2019. július 10. – Hírek és programajánló

H Í R E K   D É L B E N

Régizene fesztivál
Az idén július 7-14 között zajlik a Csikszeredai Régizene Fesztivál, mely Kájoni János ferences szerzetes munkássága előtt tiszteleg. A fesztivál keretében ma este 8 órától a svájci Alta Belezza együttes előadását hallhatják, a Márton Áron Főgimnázium dísztermében. Holnap, a Millenniumi templomban délután 4 órától az orgona, a kórus és a karvezetői mesterkurzusok kurzuszáró hangversenyére kerül sor, este fél 8 órától pedig Tóth-Vajna Zsombor magyarországi művész előadását hallhatják Az ífjú Bach kottáskönyve címmel.

Személyi változások a gyulafehérvári egyházmegyében
A főegyházmegye több plébániáját érinti a napokban kiadott körlevél, ami szerint augusztus 1-től kinevezésekre, felmentésekre és áthelyezésekre kerül sor. Ezekről az érsekseg.ro oldalon tájékozódhatnak. Imádkozzunk az újonnan kinevezett és új állomáshelyre kerülő paptestvérekért, hogy a jó Pásztor adjon nekik sok kegyelmet, töretlen munkabírást, jó együttműködést és örömteli szolgálatot.

Filmklub Szatmárnémetiben
A szemlélek, apa-sorozat keretében július 13-án, szombaton este 7 órától vetítik a Mrs. Doubtfire – Apa csak egy van című filmet. Helyszín a Szentlélek plébánia kolping terme.

Felvételi Gyulafehérváron
A Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum (Kisszeminárium) II. szessziós felvételit hirdet a 2019-2020-as iskolai évben induló IX. osztályának fennmaradt 8 helyére. Jelentkezhetnek olyan VIII. osztályt végzett fiúk, akik sikerrel letették az országos felmérőt, de nem iratkoztak számítógépes elosztásra, vagy nem jutottak be más teológiai líceumok teológiai osztályába, magaviseletük 10-es, és szeptember 15-ig nem töltik be a 18. életévüket. A felvételiről bővebb információkat az érsekség.ro oldalon olvashatnak.

Urunk Színeváltozása ünnepén szentelik az új püspököt
Ferenc szentatya július 6-án nevezte ki a jászvásári egyházmegye új püspökét, Iosif Păuleț főesperes-plébánost. Az új püspök szentelése és beiktatása a jászvásári püspöki székbe augusztus 6-án, Urunk színeváltozása ünnepén lesz, délelőtt fél 11-től a jászvásári Szűz Mária királynő székesegyházban. Az ünnepi szentmise főcelebránsa és a főszentelő a nyugalomba vonuló jászvásári püspök, Petru Gherghel lesz, a társszentelők pedig: Ioan Robu bukaresti metropolita-érsek és Aurel Percă jászvásári segédpüspök. Kísérjük imáinkkal papjainkat, püspökeinket.

Tábor Székelyszálláson
A Kézdivásárhelyi Boldog Özséb plébánia szervezésében, Vár(lak) mottóval lelkigyakorlatos tábor lesz fiataloknak, július 17-20 között. További információk és jelentkezés Hajlák Attila atyánál a 0742-698166-os telefonszámon.

Felvételi teológia szakra
A katolikus egyház Kolozsváron bentlakást és évi 2500 lejes ösztöndíjat biztosít minden olyan Kolozsváron tanuló katolikus egyetemi hallgatónak, aki a Babeș-Bolyai Tudományegyetem bármilyen szakára jelentkezik a Római Katolikus Teológia Karra való jelentkezés mellett. A felvételi július 16-31 között zajlik, további információk a www.rocateo.ubbcluj.ro oldalon olvashatóak.

Önkénteskedem, tehát vagyok
2020 szeptember 13-20 között kerül sor az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra Budapesten. A rendezvény elképzelhetetlen rendezők, önkéntesek nélkül, ezért várják mindazok jelentkezését, akik munkájukkal szeretnének hozzájárulni a programok szebbé tételéhez. Bővebb információk és jelentkezés a www.iec2020.hu oldalon.

Szálláslehetőség a nyári felvételi idején
A Babeș–Bolyai Tudományegyetem a felvételire jelentkező diákok számára 400 szálláshelyet biztosít a Hașdeu (Kőkert) utcai diáknegyedben lévő egyetemi bentlakásokban.
A szálláshelyet 2019. július 16. és július 31. között lehet igénybe venni (5 ágyas szobákban) 25 lej/ágy/éjszaka szállásdíj ellenében. Az egyetem által biztosított szállásokat azok igényelhetik, akik Kolozsváron vagy a Kolozsvártól legtöbb 20 km-re eső körzetben nem rendelkeznek állandó lakhellyel.
Bővebb információk a www.admitere.ubbcluj.ro oldalon.

Lelki nap
A csíksomlyói Mária-kert szervezésében lelki napot tartanak a csíksomlyói kegytemplomban, július 13-án, szombaton, reggel fél 8 és délután 5 óra között. A program szentmisével kezdődik, melyet közös reggeli követ, majd bemutatják a Mária-kertet és elmélkedést tart Ft. Berszán Lajos.

Időjárás: A mai nap folyamán kevés napsütésre mindenhol számítani lehet. Reggel a déli tájakon eshet, napközben pedig északkeleten fordul elő eső, záporeső.
Továbbra is élénk, erős lesz az északi, északnyugati szél. A csúcshőmérséklet 19 és 26 fok között alakul.

