2021. június 11. – Hírek és programajánló

H Í R E K   D É L B E N

Mária Szíve ünnepe
Kolozsváron, a Mária Szíve-templomban a búcsús szentmise holnap délelőtt 11 órakor kezdődik. Az ünnep szónoka Holló László, a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Kar előadótanára.

Ezüstmise Aradon
Az arad-belvárosi templomban holnap délután 5 órakor Varga János plébános mutat be hálaadó szentmisét, pappá szentelésének 25. évfordulója alkalmából.

Szent Antal búcsúk
A temesvári egyházmegyében az arad-belvárosi Páduai Szent Antal tiszteletére felszentelt templomban a minorita szerzetesek közössége és a hívek június 13-án, vasárnap ünneplik a búcsút. A szentmisék rendje a következő: 8 órakor szentmise német nyelven, 9 órakor szentmise magyar nyelven, fél 11 órakor plébániai nagymise, fél 12 órakor liliomszentelés és a gyermekek megáldása, 12 órakor szentmise romén nyelven, fél 7 órakor liliomszentelés és a gyermekek megáldása, 7 órakor ünnepélyes búcsús szentmise.
Páduai Szent Antal napján a lovrini közösség is templombúcsút ünnepel. Ugyanakkor a plébániatemplomban a délelőtt 11 órakor kezdődő szentmise keretében Balan Cristinel volt Temesvár-belvárosi segédlelkész, újonnan kinevezett plébániai kormányzó beiktatására kerül sor. A szentmisét Dirschl Johann általános helynök celebrálja.
A nagyváradi egyházmegyében Páduai Szent Antal tiszteletére a nagyváradi Tokaji telepen június 13-án, vasárnap déli 12 órakor mutatnak be szentmisét, melyen Curaliuc Demeter nagyvárad-velencei plébános prédikál.
Szalárdon is vasárnap déli 12 órakor kezdődik a búcsú. A szentmisén Bodor Zoltán hegyköztótteleki plébános tartja a szentbeszédet.
Szintén vasárnap déli 12 órakor tartják a búcsút Újpalotán. A szentbeszédet mond Vakon Zsolt püspöki titkár.

FeltöltŐ
A FeltöltŐ egy dinamikus, modern, fiatalos zenére épülő alkalom, mely keresztény értékeket közvetít korcsoporttól függetlenül bárki számára. A program keretén belül magyarországi és erdélyi zenekarok váltják egymást a színpadon, valamint különböző felekezetű, egyszerű és ismert emberek tesznek tanúságot a hitükről.
FeltöltŐ célja, hogy a programra érkező emberek, illetve azok a helyiek, akik épp arra járnak, Istennel találkozzanak, és rájöjjenek, hogy a Vele való kapcsolatban élet és erő van.
A három napos rendezvény, június 25-27 között Gyergyószentmiklós több helyszínén fog zajlani párhuzamosan, létszámkorlátozással. Az előadók között találjuk Oláh Gergő és Andelic Jonathán magyarországi énekeseket, Csiszér László dicsőítővezetőt, dalszerzőt, illetve olyan zenekarokat, mint a Glory, CSIT Band, Első Lépés, Fundamentum, Daltutajok, Psallite, Fike Band és Kiút. A program zárásaként vasárnap egy ökumenikus istentiszteletre fog sor kerülni.

Időjárás: Ma is gomolyfelhők zavarhatják meg napsütést, melyekből többfelé zápor, zivatar kialakulása. Az északias szél élénk, zivatarok környezetében erős, viharos lehet. Hajnalban 8-14, délután 20-28 fokra van kilátás.
A szombat túlnyomóan napos, nyári időt tartogat, elszórt záporokkal, zivatarokkal, élénk északi, északnyugati széllel.
Vasárnapra felfrissül a levegő, a reggeli, kora délelőtti órákra a front elvonul, mögötte kisüt a nap. Napközben már csak kisebb záporok alakulhatnak ki helyenként.

H Í R E K   R E G G E L

Örökös szentségimádási nap
A gyulafehérvári főegyházmegyében a mai nap folyamán a csíkszépvízi örmény templomban tartanak örökös szentségimádási napot. Fejezzük ki hódolatunkat az Oltáriszentségben jelen levő Krisztus előtt.

