2018. június 14. - Hírek és programajánló

H Í R E K   D É L B E N

Regionális Találkozó Szilágysomlyón
A 2020-as Nemzetközi Eukarisztikus Kongresszusra készülve ebben az évben öt regionális találkozót tartanak a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegyében. A második találkozó ma délután öt órakor kezdődik a szilágysomlyói plébániatemplomban, ahová Berettyószéplakról, Kárásztelekről, Krasznáról, Selymesilosváról, Sülelmedről, Szilágycsehből, Zilahról, Zsibóról, Érmindszentről, Királydarócról, Tasnádról és Tasnádszántóról érkeznek zarándokok. A program keretében egy meghatározott szentírási tematikát dolgoznak fel a résztvevők, illetve ezzel kapcsolatos élményeiket osztják meg egymással. A találkozót délután hat órakor szentmise zárja, melynek főcelebránsa Böcskei László megyés püspök, szónoka pedig Nagy Jácint kárásztelki plébános lesz. A találkozót rádiónk élő adásban közvetíti.

Filmvetítés a Posticumban
Június 15-én, holnap este hét órakor a nagyváradi Posticumban mutatják be Somogyi Viktóriának, a Vatikáni Rádió magyar szerkesztősége munkatársának az amerikai egyesült államokbeli templombezárásokról forgatott, A hit kiárusítása című dokumentumfilmjét. Várnak minden érdeklődőt.

Keresztény Agora Szatmárnémetiben
A Keresztény Agora Kulturális Kör keretén belül, a szatmárnémeti székesegyházi plébánia szervezésében június 16-án, szombaton délelőtt tizenegy órától Székely Dénes teológiai tanár, kanonok, kolozsmonostori plébános tart előadást Az idők jelei – Jön a világvége? címmel. Várják az érdeklődőket a Scheffler János Lelkipásztori Központ, második emeleti díszteremben.

Plébániák közötti sportnap Szatmárnémetiben
Szombaton, június 16-án, Szatmárnémetiben városi szintű plébániai sportnapot tartanak a Kölcsey Ferenc Főgimnázium udvarán lévő sportpályán. Bővebben az eseményről az esemény facebook oldalán olvashatnak.

Szentmise a vártemplomban
A hónap harmadik vasárnapján, június 17-én, délután négy órakor a nagyváradi székeskáptalan tagjai, a jelen levő papokkal és hívekkel közösen, esti dicsérettel egybekötött szentmisét végeznek a nagyváradi vártemplomban. A szentmise főcelebránsa és szónoka Májernyik Mihály esperes-kanonok.

Hittantábor és családi délután Székelyhídon
Június 19-24 között hittantábor lesz Székelyhídon, „Minden forrásom belőled fakad” mottóval. A tábor utolsó napján, június 24-én, vasárnap, családi délutánt tartanak, melynek keretében délután három órától, Dr. Csókay András idegsebész főorvos, világhírű agykutató tart előadást a székelyhídi római katolikus templomban. Az eseményről bővebben a mai Déli magazinban hallhatnak.

Zenetábor Nagyváradon
Június 25-30 között újra megnyitja kapuit a Zenetábor, a Kanonok sor 13 szám alatt. A program minden nap reggel kilenc és délután 13:45 között zajlik. Várják az 5-12 év közötti gyermekek jelentkezését egészen június 20-ig, a 0770-102719-es telefonszámon, Oláh Gabriella kántornőnél.

Lelkigyakorlat Székelyudvarhelyen
Július 5–8. között a Szent Pio Lelkigyakorlatos Házban lelkigyakorlatot tartanak a magzati veszteségek, vetélés, halva születés és az abortusz lelki fájdalmainak feldolgozására, Anyaságod lelki sebei gyógyulhatnak! címmel. A lelkigyakorlat vezetői Kovács Ferenc diakónus és Kovácsné Treer Mária mentálhigiénés lelkigondozó, akik segítenek a gyógyulásban és a fájó múlt lezárásában, hogy újra teljes, szabad, örömteli életet lehessen élni. Előzetes bejelentkezés szükséges június 26-ig. Bővebb információ a 0266-210537-es, valamint a 0755-489743-as telefonszámokon, illetve a hazpio@gmail.com e-mail-címen.

Gitártábor Tasnádszántón
Minden lehetséges annak, aki hisz! mottóval rendezik meg idén az immár hagyományossá vált gitártábort Tasnádszántón július 18-22 között. Részvételi díj: 50 lej. Jelentkezni július 1-ig lehet az esemény facebook oldalán, az ott található űrlap kitöltésével és visszaküldésével. Egyébb részletek, információk a 0747-931349-es telefonszámon kaphatóak.

