2021. szeptember 13. – Hírek és programajánló

H Í R E K   D É L B E N

Lelki délután tanároknak
Ma délután a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Líceumban délután 2 órától egy lelki délutánra várják a tanárokat, tanítókat, hogy együtt hangolódjanak az új tanévre.
A délután lelki vezetője Hajlák Attila iskolalelkész.

Veni Sancte Marorvásárhelyen
A marosvásárhelyi belvárosi Keresztelő Szent János-plébániatemplomban holnap délelőtt 10 órakor az elemi és gimnáziumi tagozat, 11 órakor a líceumi osztályok részvételével lesznek Veni Sancte szentmisék.
Kérjük együtt a Jó Istent, hogy viselje továbbra is gondját iskoláinknak, diákjainknak, pedagógusainknak!

Örökfogadalom Nagykárolyban
Nagykárolyban holnap Tóth Borbála piarista nővér örökfogadalmat tesz. A szentmise délután 5 órakor kezdődik a Kalazanci Szent József-templomban.

Világi felnőtt hívek képzése
Folytatódik a Temesvári Egyházmegyében a világi felnőttek számára szervezett továbbképző kurzusok sorozata. A tanfolyamon több mint 100 személy vesz részt az egyházmegye különböző plébániáiról. A kurzus célja a jézusi tanítványképzés. Vagyis olyan felnőtt világi keresztényeknek szól ez a továbbképző, akik növekedni szeretnének hitben és szolgálni szeretnének egyházközségükben. Szeptember 17-én, pénteken este 6 órakor a kurzus továbbra is az internet segítségével folytatódik, amelynek témája a keresztény közösség alapjai, előadója pedig Pál József Csaba megyés püspök.

Lelkigyakorlat Székelyudvarhelyen
Szeptember 22-24 között a Szent Pio Lelkigyakorlatos Házban Segítség, gyászolok! címmel lelkigyakorlatot tart Hajlák Attila-István plébános. Előzetes bejelentkezés szükséges szeptember 20-ig a 0266-210537-es vagy 0755-489743-as telefonszámokon, vagy a hazpio@gmail.com e-mail címen.

Szatmári egyházmegyei ifjúsági találkozó
Szeptember 25-én, szombaton Egyházmegyei Ifjúsági Találkozót tartanak Mezőpetriben a 14–30 év közötti fiataloknak. Jelentkezni szeptember 17-ig lehet a saját plébániákon. Amennyiben a járványhelyzet változik, és szigorítások lesznek, a találkozó elmarad!
Üzenet a szakrálisból
Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus tiszteletére szervezték meg az ötödikÜzenet a szakrálisból kiállítást.
A tárlat a Szentegyház utca 4 szám alatti katolikus kiállítótérben tekinthető meg szeptember 30-ig.

Időjárás: A mai napon is sok napsütésben lesz részünk. A napsütést időnként gomolyfelhők zavarhatják meg, de csapadék nem valószínű. Napközben helyenként megélénkülhet az északnyugati szél. Hajnalban 5 és 13, délután 23 és 30 fok között alakul a hőmérséklet. Reggelre foltokban pára, köd kialakulására kell számítani.
A meglehetősen hűvös reggel és a nagy napi hőingás miatt nő a megfázásveszély, így fontos a réteges öltözék!

H Í R E K   R E G G E L

Örökös szentségimádási nap
A gyulafehérvári főegyházmegyében a mai nap folyamán a sztrigyszentgyörgyi templomban tartanak örökös szentségimádási napot. Fejezzük ki hódolatunkat az Oltáriszentségben jelen levő Krisztus előtt.

