2019. november 05. – Hírek és programajánló

H Í R E K   D É L B E N

Könyvbemutató Temesváron
Ma este 6 órakor a Temesvár-józsefvárosi plébánia közösségi termében mutatják be a Ferenc pápa Csíksomlyón című emlékkönyvet. A Verbum kiadó gazdagon illusztrált albuma Ferenc pápa csíksomlyói látogatásának állít emléket, melyben az előkészületek történetét, a látogatás legfontosabb eseményeit osztják meg a szervezők, az illusztrációk pedig a történelmi esemény és az előkészület mozzanatairól tanúskodnak.

Szentségimádás iskolája
Csatlakozva a Budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előkészületeihez a Kolozsvári Egyetemi Lelkészségen, holnap este 8 órától folytatódik a szentségimádás iskolája. Az alkalom első 20 percében rövid katekézis lesz az Eucharisztiáról, illetve a szentségimádásról. Utána rövid, csendes imádság az Oltáriszentség előtt, ének és beszélgetésre is sor kerül.

A muzsika hangja
A Dévai Szent Ferenc Alapítvány gyermekeiből alakult Kölyökszínház turnéra indul a Muzsika hangja című musical előadással. Holnap este 6 órakor Medgyesen a Kultúrotthonban, november 8-án, pénteken délelőtt 11 órakor a máréfalvi kultúrotthonban, délután 6 órakor pedig az oroszhegyi kultúrotthonban lesz az előadás.

Lelkigondozók szakmai napja
A KALOT Egyesület szervezésében a csíksomlyói Jakab Antal Tanulmány Házban tartják meg a Lelkigondozók V. szakmai napját november 9áén, szombaton. Az idei téma „Drog… ,hogy ne legyen szívás! ” A találkozóra reggel háromnegyed 8 órától érkezhetnek a résztvevők, majd egy közös ima után Kalóz János pszichológus előadását hallgathatják meg „Függőségek kialakulásának lelki okai ”címmel. Rövid szünet után műhelymunkák segítségével ismerhetik meg a lelki gondozók a függőségekre utaló jeleket, a szerhasználó emberi kapcsolatait. Ebéd utána szakmai nap a Csíki Játékszín színészeinek előadásával, kiértékelővel, imával és kötetlen beszélgetéssel zárul.

Filmklub
Szatmárnémetiben, a Kolping teremben folytatódik a Szemlélek filmklub, anya-sorozata. A november 9-én, szombaton este 7 órakor vetítésre kerülő film címe „Őt is anya szülte.” A valós történet alapján készült ír-amerikai dráma 1981-ben játszódik, amikor az Ír Köztársasági Hadsereg huszonegy tagja kezdett éhségsztrájkba az ír politikai foglyok elviselhetetlen helyzete miatt.

Márton napi ünnepség
November 10-én, vasárnap a zsombolyai plébániatemplomban este 6 órakor Márton-napi ünnepséget tartanak előadással, amit a gyermekek lampionos felvonulása követ.
A resicabányai Havas Boldogasszony templomban november 11-én, hétfőn délután fél 5 órakor igeliturgiát tartanak Tours-i Szent Márton ünnepe alkalmából. A lampionos felvonulás fél 7 órakor indul a templom elől.
November 11-én, hétfőn, Tours-i Szent Márton püspök ünnepén délután 5 órai kezdettel a temesvár-erzsébetvárosi plébánián a gyermekek és a lelkipásztorok a jótékonykodó szent tiszteletére szervezett ünnepségen vesznek részt.
November 11-én, hétfőn, a csáki plébániatemplomban este 6 órakor kezdődik a Márton-napi ünnepség, a lampionos körmenet innen indul a városközpont felé.

Tanfolyam az egyház tanításáról
A temesvár-gyárvárosi plébánia és az ott működő Kolping család közös szervezésében előadás sorozatot indult a Millenniumi templomban a katolikus egyház társadalmi tanításáról a DoCat című kötet kapcsán. A DoCat azokat a dokumentumokat mutatja be, amelyek XIII. Leo Rerum novarum (Új dolgok) kezdetű szociális enciklikája óta fejlődtek. A második előadást, november 11-én, hétfőn este 7 órától „Közösen vagyunk erősek: az egyház társadalmi küldetése” címmel tartják.

