2023. május 30. – Hírek és programajánló

HÍREK REGGEL

Örökös szentségimádási nap

A Gyulafehérvári Főegyházmegyében a mai nap folyamán a türkösi templomban tartanak örökös szentségimádási napot. Szánjunk időt a szentséglátogatásra, fejezzük ki ily módon is Krisztushoz való hűségünket és ragaszkodásunkat.

 Massimo Fusarelli ferences miniszter generális mutatott be szentmisét Csíksomlyón

Pünkösdvasárnap Massimo Fusarelli, a ferences rend miniszter generálisa mutatott be szentmisét Csíksomlyón, adta hírül Bíró István a Hargita Népe cikkében. A ferences legfőbb elöljáró beszédét Orbán Szabolcs tolmácsolta magyarul. Ma nem lehetünk keresztények csupán a hagyomány alapján, hanem elsősorban személyes, meggyőződésből és örömteli döntés alapján. A Szentlélek kísér bennünket, hogy növekedjünk a hitben, és Szűz Mária közel van hozzánk, amikor a hit, a remény és a szeretet életével Krisztust tesszük jelenvalóvá. Ez a mai itt-tartózkodásunk a Boldogságos Szűz házában erősítsen meg bennünket a hit és a tanúságtétel életében, sokak javára, és hogy az Úr Jézus még napjainkban is jelen lehessen a mi életünkön keresztül is – zárta a szentbeszédet Massimo Fusarelli, aki vasárnap délután négy órakor a ferences nagycsalád tagjaival, többek között a fiatalokkal is találkozott.

Gyermekpassió Szentegyháza templomterén

Pünkösdvasárnap este hét órától a szentegyházasfalusi templomtéren újra megelevenedett Jézus tanításának, szenvedésének, feltámadásának és a Szentlélek eljövetelének története a helyi harmadikos, hetedikes, nyolcadikos és kilencedikes szereplők előadásában. A gyerekek hatásos zenei háttérbe ágyazottan csak mozdulatokból és gesztusokból formálták meg szerepeiket. Az előadás Jézus példabeszédeivel, a gyermekek megáldásával és a csodálatos kenyérszaporítás jelenetével indult, ezt követte a virágvasárnapi jeruzsálemi bevonulás, az utolsó vacsora és a Getszemáni-kert jelenete. A György Ida és Attila – mindketten a Szent Gellért Alapítvány munkatársai – által rendezett és betanított szabadtéri gyermekpassió az idén 15 éves születésnapját ünnepli. A húsvéti időben több alkalommal is bemutatták, a bemutatók idei sora a pünkösdvasárnapi előadással zárult. Ezen alkalommal is számos helyi lakos, belföldi és külföldi vendég tapsolt a gyerekek mély átéléssel színre vitt játékának.

Kis-Somlyó búcsú és Szent Antal nagykilenced Szárhegyen

Ma délelőtt tizenegy órától tartják a szárhegyi Pünkösd Keddi „Kis Somlyó” búcsús szentmisét, valamint a délután hat órakor kezdődő Szent Antal nagykilencedet. A Ferences Regula megerősítése és Szent Ferenc greccioi karácsonya 800 éves jubileuma évében a nagykilenced elmélkedéseit Gegő Juliánusz ferences testvér tartja. A nyolcadik kedd elmélkedési témája: Akit Szent Ferenc megtapasztalt a Megtestesült Istenben (Iz 9,5): Örökkévalóság Atyja.

Papok és szerzetesek zarándoklata Szentjobbra

Hét évvel ezelőtt erősítette meg zarándokhelyként a Boldogságos Szűz Mária születésének tiszteletére felszentelt szentjobbi plébániatemplomot Böcskei László megyéspüspök: ekkor hirdette meg első alkalommal a papok és szerzetesek egyházmegyei zarándoklatát május 30-ára, Szent István király ereklyéi átvitelének ünnepére. A Pray-kódex naptára szerint 1084. május 30-án Szentjobbon talált rá Szent László király Szent István ereklyéjére, majd tiszteletére itt bencés monostort alapított. Ma, az egyházmegye papjai és szerzetesei ismét Szentjobbra zarándokolnak, és tizenegy órakor a helyi plébániatemplomban szentmisén vesznek részt, melynek főcelebránsa és szónoka Böcskei László megyéspüspök lesz.

Orgonahangverseny

A székelyudvarhelyi Művelődési Ház és Székelyföldi Filharmónia Fiatal Tehetségek sorozatának legújabb meghívottja Pap Attila, akinek orgonahangversenyét ma délután hat órától hallhatja a közönség a székelyudvarhelyi ferences templomban.

