H Í R E K D É L B E N
Elkezdődött az OKIT
Több, mint ezer regisztrált résztvevővel az ország minden pontjáról, sok látogatóval, érdeklődővel, lobogó zászlócskákkal, a viszontlátás örömével, boldog ölelésekkel vette kezdetét tegnapelőtt az Országos Katolikus Ifjúsági Találkozó Szatmárnémetiben. A tegnap délelőtt négy katekézis zajlott párhuzamosan a résztvevő fiatalok számára. A nap témája a bűnbánat volt, a katekéták ettől fogalomtól, gondolattól indulva építették fel előadásaikat. Délután is sok meglepetés várta a fiatalokat. Az alternatív programok alkalmával választhattak sok érdekes program közül. Később a templomokba hívták őket, ahol püspökök mutatták be a legszentebb áldozatot. A Kálvária templomban Nm. és Ft. Böcskei László nagyváradi római katolikus megyéspüspök mutatta be a román nyelvű szentmisét, melynek szentbeszédében azt kívánta a fiataloknak, hogy az együttlétük elvezesse őket Jézushoz. A Kolozsvár-Szamosújvári görögkatolikus püspök Nm. és Ft. Florentin Crihălmeanu a Szent Mihály és Gábor arkangyalok templomban bemutatott szentmisében, homíliájában emlékeztette a jelenlevőket, Isten nem egyéb tulajdonsága miatt választotta ki Máriát, mint az alázata, amely bármely lelki élet alapját képezi. Nm. és Ft. Tamás József gyulafehérvári római katolikus segédpüspök a székesegyházban mutatott be a magyar ajkú római katolikus fiatalok előtt szentmisét, prédikációjában kihangsúlyozva, az egyháznak olyan jövője van, amilyen fiataljai, így egyáltalán nem közömbös az Egyház számára, hogy fiatalok vannak-e a templomban és hogy milyenek a fiatalok. – tájékoztatta rádiónkat Józsa János sajtóreferens.
Szent Jakab-búcsú Homoródremetében
Homoródremetében július 28-án, holnap délelőtt fél tizenegy órától kezdődik Szent Jakab búcsúünnepe. A szentmise szónoka Kovács Csaba Antal ferences atya lesz. Székelyudvarhelyről reggel hat órakor keresztalja indul a Kis Szent Teréz-templom elől.
Templombúcsú Varjason
A perjámosi római katolikus közösséghez tartozó Varjason július 28-án, holnap ünneplik a templombúcsút. A szentmisét 12 órai kezdettel Kozovits Attila perjámosi plébános mutatja be. Az ünnepségen részt vesz a németországi Banatschwäbische Blasmusik.
Templomszentelés Sikaszóban
Zeteváralja leányegyházközségében, Sikaszóban új templom épült Nagyboldogasszony tiszteletére. Az újonnan emelt istenházát Tamás József püspök szentmise keretében szenteli fel július 28-án, holnap délután 5 órától. Várják a kedves híveket, hogy együtt ünnepelhessenek!
Szent Anna-napi búcsúk
Kézdimartonoson a templom búcsúját július 29-én, vasárnap tartják. Az ünnepi szentmise déli tizenkét órakor kezdődik.
Szintén vasárnap déli fél egy órától tartják a Szent Anna búcsút Zsögödfürdőn is. Az ünnepi szónok Urbán Erikferences atya lesz.
Kadicsfalván július 29-én, vasárnap fél 1-kor kezdődik az idei Szent Anna-napi búcsús szentmise. Főcelebránsa és szónoka Tamás József püspök, aki a szentmise keretében megáldja a közösségi összefogásból kívül-belül megújult 250 éves plébániatemplomot. A búcsúra és a templommegáldás ünnepére három napos lelkigyakorlattal készül az egyházközség. A triduumos szentmiséket, melyek este hét órakor kezdődnek, valamint a búcsú ünnepségét rádiónk élő adásban közvetíti.
Miklósváron a Szent Anna tiszteletére épült kápolna búcsúját vasárnap délután öt órakor ünneplik. A szentmise szónoka László Rezső újonnan kinevezett csíkcsicsói plébános.
Szintén vasárnap tartják a búcsút a nagyváradi Szent Anna – Orsolya templomban is. Az ünnepi szentmisét délután hat órától Fodor József általános helynök mutatja be.
Templombúcsú Tasnádszántón
A Loyolai Szent Ignác tiszteletére szentelt tasnádszántói templom búcsúját vasárnap, július 29-én délelőtt tíz órától ünneplik. A szentmise főcelebránsa és szónoka Balla Imre, a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János plébánia segédlelkésze lesz.