Párkapcsolati műhelyfoglalkozás
A Máltai Szeretetszolgálat kolozsvári fiókszervezete háromalkalmas párkapcsolati műhelyfoglalkozást indított, Mészáros Andrea pszichoterapeuta vezetésével. Az interaktív műhely második része november 13-án, szerdán este 7 órakor kezdődik, amely során a párkapcsolatokról fognak beszélgetni. A belépő díj 10 RON, amellyel a fiókszervezet tevékenységeit lehet támogatni. Regisztrálni a romkat.ro oldalon lehet.

Szentmise és kórushangverseny
A farkaslaki Zeng a magasság egyházi kórus fennállásának 20-ik évfordulóját ünnepli, ebből az alkalomból november 16-án, szombaton délelőtt 11 órától szentmisét mutatnak be a helyi plébániatemplomban, utána kórushangversenyt tartanak. Meghívott kórusok: a csíkszeredai Szent Kereszt-plébánia Gaudete kórusa, a gyergyóremetei Szent Lénárd plébániatemplom kórusa, a marosvásárhelyi Cantuale Énekegyüttes és a gyergyóditrói Jézus Szent Szíve-templom kórusa.

Időjárás: A következő két hétben az ilyenkor megszokottnál sokkal melegebb időre számíthatunk. Szinte minden nap várható csapadék. A Bánságban, a Körösök vidékén és Máramarosban 15 és 18 fok közötti nappali maximumokkal kell számolni, és éjszaka is csak 6-13 fokig hűl le a levegő. Enyhébb lehűlés 13-a után várható, de akkor is melegebb lesz, mint ilyenkor általában.
Ma délután főként fátyolfelhők szűrhetik a napsütést. A szél a legtöbb helyen veszít erejéből, északkeleten lehetnek még élénk, erős lökések, 13-20 fok várható.

H Í R E K   D É L B E N

Engesztelő imavirrasztás
Az erdélyi Mária Rádió székelyudvarhelyi stúdiójának kápolnájában minden hónap első szerdáján, így holnap is egész éjjel virrasztást tartanak, éjjel 11 órától szentmisét mutatnak be. Hívnak együtt imádkozni mindenkit, aki Jézussal szeretne időt tölteni. A virrasztást városukért, egyházközségeikért, a fiatalok testi-lelki tisztaságáért, a családokért, egyedülállókért, a jegyesekért, gyermeket vágyó és váró szülőkért, betegekért, elhunyt szeretteikért, saját magukért és egyéni szándékokra ajánlják az udvarhelyiek.

Szent Lénárd napi búcsú
A gyulafehérvári egyházmegyében a gyergyóremetei plébániatemplomban a búcsús szentmisét november 6-án, szerdán délelőtt 11 órától ünneplik. A szentbeszédet Korom Imre, a gyergyószentmiklósi Munkás Szent József egyházközség plébánosa tartja.

Szent Márton napi búcsú
A gyulafehérvári egyházmegyében a csíkszentmártoni egyházközségben a templombúcsút egy hetes lelki felkészülés előzi meg. A szentmisék holnap és pénteken este 6 órakor, ma, csütörtökön és szombaton reggel 8 órakor kezdődnek. Szombaton este 6 órakor is lesz szentmise, a liturgia után gyertyás körmenetet tartanak Tours-i Szent Márton tiszteletére. A búcsús ünnepi szentmisén november 10-én, vasárnap délután fél 1 órakor, Málnási Demeter gyimesközéploki prédikál. A szentmiséket az erdélyi Mária Rádió közvetíti.
A feltorjai plébániatemplom búcsúját november 9-én, szombaton déli 12 órától ünneplik. A szentmise szónoka Csomós László berecki plébános.
Dicsőszentmártonban november 9-én, szombaton fél 1-kor kezdődik a búcsús szentmise, a szentbeszédet Szőcs Béla sinfalvi plébános tartja.
Homoródszentmártonban november 10-én, vasárnap délután 3 órától tartják a búcsút. Az ünnepi szentmise szónoka Sebestyén Ágoston máréfalvi plébános.
November 17-én, vasárnap délután fél 1 órakor tartják Kézdimartonfalván a Szent Márton-búcsút. A szentmise szónoka Ilyés K. Imre esztelneki lelkész prédikál.
A temesvári egyházmegyében a Krassó-Szörény megyei Bársonyfalva római katolikus közössége november 9-én, szombaton ünnepli a Tours-i Szent Márton tiszteletére felszentelt templom búcsúünnepét. A szentmise 11 órakor kezdődik, ezt követően kulturális műsorra kerül sor. November 10-én, vasárnap a zsombolyai plébániatemplomban este 6 órakor Márton-napi ünnepséget tartanak előadással, amit a gyermekek lampionos felvonulása követ, a helyi plébánia, a helyi Német Fórum és a Hatzfelder Pipatsche német néptánccsoport szervezésében.
Az óteleki plébániához tartozó Magyarszentmárton római katolikus templomának védőszentje Tours-i Szent Márton. Heinrich József helyi plébános meghívására a búcsús szentmisét november 11-én, hétfőn 10 órakor Ciubotariu Simon temesvár-szabadfalui plébános mutatja be.
November 11-én, hétfőn, a csáki plébániatemplomban este 6 órakor kezdődik a Márton-napi ünnepség, a lampionos körmenet innen indul a városközpont felé.

