H Í R E K D É L B E N
Ötvenezren regisztráltak eddig a pápalátogatásra
Ferenc pápa csíksomlyói látogatására készülve a szervezők elindították a www.pontifex.ro honlapot, ami az eseményre való regisztráció mellett számos egyéb funkcióval is szolgál: aktualitásokat közöl, illetve segíti a zarándokok felkészülését oly módon, hogy három nyelven (magyar, román, angol) közöl majd ismertetést a helyszínről, a kegyhelyről, kegyszoborról, a búcsújárásról, valamint ismerteti Ferenc pápa életrajzát, életútját és elsősorban a tanítását. Az oldal folyamatosan bővül, a szervezők tervezik egy olyan fül létrehozását is amely a sajtóban megjelent anyagokat összesíti és archiválja, így hát itt minden fontos információ megtalálható lesz.
Március 6-ig már ötvenezren regisztráltak. Emlékeztetjük kedves hallgatóinkat, hogy a regisztráció, melyet egyénileg és csoportként is megtehetnek, szükséges ahhoz, hogy a zarándok, az érdeklődő ott lehessen a nyeregben a szertartáson. Aki nem regisztrál, nagyon távolról és csakis kivetítőn, esetleg a televízió képernyőjén követheti majd a történelmi eseményt.
Filmklub Szatmárnémetiben
A Szentlélek plébánia szervezésében újabb vetítés lesz Szatmárnémetiben ma este hét órától a plébánia Merk Mihály termében. A résztvevők az Apa-sorozatok folytatásaként Az élet háza című amerikai drámát nézhetik meg. Minden érdeklődőt várnak.
Örökös szentségimádási nap
A gyulafehérvári főegyházmegyében a mai nap folyamán Oroszhegyen, holnap pedig Székelyszenttamáson tartják az örökös szentségimádási napot. A nagyváradi egyházmegyében holnap Nagyszalontán és Újtasnádon, míg a szatmári egyházmegyében Szatmárnémetiben, a Kis Szent Teréz-templomban lesz a híveknek lehetősége az örökös szentségimádásába bekapcsolódni.
Nagyböjt folyamán járuljunk gyakrabban az Oltáriszentségben jelen levő Krisztus elé, engeszteljük Őt bűneinkért és engedjük, hogy jelenléte formáljon, megtisztítson bennünket.
Bach ősbemutató Nagyváradon
A váradszöllősi plébánia, a Partiumi Keresztény Egyetem Művészeti Tanszéke, valamint a Partiumi Magyar Művelődési Céh közös szervezésében most először szólal meg Nagyváradon a zenei barokk nagy szintézise, a billentyűs hangszerirodalom egyik legismertebb mesterműve. Varga Petra előadásában, nagyváradi bemutatóként lesz hallható zongorán J.S. Bach legendás műve, a Goldberg-variációk a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében március 9-én, ma délután hat órától. Varga Petra budapesti zongora-orgonaművész, Nagyvárad visszatérő vendége – immár több mint egy évtizede-, aki a rogériuszi és szöllősi orgonafesztiválok révén örökre beírta magát művészbarát polgáraink emlékezetébe. Az eseményre a belépés díjtalan, önkéntes adományokat köszönettel elfogadnak.
Nagyböjti ifjúsági imaórák Szatmárnémetiben
Idén is megszervezésre kerülnek a szokásos nagyböjti ifjúsági imaórák. Ebben a nagyböjtben csak két alkalommal találkoznak a fiatalok, de minden vasárnapra elő vannak készítve az imaanyagok, melyeket kiküldtek a plébániákra. Az első közös találkozás március 10-én vasárnap este hét órától lesz a Székesegyházban ahol a „Kegyelem” témában elmélkednek a fiatalok. A második találkozó április 12-én lesz, amikor a családok és fiatalok keresztútjára várnak mindenkit a Kálvária templom udvarán este nyolc órai kezdettel.
Továbbképző tanfolyam világi munkatársaknak
A temesvári Püspökség szervezésében március 15-17. között a temesvár-erzsébetvárosi szalvatoriánus rendházban továbbképző tanfolyamot tartanak mindazoknak a világi munkatársaknak, akik a plébániákon különböző liturgikus feladatokat látnak el. A kurzus keretében a jelenlévők előadásokon és műhelymunkán vesznek részt. A képzés központi témája az egyház és a küldetés. A program március 15-én, pénteken 17 órakor kezdődik és vasárnap délben ér véget. Meghívott előadók: Szilvágyi Zsolt pasztorációért felelős püspöki helynök, Pălie Veniamin, a resicabányai Havas Boldogasszony templom plébánosa, Dr. Imogen Tietze referens és Tari M. Böbe schönstatti nővér. A továbbképző keretében március 16-án, szombaton 17 órakor a temesvár-erzsébetvárosi templomban Pál József Csaba megyéspüspök szentmisét mutat be.
Hétvégi szentmiseközvetítések
Holnap két szentmisét közvetítünk: délelőtt tíz órától Nagyszalontáról, majd délután hat órától Szatmárnémetiből, a székesegyházból hallhatják a szentmisét.
Időjárás: Ma változatos lesz az ég fölöttünk, a napsütést főként délutántól erős felhősödés zavarja meg, melyet eső, zápor követ. A déli országrész kivételével feltámad a szél, északon erős lökések is lehetnek. Napközben 10-15 fokot mérhetünk.
Holnap - még több felhő lesz fölöttünk, emellett a nyugatias szél is gyakran élénk, erős lesz. Többfelé elered az eső. A kimondottan enyhe éjszaka után napközben 15-20 fokig emelkedik a hőmérséklet.
MRE - Hírszolgálat, 2019. március 10.
Leave a Comment