2019. január 18. – Hírek és programajánló

H Í R E K   D É L B E N

Előadás Csíkszeredában
A Honfoglalás előttől az Európai Unió utánig előadássorozat keretében, január 18-án, ma délután hat órától bemutatják Dr. Bakó Mária Hajnalka Gyöngyszemek című könyvét. Minden érdeklődőt várnak a csíkszeredai városhaza tanácstermében.  

Ünnepi programok a Magyar Kultúra napján
A Romániai Magyar Dalosszövetség a Magyar Kultúra Napjának tiszteletére Halmos László és Szabédi László szellemében Kórushangversenyeket szervez.
Dícsőszentmártonban holnap délután négy órai kezdettel a Toursi Szent Márton Római Katolikus Templomban és Kolozsváron január 20-án vasárnap délután négy órától a törökvágási református templomban. Várják a kórusmuzsika kedvelőket, hogy ünnepeljék együtt a zene szárnyain. Részletek a mai déli magazinban.
Ugyancsak a Magyar Kultúra Napja alkalmából gálaműsor lesz Székelyudvarhelyen is, a Művelődési Ház előadótermében holnap délután hat órától. Az üdvözlő beszédek és az esemény méltatása után átadják az Udvarhelyszék Kultúrájáért díjakat, majd a díjazottakról szóló kisfilmeket tekintik meg. Ezt követi a Fodor Béla népzenekutató összeállításában színre kerülő hagyományos udvarhelyszéki népzenei gálaműsor. A rendezvény ingyenes, minden érdeklődőt szeretettel várnak.

Búcsú Kézdivásárhelyen
A kézdivásárhelyiek Esztergomi Boldog Özséb ünnepén, január 20-án tartják a búcsút. A szentmisén Kovács József, a csíkszeredai Szent Kereszt plébánia segédlelkésze prédikál.

Mária áhítat Kovásznán
Kovásznán Mária áhítatot tartanak holnap szentmisével, rózsafüzérrel és gyertyás körmenettel. Hívják és várják a háromszékieket a helyi plébániatemplomba. A szentmisét, mely este hat órakkór kezdődik rádiónk élőben közvetíti.

Imahét a Krisztus-hívők egységéért
Idén január 20-27 között tartják az ökumenikus imahetet a keresztények egységéért. Az imahét anyagát az indonéz keresztény testvérek állították össze, a központi igéje pedig Mózes 5 könyvéből származik: „Az igazságra és csakis az igazságra törekedj…”(MTörv/5Móz 16,18-20).
Brassóban január 18–25. között tartják az ökumenikus imanyolcadot, amit a történelmi egyházak templomaiban tartanak minden este 6 órakor.
Székelyudvarhelyen, a belvárosi templomokban már január 13-án, múlt vasárnap kezdődött az egyetemes imahét. Hétköznapokon este 6 órakor kezdődnek az istentiszteletek. A római katolikus templomokban igeliturgia lesz, szentáldozás nélkül.
Sepsiszentgyörgyön január 18–27. között zajlik az egyetemes imatized. A közös imádságok minden nap este 6 órakor kezdődnek.
Székelykeresztúr történelmi egyházai 2000 óta együtt ülik az imahetet. Templomaikban jövő héten hétfőtől péntekig este 6 órától ökumenikus istentiszteleteken találkoznak.
Nagyváradon is január 18-27 között zajlik az ökumenikus imahét. A római katolikus székesegyházban vasárnap délután öt órától kezdődik az imádság az egységért, melyet rádiónk élő adásban közvetít.
Csíkszeredában az ökumenikus imahét január 21-27. között zajlik, az imatalálkozók minden nap este 6 órakor lesznek.
Petrozsényban január 21-26 között imádkoznak a keresztények egységéért, az istentiszteletek minden nap délután öt órától kezdődnek.
Gyergyószentmiklóson az ökumenikus imahét január 21-27. között lesz megtartva. A szertartások este 6 órától kezdődnek.
Mindezen helységekben zajló imahét részletes programjait megtalálhatják a romkat.ro oldalon.

