H Í R E K D É L B E N
Belső iránytű Gyergyószentmiklóson
Újra indul a Belső iránytű előadássorozat Gyergyőszentmiklóson, a Szent István plébánián. Ma este hét órától Sófalvi Szabolcs, marosszentgyörgyi polgármester tart előadást Egy polgármester belső iránytűje címmel. Minden érdeklődőt várnak.
Filmklub Szatmárnémetiben
A Szentlélek plébánia szervezésében újabb vetítés lesz Szatmárnémetiben március 9-én, szombaton este hét órától a plébánia Merk Mihály termében. A résztvevők az Apa-sorozatok folytatásaként Az élet háza című amerikai drámát nézhetik meg. Minden érdeklődőt várnak.
Nagyböjti ifjúsági imaórák Szatmárnémetiben
Az idei évben is megszervezésre kerülnek a nagyböjti ifjúsági imaórák, ebben a nagyböjtben csak két alkalommal találkoznak a fiatalok, de minden vasárnapra elő vannak készítve az imaanyagok, melyeket kiküldtek a plébániákra. Az első közös találkozás március 10-én vasárnap este hét órától lesz a Székesegyházban ahol a „Kegyelem” témában elmélkednek a fiatalok. Április 12-én pedig a családok és fiatalok keresztútjára várnak mindenkit a Kálvária templom udvarán este nyolc órai kezdettel. Részletek hamarosan a déli magazinban.
Lelkinap az egészségügyben dolgozóknak Csíkszeredában
Lelkinapot tartanak az egészségügyben dolgozóknak Csíkszeredában, a Szent Imre Ifjúsági Központban március 16-án szombaton délelőtt kilenc órai kezdettel. Meghívott előadók: Bíró István református lelkész, Dánél Mária Francesca nővér, valamint Simó Gáspár a csíkszeredai Segítő Mária-gimnázium tanára és lelki vezetője. Jelentkezni március lehet 13-ig a András Editnél a 0749 304 731-es vagy a Nagy Zelmánál a 0746 138 763-as telefonszámokon. Szeretettel várják az érdeklődőket.
Továbbképző tanfolyam világi munkatársaknak
A temesvári Püspökség szervezésében március 15-17. között a temesvár-erzsébetvárosi szalvatoriánus rendházban továbbképző tanfolyamot tartanak mindazoknak a világi munkatársaknak, akik a plébániákon különböző liturgikus feladatokat látnak el. A kurzus keretében a jelenlévők előadásokon és műhelymunkán vesznek részt. A képzés központi témája az egyház és a küldetés. A program március 15-én, pénteken 17 órakor kezdődik és vasárnap délben ér véget. Meghívott előadók: Szilvágyi Zsolt pasztorációért felelős püspöki helynök, Pălie Veniamin, a resicabányai Havas Boldogasszony templom plébánosa, Dr. Imogen Tietze referens és Tari M. Böbe schönstatti nővér. A továbbképző keretében március 16-án, szombaton 17 órakor a temesvár-erzsébetvárosi templomban Pál József Csaba megyéspüspök szentmisét mutat be.
Ünnepi hét a piarista nővéreknél
A szatmári egyházmegyei piarista nővérek az új tematikus év keretében egy hetes eseménysorozattal készülnek Boldog Celestina Donati ünnepére Nagykárolyban. Március 18-án, a rendalapító Boldog Celestina Donati ünnepén kezdetét veszi a Mit mond a Lélek? hete a piarista nővéreknél. Az ünnep fénypontja a Kalazanci Szent József-plébániatemplomban este 6 órától kezdődő püspöki szentmise, amelynek keretében a nővérek megújítják fogadalmukat, Jó Pásztorról nevezett Ágnes nővér pedig leteszi örökfogadalmát a rend elöljárójának kezébe. Az ünnepi szónok Molnár Lehel piarista szerzetes tanár lesz. A nővérek várják az érdeklődőket a hét eseményeire, egyben kérik minden jóakaratú ember imádságát különösen is az örökfogadalmát letenni készülő Ágnes nővérért, a Piarista Nővérek Kongregációja rendi vezetésének nehéz és egyben áldott munkáját végző szerzetesekért és valamennyi piarista nővérért.
