2019. június 25. – Hírek és programajánló

H Í R E K   D É L B E N

Jézus Szíve ünnepe Kolozsváron, a kerekdombi templom búcsúját triduum előzi meg. A szentmisék ma, holnap és csütörtökön este 6 órakor kezdődnek. Jézus Szíve napján az ünnepi szentmisén délután 6 órától Kémenes Lóránt-Zoltán kolozsvári főesperes-plébános prédikál. A ditrói nagytemplom búcsúját pénteken délelőtt 11 órakor ünneplik. A szentbeszédet dr. Krakomperger Zoltán egri teológiai tanár, a debreceni Szent Anna egyházközség plébánosa mondja. Délután 6 órakor Szakács György Debrecenből orgonakoncertet tart. A Jézus Szíve templomban este 7 órakor is mutatnak be szentmisét. A kidei templomban is pénteken délelőtt 11 órakor ünneplik a búcsút. Szentbeszédet mond Husztig Róbert margittai plébános. Aranyosgyéresen szintén pénteken délelőtt 11 órakor kezdődik a búcsú. A szentmise szónoka Táncos Levente-György dicsőszentmártoni plébános. A korondi egyházközség búcsúján, pénteken délelőtt 11 órakor a szentbeszédet Koncsag László szentegyházi plébános mondja. A Zsil-völgyében harmadik éve a búcsús zarándokok a petrillai Szent Borbála-templom előtt gyülekeznek délután 3 órakor és a városon végigvonulva, imádkozva érkeznek meg a lónyai Jézus Szíve-templomhoz. A búcsús ünnepi szentmise délután 5 órakor kezdődik, a szónok Mirciov Sebastian vingai plébános, a temesvári egyházmegyéből. A hívek kilencedet imádkozva készülnek a jeles ünnepre. Pusztakalánban, Jézus Szíve napján, délután 5 órától ünneplik a templom búcsúját. A szentmisén Farkas Ervin, a gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum prefektusa prédikál. A Brassó-bolonyai Jézus Szent Szíve-templom búcsúján délután 5 órakor román nyelven mutatnak be szentmisét, P. Kelemen Dragoș ferences atya szentbeszédével, este 7 órakor pedig magyar nyelven Bilibók Géza tusnádfürdői plébános prédikál. A nyárádszeredai plébániatemplom búcsús szentmiséjét június 28-án, pénteken délután 6 órakor tartják. A szentbeszédet László Szabolcs nagyernyei plébános mondja. Székelyudvarhelyen a Jézus-kápolna búcsús szentmiséjét a felújítás miatt a Szent Miklós-plébániatemplomban pénteken délután 6 órakor tartják. Vágás filiájában, Bétában vasárnap ünneplik a búcsút. A délután fél 1 órakor kezdődő szentmisén Madarász Attila bögözi plébános prédikál. Gödemesterházán június 30-án, vasárnap délután 1 órakor tartják a plébániatemplom búcsúját. Az ünnepi szentmisén Korom Imre, a gyergyószentmiklósi Munkás Szent egyházközség plébánosa prédikál. A kolozsi plébániatemplomban vasárnap délután fél 2 órakor a búcsús szentmise szónoka László István kolozsvári segédlelkész. A nagyváradi egyházmegyében június 28-án, pénteken délután 6 órakor Jézus Szíve tiszteletére tartanak ünnepi szentmisét a nagyvárad-olaszi Barátok Templomában. A szentmise szónoka Rákóczi Jenő berettyóújfalui plébános lesz. Fiedler István nagyváradi megyéspüspök szorgalmazására az 1930-as években fellendült Jézus Szentséges Szívének tisztelete. A nagyváradi Barátok Templomában azóta minden évben városközi engesztelő szentmisét tartanak. A temesvári egyházközségben Jézus Szentséges Szíve ünnepén pénteken, a délután 6 órától tartják a temesvár-józsefvárosi Notre Dame zárdatemplom búcsúünnepét. A szentmise főcelebránsa Pozsonyi Dániel lugosi segédlelkész. A németszentpéteri plébániához tartozó munári templomot szintén Jézus Szentséges Szíve tiszteletére szentelték. A templombúcsút június 30-án, vasárnap 17 órakor ünnepli a közösség. A szentmisét Czeglédi Ferenc pécskai plébános mutatja be.