Ballagás a Gerhardinumban

Holnap ballagnak a temesvári Gerhardinum Római Katolikus Líceum végzős növendékei. Az ünnepség délelőtt fél tízkor kezdődik a líceumban, a temesvári Szent György székesegyházban tizenegy órakor szentmise keretében búcsúznak a növendékek. A liturgia főcelebránsa Pál József Csaba megyés püspök.

Rendhagyó várkápolna-látogatás

Májusban folytatódnak a Mikó 400 eseményei. Holnap délután öt órától a délnyugati bástyában található – korlátozottan látogatható – várkápolna kapuit nyitják meg a nagyközönség előtt. Az épületrésznek számos rendeltetése volt az idők során, napjainkban viszont a Csíki Székely Múzeum szakkönyvtárának ad helyet. A várkápolnát és a könyvtárat Málnási Levente muzeológus, szakkönyvtáros mutatja be, kitérve az elmúlt négy évszázad történéseire. Minden érdeklődőt szeretettel várnak, a részvétel ingyenes.

Gyermeknap Székelyudvarhelyen

Családi bábszínházzal, tombolával, koncerttel, kerekítővel, hangszerbemutatóval, árnyjátékkal, népi gyermekjátékokkal, ügyességi játékokkal, társasozással és sok egyéb érdekességgel várják a kicsiket és nagyokat egyaránt csütörtökön, azaz gyermeknapon Székelyudvarhelyen, a központi parkban. A gyermeknapi rendezvény pontos programját az esemény Facebook-oldalán olvashatják.

Időjárás

Ma a hosszabb-rövidebb napos időszakok mellett erőteljesebb lehet a gomolyfelhő-képződés, és több tájegységünkön készülhetünk záporokra, zivatarokra, helyenként felhőszakadással, jégesővel és viharos széllökésekkel kísért zivatarok lehetnek. Általában mérsékelt lesz a légmozgás, helyenként nyugaton felélénkül. Délután 20 és 28 fok között alakulhat a hőmérséklet, de a záporokat, zivatarokat követően hirtelen több fokkal hűvösebb lehet.

HÍREK DÉLBEN

Visszaszolgáltatták az elkobzott kegytárgyakat

A korondi Római Katolikus Jézus Szíve Plébánia és a korondi Polgármesteri Hivatal tisztelettel tudomására hozza az érdekelteknek és a sajtó által értesült nagy nyilvánosságnak, hogy a március 27-én a bosnyák-horvát határátkelőnél törvénytelenül elkobzott zarándok kegytárgyak maradéktalanul visszakerültek a korondi zarándokok tulajdonába. A komoly meghurcoltatás és megalázás dacára a Gondviselés és Mária közbenjárására a horvát vámhivatal megszüntette a zarándokok ellen elindított törvénytelen elkobzás eljárását, és a 800 eurós büntetést is visszafizetve a kegytárgyakat visszaszolgáltatta.

Buendía pápai nuncius kötetét mutatták be Kolozsváron

Rendhagyó kötet bemutatóját tartották május 26-án Kolozsváron: a Romániában nyolc év szolgálatot végző Miguel Maury Buendía apostoli nunciusnak Az ösztöneit követve – anekdotikus történetek állatokkal című könyvét ismerhették meg az érdeklődők a kolozsvári Szent Mihály-plébánia hittantermében. A spanyolországi születésű, számos országban, több kontinensen pápai képviseletet végző szerzővel Kovács Gergely érsek beszélgetett, aki olaszról magyarra fordította a beszélgetést. Az anekdoták az állatokról szólnak, pontosabban az állatokról szóló élményeimen keresztül szólnak az emberekhez. Vannak benne könyörtelen történetek is, de mindezeket kontextusokban kell nézni – mondta a szerző. Kovács Gergely az esemény végén megköszönte, hogy a nuncius nyolc év szolgálatot követően a magyar nyelvű kötettel is „hagy itt nyomokat”, kiemelve, hogy Buendía romániai szolgálata során is elköteleződésről, igazságszeretetről tett tanúbizonyságot. A nuncius magyarul köszönte meg az elismerő szavakat. A rendezvényen az Intono Quartet muzsikáját hallgathatta meg a közönség.

