2018. március 2. – Hírek és programajánló

H Í R E K   D É L B E N
Elsőpénteki keresztút a Székely Kálvárián
Ma délután öt órától keresztúti ájtatosságot tartanak a szejkefürdői Ugron-kápolna felé vezető Székely Kálvárián. Várják a székelyudvarhelyieket és környékbelieket, akik családjainkért felajánlanak egy keresztútjárásnyi időt és imát. Időjárástól függetlenül minden alkalommal megtartják a szabadtéri ájtatosságot – ajánlatos ennek megfelelő lábbelit és öltözéket viselni.
 
Ifjúsági keresztút Kolozsváron
Március 2-a és 23-a között minden pénteken délután 5 órától ifjúsági keresztutat végeznek a Római Katolikus Teológia Kar kápolnájában a Katolikus Egyetemi Lelkészség és az említett Kar közös szervezésében. Várják a Kolozsváron tartózkodó fiatalokat a közös imára!
 
Előadás Kolozsváron
Ma délután 5 órától Marosán Csaba színművész Arany János születésének 200. évfordulója alkalmából tart előadást Kolozsváron, a Szent Mihály Római Katolikus Nőszövetség dísztermében, a Szentegyház utca 2. szám alatt. A színművész úgy vezet végig Arany életútján, hogy egy eddig ismeretlenebb, humorosabb arcát villantja fel a költőnek, kiegészítve ezzel az iskolai Arany-képet – mert ez is Arany. A rendezvényen levetítik Arany János Szent László legenda-kisfilmet, bevezetőt mond Veres Stelian, plébániai kormányzó, valamint közreműködik a Szent Mihály Római Katolikus Nőszövetség és a Szent Mihály Caritas Szervezet. Minden érdeklődőt szeretettel várnak!
 
Felnőtt ifi Medgyesen
Átistenülés a mindennapokban mottóval tartanak ifiórát ma este 7 órakor a medgyesi Római Katolikus Plébánián, amelyre szeretettel várják a fiatal felnőtteket, hogy együtt készülhessenek e nagyböjti szent időben Jézus megváltó tettére. 
 
Virrasztás Sepsiszentgyörgyön
A sepsiszentgyörgyi Krisztus Király plébániatemplomban ma este 10 órától virrasztás van, amelyet, mint minden alkalommal, rádiónk élő adásban közvetít. Várják az imádkozni vágyókat.
 
Elsőszombat Csíksomlyón
A csíksomlyói kegytemplomban minden elsőszombaton este 6 órától  szentmisét tartanak, ezt megelőzően, délután 5 órától pedig engesztelő imaórát. A szentmise után rózsafüzér-imádkozás van és gyertyás körmenetben viszik a Szűzanya kegyszobrának a másolatát a templom előtti téren. Mindazok, akik, akik nem tudnak elzarándokolni a kegyhelyre, a szentmisébe bekapcsolódhatnak a csiksomlyo.ro honlapon követhető élő közvetítés révén vagy rádiónk hullámhosszán. 
 
Nagyböjti ifjúsági imaórák Szatmárnémetiben
A szatmárnémeti római katolikus plébániák fiataljai a hagyománynak megfelelően nagyböjtben, vasárnap esténként 7 órai kezdéssel megszervezik az imaórákat, melyek tematikája idén az ellentétek kontrasztjában fejlődik.
A harmadik imaórán március 4-én a Kis Szent Teréz templomban találkoznak a fiatalok és „botrány-bölcsesség” cím alatt elmélkednek. Március 11-én a Szent Család templomban a „bűn-kegyelem”, 18-án pedig a Szent Antal templomban a „szenvedés-alázat” lesz az imaóra témája. A nagyböjti imaórákat idén is keresztúti ájtatossággal zárják a Kálvária templom udvarán, március 25-én, de már este 8 órai kezdési időponttal. A találkozás, ima és elmélkedés alkalmaira korosztálytól függetlenül várják a híveket.
 
Nagyböjti lelkigyakorlat a nyárádremetei egyházközségben
Március 5–7. között nagyböjti lelkigyakorlat lesz a nyárádremetei egyházközségben. A szentmisék a nyárádremetei templomban délután 5 órakor kezdődnek, Vármezőn pedig délután 6 órakor. A lelkigyakorlatos szentbeszédeket Balázs Imre nyugdíjas plébános tartja.
 
