2021. december 09. – Hírek és programajánló

H Í R E K   D É L B E N

Alzheimer Café Brassóban
A Brassói Máltai Szeretetszolgálat holnap délután 5 órától Alzheimer Cafét szervez a Szent Imre közösségi házban. A találkozó alkalmával Kiss Gabriella a gyergyószentmiklósi Szent Erzsébet Öregotthon mentálhigiénés szakember tart előadást a feledékeny, demenciában szenvedő személyek gondozásáról.
Szeretettel várják azokat, aki demens beteget gondoznak, és minden érdeklődőt.

Jótékonysági adventi vásár
A nagybányai Szentháromság plébánia jótékonysági adventi vásárt szervez, az esperesség plébániai és szerzetesi közösségeinek, lelkiségi mozgalmainak a közreműködésével december 11-én, szombaton. Házi készítésű adventi és karácsonyi termékeket, díszeket, süteményeket kínálnak adomány ellenében. Az így begyűjtött összegeket jótékonysági célra fordítjuk. A vásár délután 3 órakor nyílik a Cinteremben, és este 7 órakor, a harmadik adventi gyertya meggyújtásával ér majd véget.

Előadás Kézdivásárhelyen
December 12-én, vasárnap a Kézdivásárhely-Kantai plébániatemplomban a délelőtt 11 órakor kezdődő szentmise keretében karácsonyra hangoló betlehemes vendégelőadás lesz látható.

Mária-köszöntő Illyefalván
Minden hónap második szombatján, az Illyefalvi plébániatemplomban Mária-köszöntőt tartanak. December 11-én, délután 4 órától várják az imádkozni vágyókat, a szentmisét Takács Dezső a sepsiszentgyörgyi Szent Gellért templom plébánosa mutatja be.

Megmentett karácsony
A Nagyvárad-olaszi plébánia ifjúsági csoportja olyan rászoruló gyermekeknek készít ajándékcsomagokat, akiknek sajnos nincs lehetőségük egy-egy csokinál több ajándékot bontogatni a karácsonyfa alatt. Próbálnak kisseb-nagyobb gyerekeknek egyaránt mosolyt csalni az arcára, ezért bármilyen adományt szívesen fogadnak, legyen az ruha, játék, édesség.
Érdeklődni Babota Adriennél a 0758-485.930-as telefonszánon lehet, az ajándékokat december 15-ig reggel 7 és délután 5 óra között a templom sekrestyéjében adhatják le.

Adventi koncertek
A Legbelsőkör egy olyan zenei formáció, amelynek tagjai szoros baráti kapcsolatban vannak egymással.
Az együttes harmadik éve, tartja a hagyományát annak az adventi körútnak, melynek során elviszik a várakozás ünnepének hangulatát egy örömteli zenélés által.
Az együttes december 17-én, pénteken este 7 órától a nagybányai evangélikus templomban ad koncertet, december 18-án, szombaton Kolozsváron lépnek fel a Várom az Urat zenei fesztivál keretében. A turné utolsó állomása Torockón lesz a Szent Ferenc Alapítvány házában, december 19-én, vasárnap délután 4 órakor.

Időjárás: Ma napközben vegyesen kell számítani esőre, havas esőre, ónos esőre, a hegyekben havazásra. Keleten, délkeleten pára és köd kialakulására kell számítani.
Kezdetben a szél is erős lehet. A tartósan fagyos tájakon 5-10 cm, hegycsúcsainkon 10 cm-nél több hó hullhat. Napközben pedig 0 és 8 fok közötti értékekre van kilátás. Öltözzünk melegen, rétegesen, könnyen megfázhatunk.

H Í R E K   R E G G E L

Örökös szentségimádási nap
A gyulafehérvári főegyházmegyében a mai nap folyamán Gyulakután tartanak örökös szentségimádási napot.
Járuljunk az Oltáriszentségben jelen levő Krisztus elé, fejezzük ki örömünket, hálánkat és imádatunkat.

A Szent József-év lezárása Nagyváradon
2020. december 8-án Ferenc pápa Patris Corde (Atyai szívvel) kezdetű apostoli levelében meghirdette a Szent József-évet, abból az alkalomból, hogy Szent Józsefet, Mária jegyesét 150 éve nyilvánították a katolikus egyház védőszentjévé. A jubileumi évet a nagyváradi székesegyházban ma a délután 5 órakor tartandó szentmise keretében zárja le Böcskei László megyés püspök, mely eseményre meghívást kapott az egyházmegye papsága, illetve a plébániák küldöttsége.

Kiállításmegnyitó Kolozsváron
A kolozsvári szent Mihály plébánia által meghirdetett rajz-, és fotópályázatra közel kétszáz pályamunka érkezett.
A zsűri által kiválasztott alkotásokból készült tárlat megnyitójára december 10-én, pénteken délután 5 órakor kerül sor, a Szentegyház utcai galériába.
A legjobbak díjazása, december 12-én, vasárnap délelőtt 11 órakor lesz a Piarista templomban.

Adventi koncert Temesváron
December 11-én, szombaton este fél 7 órai kezdettel a temesvár-gyárvárosi Millenniumi templomban 25 éves jubileumi adventi hangversenyre kerül sor. Műsoron Bach, Cimarosa, Schnabel, Mozart, Adam, Salieri, Gruber zeneszerzők művei, valamint közismert karácsonyi énekek szerepelnek.
Fellép a székesegyház énekkara és zenekara, karvezető Iosif Todea, vezényel Walter Kindl székesegyházi karnagy. A belépés díjtalan.

Betlehemkészítő pályázat
December 17-ig várják a sokak számára élményt jelentő betlehemkészítő pályázat alkotásait a Nagyváradi Egyházmegye Pasztorális Irodájának munkatársai.
A természetes anyagok használata idén is az egyik fő szempont a maximum 50×50 cm alapterületű alkotások elkészítésénél. Szükség lesz ugyanakkor az alkotók kreativitására a betlehemi figurák (Jézus, Szűz Mária, Szent József) ábrázolásában, hogy Szent Józsefet, a családfenntartó ács alakját minél kifejezőbben jelenítsék meg – a Szent József-évre való tekintettel.
A szervezők vallják, hogy a hosszú téli estéken örömforrás lehet a családtagok számára a közös alkotással eltöltött minőségi idő, amely megszenteli az adventi várakozást.
Az így elkészült betlehemet december 17-ig kell tehát eljuttatni a nagyváradi püspökségre, illetve a munkáról és a munkafolyamatról öt digitális fotót is várnak a pasztoralis@varad.org e-mail-címre.
További információk a 0757-061859-es telefonszámon igényelhetők.

Időjárás: Ma hajnalban és napközben vegyesen kell számítani esőre, havas esőre, ónos esőre, a hegyekben
havazásra. Keleten, délkeleten pára és köd kialakulására kell számítani.
Kezdetben a szél is erős lehet. A tartósan fagyos tájakon 5-10 cm, hegycsúcsainkon 10 cm-nél több hó hullhat. Reggel sokfelé fagyhat, napközben pedig 0 és 8 fok közötti értékekre van kilátás. Öltözzünk melegen, rétegesen, könnyen megfázhatunk.

MRE Hírszolgálat, 2021. december 09.

About the author

Majoros Gabriella