2020. november 02. – Hírek és programajánló

H Í R E K   R E G G E L

Örökös szentségimádási nap
A gyulafehérvári főegyházmegyében a mai nap folyamán a kézdivásárhelyi Szentháromság- templomban tartanak örökös szentségimádási napot. Fejezzük ki hódolatunkat az Oltáriszentségben jelen levő Krisztus előtt.

Szentmisék az elhunytakért
Ma, Halottak Napján, reggel 7 és este 6 óra között a nagyváradi székesegyhában minden órában szentmise kezdődik, amit az elhunytakért végeznek. Este 6 órakor Böcskei László megyés püspök mutatja be a szentmisét, Isten irgalmát kérve az egyházmegye minden elhunytja számára.

Requiem Temesváron
Mindenszentek ünnepe és halottak napja alkalmából ma reggel 8 órai kezdettel Pál József Csaba megyés püspök a Temesvár- belvárosi Szent Katalin templomban requiemet celebrál az egyházmegye elhunyt főpásztorai, lelkipásztorai és hívek lelki üdvéért. A liturgián részt vesznek a székeskáptalan tagjai.

Engesztelő imavirrasztás
Az Erdélyi Mária Rádió székelyudvarhelyi stúdiójának kápolnájában holnap egész éjszakás virrasztást tartanak, este 8 órától szentmisét mutatnak be. Hívnak együtt imádkozni mindenkit, aki Jézussal szeretne időt tölteni.

A püspöki kápolna búcsúja
November 4-én, csütörtökön, Borromeo Szent Károly ünnepén tartják a nagyváradi püspöki kápolna búcsúját. A járványügyi előírásokra való tekintettel szűk körben, az esperesi kerületek egy-egy képviselőjének jelenlétében tartják meg a délelőtt 11 órakor kezdődő szentmisét, amelynek főcelebránsa Böcskei László megyés püspök, szónoka pedig Kuglis Gábor székelyhídi plébános lesz.
Mindazok, akik szeretnének bekapcsolódni a szentmisébe, élőben követhetik a közvetítést az egyházmegye közösségi oldalán, valamint rádiónk hullámhosszán.

Megbocsátás imalánc
A sepsiszentgyörgyi medjugorjei imacsoport álltal szervezett megbocsátás imalánc az utolsó hetéhez érkezett.
A negyedik hét témája a bocsánatkérés lesz. Mindennap reggel fél 8 órától és este negyed tíztől rádiónk sugározza a videók hanganyagát, amelyeket látni lehet a RomKat.ro és a Medjugorjei Imacsoport Sepsiszentgyörgy Facebook-oldalon.
Az imalánc záró szentmiséje november 4-én, csütörtökön délután 5 órától lesz a sepsiszentgyörgyi Szent József templomban. A szentmisét rádiónk élőben közvetíti.

Időjárás: Ma egy hidegfront hatására délelőtt országszerte esni fog, majd délutántól kelet, délkelet felől csökkenni kezd a felhőzet, eső, zápor egyre inkább csak északon, északnyugaton fordulhat elő. A nyugatira, északnyugatira forduló szél többfelé megerősödik. 10 és 17 fok között alakul a csúcshőmérséklet.

MRE Hírszolgálat, 2021. november 02.

About the author

majoros gabriella