Könyvbemutató Gyimesközéplokon
Kalányos Ottó, erdélyi egyházmegyés kispap Fiatalként fiataloknak, Mindenkinek című könyvének bemutatójára kerül sor július 29-én, vasárnap déli 12 órakor a gyimesközéploki plébánia hittan- és ifjúsági termében. Nagy szeretettel várnak minden érdeklődőt!
Isten like-ol engem? – Lelkigyakorlatos tábor Székelyszálláson
Isten like-ol engem? mottóval lelkigyakorlatos tábor lesz fiataloknak a kézdivásárhelyi Boldog Özséb plébánia szervezésében Székelyszálláson augusztus 11-14 között. Lelkivezető: Hajlák Attila-István segédlelkész. Érdeklődni és jelentkezni a 0742-698166-os telefonszámon vagy a Boldog Özséb plébánián lehet.
Önkéntes találkozók
A nyári szünet és a szabadságok idejében augusztusban csak néhány helyen lesz önkéntes találkozó, melyre nagy szeretettel várjuk önkénteseinket. Augusztus 2-án csütörtök délelőtt 11 órától Marosvásárhelyen, a Deus Providebit házban lesz a találkozó, augusztus 3-án pénteken délelőtt tíz órai kezdettel Gyergyószentmiklóson, a Szent Miklós plébánia hittantermében, augusztus 17-én, péntek délután négy órai kezdettel Nagykárolyban, a Szent László közösségi házban, majd augusztus 18-án, szombaton délben Szatmáron, a székesegyház hittanterében és végül augusztus 19-én, vasárnap délután három órától Érmihályfalván, a plébánia hittantermében várja önöket promóciós munkatársunk.
Időjárás: Ma többfelé erőteljes lesz a gomolyfelhő-képződés, és záporok, zivatarok is több tájegységünkön alakulhatnak ki, helyenként felhőszakadás, jégeső is előfordulhat. A szél főként zivatarok környezetében támadhat fel, de zivataroktól függetlenül is lehetnek élénk északias széllökések. A csúcshőmérséklet 25 és 31 fok között alakul.
MRE - Hírszolgálat, 2018. július 27.
H Í R E K R E G G E L
Elkezdődött az OKIT
Több, mint ezer regisztrált résztvevővel az ország minden pontjáról, sok látogatóval, érdeklődővel, lobogó zászlócskákkal, a viszontlátás örömével, boldog ölelésekkel vette kezdetét tegnapelőtt az Országos Katolikus Ifjúsági Találkozó Szatmárnémetiben. A hivatalos megnyitó este hét órától kezdődött, amikor Schönberger Jenő püspök köszöntötte az egyházi és világi méltóságokat, valamint a résztvevőket. Beszédében különösen is megköszönte azoknak a fiataloknak a jelenlétét, akik fontosnak érezték, hogy a legnagyobb és az egyetlen országos, katolikus, háromévente megrendezésre kerülő találkozójukon részt vegyenek. Hangsúlyozta: „Én a fiatalokban, akik Jézust követik, a jövő papjait, szerzeteseit, keresztény orvosait, tanárait, földműveseit, családapáit és családanyáit látom. Bennük hinni akarok! Egyházunknak és nemzetünknek szüksége van fiatalokra, akik szabadsággal és bátorsággal képesek szembemenni az áramlattal, erővel és elhatározással tanúságot tesznek Istenről. Értük, értetek érdemes minden áldozat!”
A következő napokban katekézisek, kulturális programok, imaalkalmak, sok szórakozás, kézműves- és alternatív foglalkozások, szeretetszolgálati tevékenységek várják a fiatalokat és adnak lehetőséget az ismerkedésre, az együttlétben, illetve Isten jelenlétében való boldog elmerülésre – tájékoztatta rádiónkat Józsa János sajtóreferens.
Örökös szentségimádási nap
A gyulafehérvári főegyházmegyében a mai nap folyamán a tatrangi templomban tartják az örökös szentségimádási napot. Szánjunk időt a szentséglátogatásra, időzzünk az Oltáriszentség jelenlétében engesztelve bűneinkért és hálát adva mindazért, amivel az Úr megajándékozott minket.
Templomszentelés Sikaszóban
Zeteváralja leányegyházközségében, Sikaszóban új templom épült Nagyboldogasszony tiszteletére. Az újonnan emelt istenházát Tamás József püspök szentmise keretében szenteli fel július 28-án, holnap délután 5 órától. Várják a kedves híveket, hogy együtt ünnepelhessenek!