Bérmálás a nagyváradi székesegyházban

Pünkösd az az ünnep, amikor önmagunkra és egymásra ismerünk, illetve ugyanakkor a sikeres életről is szól, hangsúlyozta Böcskei László megyés püspök a vasárnap tizenegy órai szentmisén a nagyváradi székesegyházban, ahol 21 fiatalnak szolgáltatta ki a bérmálás szentségét. A szentmise kezdetén a székesegyházi főplébánia közössége, illetve a szülők, a bérmaszülők és a megbérmálandók nevében Nemes István mondott hálás szívvel köszönetet ezért a különleges alkalomért. Ezután a szokásoknak megfelelően Pék Sándor, mint a nagyváradi székesegyházi egyházközség lelkipásztora bemutatta ifjú híveit, akik előkészültek a bérmálásra, és a szentség kiszolgáltatását kérték. A püspök kérdésére válaszolva kifejtette: a bérmálkozók megfelelő hitoktatásban részesültek és a szentgyónás által készültek elő a bérmálás szentségének felvételére.

Vendégelőadás Sepsiszentgyörgyön

A Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes Boldogasszony tenyerén című előadásával lép fel Sepsiszentgyörgyön holnap este hét órától a Tamási Áron Színházban. Jegyek elővételben a központi jegyirodában kaphatóak. A jegy ára 25 lej, kedvezményesen diákoknak és nyugdíjasoknak 15 lej.

Ballagás a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceumban

Pénteken délelőtt tizenegy órakor a székesegyházban tartott szentmise keretében adnak hálát az elmúlt tizenkét év kegyelmeiért a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum végzős diákjai. A szentmise főcelebránsa és szónoka Böcskei László megyéspüspök lesz.

Cursillo hétvége hölgyeknek

Cursillo lelkigyakorlatos hétvégét szervez a nagybányai Szentháromság-plébánia Forrásligeten, a festői tájon fekvő Brazi II. panzióban, június 8-11. között. A rendezvény célcsoportja 25-50 éves korú hölgyek, célja a keresztény hit elmélyítése és megerősítése. A lelkigyakorlatos hétvégét Juhos Ferenc verbita szerzetes és munkatársai vezetik. A Cursillo egyházunk egyik jelentős, nemzet- és felekezetközileg elterjedt megújulási mozgalma. Egy kereszténységről szóló háromnapos, intenzív, bentlakásos tanfolyam, ahol bemutatják röviden e keresztény hit alapvető tanítását, és ezen keresztül megismertetik Jézus Krisztus személyét, lelkiségét. Célja a keresztény hitnek elmélyítése és megújítása, a társadalmi és egyházi felelősség ébresztése, az egyes ember és a társadalom lelki, mentális értelemben vett támogatása.

Kézműves-alkotótábor

A székelyudvarhelyi Artera Alapítvány kézműves-alkotótábort szervez kisiskolásoknak június 26–30. között, illetve július 10–14. Kadicsfalván, a Míves Alkotók Házában, naponta délelőtt kilenc és délután négy óra között. A tábor díja: 550 lej, testvéreknek és visszajáró táborozóknak 500 lej, amely magában foglalja az ebédet, az uzsonnát, a vizet, a személyi, valamint az eszköz- és anyagköltséget. Táborvezető: Szabó Zsuzsánna.

 Medjugorjei Nemzetközi Ifjúsági Fesztivál

Július 23-31. között a medjugorjeai ifjúsági fesztiválra szervez zarándoklatot Karácson Tibor és Vánkos Alex atya, melyre szeretettel várják az érdeklődőket. A Medjugorjei Ifjúsági Fesztivál az egyik legszebb és legintenzívebb éves rendezvény, amely a Katolikus Egyházban zajlik. Hatalmas számú fiatalok érkeznek Európából és a világ számos országából, hogy megosszák hitüket, imádkozzanak és ünnepeljenek egy olyan testvéri légkörében, amely egyedülálló a világon. Ez a fesztivál az Egyház fiatalságának, egyetemességének és a gazdagságának rendkívüli bizonyítéka. A zarándoklat ára: 350 Euró, amely tartalmazza a szállítás és a szállás, ellátás költségeit. Az indulás Csíkszeredából lesz. További információkat kérni és jelentkezni a 0771084735-ös, illetve a 0723125706-os telefonszám egyikén lehet.

Időjárás

Ma a hosszabb-rövidebb napos időszakok mellett erőteljesebb lehet a gomolyfelhő-képződés, és több tájegységünkön készülhetünk záporokra, zivatarokra, helyenként felhőszakadással, jégesővel és viharos széllökésekkel kísért zivatarok lehetnek. Általában mérsékelt lesz a légmozgás, helyenként nyugaton felélénkül. Délután 20 és 28 fok között alakulhat a hőmérséklet, de a záporokat, zivatarokat követően hirtelen több fokkal hűvösebb lehet.

About the author

Ferencz Emese