2021. október 07. – Hírek és programajánló

H Í R E K   D É L B E N

Megbocsátás imalánc
A sepsiszentgyörgyi medjugorjei imacsoport kezdeményezésére október 7. és november 4. között imamaratont tartanak, aminek a megbocsátás lesz a témája. Az esemény nyitó szentmiséje ma este 6 órakor lesz a sepsiszentgyörgyi Szent József-templomban.
A megbocsátás imalánc négy hétből áll. Az első héten imádkozzunk azért, hogy tudjunk megbocsájtani magunknak. A második héten azért imádkozzunk, hogy tudjunk megbocsájtani másoknak. A harmadik héten szeretnénk kiengesztelődni a jó Istennel. A negyedik héten pedig kérjük Isten segítségét arra, hogy bocsánatot tudjunk kérni, ha valakit megbántottunk.
A négy hét folyamán mindennap reggel fél 8 órától és este negyed tíztől rádiónk sugározza a videók hanganyagát, amelyeket látni lehet a RomKat.ro és a Medjugorjei Imacsoport Sepsiszentgyörgy Facebook-oldalon. Ezek a videók tanúságtételeket tartalmaznak, papok, szerzetesek, szerzetesnővérek, családosok vallanak arról, mit jelent számukra a megbocsájtás.

Magyarok Nagyasszonya napi búcsúk
A Gyulafehérvári főegyházmegyében a Baricz-kanyarban a búcsút holnap délután 2 órától ünneplik.
Erdőszentgyörgyön október 9-én, szombaton, délelőtt 11 órától lesz a templombúcsú. A szentmise szónoka Sebestyén Domokos ákosfalvi plébános.
Marosludason a templombúcsú szintén október 9-én, szombaton délelőtt 11 órakor kezdődik. Ünnepi szónok: Kovács Árpád kisbácsi plébános.
Felsőcsernátonban a kápolna búcsúját október 10-én, vasárnap déli 12 órától tartják. A szentmise főcelebránsa és szónoka Olasz Béla kézdivásárhely-kantai káplán.
Csíkcsomortánban a templom búcsúja október 10-én, vasárnap délután fél 1 órakor kezdődik Főcelebráns és szónok: Kerekes László segédpüspök.
Barátoson a búcsú október 10-én, vasárnap délután 1 órakor lesz. A szentmise szónoka Becze Lóránd szentkatolnai plébános.
Nagyajtán a búcsú október 10-én, vasárnap lesz délután 2 órától.
A Nagyváradi egyházmegyáben október 10-én, vasárnap tartják a krasznarécsei Magyarok Nagyasszonya tiszteletére szentelt templom búcsúját. Délután 3 órakor kezdődik az ünnepi szentmise, melynek főcelebránsa és szónoka Szűcs Attila szilágycsehi plébános lesz.
A Szatmári egyházmegyében a Túrterebes-hegyi templom búcsúünnepét október 10-én, vasárnap ünneplik meg. A délután 1 órakor kezdődő szentmise szónoka Gríz László halmi plébános.
A Temesvári egyházmegyében a temesvár-gyárvárosi templomot Mária, a Magyarok Nagyasszonya tiszteletére szentelték fel 1901. október 13-án. A Millenniumi templom konszekrálásának idei évfordulóját október 10-én, vasárnap ünnepli az egyházközség. A délelőtt 10 órakor kezdődő román nyelvű, valamint a délelőtt fél tizenkettőkor kezdődő magyar nyelvű szentmise főcelebránsa és szónoka Dumitresc Mihai-Titi esperes, lugosi plébános.

Időjárás: Az előttünk álló időszakban tartósan felhős, többször csapadékkal tarkított, hűvös, fázós időben lesz részünk.
Ma az ország egész területén zárt lesz a felhőtakaró és sok helyen záporok, zivatarok is elő fordulhatnak. Délután 13-19 fok várható.

H Í R E K   R E G G E L

Örökös szentségimádási nap
A gyulafehérvári főegyházmegyében a mai nap folyamán a gyergyóalfalvi templomban tartanak örökös szentségimádási napot. Soha ne szűnjünk meg hálát adni a megváltás ajándékáért, dicsőítve és imádva Krisztust a legméltóságosabb Oltáriszentségben.

Rózsafüzér a Világcsaláddal
Folytatódik a Mária Rádió Világcsaládjának kezdeményezéséből indított “A te néped utat tőr” megnevezésű lelki zarándoklat, melynek során különböző máriás kegyhelyekről közvetítünk ünnepélyes rózsafüzér ájtatosságot. Ma délután 5 órától a pompeji Rózsafüzér Királynője bazilikában gyűlnek össze a közös imára, melybe a világ többi Mária Rádiója is bekapcsolódik. Tartsanak velünk, csatlakozzunk minél többen ehez a világot körülölelő imalánchoz.

Szentségimádás Nagyváradon
Októbertől minden hónap első csütörtökén dicsőítő szentségimádás lesz a nagyvárad-olaszi plébániatemplomban. A ma este 7 órakor kezdődő szentségimádás mottója ,,Aki hozzám jön, azt én nem küldöm el!” A szentségimádást Vakon Zsolt püspöki tikár vezet.

Máriás lelkületű imacsoportok találkozója
A Kármelhegyi Boldogasszony-imacsoportok és Skapuláré Társulatok találkozójára kerül sor október 9-én, szombat délelőtt 10 órától a csíksomlyói kegytemplomban.

Dokumentumfilm-bemutató
Október 10-én, vasárnap délután 5 órától a ,,Lángolj és világíts!” című dokumentumfilmet vetítik a kolozsvári Művész moziban.
A film a magyar ciszterci alapítású dallasi gimnázium múltját és jelenét mutatja be, a ma is Zirchez tartozó dallasi apátság és iskola ünnep- és hétköznapjaiba nyújt betekintést. Választ ad arra, hogy hogyan lett a kommunizmus kegyetlenségei miatt Amerikába disszidáló magyar szerzetesek létesítette intézmény az Egyesült Államok egyik legkiválóbb iskolája.

Minden kicsi számít
A csíkszentmártoni korai fejlesztőbe tanuló gyermekek szülei, a Prosperitas Vitae Egyesület és Csíkszentmárton önkormányzata, “Minden kicsi számít” mottóval jótékonysági napot szerveznek október 10-én, vasárnap déli 12 órai kezdettel a csíkszentmártoni volt barompiac területén.
Tartalmas időtöltésre és egy élménydús vasárnapi délutánra hívnak minden érdeklődőt, tegyünk tanuságot arról, hogy szeretünk, elfogadunk és segítünk, hiszen minden kicsi számít.

Időjárás: Az előttünk álló időszakban tartósan felhős, többször csapadékkal tarkított, hűvös, fázós időben lesz részünk.
Ma az ország egész területén zárt lesz a felhőtakaró és sok helyen záporok, zivatarok is elő fordulhatnak. Hajnalban főleg a hegyvidéken fagypont alatti értékekre kell számítani, délután 13-19 fok várható.
A nyirkos reggeli időben romlik hőérzetünk, ezért öltözködjünk rétegesebben!

MRE Hírszolgálat, 20021. október 07.

About the author

majoros gabriella