2021. július 16. – Hírek és programajánló

H Í R E K   D É L B E N

Világméretű rózsafüzérima Kármelhegyi Boldogasszony ünnepén
A Mária Rádió Világcsaládjának kezdeményezésében indult el idén egy lelki zarándoklat „A te néped utat tör” címmel. Ennek keretében hét híres Mária kegyhelyről közvetítünk ünnepélyes rózsafüzér imádságot, melybe a világ legtöbb Mária Rádiója is bekapcsolódik. A következő állomás a galileai Kármel hegy, ahonnan ma délután 5 órakor közvetítünk. Várjuk és hívjuk hallgatóinkat, vegyünk részt minél többen e világot körülfonó imaláncban, kérve együtt a Kármelhegyi Boldogasszony közbenjárását, oltalmát.

Ezüstmise Temesváron
Július 18-án, vasárnap délután 5 órakor Varga János arad-belvárosi kisegítő lelkész hálaadó szentmisét mutat be a Temesvár – erzsébetvárosi templomban pappá szentelésének 25. évfordulója alkalmából. Kísérjük imáinkkal, kérve életére és szolgálatára Isten bőséges áldását.

Míves Emberek Sokadalma
Idén 18. alkalommal kerül megrendezésre Románia egyetlen népművészeti fesztiválja, a Míves Emberek Sokadalma.
Július 17-18-án Székelyudvarhelyen a Székely Támadt Várban várják mindazokat, akik az előadások, kiállítások és műhelyfoglalkozások során szeretnék megismerni miként néz ki mindannyiunk népművészete.
A megnyitó ma délután 4 órától zárt körben zajlik, a részvétel regisztrációhoz kötött, amely fél 4 órakor kezdődik.

Lelkigyakorlat Jézussal!
„Életem a Kenyérruhás Jézusommal!” mottóval lelkigyakorlatra kerül sor július 20-23-ka között Gyergyószentmiklóson. Részvételi díj szállással 250 lej, szállás nélkül 200 lej. Ez mindent tartalmaz.
A lelkigyakorlat elemei csend, ima, napi 5 elmélkedés az Oltariszentségről. Csendes és vezetett szentségimádás. Szentmise. Aki szeretne 4 napot Jézussal lenni szeretettel várják! Helyek száma korlátozott. Érdeklődni lehet Hajlák Attila atyánál a 0742.698.166 telefonszámon.

Hálaadó szentmise Csíksomlyón
Az idei Ferences Biciklitúra zárónapját, különlegesen akarják megünnepelni, hiszen találkozóra hívnak minden székelyföldi kerékpárost, motorost, gyalogost augusztus 1-jén a csíksomlyói Hármashalom oltárhoz, ahol délután 1 órakor szentmisét mutatnak be. A szentmise után a csíkszeredai Role együttes koncertje következik, aminek keretében az összegyűltek együtt éneklik majd a NEK hivatalos himnuszát.
A biciklitúrán a NEK főszervezői is jelen lesznek és egy-egy állomáson részletesen ismertetni fogják, hogy mi is az Eucharisztikus Kongresszus.

CSIT 2021
Ebben az évben rendhagyó módon zajlik a Csíksomlyói Ifjúsági Találkozó, összesen 6 helyszínen kerül megszervezésre: Csíksomlyón, Székelykeresztúron, Gyergyószentmiklóson, Marosvásárhelyen, Gyulafehérváron és Gelencén. Mindenki a lakóhelyedhez legközelebb eső helyszínen csatlakozhat a találkozóhoz.
A program minden helyszínen augusztus 10. és 14. között, délelőtt 10-től délután 6 óráig tart.
Bár a helyszíni programok véget érnek péntek este, a CSIT nem ér véget még. Szombaton egy szabadtéri szentmisével zárul a találkozót Csíksomlyón.
További információk és bejelentkezés a www.csit.fif.ma oldalon lehetséges.

Keresztény Nyári Szabadegyetem
A Főegyházmegyei Ifjúsági Főlelkészség szervezésében augusztus 27-31 között negyedik alkalommal kerül sor a Nézőpont – Keresztény Nyári Szabadegyetemre, idén a zeteváraljai Nap Park panzióban. Várnak minden huszadik életévét betöltött fiatalt. További információk, részletek az esemény Facebook oldalán.

Időjárás: Ma is sokfelé számíthatunk hosszabb napos időszakokra. Egyre többfelé számíthatunk záporokra, zivatarokra, helyenként kiadós felhőszakadással. Ezeket erős széllökések kísérhetik, másutt gyenge, mérsékelt lesz a légmozgás. A délutáni maximumok 27-33 fok között alakulnak.
Holnap ismét többfelé van kilátás záporokra, zivatarokra. Helyenként a középső országrészben kiadósabb csapadék hullhat. Az északias szél többfelé élénk, nyugaton és zivatarok környezetében erős, viharos lehet. Napközben 29-34 fok valószínű, délen lesz a legmelegebb, itt akár 37 fok is várható.
Az igazi enyhülés a kánikulában még nem jön meg, a fülledt, meleg időben, zivatarokat követően nehéz légzést, légszomjat tapasztalhatunk, ami különösen a légzőszervi megbetegedésekkel élők számára lehet megterhelő. Az UV-sugárzás 11 és 16 óra között a napos tájakon nagyon erős lehet, ezért ebben az időszakban gondoskodjunk bőrünk megfelelő védelméről!