Szentségimádás iskolája
Csatlakozva a Budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előkészületeihez a Kolozsvári Egyetemi Lelkészségen, november 7-én, csütörtökön este 8 órától folytatódik a szentségimádás iskolája. Az alkalom első 20 percében rövid katekézis lesz az Eucharisztiáról, illetve a szentségimádásról. Utána rövid, csendes imádság az Oltáriszentség előtt, ének és beszélgetésre is sor kerül.

Virrasztás a Székesegyházban
A Boldogságos Szűz Mária fatimai jelenésének emlékére, november 8-án, pénteken este 6 órakor szentségimádást, utána 7 órakor szentmisét tartanak a nagyváradi székesegyházban. Szeretettel várnak mindenkit!

Közösségi nap
Plébániai közösségi napot tartanak, november 9-én délelőtt 10 és délután 2 óra között a marosvásárhelyi Szent Család-templomban. Lesz szentmise, lelki táplálék, jó beszélgetések, flash mob és bográcsos agapé. Szeretettel várnak mindenkit a közös együttlétre.

Családos találkozó Máriaradnán
Az Egyházmegyei Család- és Felnőttpasztorációs Iroda november 16-án, szombaton, a máriaradnai kegytemplomban családos találkozót szervez román és magyar nyelven. A programban előadás, kiscsoportos tevékenység, szentmise és szentségimádás szerepel. Részvételi díj nincs, de a szervezők adományokat elfogadnak. A családos találkozó meghívott előadója dr. Csókay András magyarországi idegsebész és felesége Altay Daniella.

Időjárás: A mai nap is a felhők lesznek túlsúlyban, háttérbe szorul a napsütés. Napközben fokozatosan megszűnik a csapadék, este csak néhol keleten eshet még. Sokfelé déli, délnyugati marad az áramlás, amit erős, néhol akár viharos lökések kísérhetnek. Az élénk, erős délies szélben 16-22 fokot mérhetünk.

H Í R E K   R E G G E L

Örökös szentségimádási nap
A gyulafehérvári főegyházmegyében a mai nap folyamán a petőfalvi templomban tartanak örökös szentségimádási napot. Éljünk minél többen a lehetőséggel, járuljunk az Oltáriszentségben jelen levő Krisztus elé, adjunk hálát minden kapott kegyelemért!

Könyvbemutató Nagyváradon és Temesváron
Ma délután 5 órakor a nagyváradi Püspöki Palota dísztermében, holnap este 6 órakor pedig a Temesvár-józsefvárosi plébánia közösségi termében mutatják be a Ferenc pápa Csíksomlyón című emlékkönyvet. A gazdagon illusztrált album Ferenc pápa csíksomlyói látogatásának állít emléket. Az erdélyi főpásztorok és a szervezőbizottság tagjai, a látogatás előkészítésében közreműködők osztják meg a kötetben az előkészületek történetét, emlékeznek a pápalátogatás legfontosabb eseményeire, az illusztrációk pedig a történelmi esemény és az előkészület mozzanatairól tanúskodnak.