Tanévnyitó és Veni Sancte a katolikus iskolákban
A Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum tanévkezdő szentmiséjére a székesegyházban kerül sor ma11 órakor. Az óvódások számára az évnyitó 9 órakor kezdődik . A szakiskolák osztályai számára az ünnepélyes Veni Sancte szentmise 13 órakor kezdődik a Kálvária-templomban.
A marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Líceum tanévnyító ünnepsége ma 12 órakor kezdődik az iskola udvarán. Kedden, szeptember 14-én a belvárosi Keresztelő Szent János-plébániatemplomban 10 órakor az elemi és gimnáziumi tagozat, 11 órakor a líceumi osztályok részvételével lesznek a Veni Sancte szentmisék.
A nagyváradi Szent László-líceum diákjai számára is ma 11 órakor kezdődik a székesegyház előtti téren az ünnepélyes iskolai évnyitós szentmise, amelyet Böcskei László megyés püspök celebrál.
Kérjük együtt a Jó Istent, hogy viselje továbbra is gondját iskoláinknak, diákjainknak, pedagógusainknak!

Szent Kereszt felmagasztalása napi búcsúk
A Gyulafehérvári főegyházmegyében Csíkszeredában a Szent Kereszt-plébánia búcsúja holnaplesz, délelőtt 11 és este 7 órakor.
Székelykeresztúron a templombúcsú az ünnep napján délután 5 órakor kezdődik.
A Szatmári egyházmegyében Rónaszéken a Kálvária-templomban holnap, délelőtt 10 órakor kezdődik a búcsú a plébániatemplomban, majd a résztvevők körmenetben, a missziós kereszt mögött vonulnak át a Kálvária-domb aljáig, ahol keresztúton vesznek részt. Ezután következik a szentmise, melynek főcelebránsa Barta Barnabás, a Mezőpetri Árpád-házi Szent Erzsébet-templom plébánosa.
Mezőteremen a búcsú holnap lesz délelőtt 11 órától. Szónok: Turtureanu Róbert.
Sárközújlak templombúcsúja Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén, délelőtt 11 órakor kezdődik. Szónok: Ilyés Csaba nagykárolyi főesperes-plébános.
Felsőbányán a kápolna búcsúmiséje holnap délelőtt 11 órától kezdődik. Szónok: Vik János.
Alsóhomoródon a templom búcsúját szeptember 18-án, szombaton délután fél kettőkor ünneplik. Szónok: Dimitru Coduc.
A Temesvári egyházmegyében Óteleken is holnap tartják a templombúcsút. Az ünnepi szentmisét 11 órakor Timár Sándor Asztrik ferences szerzetes kaplonyi házfőnök, plébános celebrálja, koncelebrál Heinrich József ny. plébános.
Az oravicabányai római katolikus közösség holnap délután 5 órától ünnepli a templombúcsút. Pălie Veniamin esperes, a resicabányai Havas Boldogasszony templom plébánosa celebrálja a szentmisét.
A temesvári piarista templom felszentelésének emléknapján, holnap délután 6 órai kezdettel Máthé Lajos újszentesi plébános mutatja be a szentmisét. Koncelebrál Kocsik Zoltán templomigazgató, a Gerhardinum Római Katolikus Líceum igazgatója.
Az arad-ségai egyházközséghez tartozó Tornya templombúcsúját is holnap ünnepli a közösség. A szentmisét fél 11 órai kezdettel Erős Miklós zimándújfalui plébános mutatja be.

Örökfogadalom Nagykárolyban
Nagykárolyban szeptember 14-én Tóth Borbála piarista nővér örökfogadalmat tesz. A szentmise du. 5 órakor kezdődik a Kalazanci Szent József-templomban.

Időjárás: A mai napon is sok napsütésben lesz részünk. A napsütést időnként gomolyfelhők zavarhatják meg, de csapadék nem valószínű. Napközben helyenként megélénkülhet az északnyugati szél. Hajnalban 5 és 13, délután 23 és 30 fok között alakul a hőmérséklet. Reggelre foltokban pára, köd kialakulására kell számítani.
A meglehetősen hűvös reggel és a nagy napi hőingás miatt nő a megfázásveszély, így fontos a réteges öltözék!

MRE Hírszolgálat, 2021. szeptember 13.

About the author

majoros gabriella