H Í R E K   R E G G E L

Örökös szetnségimádási nap
A gyulafehérvári főegyházmegyében a mai nap folyamán a zámi templomban örökös szentségimádási napot tartanak. Szánjunk időt a Szentséglátogatásra és tárjuk bizalommal kéréseinket az Oltáriszentségben jelen levő Krisztus elé.

FerBit
Követlek téged, bárhová mész mottóval július 18-24 között, Csíksomlyó – Segesvár – Gyulafehérvár – Déva – Máriaradna útvonalon zajlik a XII. Ferences Biciklitúra. A FerBiT tarisznyájából Assisi Szent Ferenc imádságos lelkülete, a vidámság, az együttlét öröme a meglepetések sorozata, az idén sem marad ki. Az erdélyi ferencesek július 10-ig várják azok jelentkezését akik betöltötték a 17. életévet. Bővebb információk a www.ferbit.ro oldalon, vagy a 0741-940171 telefon számon.

Zarándoklat Máriaradnára
A Kármel-hegyi Boldogasszony napján, július 16-án, kedden A Temesvári Római Katolikus püspökség zarándoklatot szervez a máriaradnai kegytemplomhoz. A 11 órakor kezdődő ünnepi szentmise főcelebránsa Pál József Csaba megyéspüspök. A liturgiát követően kerül sor Xantus Géza neves erdélyi festőművész tárlatának megnyitójára.

Márton Áron imatúra
Ezt a személyes szentignáci csendes imával egybekötött gyalogtúrát – jezsuiták, ignáci lelkiségű nővérek és laikusok, valamint a szentegyházasfalvi római katolikus “Szent Gellért Alapítvány” szervezi kárpát-medencei magyarok számára 1995 óta.  A sajátos lelkigyakorlat július 22-29 között a Szentegyháza – Szeltersz – Szentimre – Zsögöd – Csíksomlyó zarándokúton lesz.
Jelentkezni lehet július 15-ig a martonaron.imatura@szga.ro e-mail címen, bővebb információkért keressék a Szent Gellért Alapítvány illetve a Márton Áron imatúra facebook oldalakat.

Családos hétvége Ivóban
„ÉN-üzenetek a családban” témával július 12-14 között, családos tábor lesz az ivói Kolping Szabadidő Központban, a szászrégeni Kiss-Miki házaspár vezetésével.
Jelentkezni július 10-ig lehet Joó Aniellánál a gykolping@gmail.com e-mail címen, vagy a 0755 171 146-os telefonszámon.

Urunk Színeváltozása ünnepén szentelik az új püspököt
Ferenc szentatya július 6-án nevezte ki a jászvásári egyházmegye új püspökét, Iosif Păuleț főesperes-plébánost. Az új püspök szentelése és beiktatása a jászvásári püspöki székbe augusztus 6-án, Urunk színeváltozása ünnepén lesz, délelőtt fél 11-től a jászvásári Szűz Mária királynő székesegyházban. Az ünnepi szentmise főcelebránsa és a főszentelő a nyugalomba vonuló jászvásári püspök, Petru Gherghel lesz, a társszentelők pedig: Ioan Robu bukaresti metropolita-érsek és Aurel Percă jászvásári segédpüspök. Kísérjük imáinkkal papjainkat, püspökeinket.

Önkénteskedem, tehát vagyok
2020 szeptember 13-20 között kerül sor az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra Budapesten. A rendezvény elképzelhetetlen rendezők, önkéntesek nélkül, ezért várják mindazok jelentkezését, akik munkájukkal szeretnének hozzájárulni a programok szebbé tételéhez. Bővebb információk és jelentkezés a www.iec2020.hu oldalon.

Háló tábor Tatán
Július 28 és augusztus 4 között szervezi meg a Háló egyesület a Hetvenkét Tanítvány Mozgalommal közösen a XVIII. Kárpát medencei táborát. Az idei téma „A keresztény nagykorúság”. A tábor helyszíne a tatai Öreg-tónál lesz. Jelentkezési határidő július 14. Az érdeklődők bővebb információkat a www.halo.ro oldalon kaphatnak.

Ferences Ifjúsági Zarándoklat
Július 28–augusztus 2. között tizenhetedik alkalommal szervezik meg a zarándoklatot. A FerIZa olyan 16 és 35 év közötti fiataloknak szóló program, akik a zarándoklat során közelebb szeretnének kerülni Istenhez, a természethez, zarándoktársaikhoz, önmagukhoz, és akik mindezért vállalják a kemény fizikai próbákat.
A zarándoklat első három napja gyaloglás, a második része lelki töltekezés a csíksomlyói kegytemplomban és kolostorban. A szervezők adományokat elfogadnak, de a részvételnek nincs meghatározott díja.
Az indulás helyszínéről és más részletekről érdeklődni a ferencesprogramok33@gmail.com e-mail címen vagy a következő telefonszámok valamelyikén lehet: Pantea Tibor 0746-774701 vagy Orbán Szabolcs 0748-193371 . A jelentkezők részvételi szándékukat legkésőbb július 21-ig jelezzék.

Időjárás: A mai nap folyamán kevés napsütésre mindenhol számítani lehet. Reggel a déli tájakon eshet, napközben pedig északkeleten fordul elő eső, záporeső.
Továbbra is élénk, erős lesz az északi, északnyugati szél. A csúcshőmérséklet 19 és 26 fok között alakul.

MRE – Hírszolgálat, 2019. július 10.

About the author

majoros gabriella