2020. november 10. – Hírek és programajánló

H Í R E K   D É L B E N

Online találkozó a főpásztorral Pál József Csaba temesvári megyéspüspök november 11-én, holnap délelőtt 10 órától az ifjúsági pasztorációs iroda tagjaival, valamint a fiatalok pasztorációjában részt vevő Temes, Arad és Krassó-Szörény megyei munkatársakkal folytat megbeszélést internetes kommunikációs felület segítségével. Másnap, november 12-én, csütörtökön este negyed 9-től a temesvári keresztény magyar egyetemistákat tömörítő TEKMEK (Temesvári Keresztény Magyar Egyetemisták Közössége) tagjaival találkozik a főpásztor, szintén online módban, amelynek keretében megosztja a fiatalokkal a Szentírással kapcsolatos tapasztalatait. A megyéspüspök ugyanakkor válaszol arra a kérdésre is, hogy mi szükséges a jó tanúságtételhez?

Világi felnőtt hívek képzése Folytatódik a világi felnőttek számára szervezett továbbképző kurzusok sorozata a temesvári egyházmegyében. A tanfolyamon több mint 100 személy vesz részt az egyházmegye különböző plébániáiról. A kurzus célja a jézusi tanítványképzés. Vagyis olyan felnőtt világi keresztényeknek szól ez a továbbképző, akik növekedni szeretnének hitben és szolgálni szeretnének egyházközségükben. November 13-án, pénteken 18 órakor a kurzus továbbra is az internet segítségével folytatódik. A téma ezúttal a bérmálás szentsége, előadó: Puskás Attila a resicabányai Szentháromság templom plébánosa. Tanúságot a karizmatikus megújulási mozgalom képviselői tesznek.

Resurrexit 2020 Utolsó állomásához érkezik a Főegyházmegyei Ifjúsági Főlelkészség szervezésében megtartott ifjúsági zenecsoportok találkozóra. November 14-én, szombaton Kézdivásárhelyen várják az érdeklődőket. A program során lesz sok közös játék, beszélgetés és természetesen közös zenélés – próbák. Majd pedig az esti szentmise keretében együtt ünnepelnek és egy nagy zenecsoportként szolgálnak a Teremtőnek és a helyi híveknek.

Szent Erzsébet-napi Caritas gyűjtés A Gyulafehérvári Főegyházmegyében a Caritas szervezet minden évben, Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepéhez közel eső vasárnap gyűjtést tart a segítségre szorulóknak. A gyűjtést idén a következő vasárnapon, november 15-én tartják a templomokban. A Caritas honlapján lehetőséget biztosítanak az online gyűjtésre is, ahogyan azt az Egymillió csillag a nélkülözőkért adománygyűjtésnél is lehetővé tették, így a bankkártyás utalásra is lehetőségük van a jóakaróknak. Idén az otthoni beteggondozásra és az idős, magára maradt személyekre fordítják a beérkező adományokat. Ugyanígy lesz a temesvári egyházmegyében is. A magyar királylány emberszeretetének, önfeláldozó segítőkészségének emlékére – a szegények, elesettek, rászorulók támogatására fordítják a felajánlásokat. A segíteni akarók idén november 15-én, a vasárnapi szentmiséken helyezhetik el pénzadományaikat a templomokban erre a célra kijelölt perselyben. Az összeget az Egyházmegyei Caritas Szervezet idén a magányos, egyedül élő idős emberek támogatására ajánlja fel.

Időjárás: Ma az ország legnagyobb részén párás, ködös, szürke időre ébredtünk, helyenként ködszitálás is előfordulhat, majd napközben is sokfelé marad a borongós, szürke idő helyenként szitálással, de elsősorban északon és északkeleten átmenetileg felszakadozhat a felhőtakaró. Gyenge marad a szél. Délután 6 és 13 fok között alakul a hőmérséklet.

H Í R E K   R E G G E L

Örökös szentségimádási nap A gyulafehérvári főegyházmegyében a mai nap folyamán a zágoni templomban tartanak örökös szentségimádási napot. Járuljunk az Oltáriszentségben jelen levő Krisztus elé, fejezzük ki örömünket, hálánkat és imádatunkat.

Taizé imaóra A Temesvári Egyházmegyei Ifjúsági Pasztorációs Iroda szervezésében a temesvár-erzsébetvárosi szalvatoriánus kolostorban ma este 8 órai kezdettel Taizé imára kerül sor.

Könyvbemutató Háromkúton A háromkúti templomban november 12-én, csütörtökön délelőtt 11 órakor bemutatják a Van emberem! Szeretetszolgálat Erdélyben című riportkötetet, amely a Gyulafehérvári Caritas három évtizedes történetét, szeretetszolgálatának alakulását, mibenlétét és fejlődését mutatja be. A könyvet a kolozsvári Verbum Kiadó gondozásában Balázs Katalin írta, szerkesztette; grafikai arculatát Sárkány Noémi tervezte.

Online házasság erősítő A Gyulafehérvári Főegyházmegye Családpasztorációs munkacsoport online házasságerősítő sorozatot tart. A csütörtök esti alkalmakra elsősorban azoknak a házaspároknak a jelentkezését várjuk, akik vágynak ugyan arra, hogy egy családos közösség tagjai legyenek, de abban a helységben, ahol élnek, erre most nincs lehetőségük. A három alkalomból álló sorozat (november 12, november 26, december 10) legfőbb célkitűzése a házastársi egység megerősítése. A résztvevők egy témát felvezető tanításra, páros- és kiscsoportos beszélgetésre, tanúságtételre, közös imára számíthatnak, de lesz néhány meglepetésünk is számukra. A regisztráció feltétele a teljes sorozaton való részvétel! A mai napon ég várják a jelentkezéseket a csalad.ro oldalon.

Anya-lánya lelkinap A Gyulafehérvári Családpasztorációs Központ által, november 14.re tervezett online anya-lánya lelkinapot betegség miatt jövő év januárra halasztották. A szervezők mindenki merértését kérik.

Búcsú Nyárádgálfalván Nyárádszereda filiájában, Nyárádgálfalván a templom titulusa a Boldogságos Szűz Mária bemutatása a templomban. A búcsút november 15-én, vasárnap délután 1 órakor ünneplik. A szentmise szónoka Sebestyén Domokos ákosfalvi plébános lesz.

Időjárás: Ma az ország legnagyobb részén párás, ködös, szürke időre ébredtünk, helyenként ködszitálás is előfordulhat, majd napközben is sokfelé marad a borongós, szürke idő helyenként szitálással, de elsősorban északon és északkeleten átmenetileg felszakadozhat a felhőtakaró. Gyenge marad a szél. Délután 6 és 13 fok között alakul a hőmérséklet.

MRE Hírszolgálat, 2020. november 10.

About the author

Majoros Gabriella