2021. március 08. – Hírek és programajánló

H Í R E K   D É L B E N

Szent József kilenced
A Szent József Szentév alkalmából március 10-től kezdődően a temesvári egyházmegye minden plébániatemplomában kilencedet tartanak Szent József tiszteletére, amely egyben előkészület a Családév megnyitójára.
A csíksomlyói kegytemplomban szerdánként az esti 6 órakor kezdődő szentmise előtt egy negyedórával, elvégzik a Szent József nagykilenced soron következő imáját, az igehirdetésében pedig Szent József alakját állítják példaképül a mai hívők elé.

Egyetemi nyílt est
A kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Kar második alkalommal tart nyílt estet középiskolások részére március 11-én, csütörtökön este 7 órától, amelynek keretében lehetőség lesz a felvételiről és a kar által biztosított lehetőségekről beszélgetni.
A program keretében a teológia kar vezetői és diákképviselői bemutatják az intézményt, majd a középiskolások kérdéseket tehetnek fel a felvételi témakörében.
A nyílt esthez, az esemény facebook oldalán lehet csatlakozni.

Négy napos eseménysorozat a hősök tiszteletére
Sepsiszentgyörgyön négy napos eseménysorozattal emlékeznek az 1848–1849-es forradalom és szabadságharcra. Az eseménysorozat március 12-én, pénteken délután 2 órakor veszi kezdetét a középiskolásoknak számára meghirdetett ünnepi szónokverseny eredményhirdetésével a Kónya Ádám Művelődési Ház közösségi oldalán.
Pénteken estre 7 órai kezdettel kerül sor a Tamási Áron Színház Nagytermében a Georgius és a Csíki kamarazenekarok közös ünnepi hangversenyére.
Március 14-én, vasárnap szintén a Tamási Áron Színház Nagytermében este 7 órától veszi kezdetét az Emelj fel emlék! ünnepi előadás és táncjáték Lung László Zsolt rendezésében.
Március 15-én, hétfőn délelőtt 10 órai kezdettel Sepsiszentgyörgy elöljárói koszorúkat helyeznek el a városban található emlékműveknél, a koszorúzás utolsó sepsiszentgyörgyi helyszíne az 1848–49-es szabadságharc honvéd emlékműve az Erzsébet parkban, ahol közreműködik a Rétyi Kováts András Ifjúsági Fúvószenekar.
A Művész Mozi a Kecskeméti kardok című dokumentumfilm vetítésével és a Székelyföldi Magyar Szablyavívó Iskola rövid bemutatójával csatlakozik az ünnepi eseményekhez március 15-én, hétfőn este fél 6 órai kezdettel.
Az eseménysorozat záró mozzanataként este 7 órától a Tokos Zenekar Ünnepi koncert és néptáncelőadását láthatja a közönség a Tamási Áron Színház Nagytermében.
Az előadásokra jegyeket a Városi Jegyirodában válthatnak az érdeklődők.

Időjárás: Bár fagyos reggelre ébredtünk, napközben ragyogó napsütésben lesz részünk, csak kevés helyen jelenhetnek meg vékony fátyolfelhők az égen. Csapadék sehol sem várható. Többfelé élénk lökések kísérhetik a déli-délnyugati szelet. A legtöbb helyen hajnalban -1 és -8 fok közötti minimumokra van kilátás, de a fagyzugos helyeken akár -10 fok alatti értékeket is mérhetünk. Délutánra 4 és 10 fok közötti hőmérsékletre lehet számítani. Nagy lesz a napi hő-ingás, mely miatt megterhelő nap vár a szívbetegekre,
az idősekre, valamint a vérnyomás-panaszokkal élőkre. Nagy lesz a megfázásveszély, a szelesebb tájakon csökkenhet a hő- és komfortérzet, valamint fokozódhatnak a fejfájásos panaszok.

H Í R E K   R E G G E L

Örökös szentségimádási nap
A gyulafehérvári főegyházmegyében a mai nap folyamán a székelyszenktirályi templomban tartanak örökös szentségimádási napot. Fejezzük ki hódolatunkat az Oltáriszentségben jelen levő Krisztus előtt.

