2020. október 09. – Hírek és programajánló

H Í R E K   D É L B E N 

Élő rózsfüzér zarándoklat Holnap Marosvásárhelyen élő rózsafüzér-zarándoklatot tartanak. Reggel 8 órakor Szent Család-templomtól indul a zarándoklat, délelőtt 10 és fél 11 óra között a Szent Imre-templomnál, majd déli 12 óra és fél 1 között a Szent Miklós-templomnál, délután 3 és fél 4 óra között a Szent Kozma és Damján-templomnál, fél 5 és 5 óra között a Minorita templomnál leszenk a zarándokok.  Este 6 órakor Keresztelő Szent János-templomban szentmisét mutatnak be.

Szólóest Kolozsváron Az Egyházzene Kolozsvár Egyesület szervezésében Murvai Márta hegedűművész szólóestjére kerül sor holnap este 7 órától a kolozsvári Piarista-templomban.  Műsoron: válogatás Johann Sebastian Bach, Fritz Keisler és Franz Schubert műveiből.

Búcsú Rózsafüzér Királynője ünnepén A gyulafehérvári főegyházmegyében a Marosfőhöz tartozó, Vasláb-Hevederen a templombúcsú október 11-én, vasárnap déli 12 órakor kezdődik. A szentmise szónoka Hanuleac Tamás gyergyóalfalvi segédlelkész.

Zongorakoncert A resicabányai Szentháromság-templomban Cristea Mihály zongorakoncertjére kerül sor október 11-én, vasárnap délután 6 órától. Műsoron Ludwig van Beethoven, Frédéric Chopin és Liszt Ferenc művei szerepelnek.

Nemzetközi népviseleti fotókiállítás Október 11-én, vasárnap déli 12 órakor a székelyudvarhelyi Márton Áron téren (Patkó) nyílik meg Dávid Botond fotográfus népviseleti fotókiállítása. Az esemény része a XI. Székelyföld Napok műsorának. A kiállítást Kisné Portik Irén néprajzkutató méltatja Dávid Botond székelyudvarhelyi fotográfus a világ 55 országa többségi nemzetének, valamint az ott élő nemzeti kisebbségek népviseleteit bemutató fotókiállítást hozott létre. A jelen kiállítás több mint ezerhétszáz egyedi népviseletet tartalmaz, de alkotója folyamatosan dolgozik az anyag bővítésén. A kiállítás ezen a helyszínen körülbelül két hétig lesz megtekinthető.

Nemzetközi Orgonafesztivál Az idei TimOrgelFest Nemzetközi Orgonafesztivál keretében, idén is megszervezik a hagyományos hangversenysorozatot. Október 13-án, kedden este 8 órakor a temesvár-gyárvárosi Millenniumi templomban orgonakoncert. Ad Daniel Zaretsky oroszországi művész. Október 15-én, csütörtökön szintén este 8 órakor a temesvár-gyárvárosi Millenniumi templomban Dalibor Miklavčič szlovéniai előadó orgonakoncertjére kerül sor. A további koncertekről a későbbiekben tájékoztatjuk kedves hallgatóinkat.

Fülöp kurzus Rohanó világban élünk; nagyon sok kérdéssel, problémával találkozunk, amelyekre vagy nincs időnk válaszolni, vagy nem is tudunk választ adni. Ezekre a kérdésekre próbálnak választ keresni az október 17-18 között, a Regnum Christi Alapítvány által szervezett Fülöp-kurzus alkalmával. A találkozónak a marosvásárhelyi Magvető közösségi ház ad otthont. További információk a regnumchristi.ro oldalon olvashatóak. Jelentkezési határidő október 11.

Időjárás: Ma napközben fokozatosan mindenhol megszűnik a csapadék, és egyre nagyobb területen süt ki a nap. Az északi-északnyugati szelet élénk, erős, helyenként viharos lökések kísérhetik. Délután 16 és 21 fok között alakul a hőmérséklet, a déli tájakon lesz a legmelegebb. Hajnalra helyenként pára- és ködfoltok alakulhatnak ki.

