2021. október 25. – Hírek és programajánló

H Í R E K   D É L B E N

Megbocsátás imalánc
A sepsiszentgyörgyi medjugorjei imacsoport kezdeményezésére október 7. és november 4. között imamaratont tartanak, aminek a megbocsátás lesz a témája.
A megbocsátás imalánc harmadik hetén azért imádkozunk, hogy a szentgyónás álltal tudjunk kiengesztelődni Istennel.
A négy hét folyamán mindennap reggel fél 8 órától és este negyed tíztől rádiónk sugározza a videók hanganyagát, amelyeket látni lehet a RomKat.ro és a Medjugorjei Imacsoport Sepsiszentgyörgy Facebook-oldalon. Ezek a videók tanúságtételeket tartalmaznak, papok, szerzetesek, szerzetesnővérek, családosok vallanak arról, mit jelent számukra a megbocsájtás.

Elhunyt Schek László plébános
Schek László 1957 július 18-án született Monospetriben. Teológiai tanulmányait Gyulafehérváron végezte, ahol 1989. június 25-én szentelték pappá. Segédlelkész volt Nagyvárad-Olasziban, plébános Királydarócon, Zilahon, Szalárdon, Kárásztelken, Tenkén és Szalacson.
Az elhunyt lelkipásztor lelki üdvéért holnap délután fél kettőtől mutatnak be szentmisét a monospetri plébániatemplomban, majd 3 órától kezdődik a temetési szertartás a helyi temetőben.
Imádkozzunk lelki üdvéért, hogy a Jóisten vegye fel országába.

Keresztút Újpécsen
A temesvár-szabadfalui római katolikus plébánia és az újpécsi görögkatolikus plébánia közös szervezésében október 29-én, pénteken délután 3 órai kezdettel az újpécsi temetőben keresztúti ájtatosságot tartanak. Az imák román, magyar és német nyelven hangzanak el.

Versíró pályázat
Az Erdélyt Járók Közhasznú Egyesület versíró pályázatot hirdet 7–8. osztályos erdélyi, partiumi, bánsági diákok számára. A diákok legtöbb 2 versben, amelyek 25 sornál nem lehetnek hosszabbak, fogalmazhatják meg, hogy mit jelent számukra a szülővárosuk, szülőfalujuk; miért jó ott élni, miért jó oda visszamenni; miről ismerik meg, akik nem jártak még ott, mit ajánlanak a látogatók figyelmébe? A vers mellé egy fényképes bemutatkozást (név, postacím, e-mail-cím, születési dátum, iskola, segítő tanár) is csatolni kell, amelyet a verspalyazatazen-erdelyem2021@gmail.com e-mail-címre lehet elküldeni október 31-ig.
Eredményhirdetés online formában november 20-án, szombaton lesz a Cimbora magazin és az Erdélyt járók Facebook oldalán.

Időjárás: Ma derült, napos, csapadékmentes időre van kilátás. A szél többnyire mérsékelt marad, de északnyugaton délután élénk széllökések előfordulhatnak. Napközben 8-15 fok várható.
A naposabb idő javíthatja hangulatunkat, közérzetünket, ám nagy lesz a napi hőingás, és nagy lesz a megfázásveszély, ezért ajánlott a meleg, réteges öltözet.

H Í R E K   R E G G E L

Örökös szentségimádási nap
A gyulafehérvári főegyházmegyében a mai nap folyamán a marosvásárhelyi Szent Kozma és Damján-templomban tartanak örökös szentségimádási napot. Fejezzük ki hódolatunkat az Oltáriszentségben jelen levő Krisztus előtt.