Történelmi pillanat – Ferenc pápa a síita vallási vezetővel találkozott
Iraki apostoli útja második napjának reggelén a pápa Nedzsefben, a síiták vallási központjában találkozott Ali al-Szisztani nagyajatollahhal, a síiták vallási vezetőjével. Fontos az együttműködés és a barátság, mert „a kölcsönös tisztelet és a párbeszéd gyakorlása Irak, a térség és az egész emberiség javát szolgálja” – hangsúlyozta Ferenc pápa a találkozón.
A Szentszék sajtószolgálata közölte, hogy a találkozó körülbelül negyvenöt percig tartott. Alkalmat adott Ferenc pápának, hogy köszönetet mondjon al-Szisztaninak, amiért „a síita közösséggel együtt az erőszak és az elmúlt évek súlyos nehézségei közepette felemelte hangját a leggyengébbek, az üldözöttek érdekében, hangsúlyozva az emberi élet szentségét és az iraki nép egységének fontosságát.” Imádkozzunk a pápa szándékának megvalósulásáért.!

Hangverseny Sepsiszentgyörgyön
A Kónya Ádám Művelődési Ház ünnepi hangversenyt szervez március 12-én, este 7 órától a Tamási Áron Színház nagytermében. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharcra való megemlékezés alkalmából a Csíki és a Georgius kamarazenekarok műsora örvendezteti meg a közönséget koncertjével, amelynek karmestere Werner Gábor. Az ünnepi műsorban Kodály Zoltán, Lehár Ferenc, Kálmán Imre művei csendülnek fel.
Az ünnepi hangversenyre jegyeket is lehet vásárolni, a teljes áru jegy 30 lejbe, a kedvezményes pedig 15 lejbe kerül. Az előadásra érvényesek a 2020/2021-es Hangversenyévadra váltott bérletek valamint jegyek a Kulturális Szervezőirodában (Szabadság tér 1. szám) és az eventim.ro honlapon is kaphatóak.

Online nagyböjti biblianap
A Katolikus Magyar Bibliatársulat szervezésében online nagyböjti biblianap lesz, melynek keretében Zamfir Korinna egyetemi professzor, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Karának oktatója tart előadást „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” (Zsolt 22,2; Mk 15,34) Jézus, a szenvedő igaz a Márk-evangélium tükrében címmel.
Az előadás a panaszzsoltárok, különösen a 22. zsoltár teológiai alkalmazását vizsgálja a Márk-evangélium szenvedéstörténetében.
Bejelentkezni az agota.molnar@yahoo.com e-mail-címen vagy a 0761-300634-es telefonszámon lehet március 9-ig.

Lelkinap daganatos betegek hozzátartozóinak
Lelkinap lesz a daganatos betegek hozzátartozóinak március 20-án a Szent Pio Lelkigyakorlatos Házban „Homokszem a fogaskerekek között” címmel. A programot András Anna- Mária lelkigondozó tartja és 9:00 órától 18:00 óráig tart.
Előzetes bejelentkezés szükséges március 17-ig. Szeretettel várjuk az érdeklődőket. Bővebb információ a 0266-210537-es és a 0755-489743-as telefonszámokon. Kérik, hogy értesítsék a családtagokat, barátokat, ismerősöket, akik ebben az érzelmi válsághelyzetben vannak és a továbblépés lehetőségét keresik!
Szeretettel jelezik, ha március 20-ig változás történik a szigorításokat illetően, kénytelenek lesznek elhalasztani a lelkinapot!

Időjárás: Bár fagyos reggelre ébredtünk, napközben ragyogó napsütésben lesz részünk, csak kevés helyen jelenhetnek meg vékony fátyolfelhők az égen. Csapadék sehol sem várható. Többfelé élénk lökések kísérhetik a déli-délnyugati szelet. A legtöbb helyen hajnalban -1 és -8 fok közötti minimumokra van kilátás, de a fagyzugos helyeken akár -10 fok alatti értékeket is mérhetünk. Délutánra 4 és 10 fok közötti hőmérsékletre lehet számítani. Nagy lesz a napi hő-ingás, mely miatt megterhelő nap vár a szívbetegekre,
az idősekre, valamint a vérnyomás-panaszokkal élőkre. Nagy lesz a megfázásveszély, a szelesebb tájakon csökkenhet a hő- és komfortérzet, valamint fokozódhatnak a fejfájásos panaszok.

MRE Hírszolgálat, 2021. március 08.

About the author

majoros gabriella