H Í R E K   R E G G E L

Örökös szentségimádási nap
A gyulafehérvári főegyházmegyében a mai nap folyamán a szászvárosi templomban tartanak örökös szentségimádási napot. Szánjunk időt a szentséglátogatásra, időzzünk az Oltáriszentség jelenlétében engesztelve bűneinkért és hálát adva mindazért, amivel az Úr megajándékozott minket.

Zarándoklat Máriaradnára
Kármel-hegyi Boldogasszony ünnepén a temesvári egyházmegye kármelita lelkiségi mozgalom képviselői szentmisén vesznek részt a máriaradnai bazilikában. A liturgiát 11 órai kezdettel Laus Nikola püspöki irodaigazgató mutatja be.

Kármel-hegyi Boldogasszony búcsúk
Szabadtéri búcsús szentmisére várják ma délután a híveket a marosszentgyörgyi kármelita nővérek. A kolostor kertjében délután 5 órától esti dicséretet énekelnek, majd a rózsafüzért imádkozzák. Az ünnepi szentmisén, mely 6 órakor kezdődik, Drócsa László, nyárádszeredai plébános prédikál, aki idén ünnepli pappá szentelésének 25. évfordulóját.
Marosjára filiájában, Kisillyében renoválták a Kármel-hegyi Boldogasszony titulusú kápolnát. A búcsús szentmise keretében, mely július 18-án, vasárnap déli 13 órától kezdődik, Tamás József, a gyulafehérvári főegyházmegye nyugalmazott segédpüspöke megáldja a felújított istenházát.

Mária áhítat Kovásznán
Kovásznán minden hónap harmadik szombatján Mária áhítatot tartanak szentségimádással, szentmisével, rózsafüzérrel és gyertyás körmenettel. Hívják és várják a háromszékieket a helyi plébániatemplomba. A szentségimádás holnap délután 6 órakor kezdődik. A Mária áhitatott rádiónk élőben közvetíti.

KlausenMusik
Az Egyházzene – Kolozsvár egyesület szervezésében idén is nyári hangverseny-sorozatra kerül sor július-augusztus hónap folyamán péntekenként este 7 órától, a kolozsvári Szentháromság (Piarista) templomban.
A KlausenMusik változatos programmal: szóló, kamarazene, orgonamuzsika, kórus és zenekari együttesre írt művekkel várja az érdeklődőket.
A harmadik előadásra ma este kerül sor, ahol Eduard Antal orgonajátékában gyönyörködhetnek a résztvevők.

István, a király – Székelyföldi nagyprodukció
Első alkalommal mutatják be az István, a király rockopertát székelyföldi szereplők előadásában. Augusztus 20-24 között a sepsiszentgyörgyi Sepsi Arénában öt különböző szereposztásban láthatják az érdeklődők a rockoperát, amely Boldizsár Miklós Ezredforduló című drámája alapján készült.
Az István, a király Székelyföldi Nagyprodukcióra az eventim.ro honlapon, vagy a sepsiszentgyörgyi Városi Kulturális Szervezőirodában vásárolhatnak jegyeket az érdeklődők.

Zarándoklat Medjugorjeba
Július 31 – augusztus 7-e között, zarándoklat lesz a medjugorjei ifjúsági fesztiválra, Hajlák Attila atya vezetésével. A zarándoklat anyagi fedezete 300 euró, ez az összeg tartalmazza az útiköltséget, a szállást és félpanziós ellátást, valamint más különböző kiadásokat. A zarándoklaton való részvételhez szükséges az oltási papír, vagy PCR teszt, amit az indulás előtt 24 órával kell megcsináltatni. Jelentkezni lehet a 0742-698166-os telefonszámon a délelőtti órákban.

Időjárás: Ma is sokfelé számíthatunk hosszabb napos időszakokra. Egyre többfelé számíthatunk záporokra, zivatarokra, helyenként kiadós felhőszakadással. Ezeket erős széllökések kísérhetik, másutt gyenge, mérsékelt lesz a légmozgás. A délutáni maximumok 27-33 fok között alakulnak.
Holnap ismét többfelé van kilátás záporokra, zivatarokra. Helyenként a középső országrészben kiadósabb csapadék hullhat. Az északias szél többfelé élénk, nyugaton és zivatarok környezetében erős, viharos lehet. Napközben 29-34 fok valószínű, délen lesz a legmelegebb, itt akár 37 fok is várható.
Az igazi enyhülés a kánikulában még nem jön meg, a fülledt, meleg időben, zivatarokat követően nehéz légzést, légszomjat tapasztalhatunk, ami különösen a légzőszervi megbetegedésekkel élők számára lehet megterhelő. Az UV-sugárzás 11 és 16 óra között a napos tájakon nagyon erős lehet, ezért ebben az időszakban gondoskodjunk bőrünk megfelelő védelméről!

MRE Hírszolgálat, 2021. július 16.

About the author

majoros gabriella