2021. október 05. – Hírek és programajánló

H Í R E K   D É L B E N

Engesztelő imavirrasztás
A hagyományokhoz híven az Erdélyi Mária Rádió székelyudvarhelyi stúdiójának kápolnájában holnap egész éjszakás virrasztást tartanak, amely este 8 órától szentmisével kezdődik. Hívnak együtt imádkozni mindenkit, aki Jézussal szeretne időt tölteni.

Rózsafüzér a Világcsaláddal
Folytatódik a Mária Rádió Világcsaládjának kezdeményezéséből indított “A te néped utat tőr” megnevezésű lelki zarándoklat, melynek során különböző máriás kegyhelyekről közvetítünk ünnepélyes rózsafüzér ájtatosságot. Október 7-én, csütörtök délután 5 órától a pompeji Rózsafüzér Királynője bazilikában gyűlnek össze a közös imára, melybe a világ többi Mária Rádiója is bekapcsolódik. Tartsanak velünk, csatlakozzunk minél többen ehez a világot körülölelő imalánchoz.

Magyarok Nagyasszonya napi búcsúk
A Gyulafehérvári főegyházmegyében Erdőszentgyörgyön október 9-én, szombaton, délelőtt 11 órától lesz a templombúcsú. A szentmise szónoka Sebestyén Domokos ákosfalvi plébános.
Marosludason a templombúcsú szintén október 9-én, szombaton délelőtt 11 órakor kezdődik. Ünnepi szónok: Kovács Árpád kisbácsi plébános.
Felsőcsernátonban a kápolna búcsúját október 10-én, vasárnap déli 12 órától tartják. A szentmise főcelebránsa és szónoka Olasz Béla kézdivásárhely-kantai káplán.
Csíkcsomortánban a templom búcsúja október 10-én, vasárnap délután fél 1 órakor kezdődik Főcelebráns és szónok: Kerekes László segédpüspök.
Barátoson a búcsú október 10-én, vasárnap délután 1 órakor lesz. A szentmise szónoka Becze Lóránd szentkatolnai plébános.
Nagyajtán a búcsú október 10-én, vasárnap lesz délután 2 órától.
A Nagyváradi egyházmegyáben október 10-én, vasárnap tartják a krasznarécsei Magyarok Nagyasszonya tiszteletére szentelt templom búcsúját. Délután 3 órakor kezdődik az ünnepi szentmise, melynek főcelebránsa és szónoka Szűcs Attila szilágycsehi plébános lesz.
A Szatmári egyházmegyében a Túrterebes-hegyi templom búcsúünnepét október 10-én, vasárnap ünneplik meg. A délután 1 órakor kezdődő szentmise szónoka Gríz László halmi plébános.
A Temesvári egyházmegyében a temesvár-gyárvárosi templomot Mária, a Magyarok Nagyasszonya tiszteletére szentelték fel 1901. október 13-án. A Millenniumi templom konszekrálásának idei évfordulóját október 10-én, vasárnap ünnepli az egyházközség. A délelőtt 10 órakor kezdődő román nyelvű, valamint a délelőtt fél tizenkettőkor kezdődő magyar nyelvű szentmise főcelebránsa és szónoka Dumitresc Mihai-Titi esperes, lugosi plébános.

Időjárás: Ma is kitart a napos idő, majd a késő délutáni, kora esti órákban nyugaton növekedni kezd a felhőzet és estétől, majd éjjel egyre több zápor, zivatar valószínű. Többfelé élénk, erős lesz a délkeleti szél.
Délután 17-25 fok várható, a napos idő jó hatással lesz hangulatunkra, közérzetünkre.

H Í R E K   R E G G E L

Örökös szentségimádási nap
A gyulafehérvári főegyházmegyében a mai nap folyamán a gyergyóújfalvi templomban tartanak örökös szentségimádási napot. Fejezzük ki hódolatunkat az Oltáriszentségben jelen levő Krisztus előtt.

Megbocsátás imalánc
A sepsiszentgyörgyi medjugorjei imacsoport kezdeményezésére október 7. és november 4. között imamaratont tartanak, aminek a megbocsátás lesz a témája. Az esemény nyitó szentmiséje október 7-én lesz a sepsiszentgyörgyi Szent József-templomban.
A megbocsátás imalánc négy hétből áll. Az első héten imádkozzunk azért, hogy tudjunk megbocsájtani magunknak. A második héten azért imádkozzunk, hogy tudjunk megbocsájtani másoknak. A harmadik héten szeretnénk kiengesztelődni a jó Istennel. A negyedik héten pedig kérjük Isten segítségét arra, hogy bocsánatot tudjunk kérni, ha valakit megbántottunk.
A négy hét folyamán mindennap reggel fél 8 órától és este negyed tíztől rádiónk sugározza a videók hanganyagát, amelyeket látni lehet a RomKat.ro és a Medjugorjei Imacsoport Sepsiszentgyörgy Facebook-oldalon. Ezek a videók tanúságtételeket tartalmaznak, papok, szerzetesek, szerzetesnővérek, családosok vallanak arról, mit jelent számukra a megbocsájtás.

Szentségimádás Nagyváradon
Októbertől minden hónap első csütörtökén dicsőítő szentségimádás lesz a nagyvárad-olaszi plébániatemplomban. Az október 7-én, este 7 órakor kezdődő szentségimádás mottója ,,Aki hozzám jön, azt én nem küldöm el!” A szentségimádást Vakon Zsolt püspöki tikár vezet.

Motorosok évadzáró szentmiséje
Október 10-én, vasárnap lesz a motorosok évadzáró szentmiséje Hargitafürdőn. Délelőtt fél 12 órakor kezdődik a szentmise a Szent István templomban, majd a szentmise után az Úz Bence előtti parkolóban megáldják a motorosokat és motorokat.

Minden kicsi számít
A csíkszentmártoni korai fejlesztőbe tanuló gyermekek szülei, a Prosperitas Vitae Egyesület és Csíkszentmárton önkormányzata, “Minden kicsi számít” mottóval jótékonysági napot szerveznek október 10-én, vasárnap déli 12 órai kezdettel a csíkszentmártoni volt barompiac területén.
Tartalmas időtöltésre és egy élménydús vasárnapi délutánra hívnak minden érdeklődőt, tegyünk tanuságot arról, hogy szeretünk, elfogadunk és segítünk, hiszen minden kicsi számít.

Időjárás: Ma is kitart a napos idő, majd a késő délutáni, kora esti órákban nyugaton növekedni kezd a felhőzet és estétől, majd éjjel egyre több zápor, zivatar valószínű. Többfelé élénk, erős lesz a délkeleti szél.
Hajnalban főleg a hegyvidéken fagypont alatti értékekre kell számítani, délután 17-25 fok várható.
A nyirkos reggeli időben romlik hőérzetünk, ezért öltözködjünk rétegesebben! A napos idő ugyanakkor jó hatással lesz hangulatunkra, közérzetünkre.

MRE Hírszolgálat, 2021. október 05.

About the author

majoros gabriella