2019. szeptember 17. – Hírek és programajánló

H Í R E K   D É L B E N

Filmvetítés Csíksomlyón
A IV. Szakrális Művészetek hete keretében, ma este 6 órától Dóczy Péter filmje lesz látható a Jakab Antal Tanulmányi Házban, amely tiszteletreméltó Marton Marcell atya naplója alapján készült. A film után lelki elmélyítést vezet Darvas Piroska segítő nővér.

Márton Áronra emlékezve
Márton Áron püspök nem csak a székelyek nagy püspöke volt, de az erdélyi magyarok, románok, zsidók érdekeit is képviselte. A becsületéről, tartásáról híres püspök mindig felemelte hangját az elnyomottakért, a kisemmizettekért, a meghurcoltakért legyen az bármilyen nemzetiségű, vagy vallású. A Kaptár Dokumentumfilm Szemle anyagából származó film azt mutatja be, hogy milyen szépen emlékeznek róla a görög katolikus vallásúak, román nemzetiségű paptársai, és milyen tiszta ember rajzolódik ki a Securitate Irattárának róla készült aktáiból. A filmvetítés ma este 7 órától kezdődik a Hargita Megyei Kulturális Központban, a film után beszélgetésre kerül sor.

Orgonakoncert
Józsa Domokos, a Nagyvárad-Szöllősi plébániatemplom egyházzenei felelőse orgonahangversenyt tart a nagyváradi premontrei széktemplomban holnap délután 6 órától. A belépés ingyenes, adományokat elfogadnak a szervezők.

ForrásPont
A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Általános Titkársága „ForrásPont – Még egy nap Jézussal” címmel ifjúsági eucharisztikus napra hívja a 15 és 30 év közötti fiatalokat szeptember 21-én, szombaton a budapesti BOK Csarnokba. Ez az alkalom jó találkozási lehetőség Jézussal, aki velünk maradt az Oltáriszentségben. A rendezvényen való részvétel ingyenes, a helyek korlátozott száma miatt azonban regisztrációhoz kötött! További részletekről a iec2020.hu/hu/forraspont oldalon olvashatnak.

Temesvári egyházmegyei zarándoklat
Szeptember 24-én, kedden, Szent Gellért ünnepén 11 órai kezdettel a nagycsanádi templomban Pál József Csaba megyéspüspök szentmisét celebrál. A liturgiára érkező zarándokcsoportok nem csak soknemzetiségű tájegységünket képviselik, Szent Gellért oltalmát kérni a határon túlról is érkeznek lelkipásztorok és hívek.

Lelkinap édesanyáknak és nőknek Ditróban
A ditrói Fészek és az Imával Gondoskodó Édesanyák csoportjának közös szervezésében lelkinapot tartanak édesanyáknak és nőknek szeptember 28.-án, szombaton a ditrói Kőrösi Csoma Sándor Művelődési Ház konferenciatermében. Jelentkezni szeptember 26.-ig lehet Molnár Emíliánál a 0743-803216-os telefonszámon.

Váradi egyházmegyei Ministránstalálkozó
Nagyváradi Római Katolikus Püspökség és a Margittai Római Katolikus Plébánia szeptember 28-án, szombaton szervezi meg a X. Egyházmegyei Ministránstalálkozót. A találkozó egyik fő célja, hogy az oltár körül szolgálatot teljesítő gyermekeknek és fiataloknak lehetőséget nyújtson az ismerkedésre, a tapasztalatok- és a szolgálattal járó öröm megosztására. Egyben bátorítást is akar nyújtani mindazoknak, akik szolgálatukkal széppé és Istenhez méltóvá teszik a szent liturgiát.

Szívtől szívig
A székelyudvarhelyi Kis Szent Teréz plébánián október 12-én, szombaton anya-lánya lelkinap lesz. Felpörgött életünkben egyre nehezebben tudunk megállni, elcsendesedni, minőségi időt tölteni a számukra fontos emberekkel. Pedig az élményeknek meghatározó szerepük van személyes fejlődésünkben. Az anya-lánya lelkinap épp erre ad lehetőséget: építeni a mély, szerető anya-lánya kapcsolatot, amely elsősorban Istentől kapott ajándék, komoly erőforrás, nagyon fontos tényező a lány nővé válása szempontjából. A lelkinap szombaton 9 órakor kezdődik és 18 órakor szentmisével ér véget.További információk és bejelentkezés a család.ro oldalon.

„Két jó barát” zarándokút
Október 17-22. között autóbuszos zarándoklat indul Csíkszeredából Częstochowába, a Fekete Madonna kegyhelyére. A híres kegyhely, Jasna Góra megtekintésén kívül a zarándokok ellátogatnak Pálosszentkúton és Budapesten a pálos kolostorokhoz, Kalwaria Zebrzydowska híres búcsújáróhelyére, Szent II. János Pál pápa szülővárosába, Wadowicébe. Ez alkalommal a II. világháború leghírhedtebb haláltáborába, Auschwitzba is elmennek. A zarándoklat lelkivezetője Bátor Botond pálos szerzetes. Jelentkezni lehet a 0740-047064-es telefonszámon.

Időjárás: Sarkköri léghullám érte el Romániát, így az ország északi részén mától lehűl a levegő, délen szerdától jön a hideg, csütörtökön pedig helyenként mínusz fokokra lehet számítani, és a hegyközi medencékben dér is jelentkezhet.
A meteorológusok szerint, ma az ilyenkor megszokottnál valamivel alacsonyabb hőmérsékletre és esőre kell számítani. A déli megyékben még marad a meleg. Míg Máramarosban mindössze 17-18 Celsius fokig kúszik fel a hőmérő higanyszála, Olténia és Munténia déli részén 32-33 fok is lesz.

