akarja mozgatni Kolozsvár lakóit. A szülészeti klinika előtt napi 12 órás csendes jelenlétre hívják mindazokat, akik tenni akarnak az abortusz megakadályozásáért a kincses városban. Ma is reggel hét és este hét óra között hosszabb-rövidebb időre csatlakozhatnak és kampányolhatnak elsősorban a klinika előtt – vagy lehetőség szerint otthonaikban – imádsággal és böjttel az élet védelméért. Az idei kampányba 354 város kapcsolódik világszerte.
Nagyböjti triduum Csíksomlyón
Február 20-22. között, az este hat órakor kezdődő szentmisék keretében nagyböjti triduumot tartanak a csíksomlyói kegytemplomban. A lelkigyakorlatos estek elmélkedéseit Albert Leánder OFM vezeti.
Előadás Kolozsváron
A kolozsvári Szent Mihály Plébánia szervezésében a Nőszövetség Szentegyház utcai dísztermében február 21-én, szerdán délután öt órától Mátyás király és szülővárosa, Kolozsvár címmel előadás lesz. Részletek a RomKat.ro honlapon.
Szent József-nagykilenced Szatmárnémetiben
Folytatódik Szatmárnémetiben a sugárúti Szent József-templomban a nagykilenced Szent József tiszteletére. Szerdán reggel kilenc órától szentmisét tartanak, melynek meghívott szónoka Gríz László, a szatmárnémeti Lisieux-i Szent Teréz-plébánia segédlelkésze. A szentmise előtt félórával gyónásra nyílik lehetőség.
Könyvbemutató Kolozsváron
Takács Gábor: Róma, az örök város című kötetének a bemutatójára kerül sor február 22.-én csütörtökön 18.00 órától Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának rendezvénytermében a Főtér 23 szám alatt a belső udvaron. Tisztelettel várják az érdeklődőket.
210. Előadás
A Honfoglalás előttől az Európai Unió utánig előadássorozat keretében február 23-án, pénteken délután 18. órától Botár István: Középkori kápolnák Csíkban címmel tart előadást a városháza gyűléstermében Csíkszeredában. Minden érdeklődőt várnak.
Belső iránytű Gyergyószentmiklóson
A Belső iránytű programsorozat keretében február 23-án, pénteken este hét órától Péter Mária Imelda mallersdorfi ferences nővér tart előadást a gyergyószentmiklósi Szent István-plébánia nagytermében A vízben rejlő erő címmel. Várnak minden érdeklődőt.
Férjek, édesapák lelki hétvégéje Csíksomlyón
A Gyulafehérvári Főegyházmegye Családpasztorációs munkacsoport szervezésében február 23-25. között férjek és édesapák lelki hétvégéje lesz Hagyatékunk ereje címmel a csíksomlyói Jakab Antal Házban. A hétvége előadói: Majoros Tibor ifjúsági referens, Borota Gábor pszichológus, Laczkó-Albert Elemér polgármester, a marosvásárhelyi Sátor-Fa közösség és sokan mások. A programra jelentkezni a csalad.ro oldalon lehet.
IV. jótékonysági futás Debrecen–Székelyhíd között
Február 25-én, vasárnap negyedik alkalommal indul jótékonysági futás Debrecenből Székelyhídra, a dévai Szent Ferenc Alapítvány által fenntartott Gyermek Jézus Gyermekvédelmi Központba.
Gyülekező: Debrecenben a Megtestesülés plébánia előtt 8:30-9:00 között, indulás 9 órakor. Érkezés kb. 16 órakor romániai idő szerint, találkozás a gyerekekkel és a nevelőikkel, gyermekotthon meglátogatása. A programot egy közös estebéd zárja. Bővebb információ a facebook oldalon olvasható.
FITT – Ferences Ifjúsági Tavaszi Találkozó
A ferences rendtartomány az Assisi Szent Ferenc szellemét megismerni vagy elmélyíteni akaró fiatalok és gyerekek számára programsorozatot szervez, amelyet március 2–4. között Désen tartott Fitt, azaz a Ferences Ifjúsági Tavaszi Találkozó nyitja. Jelentkezni a RomKat.ro honlapon található űrlap kitöltésével lehet.
Időjárás: Ma kezdetben sok napsütésre számíthatunk, majd a délután folyamán dél felől fokozatosan megvastagszik a felhőzet, kora este kisebb eső, gyenge havas eső is előfordulhat délen. Helyenként megélénkül az északkeleti szél. Napközben -3 és 6 fokra számíthatunk. Este megérkezik a következő mediterrán ciklon térségünkbe, így a folytatásban visszatér a csapadékos, szeles, borús időjárás.
Február végére keményíthet be a tél. Több fokkal hidegebb levegő árasztja el Európát kelet felől. A legfrissebb előrejelzések szerint egyenesen Szibériából érkezik meg hozzánk a száraz, kontinentális eredetű hideg levegő.
MRE - Hírszolgálat, 2018. február 19.
Leave a Comment