H Í R E K D É L B E N
Vatikáni állásfoglalás vakcina-ügyben A Hittani Kongregáció jegyzéket tett közzé a Covid-19 elleni némely vakcina használatának morális kérdéséről, miután Ferenc pápa december 17-én kihallgatáson fogadta Luis Ladaria bíboros érseket, a kongregáció prefektusát, aki bemutatta neki a jegyzéket. A szentatya megvizsgálta, jóváhagyta azt és elrendelte a közzétételét. A Vatikán jegyzéke erkölcsileg elfogadhatónak tartja az etikailag kifogásolható (azaz abortált magzatok sejtjei felhasználásával készített) vakcinák használatát abban az esetben, ha egy adott országban nem állnak rendelkezésre etikailag kifogástalan oltóanyagok, esetleg tárolásuk és szállításuk különleges nehézségbe ütközik, vagy ha az egészségügyi hatóságok az állampolgároknak nem engedik meg a vakcinák szabad megválasztását. A jegyzék megállapítja, hogy a kutatás folyamán az abortuszban való együttműködés tekintetében eltérő felelősségek léteznek. Az abortált magzatok szöveteinek felhasználásával előállított oltások alkalmazásakor a közreműködés a rosszban nem szándékos, hanem közvetett formájú, pusztán anyagi (materiális) jellegű. Az ilyen közreműködés elkerülésének erkölcsi kötelességét nem szükséges figyelembe venni akkor, ha komoly veszély áll fenn, például egy súlyos kórokozó egyébként visszafordíthatatlan terjedése, mint amilyen most a Covid-19. Az ilyen vakcinák alkalmazása pedig nem jelent szándékos együttműködést az abortuszban, és semmilyen módon nem jelentheti az elvetélt magzatokból származó sejtvonalak használatának erkölcsi jóváhagyását. A vakcinákat a közjót szolgálva fejlesztették ki, és a beoltás elfogadása erkölcsi felelősségünk, nem pusztán az egyéni egészség, hanem a közegészség érdekében is. A jegyzék arra kéri a gyógyszeripari vállalatokat és a kormányzati egészségügyi szerveket, hogy olyan, etikailag elfogadható oltásokat állítsanak elő és kínáljanak fel, amelyek nem okoznak lelkiismereti problémákat sem az egészségügyi szakembereknek, sem pedig maguknak a beoltandó személyeknek. Azok pedig, akik lelkiismereti okokból esetleg megtagadják a magzati sejtvonalakból előállított vakcinákat, törekedjenek arra, hogy más megelőző eszközökkel és megfelelő magatartással ne váljanak a fertőzés terjedésének hordozóivá – mondja ki a vatikáni ismertető.
Zenei meditáció Nagyváradon Láttuk az Ő csillagát címmel déli zenei meditáció lesz vasárnap, január 10-én délben 12 órától a Szent László templomban. Előadó Szeghalmi Emese. Várnak minden zenekedvelőt.
Telefonos szeretetszolgálat indul Nagyváradon Marosvásárhely és Kolozsvár után, Nagyváradon is elindítja telefonos szeretetszolgálatát a Solidaris Egyesület. Az egyesület egységesített telefonszámra törekszik, ami azt jelenti, hogy a 0265/555-555 számra érkező hívásokat az eddigi számításaik szerint hétfőnként Nagyváradon, kedden, szerdán és csütörtökön Marosvásárhelyen, pénteken pedig Kolozsváron fogadnák, a későbbiekben még két várossal bővítenék a kört. A jelenlegi állás szerint Nagyváradon a telefonvonal február első hétfőjén válik aktívvá. Az önkéntesek, illetve a támogatók a 0741-555-555 telefonszámon érdeklődhetnek a részletek felől.
Időjárás: Ma is többfelé várható eső, zápor, a hegyvidéken már havas eső, hó, de néhol ónos eső is eshet. Helyenként záporok, hózáporok érkezhetnek. Néhol akár az ég is megdörrenhet. A nyugati-északnyugati szél nyugat, délnyugat kivételével több helyen feltámad. Hajnalban -5, +2, délután 2-10 fok várható. A szelesebb tájakon élők intenzívebb fejfájást is tapasztalhatnak. Alvászavar, rossz közérzet, rosszullét is előfordulhat. A változékony időben öltözzünk rétegesen, erősítsük immunrendszerünket.
H Í R E K R E G G E L
Örökös szentségimádási nap A gyulafehérvári főegyházmegyében a mai nap folyamán Marosfőn tartanak örökös szentségimádási napot. Járuljunk az Oltáriszentségben jelen levő Krisztus elé, fejezzük ki örömünket, hálánkat és imádatunkat.
Ferenc pápa jauári imaszándéka A Szentatya ez év első hónapjában a következő szándékra kér imákat: „Istenhez imádkozva és Jézust követve testvérként csatlakozunk azokhoz, akik más kultúrához, hagyományhoz és vallásokhoz tartoznak. Testvérek vagyunk, akik imádkoznak. A testvériség arra késztet bennünket, hogy megnyíljunk mindenki Atyja előtt és, hogy a másikban egy testvért lássunk, akivel osztozhatunk az életben vagy akivel támogathatjuk egymást, hogy szeressük és megismerjük egymást. Az egyház értékeli Isten cselekedeteit más vallásokban, anélkül, hogy megfeledkezne arról, hogy nekünk keresztényeknek az emberi méltóság és testvériség forrása Jézus Krisztus evangéliumában található. Nekünk, hívőknek vissza kell térnünk forrásainkhoz és arra kell összpontosítanunk, ami lényeges. Hitünk lényege Isten imádása és a felebaráti szeretet. Imádkozzunk azért, hogy az Úr megadja nekünk a kegyelmet, hogy teljes testvériségben éljünk más vallásokhoz tartozó testvéreinkkel, veszekedés nélkül, egymásért imádkozva, mindenki felé nyitottan” – kéri Ferenc pápa januári imaszándékában.
Segédápolói tanfolyam A Vöröskereszt szatmári szervezete holnap indítja el idei évi első segédápolói tanfolymát. A képzés időtartama három hónap, mely egy hónap elméleti és két hónap gyakorlati oktatást foglal magába. A beíratkozáshoz szükség van a nyolc osztály elvégzését igazoló diplomára, valamint a jelentkezők kiváló egészségi állapota is előírás. A sikeres vizsgát követően itthon és külföldön is elismert diplomát kapnak a résztvevők. Jelentkezni lehet a szervezet Szatmérnémeti, Vlad Tepes utca 3 szám alatti irodájában valamint reggel 8 és délután 4 óra között a 0261-770.244-es és a0723-503.597-es telefonszámokon.
Időjárás: Ma is többfelé várható eső, zápor, a hegyvidéken már havas eső, hó, de néhol ónos eső is eshet. Helyenként záporok, hózáporok érkezhetnek. Néhol akár az ég is megdörrenhet. A nyugati-északnyugati szél nyugat, délnyugat kivételével több helyen feltámad. Hajnalban -5, +2, délután 2-10 fok várható. A szelesebb tájakon élők intenzívebb fejfájást is tapasztalhatnak. Alvászavar, rossz közérzet, rosszullét is előfordulhat. A változékony időben öltözzünk rétegesen, erősítsük immunrendszerünket.
MRE Hírszolgálat, 2021. január 07.