Hivatások éve Oroszhegyen
A gyulafehérvári főegyházmegye 2018 adventjétől meghirdette a hivatások évét Követlek téged, bárhová mész mottóval. Ebbe a programba bekapcsolódik az oroszhegyi egyházközség is. Január 27-én a reggel 9 és a délelőtt 11 órától kezdődő szentmiséken Tódor Előd szentkatolnai képzőművész, restaurátor tart előadást.

Előadás a természetes családtervezésről
A Házasság hetéhez közeledve a szatmárnémeti püspökség Család Munkacsoportja, a mezőfényi plébánia és a magyarországi Billings központ közös szervezésében előadást tartanak a természetes családtervezésről január 27-én, délután négy órától Nagykárolyban, a Szent László közösségi házban. Jelentkezni és érdeklődni a következő telefonszámon lehet: 0765-210538. A részvétel ingynes és a gyermek-felügyelet biztosított.

Don Bosco napok Nagybányán
„Gondold meg, hogy csak a jótett tesz boldoggá!” mottóval rendezik meg idén a Don Bosco napokat a Krisztus Király plébánián január 27-31 között. Az öt nap folyamán sok érdekes, színes programmal várják a híveket. Lesz filmvetítes, kvíz, játékok, tánc, sportversenyek, de nem maradnak el a lelki programok sem, kóruspróba, szentségimádás, szentmise. A rendezvénysorozatot január 31-én délután hat órakor ünnepi búcsús szentmisével zárják.

Időjárás: Egy hidegfront érkezik, sokfelé esőre, záporokra, nyugaton és a hegyekben havas eső, havazás is előfordulhat. A szél északnyugatira fordul, és helyenként erős lökések kísérhetik. Délután 2-7 fok között alakul a hőmérséklet.
A kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt ma nincs tanítás Máramaros, Kolozs és Hargita megye összesen 59 oktatási intézményében – közölte az oktatási minisztérium csütörtök este.

MRE – Hírszolgálat, 2019. január 18.


H Í R E K   R E G G E L

Örökös szentségimádási nap
A gyulafehérvári főegyházmegyében a mai nap folyamán  a nyárádremetei templomban tartják az örökös szentségimádási napot. Töltsünk időt Krisztus jelenlétében, kérve áldását életünkre, családunkra, közösségünkre.

Búcsúk Árpád-házi Szent Margit tiszteletére
A gyulafehérvári egyházmegyében a Kézdiszentlélekhez tartozó Kiskászonban ma délelőtt tizenegy órától ünneplik a templom búcsúját. A szentmise szónoka Csómos László berecki plébános lesz.
Csutakfalván ugyancsak ma délelőtt tizenegy órától tartják az ünnepi búcsús szentmisét. A szentbeszédet Antal Zoltán-László, a gyergyószentmiklósi Szent István plébánia segédlelkésze mondja.
A marosfői Árpád-házi Szent Margit tiszteletére épült templomban ma délután öt órakor kezdődik a búcsús szentmise.
A nagyváradi egyházmegyében január 20-án, vasárnap déli 12 órakor tartják Margittán az Árpád-házi Szent Margitról nevezett templom búcsúünnepét. A szentmise főcelebránsa és szónoka a város szülötte: Kuglis Gábor, székelyhídi plébános.

Előadás Csíkszeredában
A Honfoglalás előttől az Európai Unió utánig előadássorozat keretében, január 18-án, ma délután hat órától bemutatják Dr. Bakó Mária Hajnalka Gyöngyszemek című könyvét. Minden érdeklődőt várnak a csíkszeredai városhaza tanácstermében.  

