2019. március 7. – Hírek és programajánló

H Í R E K   D É L B E N

Önismeret az öltözetben – Műhelyfoglalkozások a szociális testvérekkel
Március 7-én, 14-én és 21-én délután öt órától Kolozsváron a szociális testvérek Önismeret az öltözetben címmel műhelyfoglalkozásokat tartanak testalkatról, stílusról és alapruhatárról a Szentegyház utca 7/1 szám alatt. Előzetes bejelentkezés szükséges Czimbalmos Emíliánál a 0752-453218-as telefonszámon. Részletek hamarosan a déli magazinban.

40 nap az életért Kolozsváron
Tegnap újból kezdetét vette a 40 nap az életért címet viselő akció Kolozsváron, amely során az abortusz ellen imádkoznak, böjtölnek és csendesen őrt állnak különböző felekezetek és nemzetek tagjai. A böjttel, imádsággal egybekötött virrasztás a Miko (Clinicilor) utca és Trefort (Victor Babeș) utca kereszteződésénél zajlik. Várnak mindenkit, aki szívesen vállal imát az élet védelméért.

Belső iránytű Gyergyószentmiklóson
Újra indul a Belső iránytű előadássorozat Gyergyőszentmiklóson, a Szent István plébánián. Március 8-án, holnap este hét órától Sófalvi Szabolcs, marosszentgyörgyi polgármester tart előadást Egy polgármester belső iránytűje címmel. Minden érdeklődőt várnak.

Bach ősbemutató Nagyváradon
A váradszöllősi plébánia, a Partiumi Keresztény Egyetem Művészeti Tanszéke, valamint a Partiumi Magyar Művelődési Céh közös szervezésében most először szólal meg Nagyváradon a zenei barokk nagy szintézise, a billentyűs hangszerirodalom egyik legismertebb mesterműve. Varga Petra előadásában, nagyváradi bemutatóként lesz hallható zongorán J.S. Bach legendás műve, a Goldberg- variációk a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében március 9-én, szombaton délután hat órától. Meghívott előadó Varga Petra budapesti zongora-orgonaművész, Nagyvárad visszatérő vendége – immár több mint egy évtizede-, aki a rogériuszi és szöllősi orgonafesztiválok révén örökre beírta magát művészbarát polgáraink emlékezetébe. Az eseményre a belépés díjtalan, önkéntes adományokat köszönettel elfogadnak.

Romániai Máltai Szeretetszolgálat vezetőinek országos találkozója
Március második hétvégéjén Temesváron rendezik meg a Romániai Máltai Szeretetszolgálat filiái és fiókszervezetei vezetőinek, valamint az ifjúsági csoportok vezetőinek országos találkozóját. Ebből az alkalomból a piarista templomban március 10-én, vasárnap reggel 9 órakor Pál József-Csaba temesvári megyés püspök mutatja be a szentmisét.

Nagyböjti lelkigyakorlat Uzonban
Március 10-12. között az uzoni római katolikus plébániatemplomban, nagyböjti lelkigyakorlatot tartanak a délutáni 5 órakor kezdődő szentmisék keretén belül. Várnak minden érdeklődőt!

Kárpát-medencei Háló lelkigyakorlat Máriapócson
„Szólj Uram, hallja a te szolgád!” mottóval március 16. és 17. között Kárpát-medencei lelkigyakorlatra hívják és várják a hálósokat Máriapócsra, a Szűzanya lábához egy kicsit együtt lelassulni, elcsendesedni, és az Isten hangjára figyelni a nagyböjti időszakban. A lelkigyakorlatot Pakot Géza jezsuita atya vezeti, a péntek esti ráhangolódást Vass Csaba lazarista, a vasárnap délelőtti programot pedig Szabó Ervin nagyváradi plébános. A helyek száma korlátozott. Jelentkezni március 8-ig lehet a romkat.ro oldalon található űrlap kitöltésével. További információkért érdeklődni lehet Konrád Csongornál a konrad.csongor@gmail.com e-mail-címen vagy a 0770-297210-es telefonszámon.