Triduum Kisbácson Június 29-én, szombaton Szent Péter és Szent Pál apostolfejedelmek ünnepe lesz. A kisbácsi egyházközség búcsúját triduum előzi meg. A lelkigyakorlatos szentmisék szerdán, csütörtökön este 7 órakor, pénteken pedig reggel 7 órakor kezdődnek. Minden szentmisén György Balázs gyergyószentmiklósi, háromkúti lelkész prédikál. A szombaton este 6 órakor kezdődő búcsús szentmise keretében leleplezik és megáldják a templom oldalán újonnan elhelyezett Szent Péter és Szent Pál apostolokat ábrázoló domborművet.

Szent László búcsúk a nagyváradi egyházegyében Június 26-án, holnap délután 6 órakor tartják a nagyváradi Szent László-menedékház búcsúünnepét. A szentmise szónoka Nagy Tibor, köröstarjáni plébános lesz. Másnap, csütörtökön, szintén délután 6 órakor ünneplik a nagyvárad-újvárosi plébániatemplom búcsúját. A szentmise szónoka Jelenits István piarista szerzetes.

Gitártábor Tasnádszántón Július 17-21 között, Szántold, Dalolj az Úrnak! mottóval a tasnádszátói római katólikus plébánia gitártábort szervez. Jelentkezni lehet Husztig Róbert atyánál a 0733-052599-es telefonszámon és Cseh Tamásnál a 0745-937050-es telefonszámon.

Hálós gyerektábor Gyulán A Partiumi Háló Egyesület Gyulán tartja meg a 25. Szentjánosbogár Gyermektáborát 0-9 osztályos tanulók számára. A tábor tematikáját idén bibliai történetek képezik, betekintést nyújtva a Szentírás világába. Sokszínű programok, egész napos interaktív foglalkozások sok-sok nevetés és játék várja a gyermekeket! Jelentkezni júlus 1-ig lehet, a 0770297210-es telefonszámon.

Időjárás: Országszerte több mint 70 településen - köztük több székelyföldi térségben - okoztak károkat az intenzív esőzések nyomán keletkezett áradások - közölte hétfőn a katasztrófavédelmi felügyelőség. Sokfelé a patakok léptek ki medrükből, az utcákat és kerteket elöntő esővíz megbénította a közlekedést, hatalmas károkat okozott a lakosoknak. Mától a napsütésé lesz a főszerep, elvétve még kialakulnak futó záporok, zivatarok, de melegedés veszi kezdetét, 27-33 fok várható.

MRE - Hírszolgálat, 2019. június 25.

H Í R E K   R E G G E L

Örökös szentségimádási nap A gyulafehérvári főegyházmegyében a mai nap folyamán a güdüci templomban tartják az örökös szentségimádási napot. Adjunk hálát az oltáriszentségben jelen lévő Krisztusnak, aki elküldte nekünk a Vigasztaló Szentlelket!

Medjugore-i imaest Csíkszeredában Szeretettel hívnak és várnak mindenkit ma délután 5 órától Medjugorje-i imaestre a Segítő Mária bentlakás dísztermébe. A jelenések 38. évfordulóján imádkozzunk, ünnepeljünk együtt!

Aranymise Kaplonyban és Óbesnyőn Ma délután 6 órától Lieb József nyugalmazott esperes, kanonok pappá szentelésének 50. évfordulója alkalmából aranymisét mutat be a kaplonyi templomban. Kalapis Mátyás ny. berestyei plébános június 28-án, pénteken délelőtt 11 órakor mutat be hálaadó szentmisét az óbesenyői templomban pappá szentelésének 50. évfordulója alkalmából. Mindkét alkalomra szeretettel várnak minden barátot, ismerőst, híveket, hogy együtt ünnepeljenek az aranymisés lelkipásztorokkal.

Kettős évfordulós megemlékezés Kovásznán Kovásznán a Meg nem születettek emlékparkjában a Pro Vita Hominis Társaság megalakulásának 29. évfordulóján és Carol Wojtila bíborossá kreálásának (1967. június 26.) alkalmából kettős megemlékezési évfordulóra kerül sor június 26-án, holnap délután 3 órától. Szentmisét mutat be Péter Arthur plébános.

Előadás Csíkszeredában A Honfoglalás előttől az Európai Unió utánig előadássorozat keretében június 27-én, csütörtökön délután 6 órakor Csáky Zoltán Nyomomban a kék farkasok című könyvének lesz a bemutatója a csíkszeredai városházán. Minden érdeklődőt várnak.

