2020. október 13. – Hírek és programajánló

H Í R E K   D É L B E N

Alapkőletétel Nagyváradon és Érsemjénben
Október 16-án, pénteken  délelőtt 11 órakor helyezik el a nagyváradi Szent László Óvoda új szárnyának alapkövét, délután 3 órakor pedig az épülő bölcsőde alapkövét Érsemjénben. Mindkét eseményen részt vesz Böcskei László megyéspüspök is. Az építkezések Magyarország Kormánya Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Programjának keretében történik.

Mária áhítat Kovásznán
Kovásznán Mária áhítatot tartanak szentségimádással, szentmisével, rózsafüzérrel és gyertyás körmenettel október 17-én, szombaton este 6 órától. Hívják és várják a háromszékieket a helyi plébániatemplomba.
A szentmisét az erdélyi Mária Rádió közvetíti.

Egymillió gyermek imádkozik
Október 18-án, délelőtt 10 órakor világszerte gyermekek imádkoznak fél órán át a békéért és az egységért. Az Egymillió gyermek együtt imádkozik a békéért és az egységért nevű kezdeményezés keresztény közösségektől, Venezuelából indult 2005-ben.
Mivel ebben az esztendőben október 18-a vasárnapra esik, azt javasolják az iskoláknak, hogy a következő napon, október 19-én, hétfőn tartsák meg a közös imádságot a gyerekekkel.
A nagyváradi Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum diákjai október 19-én, hétfőn délelőtt 9 órakor a székesegyházban végzik el a közös imádságot.

Első ferences vásárfia
Kézműves és termékvásár lesz a dévai Páduai Szent Antal plébánia udvarán október 18-án vasárnap, déli 12 és délután 3 óra között. Az első ferences vásárfián a gyermekeknek, fiataloknak íjász bemutatót tartanak.

Anya-lánya hétvége
A Gyulafehérvári Családpasztorációs Központ szervezésében anya-lánya lelkinapot tartanak a marosvásárhelyi Deus Providebit Tanulmányi Házban október 23-24-én.
Pénteken az ismerkedés után előadást tart Bakó Marika lelkigondozó a pozitív és negatív szülői mintákról, eközben a lányok a nőiesség témában vesznek részt csoportmunkán. Végiggondoljuk hogy hogyan alakul az életkor változásával gyermekünk hite és a köztünk levő kapcsolat. Szombaton a közös program folytatásaként lesz páros- és csoportmunka, mozgásos gyakorlatok, vidámság, tánc, ima, tapasztalatok megosztása és sok közös élmény.
Várják az édesanyákat 12 év fölötti, még iskolás lányukkal együtt. A program tartalmáról további információkat kérhetnek Bakó Marikától a 0742-139380-as számon vagy az  iroda@csalad.ro címen.
Jelentkezési határidő október 18.

Rövidterápiás program
A Bonus Pastor Alapítvány november 2-13. között kéthetes rövid terápiás programot szervez Magyarózdon szenvedélybetegeknek és felnőtt hozzátartozóiknak.
Várják azok jelentkezését, akik változtatni szeretnének alkohol-, drog-, játék- vagy társfüggőségükkel terhelt életmódjukon.
További részletek a bonuspastor.ro oldalon. Jelentkezési határidő október 23.

Időjárás:  Egy mediterrán ciklon okoz szeles, csapadékos időt, többfelé jelentős mennyiségű eső hullhat. A szél egyre többfelé nyugatira, északnyugatira fordul, erős, sokfelé viharos lökések kísérhetik.
Mindössze 10 és 21 fok között alakul a csúcshőmérséklet, ennél 1-2 fokkal melegebb csak keleten lehet.

H Í R E K   R E G G E L

Örökös szentségimádási nap
A gyulafehérvári főegyházmegyében a mai nap folyamán a háromkúti templomban tartanak örökös szentségimádási napot. Soha ne szűnjünk meg hálát adni a megváltás ajándékáért, dicsőítve és imádva Krisztust a legméltóságosabb Oltáriszentségben.

Szabadtéri vándorkiállítás
A Kájoni 390 emlékév alkalmából a Hargita Megyei Kulturális Központ kezdeményezte a ferences szerzetes munkásságának megismertetését Erdély-szerte. A vándorkiállítás mellé egy minden korosztályt megszólító animáció is tartozik. Így szélesebb közönséghez is közelebb kerülhet Kájoni példaértékű személye, értékes hagyatéka.
Székelyudvarhelyen a ferences kolostor belső udvarán (Tamási Áron utca 2 szám) a Kájoni János vándorkiállítás október 15-ig látogatható a templom nyitvatartási ideje alatt, reggel 9 és este 7 óra között.
A kiállítás október 16 – november 5. között Sepsiszentgyörgy főterén lesz látható.

Ifjúsági szentségimádás Temesváron
Az Egyházmegyei Ifjúsági Pasztorációs Iroda szervezésében a temesvár-józsefvárosi plébániatemplomban október 15-én, csütörtökön, este 8 órai kezdettel szentségimádást tartanak.
A román nemzetiségű katolikus egyetemisták számára holnap este 8 órától lesz a szentségimádás.

Előadás Nagybányán
Szent Péter sírja és a Szent Péter bazilika címmel tart virtuális bemutatót Fanea József a Szentháromság-templom segédlelkésze, október 15., csütörtök este 7 órától.Az előadásnak a Philia rendezvényterem ad otthont.
Az előadásból származó önkéntes adományokat a Bosco Szent János Szórványkollégium fenntartására fordítják.

Online irodalmi vetélkedő
A Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár online pályázatot hírdet IX-XII osztályos diákok számára Márai Sándor születésének 120. évfordulója alkalmából. A vetélkedőn október 20-ig lehet részt venni. A jelentkezőknek egy feladatlapot kell kitülteniük, megadva a kérdésekre a helyes válaszokat. A feladatlap a könyvtár facebook oldalán érhető el. A díjátadó ünnepségre október 23-án kerül sor.

Tiszta szerelem est
Marosvásárhelyen, a remeteszegi Szent Család plébánia szervezésében október 20-án, kedden este 7 órától Tiszta szerelem imaestre várják a középiskolás, egyetemista korú fiatalokat a templomba! Ezzel a kedd esti alkalommal csatlakozni szeretnénk mindazokhoz, akik Magyarország és Erdélyszerte sok helyen ebben az időszakban együtt imádkoznak ezzel a témával.

Főegyházmegyei biblianap
A Katolikus Magyar Bibliatársulat szervezésében Főegyházmegyei biblianapot tartanak október 24-én, szombaton Brassóban. Előadást tart Oláh Zoltán teológiai tanár.
A bibliatársulat szeretettel várja az érdeklődőket, hogy ez alkalommal is erősíthessék egymást a közös imában és a Szentírás jobb megismerésében.
Jelentkezni lehet október 14-ig a 0745-311855-ös telefonszámon vagy a szbetti07@gmail.com e-mail-címen.

Időjárás:  Egy mediterrán ciklon okoz szeles, csapadékos időt, többfelé jelentős mennyiségű eső hullhat. A szél egyre többfelé nyugatira, északnyugatira fordul, erős, sokfelé viharos lökések kísérhetik.
Mindössze 10 és 21 fok között alakul a csúcshőmérséklet, ennél 1-2 fokkal melegebb csak keleten lehet.

MRE Hírszolgálat, 2020. október 13.

About the author

majoros gabriella