Húsvéti rajzpályázat Szentegyházán
A Szent Gellért Alapítvány húsvéti rajzpályázatot hirdet Jézust keresztre feszítik címmel. A gyerekeknek a rajzokat vízfestékkel, A4-es papírlapra kell elkészíteniük és március 9-ig leadniuk. A munkákat értékelik és kiállítják, a jutalmakat pedig március 18-án, a kicsi mise után vehetik át a díjazottak.
 
Jegyes hétvége Kézdivásárhelyen
Házasságra készülő fiataloknak és újházasoknak tartanak jegyes hétvégét március 9–11. között a kézdivásárhelyi Boldog Özséb plébánián Senki sem köt házasságot azért, hogy megkeserítse a maga vagy a házastársa életét… mottóval. Jelentkezni a 0742-698.166-os telefonszámon lehet. Szeretettel várják a hétvégére a házasodni készülőket és a fiatal házasokat! 
 
Nagyböjti triduum és lelkinap a kolozsvári ferenceseknél
Március 9–11. között a kolozsvári Ferences templomban nagyböjti lelkigyakorlatot tart Miklós Claudiu Ioan jezsuita. A szentmisék időpontjai pénteken, szombaton délután 6 óra, vasárnap reggel 9 és délelőtt 12 óra. Március 10-én, szombaton reggel 9 órakor egész napos lelkinap kezdődik. Szeretettel várják a feltöltődni vágyókat. 
 
Állandó szentségimádás Marosvásárhelyen
A marosvásárhelyi Szent János plébánián állandó szentségimádást tartanak Kezdjük megújulásunkat a szentségi Jézussal mottóval. Jelentkezni a beosztáshoz a sekrestyében lehet. Biztatják a helybelieket, ajándékozzanak időt ily módon is Jézus számára!
 
Időjárás: Sokfelé várható havazás, ismét több centis friss hóréteg alakulhat ki. Megélénkül a keleties szél, kisebb hófúvásokra is készülni kell. Szombaton is még fagyos lesz a hajnal, többfelé előfordulhat havazás, délkeleten ónos eső, fagyott eső. Kora délutánig előreláthatólag megszűnik a csapadék, nyugat felől átmenetileg felszakadozik a felhőzet. 

MRE – Hírszolgálat, 2018. március 2.


H Í R E K   R E G G E L

Örökös szentségimádási nap
A gyulafehérvári főegyházmegyében a mai nap folyamán Erdőszentgyörgyön tartják az örökös szentségimádási napot. Nagyböjt folyamán járuljunk gyakrabban az Oltáriszentségben jelen levő Krisztus elé, engeszteljük Őt bűneinkért és engedjük, hogy jelenléte formáljon, megtisztítson bennünket.

Elsőpénteki keresztút a Székely Kálvárián
Ma délután öt órától keresztúti ájtatosságot tartanak a szejkefürdői Ugron-kápolna felé vezető Székely Kálvárián. Várják a székelyudvarhelyieket és környékbelieket, akik családjainkért felajánlanak egy keresztútjárásnyi időt és imát. Időjárástól függetlenül minden alkalommal megtartják a szabadtéri ájtatosságot – ajánlatos ennek megfelelő lábbelit és öltözéket viselni.

Ifjúsági keresztút Kolozsváron
Március 2-a és 23-a között minden pénteken délután öt órától ifjúsági keresztutat végeznek a Római Katolikus Teológia Kar kápolnájában a Katolikus Egyetemi Lelkészség és az említett Kar közös szervezésében. Várják a Kolozsváron tartózkodó fiatalokat a közös imára!

Előadás Kolozsváron
Ma délután öt órától Marosán Csaba színművész Arany János születésének 200. évfordulója alkalmából tart előadást Kolozsváron, a Szent Mihály Római Katolikus Nőszövetség dísztermében, a Szentegyház utca 2. szám alatt. A színművész úgy vezet végig Arany életútján, hogy egy eddig ismeretlenebb, humorosabb arcát villantja fel a költőnek, kiegészítve ezzel az iskolai Arany-képet – mert ez is Arany. A rendezvényen levetítik Arany János Szent László legenda-kisfilmet, bevezetőt mond Veres Stelian, plébániai kormányzó, valamint közreműködik a Szent Mihály Római Katolikus Nőszövetség és a Szent Mihály Caritas Szervezet. Minden érdeklődőt szeretettel várnak!

Előadás Csíkszeredában
A honfoglalás előttől az Európai Unió utánig előadássorozat keretében ma este 6 órától Ilyés Zsolt, csíkszentléleki plébános Két csodabogár: a misztikus és az aszkéta címmel tart előadást a csíkszeredai Polgármesteri Hivatal gyűléstermében. Várják az érdeklődőket!