Orgonakoncert-sorozat
A gyulafehérvári Szent Mihály székesegyházban orgonakoncert-sorozat kezdődik, holnap délután fél 1 órától, a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség szervezésében.
A sorozat első koncertjén barokk orgonaműveket ad elő Schneider Arnold, a gyulafehérvári székesegyház orgonistája.

Szent Antal búcsúk
A gyulafehérvári főegyházmegyében Páduai Szent Antal napján, június 13-án, vasárnap délelőtt 11 órakor ünneplik Marosvásárhelyen a volt minorita, jelenlegi jezsuita egyetemi lelkészségi templom búcsúját, amelyre háromnapos triduummal készülnek. A triduumos szentmisék délután 5 órakor kezdődnek. A szentbeszédeket Bellovics Gábor jezsuita atya tartja.
Az ülkei templom búcsús szentmiséje holnap délelőtt 11 órakor kezdődik. A szentbeszédet Guia Laurean Hugó ferences atya, csíksomlyói templomigazgató tartja.
A Bekecs-tetői kápolnában a Szent Antal búcsút holnap déli 12 órától ünneplik. Szentbeszédet mond Szőcs Csaba szászfenesi plébános, a Verbum Keresztény Kulturális Egyesület igazgatója.
Csíksomlyón Szent Antal napján reggel 8-kor, délelőtt fél 11-től és este este 6-kor lesznek szentmisék. Az esti szentmisén, amelyet Guia Laurean Hugó ferences atya, csíksomlyói templomigazgató tart, megáldják a gyermekeket és a hívek által hozott liliomokat.
Székelyudvarhelyen, a ferences templomban június 13-án, vasárnap a reggel 9 és a délután 6 órakor kezdődő szentmiséken liliomáldás lesz és megáldják a gyermekeket.
Erdőszentgyörgyön a Szent Antal kisbúcsút vasárnap délelőtt 11 órától ünneplik.
A Szovátához tartozó Ilyésmezőn vasárnap déli 12 órakor mutatják be a búcsús szentmisét. Az ünnepi szónok Ilyés Lehel, a székelyudvarhelyi Szent Miklós plébánia segédlelkésze lesz.
Újtusnádon vasárnap délután fél 1 órakor kezdődik a búcsú, amely egyben ezüstmise is lesz. A szentmise főcelebránsa László András ezüstmisés, helyi plébános, az ünnepi szónok pedig Bilibók Géza tusnáfürdői plébános.
A csíkcsicsói egyházközségben is vasárnap délután fél 1 órakor ünneplik a templombúcsút. A szentmise főcelebránsa és szónoka Tamás József, a gyulafehérvári főegyházmegye nyugalmazott segédpüspöke lesz.
A zernyesti plébániatemplom búcsúünnepe június 13-án, vasárnap délután 5 órakor kezdődik. A szentbeszédet Ilyés Imre a brassói Szent Kereszt felmagasztalása egyházközség segédlelkész tartja.
A dévai egyházközségben vasárnap, június 13-án tartják a Szent Antal-templom búcsúünnepét, illetve a tanévzáró szentmisét. Délután 6 órától a Bojtorján Együttes tart jótékonysági koncertet a Drăgan Muntean Művelődési Központban, a dévai Szent Ferenc Alapítvány javára.
Vulkán filiájában, az iszkronyi templomban június 14-én, hétfőn délután 5 órakor mutatják be a búcsús szentmisét. A szentbeszédet Bajkó Norbert petrillai plébános tartja.

Időjárás: Ma is gomolyfelhők zavarhatják meg napsütést, melyekből többfelé zápor, zivatar kialakulása. Az északias szél élénk, zivatarok környezetében erős, viharos lehet. Hajnalban 8-14, délután 20-28 fokra van kilátás.
A szombat túlnyomóan napos, nyári időt tartogat, elszórt záporokkal, zivatarokkal, élénk északi, északnyugati széllel.
Vasárnapra felfrissül a levegő, a reggeli, kora délelőtti órákra a front elvonul, mögötte kisüt a nap. Napközben már csak kisebb záporok alakulhatnak ki helyenként.

MRE Hírszolgálat, 2021. június 11.

About the author

majoros gabriella