Nagybőjti lelkigyakorlat Székelyudvarhelyen
Március 22 és 23-ka között a székelyudvarhelyi Szent Pio Lelkigyakorlatos Házban “Élj, szeress, álmodj, higgy!” címmel nagyböjti lelkigyakorlat lesz azoknak, akik közel érzik magukhoz a ferences lelkiséget, ahol a bűnbánat, öröm és szeretet találkozik. A lelkigyakorlatra előzetes bejelentkezés szükséges március 20-ig a 0266 210 537 és a 0755 489 743-as telefonszámokon, vagy a hazpio@gmail.com e-mail címen.
Kneipp-hétvége Tusnádfördőn
„A test a lélek menedékháza, mindkettő függ a másiktól; ha csak az egyiknél hiány lép fel, már az egész lélek beteggé válhat, és a szellem is szenved” Ezekkel a gondolattokkal hívják és várják az érdeklődőket március 20 és 21 között a Tusnádfürdőn szervezett Kneipp-hétvégére. Test, lélek és szellem egységének hosszútávú megőrzésének módjába nyerünk együtt betekintést, tudomást szerezve a Kneipp- terápia öt alappilléréről. A program keretében főként a vizes-alkalmazások megtapasztalására, elsajátítására lesz lehetőség. További információk kérhetők Péter Mária Imelda mallersdorfi ferences nővértől a mimeldan@gmail.com e-mail-címen.
Teljes Szívvel ifjúsági vezetőképzés Székelyudvarhelyen
Székelyudvarhely ad otthont a harmadik alkalommal megszervezésre kerülő nyolc hétvégéből álló Teljes Szívvel ifjúsági vezetőképzésnek. Az első találkozásra március 29-31-ke között kerül sor. Jelentkezni március 22-ig lehet a tsz.fif.ma honlapon. Bővebb információk a 0746 239738-ss telefonszámon kaphatók.
Időjárás: Ma is megnövekszik a felhőzet. A hosszabb-rövidebb napos időszakok mellett elszórt futó záporokra is számítani kell, helyenként egy-egy zivatar is kialakulhat. A nyugati-délnyugati szél több helyen élénk, erős lesz. Délután 12-20 fok valószínű, délnyugaton lesz a legmelegebb.
MRE - Hírszolgálat, 2019. március 8.
H Í R E K R E G G E L
Örökös szentségimádási nap
A gyulafehérvári főegyházmegyében a mai nap folyamán a székelyszentkirályi templomban tartják az örökös szentségimádási napot. Nagyböjt folyamán járuljunk gyakrabban az Oltáriszentségben jelen levő Krisztus elé, engeszteljük Őt bűneinkért és engedjük, hogy jelenléte formáljon, megtisztítson bennünket.
Kárpát-medencei Háló lelkigyakorlat Máriapócson
„Szólj Uram, hallja a te szolgád!” mottóval március 16. és 17. között Kárpát-medencei lelkigyakorlatra hívják és várják a hálósokat Máriapócsra, a Szűzanya lábához egy kicsit együtt lelassulni, elcsendesedni, és az Isten hangjára figyelni a nagyböjti időszakban. A lelkigyakorlatot Pakot Géza jezsuita atya vezeti, a péntek esti ráhangolódást Vass Csaba lazarista, a vasárnap délelőtti programot pedig Szabó Ervin nagyváradi plébános. A helyek száma korlátozott. Jelentkezni még a mai nap folyamán lehet a romkat.ro oldalon található űrlap kitöltésével. További információkért érdeklődni lehet Konrád Csongornál a konrad.csongor@gmail.com e-mail-címen vagy a 0770-297 210-es telefonszámon.
Belső iránytű Gyergyószentmiklóson
Újra indul a Belső iránytű előadássorozat Gyergyőszentmiklóson, a Szent István plébánián. Ma este hét órától Sófalvi Szabolcs, marosszentgyörgyi polgármester tart előadást Egy polgármester belső iránytűje címmel. Minden érdeklődőt várnak.