Virrasztás Sepsiszentgyörgyön
A sepsiszentgyörgyi Krisztus Király plébániatemplomban ma este tíz órától virrasztás van, amelyet, mint minden alkalommal, rádiónk élő adásban közvetít. Várják az imádkozni vágyókat.

Nők iskolája Csíksomlyón
Március 5-től a KALOT Egyesület szeretettel várja a lányokat, nőket, asszonyokat a hagyományos Nők Iskolájába, ahol közösség-élménnyel és a mindennapi életet megkönnyítő ismeretekkel gazdagodnak. A képzés 12 héten át minden hétfőn délután 6 órától kezdődően két órás interaktív foglalkozást tartalmaz a lelki élet, egészséges életmód, nevelés, gondozás, külső és belső megújulás, háziasszonyi teendők, lakberendezés, kertészkedés és egyéb témakörökben. Jelentkezni még a mai nap  folyamán lehet az iroda@kalot.ro e-mail címen, vagy a 0758 84 02 79-es telefonszámon.

Nők ökumenikus világimanapja
Ma tartják világszerte a Nők ökumenikus világimanapját, amelybe Erdélyben is egyre több nőszövetség kapcsolódik be. A „Mindaz, amit Isten alkotott, nagyon jó!” hívó gondolatú ökumenikus világimanapi liturgiát idén a Suriname-i nők állították össze. A segédanyagokat a vilagimanap.hu oldalról lehet letölteni.
Kolozsváron is csatlakoznak az imanaphoz ma délelőtt tizenegy órai kezdettel a Szent Mihály Nőszővetség dísztermében tartandó találkozó keretében.
Székelyudvarhelyen a belvárosi unitárius templomban ma délután öt órakor kezdődik a nők ökumenikus imaórája. Részt vesznek a római katolikus, református, unitárius és baptista nőszövetségek tagjai. Az imaórát követően a Kriza János szeretetotthonban a belvárosi unitárius egyházközség nőszövetsége kiállítást tart szőttesekből és varrottasokból, majd szeretetvendégséggel zárul a találkozás.  Sepsiszentgyörgyön az evangélikus templomban szintén ma délután öt órakor kezdődik a nők ökumenikus imaórája.
A szatmárnémeti Szamos-negyedi református templomban is ma délután öt órakor tartják a nemzetközi ökumenikus imaalkalmat. Igét hirdet: ifj. Pallai Béla görög-katolikus lelkipásztor. Köszöntőt mond: Bogya-Kis Mária református lelkész, megyei koordinátor.

Nagyböjti lekigyakorlat román nyelven Temesváron
A temesvár-józsefvárosi plébániatemplomban március 2–4. között nagyböjti lelkigyakorlat lesz román nyelven. Az elmélkedéseket Iordache Gheorghe és Eva Claudiu verbita szerzetes-lelkipásztorok vezetik. A lelkigyakorlat március 2-án és 3-án délután öt órakor kezdődik, március 4-én, vasárnap az elmélkedésre a kilenc órakor kezdődő szentmise keretében kerül sor. Március 3-án, szombaton délelőtt fél tíz és hat óra között a plébánián családos lelkinapot tartanak ugyancsak román nyelven.

A gyógyító fényt keresni
A Gyulafehérvári Caritas Ki-Út Programja és a magyarországi Katolikus Alkoholistamentő Szolgálat lelkigyakorlatos programot szervez szenvedélybetegeknek és hozzátartozóiknak Székelyudvarhelyen a Szent Pió Lelkigyakorlatos Házban március 8-11 között. Érdeklődni és jelentkezni Márton Orsolyánál, a Gyulafehérvári Caritas Ki-Út Programjának munkatársánál lehet március 5-e déli tizenkét óráig, a 0733-773.577-es telefonszámon vagy az orsolya.marton@caritas-ab.ro e-mail címen.

Állandó szentségimádás Marosvásárhelyen
A marosvásárhelyi Szent János plébánián állandó szentségimádást tartanak Kezdjük megújulásunkat a szentségi Jézussal mottóval. Jelentkezni a beosztáshoz a sekrestyében lehet. Bíztatják a helybelieket, ajándékozzanak időt ily módon is Jézus számára!

Időjárás: Hajnalban még mindenütt fagy várható, -18, -7 fok közötti értékekkel. Sokfelé várható havazás, ismét több centis friss hóréteg alakulhat ki. Megélénkül a keleties szél, kisebb hófúvásokra is  készülni kell.

MRE – Hírszolgálat, 2018. március 2.

About the author

maradmin

Leave a Comment