Főegyházmegyei gyűjtés az árvízkárosultak megsegítésére
„A június végi és július eleji esőzések nagy károkat okoztak az egész országban. Az állapotokat szemlélteti az áradás által legsúlyosabban érintett Kovászna megyei Bácstelek és Márkosrét lakosságának helyzete is, amellyel a Caritas munkatársai terepszemléjük során megismerkedtek. Az árvízkárosultakkal való együttérzésünk kifejezése képpen július 29-én, vasárnap
ajánljuk fel templomi adományaikat erre a célra.” - olvasható az érseki körlevélben. Az egyházmegye főpásztora kéri, lehetőségeinkhez mérten segítsünk embertársainkon!
Könyvbemutató Gyimesközéplokon
Kalányos Ottó, erdélyi egyházmegyés kispap Fiatalként fiataloknak, Mindenkinek című könyvének bemutatójára kerül sor július 29-én, vasárnap déli 12 órakor a gyimesközéploki plébánia hittan- és ifjúsági termében. Nagy szeretettel várnak minden érdeklődőt!
Közösségi napok Déván
A Déva Telepi Páduai Szent Antal Plébánián közösségi napokat tartanak, amelynek keretében július 30–31-én. 1-én, 11 órától 17 óráig kézműves foglalkozások lesznek. A sportot kedvelőknek 11 éves kortól kezdődően augusztus 1-jén, szerdán délelőtt 11 órától biciklitúrát szerveznek a marosnémeti Gyulay Ferenc kastélyhoz. Minden érdeklődő gyereket, fiatalt hívnak és várnak!
Kolping hittantábor Ivóban
Az Úr 2018. évében, újkenyér havának 4. napjától a Gyulafehárvári Egyházmegye Kolping Családok Szervezete hittantábort tart, melynek helyszíne az ivói Kolping Szabadidő Központ. Öt álló napig folyik majd a játék, mese, kézműveskedés, tánc, bajnoki viadal az előkészítősöktől egészen a 4. osztályos tanoncok számára. A királyválasztás ünnepi estjére hozzátok magatokkal legszebb ruhátokat, patyolatfehér ingeteket! Itt a jó alkalom, ne gondolkodjatok sokat! - ezekkel a szavakkal buzdítja a gyermekeket a részvételre a ceremóniamester, a Brassó – bolonyai Szent József Kolping Család. Bővebb információkat Joó Aniellától lehet kérni. Nagy szeretettel várják a gyermekeket!
Lelkigyakorlat Csíkszentdomokoson
Személyesen kísért Szent Ignác-i lelkigyakorlat lesz Darvas Piroska segítőnővér vezetésével Csíkszentdomokoson, a Szent Margit lelkigyakorlatos házban augusztus 2–7. között. Elemei: teljes csend a lelkigyakorlat alatt, napi impulzus, közös elmélkedés, személyes kíséret. Érdeklődni és jelentkezni a 0743-753494-es telefonszámon lehet.
Kolozsvári Magyar Napok
Kilenc év telt el azóta, hogy először szervezték meg Erdély szívében, a kincses fővárosban a Kolozsvári Magyar Napokat. Mára a fesztivál Erdély egyik legnagyobb kulturális rendezvényévé vált, mely egy héten keresztül várja Kolozsvárra a kultúra szerelmeseit – megtöltve a város utcáit és tereit. Idén a Mátyás-emlékév adja a Kolozsvári Magyar Napok történelmi keretét. Augusztus 19–26. között több száz rendezvény és több tucat zenei esemény várja az érdeklődőket. Folyamatosan bővülő programkínálat, koncertprogram, valamint további hasznos tudnivalók: www.magyarnapok.ro weboldalon érhetők el. Idéntől az Erdélyi Mária Rádió is médiapartnere a rendezvénynek.
Időjárás: Az Országos Meteorológiai Szolgálat felhívja a figyelmet, hogy a légköri instabilitás egészen a hét végéig eltart. Ma többfelé erőteljes lesz a gomolyfelhő-képződés, és záporok, zivatarok is több tájegységünkön alakulhatnak ki, helyenként felhőszakadás, jégeső is előfordulhat. A szél főként zivatarok környezetében támadhat fel, de zivataroktól függetlenül is lehetnek élénk északias széllökések. A csúcshőmérséklet 25 és 31 fok között alakul.
MRE - Hírszolgálat, 2018. július 27.
Leave a Comment