2019. augusztus 27. – Hírek és programajánló

H Í R E K   R E G G E L

Örökös szentségimádási nap
A gyulafehérvári főegyházmegyében a mai nap folyamán a besztercei Szentháromság-templomban tartanak örökös szentségimádási napot. Éljünk minél többen a lehetőséggel, járuljunk az Oltáriszentségben jelen levő Krisztus elé, és könyörögjünk családjainkért, a békéért és a lelkek megmentéséért.

Gördülő opera
Az idén ismét egy vígoperával turnézik a Magyar Állami Operaház a Gördülő Opera-sorozat és a határon túli magyarlakta vidékeket bejáró Gördülő Kárpát-Haza Opera Túra keretén belül. Nagyváradra is ellátogat a színpaddá alakított különleges kamion. Az ingyenes szabadtéri produkció a Szent László téren lesz, szeptember 1-én, vasárnap este 8 órától.

Klausenmusik
Folytatódik az Egyházzene – Kolozsvár egyesület szervezésében a nyári hangversenysorozat a kolozsvári Piarista (Szentháromság) templomban. A soron következő és egyben utolsó előadás augusztus 30-án, pénteken este 7 órától lesz. Ez alkalommal egy film és egy koncert kapcsolódik össsze. Janovics Jenő „A tolonc” című némafilmje vetítése közben Pálúr János magyarországi előadó orgonaimprovizációja lesz hallható.

Zarándoklat Máriaradnára
Az előző évekhez hasonlóan szeptember 8-án, szombaton Szűz Mária születésének ünnepén a nagyváradi egyházmegye papjai és hívei a főpásztor vezetésével az Arad-megyei Máriaradnára zarándokolnak. Az ünnepi szentmise délelőtt 11 órakor kezdődik.

Ifjúsági keresztény fesztivál
„Ő az út!” mottóval rendeznek keresztény ifjúsági fesztivált Maroszentgyörgyön, a Maros-parton szeptember 14-én, szombaton. A fesztivál főképp a fiatalokat célozza, mert szeretnék, ha minél többen megtapasztalnák, hogy Istennel élni feltöltő, örömteli és kalandos. A szervezők Isten örök igazságait szeretnék átadni a sátorprogramok, koncertek, tanúságtételek, versenyek, táncok, kihívások, közös agapé és jó beszélgetések által. A program délután 5 órakor kezdődik, fellépnek a Shalom Budapest zenekar, Eddy és Csiszér László. A programról részletesebben a www.oazut.ro oldalon olvashatnak.

Medjugorjei zarándoklat
Zarándokvonat indul Medjugorjéba szeptember 15-20. között Budapestről a Keleti pályaudvarról. Erdélyből 14-én indul az autóbusz Budapestre a vonathoz és 21-én érkezik vissza.
A zarándokvonat lelkivezetői: Székely János szombathelyi megyéspüspök, Michels Antal, Fuchs Tibor és Daniel Ernő atyák. Karnagy: Pálmai Árpád lesz.
Érdeklődni és jelentkezni lehet az info@missziotours.ro email címen vagy a 0365-405 343-as telefonszámon.

Püspökkari konferencia
A Romániai Püspökkari Konferencia idei őszi ülését Nagybányán tartják szeptember 25-27 között. Ez alkalommal az ország katolikus püspökei az egyház aktuális ügyeiről tárgyalnak és az egymás közötti testvéri kapcsolatot erősítik. A konferencia a tárgyalásokon kívül közös imaalkalmakat, szentmiséket és kulturális programokat is tartalmaz.

Márton Áron zarándoklat
Tizennyolcadik alkalommal szervezik meg a zarándoklatot Isten szolgája Márton Áron püspök nyomdokain október 5-7 között. A szent életű püspök életének legfontosabb állomásait felkeresve, a szülőfalu, Csíkszentdomokos, a börtönévek leghosszabb helyszíne, Máramarossziget, Kapnikbánya, Dés, Kolozsvár, Gyulafehérvár útvonalon. A székelyvarsági hívek zarándoklatát Kovács Gergely posztulátor és Ferencz Kornélia, az Erdélyi Mária Rádió önkéntes munkatársa vezeti. A zarándoklatra Jánosi Gellért plébánosnál, a 0742-141 069-es telefonszámon lehet jelentkezni.

Lelkigyakorlatok a Kármelben
Szeretettel várnak mindenkit a marosszentgyörgyi kármelita kolostorba, (papokat, szerzeteseket, szerzetesnőket és világi híveket) az egész év folyamán egyénileg, valamint kisebb csoportban imádkozni, pihenni, elcsendesedni. Ha szeretnének csoportosan részt venni egy kármelita nővér által tartott lelkigyakorlaton, 5-11 fős csoportokban, lehetőség van rá, előre egyeztetett időpontban, az alábbi témákban: “Kis Szent Terézzel a lelki élet útján”, Avilai Szent Teréz: A tökéletesség útja c. műve alapján illetve Avilai Szent Teréz: A belső várkastély c. műve alapján. További információkat a karmelitakolostor.hu oldalon olvashatnak.

Időjárás: A hosszabb-rövidebb napos időszakok mellett több tájegységünkön is kialakulhatnak futó záporok, zivatarok, helyenként felhőszakadásra is számítani kell. A szél csak záporok, zivatarok környezetében támadhat fel. Délután 28-34 fokot mérhetünk, de a záporok, zivatarok után ideiglenesen több fokkal visszaeshet a hőmérséklet.