Ünnepi hét a piarista nővéreknél
A szatmári egyházmegyei piarista nővérek az új tematikus év keretében egy hetes eseménysorozattal készülnek Boldog Celestina Donati ünnepére Nagykárolyban. Március 18-án, a rendalapító Boldog Celestina Donati ünnepén kezdetét veszi a Mit mond a Lélek? hete a piarista nővéreknél. Az ünnep fénypontja a Kalazanci Szent József-plébániatemplomban este 6 órától kezdődő püspöki szentmise, amelynek keretében a nővérek megújítják fogadalmukat, Jó Pásztorról nevezett Ágnes nővér pedig leteszi örökfogadalmát a rend elöljárójának kezébe. Az ünnepi szónok Molnár Lehel piarista szerzetes tanár lesz. A nővérek várják az érdeklődőket a hét eseményeire, egyben kérik minden jóakaratú ember imádságát különösen is az örökfogadalmát letenni készülő Ágnes nővérért, a Piarista Nővérek Kongregációja rendi vezetésének nehéz és egyben áldott munkáját végző szerzetesekért és valamennyi piarista nővérért.

Időjárás: Ma napközben csapadék már sehol sem valószínű, túlnyomóan napos idő várható, a délután második felében nyugaton növekedhet meg erősebben a fátyolfelhőzet. Sokfelé erős, északnyugaton viharos délnyugati szélre készülhetünk, ami meleg levegőt hoz térségünkbe. Az enyhe hajnalt követően, délután 15-20 fokot mérhetünk.

MRE - Hírszolgálat, 2019. március 7.


H Í R E K   R E G G E L

Örökös szentségimádási nap
A gyulafehérvári főegyházmegyében a mai nap folyamán Homoródkarácsonyfalván tartják az örökös szentségimádási napot. Nagyböjt folyamán járuljunk gyakrabban az Oltáriszentségben jelen levő Krisztus elé, engeszteljük Őt bűneinkért és engedjük, hogy jelenléte formáljon, megtisztítson bennünket.

Szent László-virágkocsival köszöntik a pápát Csíksomlyón
Szent László alakját szimbolizáló és ereklyéit bemutató virágkocsival köszönti Ferenc pápát Csíksomlyón Debrecen városa. A kocsit a római katolikus, görögkatolikus és református egyházi elöljárók közösen készíttetik az egyetem és a város segédletével a szentatya fogadására.
Dénes Zoltán plébános felidézte, hogy Debrecenben egyszer már áthaladt egy kocsi, amely Szent László testét vitte Somogyvárról végső nyughelyére, a váradi Szűz Mária-székesegyházba. Ezt az ősi eseményt újítják meg zarándoklattal Somogyvárról Debrecenbe, onnan Nagyváradra, majd Csíksomlyóra, a pápai szentmisére. Útközben szalagokkal, zászlókkal, üzenetekkel lehet majd díszíteni a virágkocsit, amely majd augusztus 20-án, az ötvenedik debreceni virágkarneválon már a zarándoklatot megjárt kegytárgyként fog megjelenni.

Első csütörtöki szentségimádás
Ma tartjuk a szokásos első csütörtöki csendes szentségimádást rádiónk nagyváradi stúdiójának kápolnájában. Szentmise most nem lesz, reggel 9 és délután 3 óra között várjuk mindazokat, akik szivesen áldoznak időt az engesztelésre.
Szentségimádást tartanak a vágási egyházközség filiájában található alsódobói Isteni Irgalmasság kápolnában is. Délután kettőkor elimádkozzák az örvendetes, a világosság, a fájdalmas és a dicsőséges rózsafüzért, majd az isteni irgalmasság rózsafüzért. 16 órától szentmise lesz, amely szentségi áldással fejeződik be. Az imaalkalom alatt gyónási lehetőség lesz.

