H Í R E K R E G G E L
Örökös szentségimádási nap A gyulafehérvári főegyházmegyében a mai nap folyamán Szovátán, a fürdőtelepi templomban tartanak örökös szentségimádási napot. Járuljunk az Oltáriszentségben jelen levő Krisztus elé, fejezzük ki örömünket, hálánkat és imádatunkat.
Szent László búcsúk A Gyulafehérvári egyházmegyében Csíkszépvízen holnap a kicsi Pogányhavas-tetőn álló Szent László-emlékhelyen délelőtt 11 órakor mutatnak be szentmisét. A Szent László tiszteletére épült plébániatemplom búcsúját június 28-án, vasárnap fél 1 órakor ünneplik. A szentmise szónoka Csíki Szabolcs csíkdelnei plébános. Holnap délelőtt 11 órakor lesz a nyújtódi templom búcsúja. A szentmise szónoka Timár Zoltán feltorjai plébános. Székelykeresztúr leányegyházközségében, Újszékelyen a szent lovagkirály védelmébe ajánlott kápolna búcsúját szintén holnap délelőtt 11 órától tartják. Küküllőkeményfalván a búcsús szentmise holnap déli 12 órakor kezdődik. A szentbeszédet Sebestyén Ágoston máréfalvi plébános mondja. Csíkszentsimonban június 28-án, vasárnap fél 1 órakor ünneplik az egyházközség védőszentjét. A szentmise főcelebránsa Virág László aranymisés plébános. A felvinci plébániatemplom búcsús szentmiséje vasárnap, június 28-án délután 6 órakor kezdődik. A Szatmári egyházmegyében Gencsen holnap délután 5 órától kezdődik a búcsús szentmise.
Szent Péter és Szent Pál búcsúk A Gyulafehérvári egyházmegyében a homoródszentpáli templom búcsúját holnap déli 12 órakor tartják. A szentmise szónoka Daniel Ernő-András nyikómalomfalvi plébános. A csíksomlyói Szent Péter és Szent Pál-plébániatemplom búcsúját június 28-án, vasárnap, délután fél egy órakor ünneplik, szónoka Puvak Antal Marian ferences atya. Kápolnásfaluban szintén június 28-án, vasárnap délután fél 1 órakor kezdődik az ünnep. A szentmise szónoka Sebestyén Ágoston máréfalvi plébános. Kolozsváron a szentpéteri plébániatemplom búcsúja vasárnap délután 6 órakor kezdődik. A szentmise szónoka a jegenyei plébános Kádár István. Gyergyócsomafalván a búcsús szentmise hétfőn, délelőtt 11 órakor kezdődik. Az ünnep szónoka Korom Imre, a gyergyószentmiklósi Szent József, a munkás egyházközség plébánosa. Az orotvai templombúcsú hétfőn déli 12 órakor lesz. A szentmise szónoka Sajgó Balázs, a Gyulafehérvári Főegyházmegyei Caritas lelki igazgatója. A kisbácsi egyházközség búcsúját június 29-én, déli 12 órakor ünneplik. A szentmisén Boldizsár Ferenc erdőszentgyörgyi plébános prédikál. Székelyvarságon Szent Péter és Pál apostolok főünnepén, hétfőn déli 12 órától a búcsús szentmise szónoka Szénégető István marosvásárhely-remeteszegi plébános, főegyházmegyei családpasztorációs referens. A maroshévízi templom búcsúját szintén hétfőn déli 12 órakor tartják. Az ünnep szónoka Daniel Ernő-András nyikómalomfalvi plébános. A pálpataki egyházközség búcsúján hétfőn délután fél 1-kor Lőrincz Barnabás gyergyóremetei segédlelkész prédikál. Kerelőszentpálon is a templom védőszentje Szent Péter és Szent Pál. Az ünnepi szentmisén, amelyet hétfőn, délután 1 órától mutatnak be, Oláh Dénes marosvásárhelyi főesperes-plébános tartja a szentbeszédet. Az alvinci templomban a búcsús szentmisét délután 5 órától celebrálják. A szentmise szónoka Lukács Imre Róbert érseki helynök, teológiai tanár. A brassó-belvárosi templom búcsúünnepén hétfőn délután az 5 órakor kezdődő román nyelvű szentmisén Fechetă Jenő ferences atya, este 7 órától magyar nyelven pedig Birton Róbert székelykáli plébános prédikál. A székelyudvarhelyi ferences templom búcsús szentmiséjét hétfőn délután 6 órától ünneplik. A homíliát Both Dávid homoródkarácsonyfalvi plébános tartja.
Diakónusszentelés Rómában A római Il Gesú templomban, holnap délután 3 órakor Michael Czerny bíboros diakónussá szenteli 17 társával együtt a székelyudvarhelyi származású András Csaba szerzetest. A szertartást a Ordinazioni Diaconali e Presbiterali 2020 youtube csatornán lehet élőben követni.
Székelyföldi gyógynövénynap Holnap délután 4 órától székelyföldi gyógynövényesek jelentkeznek online videóval, ki-ki az otthonából, kertjéből és elmesélik hogyan éled újjá a természet csodája, a gyógynövény. A videó az esemény facebook oldalán követhető.
Időjárás: Hétvégére kánikula jön. Ma a napos időszakok mellett országszerte zápor, zivatar, helyenként heves zivatar kialakulása várható felhőszakadással, jéggel. A délies szél feltámad, zivatarok környezetében erős, viharos lökések lehetnek. A csúcshőmérséklet 25 és 31 fok között alakul.
MRE Hírszolgálat - 2020. június 26.