Bérmálások a Gyulafehérvári főegyházmegyében
Folytatódik az őszi bérmálási körút a gyulafehérvári főegyházmegyében. Kovács Gergely érsek és Kerekes László segédpüspök a krisztusi nagykorúság szentségét püspöki szentmise keretében szolgáltatja ki ma délelőtt 10 órától Atyhában, délután 5 órakor Székelypálfalván.
A pálpataki templomban a bérmálási szentmise holnap délelőtt 10 órakor lesz, ahol 13 jelölt van, a fenyőkúti templomban pedig délután 5 órakor kezdődik a szentmise, ahol 16 bérmálkozó várakozik a szentség-kiszolgáltatásra.
Bethlenfalván október 27-én, szerdán; Kadicsfalván 28-án csütörtökön; Máréfalván pedig 29-én pénteken délután lesznek a bérmálási szentmisék 5 órai kezdettel.
Szombaton, október 30-án a lövétei templomban, délelőtt 10 órakor, a farkaslaki templomban pedig délután 5 órakor kezdődik a bérmálási szentmise
Az oroszhegyi templomban a bérmálási szentmise október 31-én, vasárnap délelőtt 10 órakor lesz.

Anya-lánya lelkinap
Istennek az az álma, hogy egymásra figyelve, egymást befogadva, elfogadva és megerősítve, egymásért imádkozva, a megélt egységetek jel legyen mások számára.
A Gyulafehérvári Családpasztorációs Iroda Békességgel az egységért mottóval anya-lánya lelkinapot szervez, október 30–án, szombaton Székelyudvarhelyen, a Kis Szent Teréz plébánián. Olyan édesanya-lánya párosok jelentkezését várunk, akiknél a lányok már elmúltak 14 évesek, de nem idősebbek 23 évesnél.
A hétvége részvételi díja 100 lej/pár. Ez az összeg nem tartalmazza az ebéd költségeit, amely 50 lej/pár.
Bejelentkezni a csalad.ro oldalon található elektronikus űrlap kitöltésével lehet. Szükség esetén információ a kertesz.maria@csalad.ro e-mail címen, vagy a 0743-152008-as telefonszámon kapható hétköznapokon 8 és délután 3 óra között.

Az én Szent Mihályom
A kolozsvári Szent Mihály Plébánia rajzpályázatot hirdet Az én Szent Mihályom címmel, a templom újranyitására-megáldására készülve. A rajzok grafika, festészet, kollázs technikával készülhetnek.
A beérkezett alkotásokat egy szakmai zsűri négy korosztály szerint értékeli: óvodás, elemi osztályos, V.-VIII. osztályos és líceumi korosztály.
Az alkotásokat november 10-ig lehet leadni a Főtér 16. szám alatti plébániahivatalban, mellékelve a pontos nevet, életkort-osztályt és postai címet valamint telefonszámot, e-mail címet is.
A díjátadás idejéről és helyszínéről a járványhelyzet függvényében később döntenek, a legsikeresebb pályamunkák kiállításra is kerülnek Szentegyház utcai kiállítóteremben, továbbá megtekinthető lesz egy virtuális kiállítás is. Érdeklődni a plébániahivatalban vagy a 0264-595252-es telefonszámon és az iroda@szmk.ro címen lehet.

Az Újjászületés szentsége – szellemi és lelki gyógyulásunk ünnepe
November 19-21 között a Székelyudvarhelyi Szent Pió Házban lelkigyakorlatot tart Jakabos Barnabás jezsuita szerzetes és Hausdorf Ani klinikai pszichológus. Ezen a hétvégén az élettelen szokásokból való gyógyulásról és annak szentségéről, a gyónásról tartanak műhelymunkát. A résztvevőknek jó alkalom lehet az/egy új életadó szokások megtervezésére. A lelkigyakorlat pénteken 17:00 – 18:00 óra között regisztrációval kezdődik és vasárnap délben ebéddel zárul.
Érdeklődni és jelentkezni a 0266-210537-es és 0755-489743 telefonszámon vagy a hazpio@gmail.com email címen lehet november 15-ig.

Időjárás: Ma derült, napos, csapadékmentes időre van kilátás. A szél többnyire mérsékelt marad, de északnyugaton délután élénk széllökések előfordulhatnak. Hajnalban -7, +2 napközben 8-15 fok várható. A naposabb idő javíthatja hangulatunkat, közérzetünket, ám nagy lesz a napi hőingás, és nagy lesz a megfázásveszély, ezért ajánlott a meleg, réteges öltözet.

MRE Hírszolgálat, 2021. október 25.

About the author

majoros gabriella