2021. január 21. – Hírek és programajánló

H Í R E K   D É L B E N

Magyar kultúra napja A Magyar Kultúra Napja alkalmából a dévai Szent Antal-templomban Laczkó Vass Róbert előadóművész és Veress Gábor zongoraművész tart előadást, Mint egy falat kenyér címmel a ma este 6 órakor kezdődő szentmisét követően.

Házas kalandtúra Szatmáron A Szatmári Római Katolikus Püspökség, a házas hétvége mozgalom, a különböző plébániák, parókiák, a szatmári baptista és evangélikus gyülekezetek szervezésében február elején immár nyolcadik alkalommal rendezik meg a házasság hetét. A résztvevők január 21-e és február 15-e között három feladatot teljesíthetnek, mindegyiket elektronikus levélben kapják, sorban. Akik kedvet kaptak a kalandtúrához a szatmariegyhazmegye.ro oldalon jelentkezhetnek. Mivel nem versenyről van szó, a gyertyafényes vacsorát majd azon párok között sorsolják ki, akik minden próbát teljesítettek.

Jótékonysági koncert Csíkszereda Polgármesteri Hivatala a Gyulaférvári Főegyházmegyei Caritas együttműködésében jótékonysági koncertet szervezholnap este 7 órától a csíkszeredai Szakszervezetek Művelődési Házában. Fellépő a Magyar Örökség díjjal kitüntetett Pál István Szalonna és bandája. Az esemény bevételét a csíksomlyói tűzvész károsultjainak megsegítésére fordítják. Jegyek 30 lej értékben a Csíkszeredai Szakszervezetek Művelődési Házának jegypénztárában vásárolhatók naponta délelőtt 11 és délután 1, valamint délután 5 és este 7 óra között.

Ifjúsági ima a keresztények egységéért A keresztények egységéért tartott ökumenikus imanyolcad keretében a Temesvári Magyar Egyetemisták Közössége (TEKMEK) és a román egyetemisták Jubilate csoportja január 23-án, szombaton este 8 órai kezdettel román és magyar nyelven online ifjúsági imaestet szervez a keresztények egységéért, amelyre szeretettel meghívja és várja a más vallásfelekezethez tartozó fiatalokat. A programban elmélkedések, közös imák szerepelnek.

Búcsú Csíkpálfalván Szent Pál apostol megtérésének tiszteletére búcsút ünnepelnek a csíkpálfalvi templomban. A január 24-én, vasárnap fél 1 órától kezdődő liturgia főcelebránsa Tamás József nyugalmazott püspök Csíkszeredából. A szentbeszédet Farkas Ervin, a gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum prefektusa tartja. A szentmisét az erdélyi Mária Rádió élőben közvetíti.

Időjárás: Enyhébb napokra számíthatunk. A mai nap elsősorban fátyolfelhők szűrhetik a napfényt, csak kevés helyen lesz vastagabb a felhőtakaró. Hajnalban elsősorban keleten pára, köd okozhat átmenetileg korlátozott látási viszonyokat. Reggel északon szitálás, gyenge eső is eshet. Élénk, erős, helyenként viharos lesz a déli-délnyugati szél. Tovább enyhül az idő, délután 2-12 fokot mérhetünk, a középső tájakon lesz hidegebb.

H Í R E K   R E G G E L

Örökös szentségimádási nap A gyulafehérvári főegyházmegyében a mai nap folyamán a nyárádszeredai templomban tartanak örökös szentségimádási napot. A szentségimádás csendes szentmisével kezdődik déli 12 órakor. Az ünnepélyes záró szentmise, melynek szónoka Kémenes Lóránt Zoltán nagyernyei plébános, este 6 órakor lesz.

Isten Igéje vasárnapja Szentatyánk, Ferenc pápa az Aperuit illis (Megnyitotta nekik) kezdetű, motu proprio formájában írt apostoli levelével elrendelte az Isten Igéje vasárnapját, amit az egyházi évközi idő harmadik vasárnapjára helyezett. Mint azt a Szentatya megfogalmazta, az új ünnep szándékosan került erre a vasárnapra, mivel a január második felében megtartott ökumenikus imahéthez kapcsolódik, amikor a többi keresztény felekezet tagjaival együtt lehet imádkozni a keresztények egységéért. Az Isten Igéje vasárnapján, január 24-én a Temesvár III. erzsébetvárosi templomban délután 4 órai kezdettel elmélkedést tartanak, amelynek vezetője dr. Imogen Tietze referens.

Lelkinap kántoroknak Az évenként szervezett kántortovábbképző a világjárvány miatt egyelőre elmarad. Helyette a Főegyházmegyei Liturgikus és Egyházzenei Bizottság egynapos lelkinapot szervez február 3-án. A lelkinapot Csíksomlyón, Kézdivásárhelyen, Gyergyószentmiklóson, Székelyudvarhelyen, Marosvásárhelyen és Kolozsváron tartják. A program reggel 9 órakor kezdődik és délután 2 órakor ebéddel fejeződik be. Jelentkezni lehet január 31-ig. Csíksomlyóra Bálint Nagy Szabolcsnál –a 0740-896.667-es telefonszámon. Kézdivásárhelyre Fórika Balázs kézdivásárhely-kantai kántornál a 0742-124.606-os számon. Gyergyószentmiklósra Ambrus Levente tekerőpataki kántornál a 0744-86. 990-ás telefonszámon. Székelyudvarhelyre Farkas László szentkeresztbányai plébánosnál a 0756-101.576-os számon. Marosvásárhelyre Bakos László marosvásárhely-belvárosi kántornál a 0749-191.234-es telefonoszámon. És végül Kolozsvárra Geréd István kolozsvár-szentmihályi kántornál a 0733-737.773-as számon. A főpásztor, arra kéri a paptestvéreket, hogy e napra engedjék el kántoraikat és útiköltségükről, valamint ebédjük áráról gondoskodjanak.

Online kísért imádság hete Az aktuális lehetőségeket megragadva Zoomszobában szervezik meg idén a szokásos februári kísért imádság hetét a szociális testvérek, február 4-9. között. „Ha szeretnél megtanulni imádkozni a Szentírással, – vagy már tudsz, de mélyebb Isten-kapcsolatra vágysz, ha szeretnél Isten szemével tekinteni az életedre és önmagadra, ha szívesen elmennél egy lelkigyakorlatra, de nincs most rá módod… mi szeretettel elkísérünk ezen az úton” – áll a testvérek felhívásában. Aki bekapcsolódik az imádság hetébe, annak a hét folyamán naponta egy órát kell fölszabadítania Isten számára imádságban, és minden nap megoszthatja tapasztalatait személyes kísérőjével. Bővebben érdeklődni a szocialis.testverek@gmail.com címen lehet, vagy Farmati Anna testvérnél a 0740-430.666-os telefonszámon.

Időjárás: Enyhébb napokra számíthatunk. A mai nap elsősorban fátyolfelhők szűrhetik a napfényt, csak kevés helyen lesz vastagabb a felhőtakaró. Hajnalban elsősorban keleten pára, köd okozhat átmenetileg korlátozott látási viszonyokat. Reggel északon szitálás, gyenge eső is eshet. Élénk, erős, helyenként viharos lesz a déli-délnyugati szél. Tovább enyhül az idő, délután 2-12 fokot mérhetünk, a középső tájakon lesz hidegebb.

MRE Hírszolgálat, 2021. január 21.

About the author

Majoros Gabriella