2021. március 11. – Hírek és programajánló

H Í R E K   D É L B E N

Idősnapközi Nagybányán
Gondoskodni az idős családtagról, aki állandó felügyeletet, odafigyelést és társaságot igényel, nagy kihívás azokban a családokban, ahol mindkét szülő dolgozik, az unokák pedig iskolába járnak. A Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet nagybányai idősnapközije nappali ellátást biztosít 65 év feletti, krónikus betegségekben szenvedő nagybányai idősek számára, akik még mobilisak, viszont állandó felügyeletet igényelnek.
A George Coșbuc 54. szám alatt működő akkreditált szociális intézmény biztosítja az idősek számára a nappali ellátást hétfőtől péntekig reggel 8 és délután 4 óra között. A napközi biztosítja az általános egészségi állapot személyre szabott, rendszeres figyelemmel követését; a gyógyszerek adagolását a kezelőorvos utasításának megfelelően, valamint foglalkozások egyaránt. A központ az idősek étkeztetéséről is gondoskodik uzsonna és ebéd formájában.
Azok, akik idős hozzátartozójuknak igénybe szeretnék venni a szolgáltatást, munkanapokon reggel 9 és délután 3 óra között érdeklődhetnek a 0262-218058-as telefonszámon.

Egyetemi nyílt est
A kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Kar második alkalommal tart nyílt estet középiskolások részére ma este 7 órától, amelynek keretében lehetőség lesz a felvételiről és a kar által biztosított lehetőségekről beszélgetni.
A program keretében a teológia kar vezetői és diákképviselői bemutatják az intézményt, majd a középiskolások kérdéseket tehetnek fel a felvételi témakörében.
A nyílt esthez, az esemény facebook oldalán lehet csatlakozni.

24 óra az Úrért
Ferenc pápa az irgalmasság rendkívüli szentévét meghirdető levelében arra kérte a közösségeket, hogy nagyböjt negyedik vasárnapja előtti pénteken és szombaton csatlakozzanak a 24 óra az Úrért elnevezésű kezdeményezéshez. Március 12-én, pénteken este 7 óra és március 13-án, szombaton este 7 óra között az egész nagyváradi egyházmegyét átölelő 24 órás lelki programot szervnek. A program a székesegyházban tartott szentségimádással kezdődik és szintén a székesegyházban tartott szentmisével ér véget. A programban szerepel szentmise, szentségimádás, keresztút, közös bibliaolvasás, rózsafüzér. A kijárási tilalomra való tekintettel az éjszakai órákban az egyházmegye szerzetesi közösségei szentségimádást végeznek a magánkápolnájukban.
A temesvári egyházmegyében is március 12-én és 13-án megtartják a 24 óra az Úrért elnevezésű bűnbánati napot. Ennek keretében szentségimádást, imaórát, bűnbánati liturgiát és hosszabb időtartamú gyónási alkalmakat tartanak a hívek számára.
A Mária Rádió is bekapcsolódik 24 óra az Úrért elnevezésű kezdeményezésbe, március 12-én, pénteken egész éjszakás virrasztást közvetítünk Sepsiszentgyörgyről.

Időjárás: Ma északnyugat felől egyre többfelé beborul az ég, és feltámad a déli-délnyugati szél. Keleten, délkeleten és a középső tájakon, vegyes halmazállapotú csapadék, átmeneti havazás, havas eső fordulhat elő. A hegyekben nem kizárt a hószállingózás sem. A fagyos hajnalt követően délután3-9 fok valószínű.
A reggeli fagyos időben ismét felerősödhetnek a kopásos eredetű ízületi fájdalmak, nagy lesz a megfázásveszély. Öltözzünk melegen, rétegesen, és továbbra is erősítsük immunrendszerünket!

H Í R E K   R E G G E L

Örökös szentségimádási nap
A gyulafehérvári főegyházmegyében a mai nap folyamán a székelyszentléleki templomban tartanak örökös szentségimádási napot. Éljünk minél többen a lehetőséggel, járuljunk az Oltáriszentségben jelen levő Krisztus elé, és könyörögjünk családjainkért, a békéért és a lelkek megmentéséért.

Hangverseny Sepsiszentgyörgyön
A Kónya Ádám Művelődési Ház ünnepi hangversenyt szervez holnap este 7 órától a Tamási Áron Színház nagytermében. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharcra való megemlékezés alkalmából a Csíki és a Georgius kamarazenekarok műsora örvendezteti meg a közönséget koncertjével, amelynek karmestere Werner Gábor. Az ünnepi műsorban Kodály Zoltán, Lehár Ferenc, Kálmán Imre művei csendülnek fel.
Az ünnepi hangversenyre jegyeket is lehet vásárolni, a teljes áru jegy 30 lejbe, a kedvezményes pedig 15 lejbe kerül. Az előadásra érvényesek a 2020/2021-es Hangversenyévadra váltott bérletek valamint jegyek a Kulturális Szervezőirodában (Szabadság tér 1. szám) és az eventim.ro honlapon is kaphatóak.

Jubiláns házaspárok megáldása Nagyváradon
Március 14-én, nagyböjt negyedik vasárnapján a délelőtt fél 12 órakor kezdődő szentmisén Böcskei László megyés püspök a székesegyházban megáldja azokat a nagyváradi házaspárokat, akik az elmúlt esztendőben kerek házassági évfordulót ünnepeltek.

Digitális kiskönyv készítő pályázat
A hittan.ro szerkesztősége Őáltala, Ővele és Őbenne címmel digitális kiskönyv készítő pályázatot hirdet a négy egyházmegye V–XII. osztályos diákjai számára. A pályázat célja, hogy egyházmegyéink gimnazista és középiskolás korú katolikus gyermekei és fiataljai a pályamunka elkészítése által közelebb kerüljenek a lelki életünk csúcsát és forrását jelentő Oltáriszentséghez. Mindez egyben az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való lelki felkészülés jegyében is történik.
Minden pályázó egy, személyes hangvételű digitális kiskönyvet kell készítsen, melyben eucharisztikus imákat, énekeket, korábbi kongresszusok eseményeit, eucharisztikus lelkületű személyiségeket mutat be saját meglátása szerint. A munkákat március 21-ig lehet elküldeni.
A pályázatról bővebben a hittan.ro oldalon olvashatnak.

Misszió Gyimesközéplokon
A gyimesközéploki egyházközségben március 22-26. között missziót tartanak, amelyet Elekes Szabolcs uzoni plébános vezet.

Lelkigyakorlat Esztelneken
Az esztelneki egyházközség nagyböjti lelkigyakorlatát március 25-27. között tartják. A délután 5 órakor kezdődő szentmiséken Bartos Károly kézdisárfalvi plébános prédikál.

Időjárás: Ma délelőtt északnyugat felől egyre többfelé beborul az ég, és feltámad a déli-délnyugati szél. Keleten, délkeleten és a középső tájakon, vegyes halmazállapotú csapadék, átmeneti havazás, havas eső fordulhat elő. A hegyekben nem kizárt a hószállingózás sem. A fagyos hajnalt követően délután3-9 fok valószínű.
A reggeli fagyos időben ismét felerősödhetnek a kopásos eredetű ízületi fájdalmak, nagy lesz a megfázásveszély. Öltözzünk melegen, rétegesen, és továbbra is erősítsük immunrendszerünket!

MRE Hírszolgálat, 2021. március 11.

About the author

majoros gabriella