Ünnepi programok a Magyar Kultúra napján
A Románia Magyar Dalosszövetség a Magyar Kultúra Napjának tiszteletére Halmos László és Szabédi László szellemében Kórushangversenyeket szervez. Dícsőszentmártonban holnap délután négy órai kezdettel a Toursi Szent Márton Római Katolikus Templomban és Kolozsváron január 20-án vasárnap délután négy órától a törökvágási református templomban. Várják a kórusmuzsika kedvelőket, hogy ünnepeljék együtt a zene szárnyain. Részletek a mai déli magazinban.
Ugyancsak a Magyar Kultúra Napja alkalmából gálaműsor lesz Székelyudvarhelyen is, a Művelődési Ház előadótermében holnap délután hat órától. Az üdvözlő beszédek és az esemény méltatása után átadják az Udvarhelyszék Kultúrájáért díjakat, majd a díjazottakról szóló kisfilmeket tekintik meg. Ezt követi a Fodor Béla népzenekutató összeállításában színre kerülő hagyományos udvarhelyszéki népzenei gálaműsor. A rendezvény ingyenes, minden érdeklődőt szeretettel várnak.

Dicsőítő szentségimádás Gyergyószentmiklóson
A gyergyószentmiklósi Szent István-tempomban, a Glory zenekar dicsőítő szentségimádást tart január 20-án este hét órai kezdettel az ifjúsági misét követően. Várnak mindenkit szeretettel.

Katekézis a kolozsvári ferenceseknél
A kolozsvári ferences templomban tízparancsolat-katekézist tartanak 18–30 év közötti fiataloknak heti rendszerességgel. Ez egy egészen új és hatásos módja a hitéletben való elinduláshoz, illetve az abban való megerősödéshez. A fiatalos nyelvezettel megfogalmazott katekézisek, tanítások, élő és személyes kapcsolatra hívnak meg a Jó Istennel és az ő éltető szavával, a Bibliával. Ezek az alkalmak megtanítanak egy új módon olvasni az életünket. A következő alkalom január 21-én hétfőn este fél kilenc órától lesz, melyre minden  fiatalt szeretettel várnak.

Lelkinap Székelykeresztúron
A székelykeresztúri Élet a Lélekben plébániai imacsoport megalakulásának 10. évfordulóján imanapot tart január 19-én, „Evezz a mélyre”(Lk5,4) mottóval. A program szombaton délelőtt 10 órakor kezdődik a plébániatemplomban és délután 5 órakor hálaadó szentmisével ér véget. Várnak minden érdeklődőt a közös ünneplésre.

Kántorok találkozója Temesváron
A temesvári  Egyházmegyei Ifjúsági Központ nagytermében tartják meg a kántorok egyházmegyei találkozóját január 26-án szombaton tizenegy órai kezdettel. A rendezvény nyitott azon személyek részére is, akiknek egyelőre nincs ilyen képzésük, de részt szeretnének venni kántorképző tanfolyamon. A találkozón részt vesz Pál József-Csaba püspök. Szeretettel várják az érdeklődőket.  

Kísért imádság hete Csíkszeredában
A szociális testvérek február 6-13. között szeretettel hívják a Kísért imádság hetére mindazokat, akik szeretnének megtanulni imádkozni a Szentírással, vagy már tudnak, de mélyebb Isten-kapcsolatra vágynak, akik szeretnének Isten szemével tekinteni életükre és önmagukra. A programra Csíkszeredában kerül sor. Az együtt ünnepelt kezdő és záró szentmise között a hét folyamán a résztvevőknek naponta egy órát kell szentelniük imádságra, illetve minden nap megoszthatják tapasztalataikat személyes kísérőjükkel. A program iránt érdeklődők számára részletes ismertető levelet küldünk. Jelentkezni január 31-ig lehet Farkas Ibolya testvérnél a 0745 390 189-es telefonszámon, vagy a szocialis.testverek@gmail.com címen.

Időjárás: Egy hidegfront érkezik, sokfelé esőre, záporokra, nyugaton és a hegyekben havas eső, havazás is előfordulhat. A szél északnyugatira fordul, és helyenként erős lökések kísérhetik. Délután 2-7 fok között alakul a hőmérséklet. 

MRE – Hírszolgálat, 2019. január 19.

About the author

maradmin

Leave a Comment