H Í R E K   D É L B E N

Klausenmusik
Folytatódik az Egyházzene – Kolozsvár egyesület szervezésében a nyári hangversenysorozat a kolozsvári Piarista (Szentháromság) templomban. A soron következő és egyben utolsó előadás augusztus 30-án, pénteken este 7 órától lesz. Ez alkalommal egy film és egy koncert kapcsolódik össsze. Janovics Jenő „A tolonc” című némafilmje vetítése közben Pálúr János magyarországi előadó orgonaimprovizációja lesz hallható.

Imanap a Teremtett Világért
„Legyünk irgalommal a közös házunk iránt!” Ferenc pápa szeptember elsejére imanapot hirdetett a teremtett világért, kihangsúlyozva, hogy elválaszthatatlanul összefonódik a természet iránti aggodalom, a szegények iránti méltányosság, a társadalmi elkötelezettség, de az öröm és a belső béke is. Ezen a napon a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye templomaiban is különösképpen erre a szándékra imádkoznak majd a hívek.

Búcsú és jubileum Krasznacégényben
70 éves jubileumát, valamint a templom búcsúját ünneplik Krasznacégényben szeptember 1-jén, délután 4 órai kezdéssel. Nagy szeretettel hívják és várják a helyi és környékbeli híveket, különösen a csíkmenaságiakat, mivel a lakosok nagy része onnan származik.

Ifjúsági zarándoklat Máriaradnára
Szeptember 7-én, szombaton az Egyházmegyei Ifjúsági Központ szervezésében a temesvári fiatalok máriaradnai gyalogos zarándoklatára kerül sor. A résztvevők 6 órakor indulnak a temesvári székesegyház elől. A zarándokok az újszentesi, a temesgyarmati, a hidasligeti, a temesfüvesi templomokat érintve 14 órakor érkeznek Máslakra, ahol több órás pihenő következik. A résztvevők hozzanak magukkal hálózsákot és izolírt. A nehéz csomagokat gépkocsi szállítja Máslakig, majd tovább Radnáig. Innen a fiatalok éjszaka 2 órakor indulnak tovább a Temesillésd-Temesújfalu-Lippa útvonalon. Az ünnepi szentmisét szeptember 8-án, vasárnap, 11 órakor celebrálják a máriaradnai kegytemplomban.

Búcsú Szentjobbon
Szeptember 8-án, vasárnap déli 12 órától Kisboldogasszony tiszteletére tartanak búcsút Szentjobbon. Az ünnep szónoka Kis Albert, bihari plébános, kanonok lesz.
Szeptember 15-én, vasárnap egyházmegyei zarándoknap lesz Szentjobbra. Az ünnep keretében délelőtt 11 órától kezdődik a búcsús szentmise melynek szónoka Várszegi Asztrik, nyugalmazott pannonhalmi főapát lesz.

NEK 2020
Már csak egy év, és elkezdődik a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus gazdag programsorozata. Budapesten, a Szent István-bazilika előtt Erdő Péter bíboros indítja el a 365 napos visszaszámlálást szeptember 13-án, pénteken délután 4 órakor. Ekkor nyílik meg a hivatalos regisztráció. Az eucharisztikus kongresszus nem a szó szoros értelmében vett tudományos tanácskozás, „kongresszus”. Sokkal inkább egy világméretű spirituális rendezvénysorozat, amely során a kenyér és a bor színében velünk maradt Jézus Krisztust ünnepeljük. További információk a iec2020.hu oldalon vagy az esemény facebook oldalán.

Medjugorjei zarándoklat
Zarándokvonat indul Medjugorjéba szeptember 15-20. között Budapestről a Keleti pályaudvarról. Erdélyből 14-én indul az autóbusz Budapestre a vonathoz és 21-én érkezik vissza.
A zarándokvonat lelkivezetői: Székely János szombathelyi megyéspüspök, Michels Antal, Fuchs Tibor és Daniel Ernő atyák. Karnagy: Pálmai Árpád lesz.
Érdeklődni és jelentkezni lehet az info@missziotours.ro email címen vagy a 0365-405 343-as telefonszámon.
Október 7-12 között a Szervita nővérek vezetésével lesz medjugorjei zarándoklat. Jelentkezni lehet Hajlák Attila-István atyánál a 0742-698166-os telefonszámon.

Márton Áron zarándoklat
Tizennyolcadik alkalommal szervezik meg a zarándoklatot Isten szolgája Márton Áron püspök nyomdokain október 5-7 között. A szent életű püspök életének legfontosabb állomásait felkeresve, a szülőfalu, Csíkszentdomokos, a börtönévek leghosszabb helyszíne, Máramarossziget, Kapnikbánya, Dés, Kolozsvár, Gyulafehérvár útvonalon. A székelyvarsági hívek zarándoklatát Kovács Gergely posztulátor és Ferencz Kornélia, az erdélyi Mária Rádió önkéntes munkatársa vezeti. A zarándoklatra Jánosi Gellért plébánosnál, a 0742 141 069-es telefonszámon lehet jelentkezni.

Időjárás: A hosszabb-rövidebb napos időszakok mellett több tájegységünkön is kialakulhatnak futó záporok, zivatarok, helyenként felhőszakadásra is számítani kell. A szél csak záporok, zivatarok környezetében támadhat fel. Délután 28-34 fokot mérhetünk, de a záporok, zivatarok után ideiglenesen több fokkal visszaeshet a hőmérséklet.

MRE – Hírszolgálat, 2019. augusztus 27.

About the author

majoros gabriella