2023. június 1. – Hírek és programajánló

HÍREK REGGEL

Örökös szentségimádási nap

A Gyulafehérvári Főegyházmegyében a mai nap folyamán a székelyudvarhelyi Szent György-plébániatemplomban tartanak örökös szentségimádási napot. Éljünk minél többen a lehetőséggel, járuljunk az Oltáriszentségben jelen levő Krisztus elé, és könyörögjünk családjainkért, a békéért és a lelkek megmentéséért.

Kézdivásárhelyi fiatalok Brassóban

A Kézdi-Orbai Kerületi Ifjúsági Lelkészség és a Nagy Mózes Elméleti Líceum közös szervezésében Brassóba látogattak kézdivásárhelyi fiatalok, akiket Olasz Béla kerületi ifjúsági lelkész kísért el. A közös program a Szent Miklós ortodox templom, valamint a nyomda meglátogatásával kezdődött. Ezután következett a brassói Fekete-templom, valamint a város nevezetességeivel való ismerkedés. A fiatalok interaktív módon nyertek betekintést Brassó kulturális életébe. Ezt követően a több mint 60 fiatal Brassót elhagyva a Bucsecs hegység keleti részét látogatta meg. A fiatalok azzal a céllal indultak útnak, hogy jobban megismerjék a szülőföldet, a teremtett világ szépségét, és egyben lezárják az idei tanévet. A közös túra késő délután ért véget a meg- és leérkezés után.

Papok és szerzetesek zarándoklata Szentjobbra

Hét évvel ezelőtt erősítette meg zarándokhelyként a Boldogságos Szűz Mária születésének tiszteletére felszentelt szentjobbi plébániatemplomot Böcskei László megyéspüspök: ekkor hirdette meg első alkalommal a papok és szerzetesek egyházmegyei zarándoklatát május 30-ára, Szent István király ereklyéi átvitelének ünnepére. A Pray-kódex naptára szerint 1084. május 30-án Szentjobbon talált rá Szent László király Szent István ereklyéjére, majd tiszteletére itt bencés monostort alapított. Idén a nagyváradi egyházmegye papsága és szerzetesei gyűltek itt össze, ahol a szentmise keretében három akolitus – köztük rádiónk munkatársának, Szilágyi Lászlónak – admissziójára is sor került. Ők nyilvánosan is megerősítették szándékukat, hogy diakónussá szentelésüket követően az örömhírt terjesztik és vállalják a tanúságtételt ott, ahova küldetésük szólítja őket.

Görög táncoktatás Nagyváradon

Görög táncoktatást indítottak tegnap a Körösvidéki Múzeumba, melyre szerdánként délután fél öttől várják a tánckedvelőket. A tanfolyamra bárki jelentkezhet, aki a görög tánc és a görög hagyományok iránt érdeklődik. A tanfolyam modulokra van felosztva, és az ókoritól a városi táncokig többféle táncot lehet majd tanulni. Az első modulra a kezdő és a haladó táncosokat egyaránt várják. A tevékenységeket Bogdan Anagnastopol muzeográfus, az athéni Dora Stratou Nemzeti Táncszínház okleveles oktatója tartja. Jelentkezni a 0763/771.119-es telefonszámon lehet. Részvételi díj 50 lej egy hónapra.

Gyermek- és Ifjúsági Napok Szatmárnémetiben

A nemzetközi gyermeknap alkalmával idén is színes programokkal várják a gyermekeket és a fiatalokat Szatmárnémetiben. A június 1. – 3. között megtartandó rendezvénynek az elmúlt évekhez hasonlóan Tűzoltótorony körüli tér, azaz a dr. Fátyol Rudolf Park ad otthont. A mától szombatig tartó háromnapos rendezvény során koncertek, interaktív foglalkozások, bábelőadások, arcfestés, palacsintakészítő műhelyfoglalkozás és sok más izgalmas program várja a gyermekeket és fiatalokat egyaránt. rendezvény részleteses programja a www.frissujsag.ro oldalon követhető.

Ballagás a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceumban

Holnap délelőtt tizenegy órakor a székesegyházban tartott szentmise keretében adnak hálát az elmúlt tizenkét év kegyelmeiért a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum végzős diákjai. A szentmise főcelebránsa és szónoka Böcskei László megyéspüspök lesz.

Filmvetítés Gyergyószentmiklóson

Carola – A maga természete szerint és szabadon című, Szilvássy Carola életéről készült dokumentumfilmet nézhetik meg az érdeklődők június 4-én, délután hat órától, a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnáziumban. A filmvetítést követően közönségtalálkozót tartanak Szebeni Zsuzsa forgatókönyvíróval, rendezővel. Moderátor: Török Zoltán. A belépés ingyenes.

Kézműves-alkotótábor

A székelyudvarhelyi Artera Alapítvány kézműves-alkotótábort szervez kisiskolásoknak június 26–30. között, illetve július 10–14. Kadicsfalván, a Míves Alkotók Házában, naponta délelőtt kilenc és délután négy óra között. A tábor díja: 550 lej, testvéreknek és visszajáró táborozóknak 500 lej, amely magában foglalja az ebédet, az uzsonnát, a vizet, a személyi, valamint az eszköz- és anyagköltséget. Táborvezető: Szabó Zsuzsánna.

Medjugorjei Nemzetközi Ifjúsági Fesztivál

Július 23-31. között a medjugorjeai ifjúsági fesztiválra szervez zarándoklatot Karácson Tibor és Vánkos Alex atya, melyre szeretettel várják az érdeklődőket. A Medjugorjei Ifjúsági Fesztivál az egyik legszebb és legintenzívebb éves rendezvény, amely a Katolikus Egyházban zajlik. Hatalmas számú fiatalok érkeznek Európából és a világ számos országából, hogy megosszák hitüket, imádkozzanak és ünnepeljenek egy olyan testvéri légkörében, amely egyedülálló a világon. A zarándoklat ára: 350 Euró, amely tartalmazza a szállítás és a szállás, ellátás költségeit. Az indulás Csíkszeredából lesz. További információkat kérni és jelentkezni a 0771084735-ös, illetve a 0723125706-os telefonszám egyikén lehet.

Időjárás

A mai nap sok napsütésre van kilátás, de a nyugati és déli tájakon erőteljesebb lehet a gomolyfelhő-képződés. Ezeken a tájakon elszórtan zápor, zivatar is kialakulhat. A szél csak zivatarok környezetében támadhat fel. Hajnalban a déli tájakon helyenként pára, köd képződött. Délután 22-30 fokra készülhetünk.

About the author

Ferencz Emese