H Í R E K   R E G G E L

Örökös szentségimádási nap
A gyulafehérvári főegyházmegyében a mai nap folyamán a gödemesterházi templomban tartanak örökös szentségimádási napot. Éljünk minél többen a lehetőséggel, járuljunk az Oltáriszentségben jelen levő Krisztus elé, és könyörögjünk családjainkért, a békéért és a lelkek megmentéséért.

Elindult Böjte Csaba atya videó sorozata
Böjte Csaba testvér, Keresztény Tanösvény címmel negyvenrészes videósorozatot indított el vasárnap a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való készület jegyében. A sorozat célja, hogy ne csak védjük a kereszténységet, hanem ismerjük is, és átjárjon minket a keresztény tanítás. Egy mondás szerint a keresztények sokszor olyanok, mint a folyómederben a kövek, kívülről vizesek, látszik, hogy nedvesek, de ha eltörjük, belül tiszta szárazak. Nem járja át őket a keresztény tanítás. Csaba testvér azt szeretné, hogy a mélyebb pórusainkba is jussanak el a keresztény alapigazságok. Negyven héten keresztül hetente három percben jelennek meg a tanítások, az első tíz hét témája a Hiszekegy lesz. A videósorozat rádiónk facebook oldalán is elérhető lesz.

Színházi hét
Tegnap kezdődött a Tomcsa Sándor Színház és a Pro Theatrum Alapítvány által szervezett dráMA kortárs színházi találkozó. A szeptember 21-ig zajló találkozó idei mottója Előtérben a néző, mellyel igyekeznek közelebb hozni az alkotókat és alkotásokat azokhoz, akik megtöltik a tereiket. A fesztivál nézői tizenkét izgalmas, aktualitással telített kortárs művet bemutató előadást tekinthetnek meg. A programról részletesebben a szinhaz.ro oldalon olvashatnak.

Folytatódik a beiratkozás a teológia karon
Didaktikai teológia szakra iratkozhatnak az érettségi oklevéllel rendelkező tanulni vágyók szeptember 11-18. között Kolozsváron. A Római Katolikus Teológia Kar minden diák számára bentlakást biztosít. Azok a diákok, akik a teológia mellett más szakon is tanulnának, magánösztöndíjat igényelhetnek, ami a másik szak tandíját fedezi. Több információ a plébániákon, a 0264-590715 telefonszámon, a kar honlapján vagy a facebook oldalán található.

Ünnepélyes tanévnyitó
A Székelyudvarhelyi Egyetemi Központ tanévnyitó ünnepségére szeptember 20-án, pénteken délután 3 órától a Városháza Szent István-dísztermében kerül sor. Az ünnepségen magyarországi egyetemek képviselői is részt vesznek, valamint az Alla Breve Ifjúsági Vegyeskar is fellép.

Járjunk együtt
A zarándoklat évszázadok óta a megtisztulás, az önismeret útja. A Csíksomlyót átszövő ferences meditációs utak a Erdélyi Mária Út rövid szakaszai, amelyek során a zarándok fél nap vagy egy egész nap erejéig a természetben sétálva, megízlelhet egy más látásmódot, és „más szemüvegen keresztül” közelíthet a természet, önmaguk és embertársaik világához. Szeptember 22-én, vasárnap egy tematikus zarándok napra hívnak mindenkit a Kájoni Jánosról elnevezett úton, amely megközelítőleg félnapos, közepes nehézségű út.
Hátizsák, elemózsia, víz, esőkabát, időjárásnak megfelelő öltözet szükséges. Reggel 9 órakor a kegytemplom előtti térről indulnak a zarándokok Molnár Sándor vezetésével, aki az Erdélyi Mária Út koordinátora. Jelentkezni lehet a 0730-711745-ös telefonszámon.

Koncert Máriaradnán
Az Eufonia kamarazenei fesztivál keretében The Sound of Classics címmel klasszikus zenei koncertre kerül sor a máriaradnai kegytemplomban szeptember 22-én, vasárnap délután 6 órától. Fellépnek az Abel Tomàs Realp hegedűművész által vezetett vonósnégyes és hegedű Masterclass zenei kurzus résztvevői.

Lelki gyakorlat párkeresőknek
Szeretettel várnak minden párkeresőt (és természetesen párokat is) október 11-12 között Székelyhídra, hogy Böjte Csaba testvér vezetésével, önmagunkat és egymást jobban megismerhessük. Csütörtök esti érkezés után, a lelkigyakorlat pénteken szentmisével kezdődik. A nap folyamán három előadás lesz: „Önismeret,” „Zsákutcák a szerelemben” és „Hogyan lehet a másikat megismerni” címekkel. Szombaton gyalogos zarándoklat lesz a gyerek otthonok lakóival Álmosdra, Magyarországra és látogatás a Kölcsey család emlék házában, valamint közös szabadtéri mise majd ebéd. Jelentkezni és érdeklődni lehet Nagyfalusi Évánál a 0036-303977062 vagy 0756-941-307-es telefonszámon illetve a gyermekjezus.szekelyhid@gmail.com email címen.

Időjárás: Sarkköri léghullám érte el Romániát, így az ország
északi részén mától lehűl a levegő, délen szerdától jön a hideg, csütörtökön pedig helyenként mínusz fokokra lehet számítani, és a hegyközi medencékben dér is jelentkezhet.
A meteorológusok szerint, ma az ilyenkor megszokottnál valamivel alacsonyabb hőmérsékletre és esőre kell számítani. A déli megyékben még marad a meleg. Míg Máramarosban mindössze 17-18 Celsius fokig kúszik fel a hőmérő higanyszála, Olténia és Munténia déli részén 32-33 fok is lesz.

MRE – Hírszolgálat, 2019. szeptember 17.

About the author

majoros gabriella