2018. június 9. – Hírek és programajánló

H Í R E K   D É L B E N

Előadás Csíkszeredában
A csíkszeredai Szent Ágoston-plébánia Jó Irány elnevezésű családos közössége szervezésében Álarcaink, és ami mögötte van! témakörben tart előadást Kovács Zsolt kézdimartonosi plébános. Várnak minden érdeklődőt ma délután négy órára a plébánia hittantermébe.

Örökös szentségimádási nap
A gyulafehérvári főegyházmegyében a mai nap folyamán Szentháromság filiájában, Bedén, holnap pedig Brassóban, a ferences templomban tartják az örökös szentségimádási napot.
A nagyváradi egyházmegyében holnap Fugyivásárhelyen és Krasznarécsén lesz a híveknek alkalmuk bekapcsolódni az örökös szentségimádásba.
Járuljunk nyitott szívvel az Oltáriszentségben jelen levő Krisztus elé és adjunk hálát, hogy velünk és közöttünk maradt a kenyér színe alatt.

Mária Rádiós önkéntes-találkozók
A végéhez érkeznek a júniusi önkéntes-találkozók. Holnap, június 10-én, a Jézus Szíve búcsú alkalmából Szatmárnémeti főterén lesz majd egy Mária Rádió sátor, ahol találkozhatnak néhány munkatársunkkal, majd délután három órától Érmihályfalván lesz önkéntes találkozó a plébánia hittantermében. Ezúttal Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen nem lesznek találkozók.

Mobilmentes nap Székelyudvarhelyen
A Gyulafehérvári Caritas szervezésében június 10-én, azaz holnap, első alkalommal tartanak mobilmentes napot Székelyudvarhelyen. A programra kis- és nagycsaládokat egyaránt várnnk. Regisztrálni a Kossuth utca 18. szám alatt lehet holnap délelőtt 10-12 óra között. Szeretettel várnak minden érdeklődőt, aki egy három órás, mobiltelefon nélküli, élménydús programra vágyik családja körében.

Egyházmegyei médianap Nagyváradon
Június 15-én és 16-án tartják idén a médianapokat a nagyváradi egyházmegye szervezésében. A program a Posticumban zajlik. Pénteken este hét órakor kezdődik Somogyi Viktória, a Vatikáni Rádió magyar szerkesztőségének munkatársa által forgatott, az Egyesült Államokbeli templombezárásokról szóló, A hit kiárusítása című dokumentumfilm bemutatója. Szombaton, délelőtt tíz órakor Czoborczy Bence, a Szent Maximilian Lap- és Könyvkiadó igazgatója, a Keresztény Élet katolikus hetilap főszerkesztője tart előadást, ő vezeti az egyházmegyei médianapot. Jelentkezni június 11-ig lehet a 0757-061859-es telefonszámon vagy a pasztoralis@varad.org e-mail-címen.

Orvosok találkozója Székelyudvarhelyen
A székelyudvarhelyi Szent Pio Lelkigyakorlatos Házban orvosok találkozója lesz Orvosok együtt és maguk között címmel június 15-én, pénteken este hét órától. Az est folyamán lehetőség lesz tapasztalatok megosztására (együttműködés kollégákkal, betegekkel, családdal és barátokkal). A beszlgetést Jakabos Barnabás jezsuita atya vezeti. A találkozóra előzetes bejelentkezés szükséges, melyet megtehetnek a 0266-210537-es vagy a 0755-489743-as telefonszámokon június 13-ig.
 
Zenetábor Nagyváradon
Június 25-30 között újra megnyitja kapuit a Zenetábor, a Kanonok sor 13 szám alatt. A program minden nap reggel kilenc és délután 13:45 között zajlik. Várják az 5-12 év közötti gyermekek jelentkezését egészen június 20-ig, a 0770-102719-es telefonszámon, Oláh Gabriella kántornőnél.

Gitártábor Tasnádszántón
Minden lehetséges annak, aki hisz! mottóval rendezik meg idén az immár hagyományossá vált gitártábort Tasnádszántón július 18-22 között. Részvételi díj: 50 lej. Jelentkezni július 1-ig lehet az esemény facebook oldalán, az ott található űrlap kitöltésével és visszaküldésével. Egyébb részletek, információk a 0747-931349-es telefonszámon kaphatóak.

Kalandtáborok Körösréven
Az Emmausz egyesület és a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség idén is szervez kalandtáborokat 12-18 év közötti fiatalok számára Körösréven, a következő időpontokban: július 16-22, augusztus 6-12, valamint augusztus 27 – szeptember 2-ka között. Jelentkezni a 0742-507373-as telefonszámon lehet.

Hétvégi szentmiseközvetítések
Ma még két szentmisét közvetítünk: egy órától a Gordon-tetői Jézus Szíve kilátótól hallhatják a búcsús szentmisét, délután hat órától pedig Szatmárnémetiből, a Kálvária templomból közvetítjük a Jézus Szíve tiszteletére tartott kilenced utolsó szentmiséjét. Holnap a szatmári egyházmegye Jézus Szíve búcsúját közvetítjük délelőtt tizenegy órai kezdettel

Időjárás: Ma többfelé várhatók záporok, zivatarok. A legtöbb napsütés nyugaton, északnyugaton ígérkezik, ott a legkisebb az esély csapadékra. Az északkeleti szél többfelé élénk, zivatarok idején erős, viharos lesz. A délután folyamán 26-31 fokot mérhetünk.
Holnap a napos-gomolyfelhős időben szórványosan újabb záporok, zivatarok alakulhatnak ki. A szél csak zivatarok idején támadhat fel. A csúcshőmérséklet 26 és 31 fok között alakul.

MRE - Hírszolgálat, 2018. június 9.

About the author

maradmin

Leave a Comment