2020. június 25. – Hírek és programajánló

H Í R E K   R E G G E L

Örökös szentségimádási nap A gyulafehérvári főegyházmegyében a mai nap folyamán a güdüci templomban tartanak örökös szentségimádási napot. Járuljunk az Oltáriszentségben jelen levő Krisztus elé, fejezzük ki örömünket, hálánkat és imádatunkat.

A Szent László Líceum diákjainak ballagása A Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum végzőseinek éneke csendül fel holnap délelőtt 10 órakor a székesegyház előtti téren, ahol Böcskei László megyéspüspök hálaadó szentmisét mutat be az iskola diákjai, szüleik és tanáraik körében.

Interaktív kiállítás A Szent Gellért Alapítvány székhelyén június 30-ig látogatható a lelKIÚT elnevezésű interaktív kiállítás, amely segít a húsvét és pünkösd ünnepének mélyebb megélésében, továbbá segítség a koronavírus világjárvány kapcsán megélt szenvedések feldolgozásában, kapcsolódva Jézus szenvedéséhez és feltámadásához, megérkezve a Szentlélek eljöveteléhez, pünkösd ünnepéhez. Az út 1 óra alatt körbejárható, minden érdeklődő számára nyitott. Jelentkezni egyénileg vagy maximum 3 fős csoportban lehet, a 0742-830506-os telefonszámon. A szervezők felhívják a résztvevők figyelmét, hogy a törvényes előírásoknak megfelelően hozzanak maszkot magukkal.

Szent László ünnepe Nagyváradon Június 27-én, szombaton délután 6 órára a város lelkipásztorai, szerzetesei és hívei a székesegyház előtti térre, a Szent László-szobor köré gyűlnek, hogy ismét elköteleződjenek az Istenbe vetett hit megőrzése és a keresztény értékek megvallása mellett. Az ünnepi szentmisét Böcskei László megyéspüspök mutatja be, a szónok pedig Szabó Ervin nagyvárad-olaszi plébános lesz. Idén sem a nagyvárad-újvárosi plébániatemplomban sem a Szent László menedékház kápolnájában nem tartanak búcsús szentmisét.

Szent László búcsúk A Gyulafehérvári egyházmegyében Csíkszépvízen június 27-én, szombaton a kicsi Pogányhavas-tetőn álló Szent László-emlékhelyen délelőtt 11 órakor mutatnak be szentmisét. A Szent László tiszteletére épült plébániatemplom búcsúját június 28-án, vasárnap fél 1 órakor ünneplik. A szentmise szónoka Csíki Szabolcs csíkdelnei plébános. Június 27-én, szombaton délelőtt 11 órakor lesz a nyújtódi templom búcsúja. A szentmise szónoka Timár Zoltán feltorjai plébános. Székelykeresztúr leányegyházközségében, Újszékelyen a szent lovagkirály védelmébe ajánlott kápolna búcsúját szintén szombaton délelőtt 11 órától tartják. Küküllőkeményfalván a búcsús szentmise ugyancsak szombaton déli 12 órakor kezdődik. A szentbeszédet Sebestyén Ágoston máréfalvi plébános mondja. Csíkszentsimonban június 28-án, vasárnap fél 1 órakor ünneplik az egyházközség védőszentjét. A szentmise főcelebránsa Virág László aranymisés plébános. A felvinci plébániatemplom búcsús szentmiséje vasárnap, június 28-án délután 6 órakor kezdődik. A Szatmári egyházmegyében Gencsen június 27-én, szombatondélután 5 órától kezdődik a búcsús szentmise.

Szent Péter és Szent Pál búcsúk A Gyulafehérvári egyházmegyében a homoródszentpáli templom búcsúját június 27-én, szombaton déli 12 órakor tartják. A szentmise szónoka Daniel Ernő-András nyikómalomfalvi plébános. A csíksomlyói Szent Péter és Szent Pál-plébániatemplom búcsúját június 28-án, vasárnap, délután fél egy órakor ünneplik, szónoka Puvak Antal Marian ferences atya. Kápolnásfaluban szintén június 28-án, vasárnap délután fél 1 órakor kezdődik az ünnep. A szentmise szónoka Sebestyén Ágoston máréfalvi plébános. Kolozsváron a szentpéteri plébániatemplom búcsúja vasárnap délután 6 órakor kezdődik. A szentmise szónoka a jegenyei plébános Kádár István. A pálpataki egyházközség búcsúján vasárnap délután fél 1-kor Lőrincz Barnabás gyergyóremetei segédlelkész prédikál.

Diakónusszentelés Rómában A római Il Gesú templomban, holnap délután 3 órakor Michael Czerny bíboros diakónussá szenteli 17 társával együtt a székelyudvarhelyi származású András Csaba szerzetest. A szertartást a Ordinazioni Diaconali e Presbiterali 2020 youtube csatornán lehet élőben követni.

Időjárás: Az idei nyáron a bőséges esőzések az aszályos időszakokkal fogják váltani egymást. Az eddigi előrejelzések pedig azt mutatják, hogy az utóbbi hatvan év legcsapadékosabb júniusa lesz az idei-jelentette ki az Országos Meteorológiai Szolgálat igazgatója. Sárga jelzésű riasztás van érvényben országszerte csütörtök reggelig a várható esőzések, villámlások és erős szél miatt. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint a fokozott légköri instabilitás miatt záporokra, felhőszakadásra, viharokra és jégesőre is számítani lehet csütörtök 10 óráig. A lehulló csapadék mennyisége meghaladhatja a 25-30, helyenként a 40-60 litert négyzetméterenként. A szakemberek szerint a fokozott légköri instabilitás az ország nagy részén egész héten kitart. Az országos katasztrófavédelem közleménye szerint huszonkilenc megye 161 településén okoztak károkat az áradások az elmúlt időben.

MRE Hírszolgálat - 2020. június 25.

About the author

Majoros Gabriella