Jubiláns papok ünnepe A korábbi gyakorlathoz híven az idei évben jubiláló papok a gyulafehérvári székesegyházban június 26-án, holnap délelőtt 11 órától mutatnak be hálaadó szentmisét, megköszönve a kapott kegyelmeket, az elért eredményeket és megpróbáltatásokat, a kitartás kegyelmét. Kísérjük imáinkkal a jubiláns paptestvéreket: ezüstmisések: Balla Árpád – Szászrégen, Bátor Botond pálos – Hargitafürdő, Bertalan László – Kerelőszentpál, aranymisések: Pakó Benedek, Gáspár-Györgydeák Lajos – Székelyudvarhely, Pastor Bonus Papi Otthon, Sándor Dénes – Bordos, Szabó Lajos – Sepsiszentgyörgy, Szent József plébánia, Jakubinyi György-Miklós– Gyulafehérvár.

Jézus Szíve ünnepe a Barátok Templomában Június 28-án, pénteken délután 6 órakor Jézus Szíve tiszteletére tartanak ünnepi szentmisét a nagyvárad-olaszi Barátok Templomában. A szentmise szónoka Rákóczi Jenő berettyóújfalui plébános lesz. Fiedler István nagyváradi megyéspüspök szorgalmazására az 1930-as években fellendült Jézus Szentséges Szívének tisztelete. A nagyváradi Barátok Templomában azóta minden évben városközi engesztelő szentmisét tartanak.

Hangok és fények – koncert Kolozsváron A Visszhang kórus évadzáró fény/árnyék- és énekjátékára hív meg minden kedves érdeklődőt június 29-én, szombaton este 22 órai kezdettel a kolozsvári Piarista templomba, amelyen 36 darab színes reflektor szolgáltatja a hangulatfényeket, a kórus pedig hozzá az egyedi harmóniákat. A hangversenyen kizárólag kortárs kóruszenei alkotások szólalnak meg. Szeretettel várnak mindenkit, hogy a zene és a fény szárnyán egy különleges világba repítsék el önöket.

Keresztény nyári Szabadegyetem A Főegyházmegyei Ifjúsági Főlelkészség első alkalommal szervezi meg a Keresztény Nyári Szabadegyetemet július 10 és 13 között a gyergyószentmiklósi Hétvirág Panzióban 20 év fölötti fiataloknak. Az esemény központi témája a női-férfi identitás, ennek keretében hallgathatnak előadásokat a résztvevők, szakemberek tolmácsolásában. Ezenkívül hangsúlyt kap a hivatás és a környezetvédelem is, interaktív műhelyek keretében. Természetesen szórakozásra, lelki feltöltődésre is lehetőség lesz: sport, túrázás, kézművesség, színházi előadás, ima, koncert, kávéházi beszélgetések. Jelentkezni június 30-ig lehet, további információk és regisztráció az ifjúsági lelkészség Fiatalok a fiatalokért! nevű facebook oldalán.

Felelősségünk saját életünkért Loyolai Szent Ignác, a jezsuita rend alapítója felismerte, hogy a keresztény élethez lényegesen hozzátartozik az evangéliumok szellemében történő személyiségfejlesztés. Lelkigyakorlataiban olyan utat ajánl, amelyen járva a Krisztus tanítványaként élő ember egyre inkább felelősséget vállal saját életéért. Ennek az útnak a megismerésére hív a Világiak Irodája szervezésében július 2-a és 6-a között Erdődhegyen trtandó lelkigyakorlat. A résztvevők a Szentírást olvasva, egyéni imáikban és csoportos gyakorlatokban olyan témákat is elmélyítenek majd, mint az élet alapja, krízisek, a megtérés ideje és Jézus követése. Az Irene Luster-Haggeney nővér kísérésével megvalósuló lelkigyakorlatra várják mindazokat, akik már ismerik a szentignáci lelkiséget, illetve azokat is, akik most ismerkednének meg a személyiségfejlesztésnek ezzel az útjával. A részvételi szándékot a 0261 715 011-es vagy a 0757 050 923-mas telefonszámokon jelezhetik.

Időjárás: Országszerte több mint 70 településen - köztük több székelyföldi térségben - okoztak károkat az intenzív esőzések nyomán keletkezett áradások - közölte hétfőn a katasztrófavédelmi felügyelőség. Sokfelé a patakok léptek ki medrükből, az utcákat és kerteket elöntő esővíz megbénította a közlekedést, hatalmas károkat okozott a lakosoknak. Mától a napsütésé lesz a főszerep, elvétve még kialakulnak futó záporok, zivatarok, de melegedés veszi kezdetét, 27-33 fok várható.

MRE - Hírszolgálat, 2019. június 25.

About the author

Tunde Vidican Lokodi