Nagyböjt-kezdő lelkinap Marosvásárhelyen
Március 9-10 között a marosvásárhely-remeteszegi plébánián nagyböjt-kezdő lelkinapot tart Tamás Barna, a székelyudvarhelyi Kis Szent Teréz egyházközség plébánosa, a Gyulafehérvári Főegyházmegye ifjúsági lelkésze. A Szent Család-templomban szombaton este hat órától szentmise keretén belül, utána közös beszélgetésre hívják a résztvevőket. Vasárnap délelőtt 11 órakor folytatódik a nagyböjtre való ráhangolódás.
Filmklub Szatmárnémetiben
A Szentlélek plébánia szervezésében újabb vetítés lesz Szatmárnémetiben március 9-én, szombaton este hét órától a plébánia Merk Mihály termében. A résztvevők az Apa-sorozatok folytatásaként Az élet háza című amerikai drámát nézhetik meg. Minden érdeklődőt várnak.
Nagyböjti lelkigyakorlat Uzonban
Március 10. és 12. között az uzoni római katolikus plébániatemplomban, nagyböjti lelkigyakorlatot tartanak a délutáni 5 órakor kezdődő szentmisék keretén belül, melyeket Ft. Balázs Imre atya mutat be. Szeretettel várják az érdeklődőket.
Nagyböjti ifjúsági imaórák Szatmárnémetiben
Az idei évben is megszervezésre kerülnek a nagyböjti ifjúsági imaórák, de ebben a nagyböjtben csak két alkalommal találkoznak a fiatalok, de minden vasárnapra elő vannak készítve az imaanyagok, melyeket kiküldtek a plébániákra. Az első közös találkozás március 10-én vasárnap este hét órától lesz a Székesegyházban ahol a „Kegyelem” témában elmélkednek a fiatalok. Április 12-én pedig a családok és fiatalok keresztútjára várnak mindenkit a Kálvária templom udvarán este nyolc órai kezdettel. Részletek a mai déli magazinban.
Személyesen kísért szentignáci lelkigyakorlat Csíkszentdomokoson
Március 14. és 17. között Csíkszentdomokoson, a Szent Margit Lelkigyakorlatos Házban Darvas Piroska segítőnővér vezetésével személyesen kísért szentignáci lelkigyakorlatot tartanak 30-60 év közötti érdeklődőknek. A lelkigyakorlat elemei: személyes és közös ima, személyes lelki kíséret, szentmise, csend a lelkigyakorlat egész ideje alatt, séta a természetben. A helyek száma korlátozott. Jelentkezni március 9-ig lehet a 0743 753 494-es telefonszámon vagy a darvas.piroska@yahoo.com e-mail-címen.
Nagyböjti lelkigyakorlat Temesváron
A temesvár-szabadfalui római katolikus plébániatemplomban március 14-17. között nagyböjti lelkigyakorlatra kerül sor. Wonerth László helyi plébános meghívására az elmélkedéseket Mátyás Károly székelyudvarhelyi főesperes-plébános tartja. A lelkigyakorlatra március 14-én, 15-én és 16-án délután fél négy órától, március 17-én, vasárnap pedig a délelőtt fél tíz órakor kezdődő szentmisék keretében kerül sor.
Lelkigyakorlat szenvedélybetegeknek és hozzátartozóiknak Székelyudvarhelyen
A Gyulafehérvári Caritas Ki-Út Konzultációs programja és a magyarországi Katolikus Alkoholistamentő Szolgálat (KASZ) szervezésében a székelyudvarhelyi Szent Pio Lelkigyakorlatos Házban (Dózsa György u.15. sz.) lelkigyakorlatot tartanak szenvedélybetegeknek és hozzátartozóiknak március 15-17 között. Érdeklődni és jelentkezni Mezei Hajnalnál lehet március 11-ke déli 12 óráig a 0737 300 980-as telefonszámon vagy a hajnal.mezei@caritas-ab.ro e-mail címen.
Időjárás: Ma is megnövekszik a felhőzet. A hosszabb-rövidebb napos időszakok mellett elszórt futó záporokra is számítani kell, helyenként egy-egy zivatar is kialakulhat. A nyugati-délnyugati szél több helyen élénk, erős lesz. Délután 12-20 fok valószínű, délnyugaton lesz a legmelegebb.
MRE - Hírszolgálat, 2019. március 8.
Leave a Comment