H Í R E K   R E G G E L

Örökös szentségimádási nap A gyulafehérvári főegyházmegyében a mai nap folyamán a ditrói Jézus Szíve-templomban tartanak örökös szentségimádási napot. Soha ne szűnjünk meg hálát adni a megváltás ajándékáért, dicsőítve és imádva Krisztust a legméltóságosabb Oltáriszentségben.

Német Kultúrális Napok A zömében a hegyvidéki főesperesség területén, Krassó-Szörény megyében élő bánsági németek évente megtartott kulturális rendezvénysorozata immár 30. alkalommal kerül megrendezésre. A megnyitó szentmisét ma délután 4 órakor a karánsebesi templomban Pál József Csaba temesvári megyés püspök mutatja be. A rendezvénysorozat keretében holnap délután 3 órakor a máriacsiklovai kegytemplomban celebrálnak szentmisét. Október 11-én, vasárnap délelőtt fél 11 órakor a resicabányai Havas Boldogasszony templomban szentmisét mutatnak be az 1945-ben a Szovjetunióba kényszermunkára deportált németek lelki üdvéért. Ezt követően a jelenlévők a Cărăşana parkban megkoszorúzzák az elhunyt deportáltak resicabányai emlékművét.

Cserebere nap Kolozsváron A Ferences Világi Rend kezdeményezésére október 11-én, vasárnap a kolozsvári ferences templom cserebere napot hirdet a déli szentmise után, kint a templom előtt. Ekkor gazdát cserélhet vetőmag, virágmag, fűszernövény, teafű, cserepes virág. A vetőmagokat, fűszernövényeket, virágokat szentmise után megáldják.

Veni Sancte Kolozsváron Veni Sancte szentmisével nyitják meg az egyetemi lelkészségeken az új akadémiai évet. A Kolozsvári Egyetemi Lelkészség tanévnyitó szentmiséjét a Piarista templomban október 11-én, vasárnap este fél 7 órától tartják, főcelebránsa és szónoka László Attila kolozsvári főesperes-plébános lesz. Azok, akik az online oktatás miatt nem tartózkodhatnak a kincses városban, élő közvetítés révén kapcsolódhatnak be a tanévnyitó szentmisébe.

Házasságerősítő hétvége A Gyulafehérvári Főegyházmegye Családpasztorációs munkacsoport szervezésében házasságerősítő hétvége lesz október 23-24 között Csíksomlyón, a Jakab Antal Tanulmányi Házban. Isten azt akarja, hogy minden házaspár együtt maradjon, és egyre teljesebb egységben éljék meg a mindennapjaikat. Ezért folyamatosan dolgozni kell Isten segítségével!Mit jelent az Isten szerinti egység? Mi az igazi egység feltétele? Melyek az egység akadályai? Hogyan juthatunk mélyebb egységre?– ilyen és ehhez hasonló kérdésekre kereshetitek a választ a tanítások, páros és kiscsoportos beszélgetések segítségével. A rendezvényen lesz közös ima és szentségimádás is. A járványhelyzet miatt a résztvevők száma korlátozott! Szükség esetén információ a kertesz.tibor@csalad.ro e-mail címen, vagy a 0748-663201-es telefonszámon kapható hétköznapokon reggel 8 és délután 3 óra között.

Főegyházmegyei biblianap A Katolikus Magyar Bibliatársulat szervezésében Főegyházmegyei biblianapot tartanak október 24-én, szombaton Brassóban. Előadást tart Oláh Zoltán teológiai tanár. A bibliatársulat szeretettel várja az érdeklődőket, hogy ez alkalommal is erősíthessék egymást a közös imában és a Szentírás jobb megismerésében. Jelentkezni lehet október 14-ig a 0745-311855-ös telefonszámon vagy a szbetti07@gmail.com e-mail-címen.

Időjárás: Ma délelőtt még keleten lehet számítani esőre, máshol már napos idő várható, majd napközben fokozatosan mindenhol megszűnik a csapadék, és egyre nagyobb területen süt ki a nap. Az északi-északnyugati szelet élénk, erős, helyenként viharos lökések kísérhetik. Délután 16 és 21 fok között alakul a hőmérséklet, a déli tájakon lesz a legmelegebb. Hajnalra helyenként pára- és ködfoltok alakulhatnak ki.

MRE Hírszolgálat, 2020. október 09.

About the author

Majoros Gabriella