2021. február 17. – Hírek és programajánló

H Í R E K   R E G G E L

Örökös szentségimádási nap
A gyulafehérvári főegyházmegyében a mai nap folyamán az erzsébetvárosi örmény templomban tartanak örökös szentségimádási napot. Fejezzük ki hódolatunkat az Oltáriszentségben jelen levő Krisztus előtt.

Tematikus nap
A magasztalás egy boldog lelki állapot, újjongás, soha el nem múló öröm. Az Urat magasztaló boldogság nem más mint üdvösség. A magasztalásban hálát adunk Istennek. A magasztalásban Isten felemel bennünket.
Mai tematikus napunkon ezekről a gondolatokról elmélkedünk, beszélgetünk. Tartsanak velünk.

Önkénteseket keres a Gyulafehérvári Caritas
A Gyulafehérvári Caritas csapata önkéntes segítőket keres a Somlyó utcai tűzvészben hajléktalanná vált és ideiglenesen a csíkszeredai Erőss Zsolt Arénában elszállásolt roma közösség támogatására. Izgalmas játékok és gyerekprogramok szervezésére, lebonyolítására, jó hangulatú beszélgetésekre, adományok és ruházati cikkek szétosztására keresnek önkéntes segítőket hétköznapokon és hétvégén egyaránt. A minimális vállalható időtartam egy teljes nap, reggel 8 és este 8 óra között.
A Caritas biztosítja a jelentkezők utazását, szállását, étkezését, illetve minden szükséges eszközt és felszerelést.
Akinek kérdése van, illetve aki jelentkezne segítőnek, az alábbi elérhetőségek valamelyikén teheti meg: Csíkszereda és Gyergyószentmiklós régiókban: Kocsis Andrásnál a 0735-735166-os telefonszámon. Marosvásárhely régióban: Fekete Gyöngyvér-Csillánál a 0735-735163-as számon. Sepsiszentgyörgy−Kézdivásárhely régiókban: Bogdán Beátánál a 0735-735.165-ös telefonszámon. Székelyudvarhely régióban: Molnár Szendénél a 0732-830171-es számon.

Bibliás találkozó Szatmárnémetiben
A Szatmári Római Katolikus Püspökség világiak irodája szervezésében, a Szentlélek templom Merk Mihály termében február 20-án, szombaton, délelőtt 10 órától bibliás találkozót tartanak.
A program délután 2 óráig tart majd, és tartalmaz mindenek előtt egy előadást, melyben Vojtku László plébános a Teremtés könyvét, annak üzeneteit mutatja be. A rendezvényen ugyanakkor mindenki felteheti kérdéseit a témával kapcsolatban, valamint az észrevételeket is megbeszélik.
Szeretettel várnak mindenkit, akit érdekel a közösségben végzett bibliaolvasás valamint a Biblia személyes üzeneteinek a megtapasztalása.

Hangverseny Sepsiszentgyörgyön
Az idei hangversenyévad első koncertjére február 26-án, este 7 órától kerül sor a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban, ahol a Brassói Euterpe Szimfonikus Zenekar műsorát hallgathatják majd.
A zenekar műsorában ezúttal egy különleges összeállításra számíthatunk. Első körben Friedrich Gulda osztrák zeneszerző versenyművét adja elő a zenekar.
Az előadás második részében a fúvósok kerülnek előtérbe. A zenekar Wolfgang Amadeus Mozart fúvószenekarra írt szerenádjával a klasszikus korszakba kalauzolja a közönséget.
Az előadásra érvényesek a 2020/2021-es Hangversenyévadra váltott bérletek, valamint jegyeket is lehet váltani a Városi Jegyirodában. A jegyek ára felnőttek számára 30 lej, diákok és nyugdíjasok számára pedig 15 lej. A Városi Jegyiroda hétfőtől csütörtökig 9 és délután 4 óra között, pénteken 9 és délután 1 óra között tart nyitva, valamint az előadás előtt egy órával.

Időjárás: A mai napon enyhül az idő, az érkező csapadék északon, északkeleten, keleten még hó formájában eshet, nyugatabbra havas eső, eső várható, de a kora reggeli órákban északnyugaton ónos eső is előfordulhat.
Napközben többfelé megélénkül, néhol megerősödik az északnyugatira forduló szél.
Szelídülnek a hajnali fagyok, délután pedig -1 és 8 fok várható, a középső tájakon lesz hidegebb az idő.

MRE Hírszolgálat, 2021. február 17. 

About the author

majoros gabriella