Mága Zoltán koncertsorozata
A Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével kitüntetett, Prima Primissima díjas magyar hegedűművész Erdély 11 városában tart jótékonysági koncertet. Minden településen a beérkezett adományokat, felajánlásokat a rászorulók megsegítésére fordítják.
Ma délután fél 5 órától Gyergyószentmiklóson, a Szent Miklós-templomban, majd este 8 órától Kézdivásárhelyen a református templomban várják a zenekedvelőket. Holnap délután fél 5 órától Csíkszeredában a református templomban, és este fél 8 órától a brassói Szent Péter és Pál templomban lesz a koncert. November 7-én, csütörtökön délután fél 5 órától a székelyudvarhelyi Szent Miklós templomban és este fél 8 órától Segesváron a református templomban lép fel Mága Zoltán hegedűművész.

Filmvetítés
November 7-én, csütörtökön délután 5 órától filmvetítésre kerül sor a székelyhídi katolikus közösségi házban. Az érdeklődők egy spanyol dokumentum filmet láthatnak „Az utolsó hegycsúcs” címmel. A film Pablo Dominguez 42 éves spanyol római katolikus pap alakját idézi fel, aki 2009 februárjában megmászta az Ibériai-hegység legmagasabb pontját, a 2300 méter magas Moncoyát, de visszafelé az úton lezuhant és meghalt. Juan Manuel Cotelo filmjében a lelkipásztor szülei, testvérei, plébániai közösségének tagjai emlékeznek meg Pablo atyáról.

Szemlélődő hétvége
Nagyszokondra hívják a szemlélődő ima iránt érdeklődőket november 8-10 között, a szatmári püspökség világiak irodájának referense, Kujbus Márta vezetésével, ahol napi többszöri huszonöt perces imaidőkkel, a tapasztalatok megosztásával, a teljes csend megélésével igyekeznek megérteni és megtanulni érzékelni a jelent. Jelentkezni lehet a 0261-715011-es vagy a 0757-050923-as telefonszámok egyikén.

Ars Hungarica fesztivál
November 9-17. között, tizennegyedik alkalommal szervezi meg a Híd Egyesület – Magyar Kulturális Központ Nagyszebenben, a térség közkedvelt kulturális eseményét, az Ars Hungarica fesztivált. A sokszínű programok koncertektől könyvbemutatón, gyermekprogramokon, kiállításokon át, előadásokig hidat építenek az évszázadok óta együtt élő nemzetiségek között. A magyar hagyományt, a kulturális gazdagságot mutatja be a helybélieknek és vendégeinek. Ugyanakkor, a helyi magyar közösség számára kulturális értéket, hovatartozási érzést, kikapcsolódási lehetőséget kínál. A részletes program megtalálható a szeben.ro honlapon, illetve az esemény facebook oldalán.

Konferencia Temesváron
A Temesvári Piaristák Templomi Közössége és a Gerhardinum Római Katolikus Teológiai Líceum konferenciát szervez papok, lelkészek, tanárok és a magyar közösségekben tevékenykedő pedagógusok számára. A konferencia címe Bánsági magyar szórványközösségek nyelvi és felekezeti revitalizációja. A konferenciának a teológiai líceum díszterme ad otthont, a program november 9-én reggel 8 órától délután fél 5 óráig tart. A részletes program megtalálható a romkat.ro oldalon.

Nemzetközi könyvvásár
November 13-17 között rendezik meg a 25. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásárt. A negyedszázados vásár szervezői idén is irodalmi estekkel, színházi előadásokkal, koncertekkel, egész napos gyerekprogramokkal, író-olvasó találkozókkal, dedikálási lehetőségekkel várják a látogatókat. Az előadásokra a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház jegypénztárában és a biletmaster.ro honlapon válthatnak jegyet. A könyvvásár programja a vasarhely.ro oldalon olvasható.

Időjárás: A mai nap is a felhők lesznek túlsúlyban, háttérbe szorul a napsütés. Napközben fokozatosan megszűnik a csapadék, este csak néhol keleten eshet még. Sokfelé déli, délnyugati marad az áramlás, amit erős, néhol akár viharos lökések kísérhetnek. Az élénk, erős délies szélben 16-22 fokot mérhetünk.

MRE – Hírszolgálat, 2019. november 05.

About the author

majoros gabriella