2021. május 05. – Hírek és programajánló

H Í R E K   D É L B E N

Csíksomlyó is csatlakozik az imamaratonhoz
Május égi édesanyánk, a Szűzanya hónapja. Ferenc pápa kifejezett óhaja, hogy e hónapot, az imának szenteljük, imádságmaratonban vegyünk részt. Az imahadjárat során fohászkodjunk a világjárvány megszűnéséért, amely immár több mint egy éve sújtja a világot, és kérjük az Urat azért is, hogy a világ élete újraindulhasson.
Az imakezdeményezésbe Ferenc pápa bevonta a világ Mária-kegyhelyeit, hogy azok mind, az egész egyház javára végzett imádság eszközévé váljanak, miként azt az apostoli egyház egykori példája sugallja: „Az egész egyház állandóan imádkozott az Istenhez.”
A csíksomlyói Mária-kegyhelyen vasárnap délelőtt háromnegyed tíztől és hétköznapokon negyed hattól imádkozzák a rózsafüzért és a lorettói litániát a világ mai szükségeiért.
Az imádságba személyesen is be lehet kapcsolódni, de követhető a kegyhely Youtube csatornáján is.

Bérmálás Marosfőn
A marosfői plébániatemplomban ma, a délután 5 órakor kezdődő püspöki szentmise keretében 21 fiatal részesül a keresztény nagykorúság szentségében.

Elsőpénteki keresztút
Minden hónap elsőpéntekén keresztúti ájtatosságot tartanak a szejkefürdői Ugron-kápolna felé vezető Székely Kálvárián. Délután 5 órára várják a székelyudvarhelyieket és környékbelieket, akik családjainkért felajánlanak egy keresztútjárásnyi időt és imát. Időjárástól függetlenül minden alkalommal megtartják a szabadtéri ájtatosságot – ajánlatos ennek megfelelő lábbelit és öltözéket viselni.

Önismereti csoport
Önismereti csoport indul a pszichodráma módszerével és bibliodramatikus elemekkel Marosvásárhelyen.
Célja, közelebb kerülni azokhoz a bennünk levő életforrásokhoz, amelyek határhelyzetekben is hordozzák az életet; meghozott vagy meghozandó döntéseinkre fókuszálni, hogy szükség esetén újraírva őket, az életet tudják szolgálni; kapcsolatainkra rátekinteni, hogy elakadásaink kitisztulhassanak, a merevségeink rugalmassá váljanak.
A csoport vezetői Varga Péter Pius, pszichodráma vezető, kiképző Budapestről és Vormair Emese, teológus, lelkigondozó, Marosvásárhelyről.
A képzés időpontja május 28-30, amely 20 órát foglal magába.
Jelentkezni Vormair Emesénél a vormairemese@gmail.com e-mail címen, illetve Varga Péter Piusnál a vpp6106@t-email.hu címen lehet.

Időjárás: Marad a szeles idő, nyugaton néhol viharossá fokozódhat a délnyugati szél. Megnövekszik a felhőzet, és nyugat felől érkező hidegfront hatására több helyen eső, zápor, néhol zivatarok alakulhatnak ki délután és az esti órákban. A szél ekkora északnyugatira fordul, de továbbra is erős, helyenként viharos lökések kísérhetik. Délután 19-25 fok várható.
Általános lehet a fáradékonyság, a szél miatt pedig frusztráltabbak, nyugtalanabbak lehetünk.

H Í R E K   R E G G E L

Örökös szentségimádási nap
A gyulafehérvári főegyházmegyében a mai nap folyamán a verebesi templomban tartanak örökös szentségimádási napot. Imádkozzunk bizalommal az Oltáriszentségben jelen levő Krisztushoz, tegyük az ő kezébe életünk minden napját.
Hitoktatók online szentségimádási lánca
Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való lelki hangolódást segíti az a programsorozat, amelynek keretében a gyulafehérvári főegyházmegye, valamint a szatmári, a nagyváradi és a temesvári egyházmegyék hitoktatói minden hónap első csütörtökjén közös szentségimádásra gyűlnek össze az online térben. A szentségimádást a püspökök vezetik, az egyes alkalmakat pedig más-más egyházmegye, illetve a főegyházmegye más-más kerületének hittantanárai, iskolai hitoktatásban részt vevő papjai, az ottani teológiai líceumok/osztályok tanárai és a diákság szervezi.
A szentségimádási lánc következő alkalmát holnap este 8 órai kezdettel Tamás József ny. segédpüspök vezeti. Szervezők: Csíki kerület, Segítő Mária Líceum, Árpád-házi Szent Erzsébet Líceum.

Zarándoklat Marosvásárhelyen
A Marosvásárhely-remeteszegi egyházközség idén 25 éves. Ebből az alkalomból plébániai zarándoklatot tartanak május 8-án, szombaton Az öröm útja címmel, ahol stációról stációra haladnak, közösen énekelve, imádkozva felidézve a negyedévszázad történetét.
A zarándokok délelőtt 10 órakor találkoznak az Isuica Panzió előtt.

Búcsú Maroskeresztúron
Nyárádtő filiájában, Maroskeresztúron május 8-án, szombaton tartják a Szent Kereszt Megtalálása tiszteletére szentelt templom búcsúját, a déli 12 órakor kezdődő szentmisén a szentbeszédet Balla Imre a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János plébánia segédlelkésze tartja.

Imakilenced hivatásokért
Pünkösd ünnepét megelőzően, május 14-22. között a temesvári egyházmegye 9 plébániája internetes kommunikációs felületen imakilencedet tart a Szentlélek tisztelére a hivatásokért, amelynek keretében a Szentlélek gyümölcseiről hangzanak el elmélkedések.
A minden nap este 7 órakor kezdődő lelki programot a Temesvár-gyárvárosi, a Temesvár-józsefvárosi, a lugosi, a boksánybányai, a lippai, a vingai, az arad-ségai és a resicabányai Szentháromság plébánia, valamint a piarista templom szervezi.

Időjárás: Ma is marad a szeles idő, nyugaton néhol viharossá fokozódhat a délnyugati szél. Megnövekszik a felhőzet, és nyugat felől érkező hidegfront hatására több helyen eső, zápor, néhol zivatarok alakulhatnak ki délután és az esti órákban. A szél ekkora északnyugatira fordul, de továbbra is erős, helyenként viharos lökések kísérhetik. Hajnalban 5-10, délután 19-25 fok várható.
A feltámadó déli széllel érkező meleg levegő a melegfrontra érzékenyeknél fejfájást, migrént okozhat. Általános lehet a fáradékonyság, a szél miatt pedig frusztráltabbak, nyugtalanabbak lehetünk.

MRE Hírszolgálat, 2021. május 05.

About the author

majoros gabriella