Nagyböjti lelkigyakorlat Tasnádon
„Tegyetek meg mindent amit mond!” mottóval máriás lelkületű nagyböjti lelkigyakorlat kezdődik a mai napon Tasnádon. A lelkigyakorlat folyamán lesz gyóntatás, mindhárom nap szentmise, valamint találkozások különböző csoportokkal: családosok, hittanosok, nőszövetség, egyháztanácsosok. A lelkigyakorlat vezetője Bărbuț Péter, a nagyváradi Szent József templom plébánosa lesz.

Önismeret az öltözetben – Műhelyfoglalkozások a szociális testvérekkel
Március 7-én, 14-én és 21-én délután öt órától Kolozsváron a szociális testvérek Önismeret az öltözetben címmel műhelyfoglalkozásokat tartanak testalkatról, stílusról és alapruhatárról a Szentegyház utca 7/1 szám alatt. Előzetes bejelentkezés szükséges Czimbalmos Emíliánál a 0752-453218-as telefonszámon.

Jegyeskurzus Csíkszentgyörgyön és Margittán
Jegyeskurzust tartanak Csíkszentgyörgyön nagyböjt csütörtökein este hét órai kezdéssel. Rendszerint a családos csoport segítségével zajlanak ezek az alkalmak, amelyek nem csak előadásokat, de filmnézéseket és beszélgetéseket is magukban foglalnak. Várják ma estétől a jegyeseket!
Március 12-én jegyeskurzus indul Margittán is azon fiatal párok számára, akik házasságkötésre készülnek a Székelyhíd-Margittai esperesi kerületben. A kurzus négy alkalomból áll, a párokat keddenként este hét órától várják az ifjúsági központban. Minden alkalommal lesz egy meghívott házaspár, mivel a szervezők fontosnak tartják, hogy a jegyes oktatás mellett lehetőséget adjanak, hogy a jelöltek már tapasztalattal rendelkező házaspároktól különböző témákban halljanak tanítást, útmutatást. Jelentkezni a plébánián lehetséges, egyébb információk a 0747-931349-es telefonszámon.

Nagyböjt-kezdő lelkinap Marosvásárhelyen
Március 9-10 között a marosvásárhely-remeteszegi plébánián nagyböjt-kezdő lelkinapot tart Tamás Barna, a székelyudvarhelyi Kis Szent Teréz egyházközség plébánosa, a Gyulafehérvári Főegyházmegye ifjúsági lelkésze. A Szent Család-templomban szombaton este 6 órától szentmise keretén belül szentbeszéd lesz, utána közös beszélgetésre hívják a résztvevőket. Vasárnap délelőtt 11 órakor folytatódik a nagyböjtre való ráhangolódás.

Lelkinap az egészségügyben dolgozóknak Csíkszeredában
Lelkinapot tartanak az egészségügyben dolgozóknak Csíkszeredában, a Szent Imre Ifjúsági Központban (Petőfi utca 39.) Előadók: Bíró István református lelkész, Dánél Mária Francesca nővér, valamint Simó Gáspár a csíkszeredai Segítő Mária-gimnázium tanára és lelki vezetője. Jelentkezni lehet március 13-ig a következő telefonszámokon: 0749 304 731-es (András Edit) vagy a 0746 138 763-as (Nagy Zelma).

Időjárás: Ma napközben csapadék már sehol sem valószínű, túlnyomóan napos idő várható, a délután második felében nyugaton növekedhet meg erősebben a fátyolfelhőzet. Sokfelé erős, északnyugaton viharos délnyugati szélre készülhetünk, ami meleg levegőt hoz térségünkbe. Az enyhe hajnalt követően, délután 15-20 fokot mérhetünk.

MRE - Hírszolgálat, 2019. március 7.

About the author

maradmin

Leave a Comment