Az erdélyi Mária
Rádió
A romániai Mária Rádió is a
Világcsalád kezdeményezésére és támogatásának
köszönhetően jött létre, majdnem egyidőben a
magyarországi és a vajdasági Mária Rádióval. 2002-ben egy
olaszországi csoport érkezett Nagyváradra, az ottani
Mária Rádió képviseletében. Két hét elteltével, Szatmári
Ferenc hivatalos felkérést kapott a romániai Mária Rádió
elnöki posztjára. 2003-ban részt vehetett az
Olaszországban háromévenként megrendezésre kerülő
nemzetközi kongresszuson, amely után világossá vált
számára, hogy "igent" kell mondania erre a felkérésre.
Két feltétellel vállalta el ezt a nagy feladatot. Az
egyik feltétel az volt, hogy két külön nyelven, azaz
románul és magyarul, 50-50 százalékban, két különálló
projektként induljon el a rádió, a másik pedig, hogy a
székhely Nagyváradon legyen. Nagy meglepetés volt
mindenki számára, amikor két hónap elteltével már úgy
látszott, hogy Nagyváradon lenne egy szabad frekvencia
is. És valóban, az Olaszországban kimondott "igen" után
kisebb-nagyobb, de valóságos csodák sorozata által
kezdett el felépülni minden. A segítség mindig olyan
helyről érkezett, ahonnan senki sem számított rá. Ebből
is az látszik, hogy a Mária Rádió a Szűzanya ajándéka, az
Ő műve.
2006. március 25.-én,
ünnepélyes keretek között került sor a megnyitóra. Ezt
követően 2007 októberéig napi 12 óra műsoridőt magyar
nyelvű, 12-t pedig román nyelvű adás töltött ki mindhárom
vételkörzetben. Mivel azonban a frenkvenciákat el kellett
osztani, hogy az eredeti terv szerint 24 órás adásidőben
sugározhasson a Mária Rádió úgy magyar mint román
nyelven, a legésszerűbbnek tűnő megoldás alapján, a
nagyobb arányban magyarlakta területen, azaz
Székelyföldön indulhatott el 24 órában a magyar adás, a
89,7 FM frekvencián, 2007 októberében. A másik nagy leadó
állomás, amely Zilah vételkörzetében sugároz, azóta román
nyelven hirdeti az evangéliumot a nap 24 órájában, a 92,5
FM frekvencián. A nagyváradiak továbbra is csupán napi 12
órában hallgathatják a magyar nyelvű adást, a 102,2 FM
frekvencián. A Mária Rádió a Digi kábeltv, valamint más
helyi kábelszolgáltatók csomagjában is megtalálható,
illetve interneten, ahol 24 órában hallgatható magyar
nyelven, a világ bármely pontján.
A Mária Rádió egyik
alapvető tulajdonsága, mely a kezdetek kezdetén, a
nyolcvanas évek elején fogalmazódott meg, hogy nagyon
kevés fizetett alkalmazottal, és főként önkéntes
munkatársak segítségével működik. Az önkéntes munka
fontosságának hangsúlyozásaként a mindenkori Mária Rádió
elnök is a szabadidjéből áldoz munkakörének betöltésére,
bármiféle anyagi juttatás nélkül. Az erdélyi Mária
Rádiónak jelenleg tíz alkalmazott munkatársa van: a
nagyváradi stúdióban Csorba Mihály koordinátor, Serbán
Mária promotor, Boldizsár Izabella műsorszerkesztő,
Majoros Attila hangtechnikus, Vidican-Lokodi Tünde
technikus, aki jelenleg gyereknevelési szabadságát tölti,
valamint új technikus munkatársunk, Tarr Gábor. A
székelyudvarhelyi regionális stúdió két alkalmazottja
Józsa Ferenc adminisztrátor és Balázs Erzsébet Emese
szerkesztőasszisztens, míg a csíksomlyói regionális
stúdióé Erős Enikő adminisztrátor és Páll Gellért
szerkesztőasszisztens. Az Erdélyi Mária Rádió két nagyon
jó szakembert adott a Világcsaládnak, Ioan Cristea és
Adrian Ioan személyében, akik munkajukkal főként az
európai kontinensen működő Mária Rádiókat támogatják
technika (magasfrekvencia, illetve szoftver) terén.
Minden munkatársnak nagy szüksége van az Önök imáira,
hogy munkájukat minél hatékonyabban végezhessék a Jóisten
dicsőségére!
Isten kegyelméből nap mint
nap tapasztalható, hogyan gyarapszik azok száma, akik
önkéntes munkájukkal és adományaikkal támogatják a Rádió
működését és előrehaladását, de azon kedves emberek száma
is, akik veszik a bátorságot arra, hogy akár telefonon,
akár levélben visszajelezzenek, milyen átalakulásokat
hozott szívükbe, családjukba, környezetükbe a Mária
Rádió.
A tervek között szerepel,
hogy egész Erdély területén 24 órában, magyar nyelven
sugározzon a Mária Rádió, hogy egyre több házba és szívbe
eljusson Isten üzenete. Hálát adunk Neki, hogy 2009-ben
sikerült beindítanunk két regionális stúdiót,
Székelyudvarhelyen és Csíksomlyón. Örömmel tudatjuk
ugyanakkor azt a legfrissebb hírt is, hogy hamarosan új
frekvencián is - 90,1 FM - hallható lesz a Mária Rádió, a
Szatmár megyei Tasnád vétekörzetében. Reményeink szerint
Húsvét szent ünnepén már ebben a régióban is élő adásban
hallgathatják a szentmisét mindazok, akik egészségi
állapotuk miatt nem tudnak elmenni a
templomba.
Kérjük továbbra is
közösen a Szűzanya közbenjárását Rádiónk
működéséért.
Kitartást, türelemet és
készséget adjon a Jóisten, hogy szüntelenül tudjunk
közreműködni mindannyian az Ő kegyelmével!