Időjárás: Az Országos Katasztrófavédelmi Felügyelőség (IGSU) tegnap tájékoztatta az Agerprest, hogy a 14 órától érvénybe lépő és máig tartó meteorológiai figyelmeztetés hatására az intézmény a gyors beavatkozás érdekében utasította alegységeit, hogy legyenek készenlétben. A viharra, zivatarra, jégesőre és erős szélre vonatkozó elsőfokú figyelmeztetés érvényes a Bánságra, a Körösök vidékére, Erdélyre, Olténiára, Máramarosra és Munténia nyugati régióira, valamint a hegyvidékekre is. A lakosságot kérik, hogy vihar esetén keressenek menedéket a házakban, kapcsolják ki az elektromos berendezéseket, az autókat pedig ne parkolják fák vagy villanyoszlopok közvetlen közelébe. Ugyanakkor a hatóságok kérik a lakosságot, hogy takarítsák ki és tegyék szabaddá a vízelvezető árkokat és sáncokat.

MRE - Hírszolgálat, 2018. június 14.

H Í R E K   R E G G E L

Örökös szentségimádási nap
A gyulafehérvári főegyházmegyében a mai nap folyamán a pálpataki templomban tartják az örökös szentségimádási napot. Szánjunk időt a szentséglátogatásra és használjuk az egyház által felkínált lehetőségeket, melyek erősítik és elmélyítik Krisztussal való személyes kapcsolatunkat.

Regionális Találkozó Szilágysomlyón
A 2020-as Nemzetközi Eukarisztikus Kongresszusra készülve ebben az évben öt regionális találkozót tartanak a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegyében. A második találkozó ma délután öt órakor kezdődik a szilágysomlyói plébániatemplomban, ahová Berettyószéplakról, Kárásztelekről, Krasznáról, Selymesilosváról, Sülelmedről, Szilágycsehből, Zilahról, Zsibóról, Érmindszentről, Királydarócról, Tasnádról és Tasnádszántóról érkeznek zarándokok. A program keretében egy meghatározott szentírási tematikát dolgoznak fel a résztvevők, illetve ezzel kapcsolatos élményeiket osztják meg egymással. A találkozót délután hat órakor szentmise zárja, melynek főcelebránsa Böcskei László megyés püspök, szónoka pedig Nagy Jácint kárásztelki plébános lesz. A találkozót rádiónk élő adásban közvetíti.

Ifjúsági szentségimádás Nagyváradon
Minden hónap második csütörtökjén, így ma este is, ifjúsági szentségimádást tartanak a fiatalokkal és a fiatalokért Nagyváradon a Szent Katalin-telepi plébániatemplomban este hét órától. A lazarista atyák hívják mindazokat, akik a Krisztus jelenlétében fellelhető örömet és békét keresik. A szentségimádás után kötetlen beszélgetésre, teázásra várnak mindenkit a plébánia közösségi termébe.

Light of night Kolozsváron
A kolozsvári Piarista templomban szentségimádás lesz ma este nyolc és tizenegy óra között, mely a Light of Night elnevezést kapta. A szentségimádás keretén belül az egyetemisták kimennek az utcára, hogy megszólítsák és behívják a templom előtt elhaladó embereket.

Filmvetítés a Posticumban
Június 15-én, holnap este hét órakor a nagyváradi Posticumban mutatják be Somogyi Viktóriának, a Vatikáni Rádió magyar szerkesztősége munkatársának az amerikai egyesült államokbeli templombezárásokról forgatott, A hit kiárusítása című dokumentumfilmjét. Várnak minden érdeklődőt.

Keresztény Agora Szatmárnémetiben
A Keresztény Agora Kulturális Kör keretén belül, a szatmárnémeti székesegyházi plébánia szervezésében június 16-án, szombaton délelőtt tizenegy órától Székely Dénes teológiai tanár, kanonok, kolozsmonostori plébános tart előadást Az idők jelei – Jön a világvége? címmel. Várják az érdeklődőket a Scheffler János Lelkipásztori Központ, második emeleti díszteremben.

Lelkinap Szőkefalván
Június 17-én, vasárnap, a jelenések évfordulóján lelkinap lesz Szőkefalván „Gyógyulásom a Fény Királynője mellett…” mottóval. A program déli tizenkét órakor kezdődik. Az imanapba hallgaóink délutám négy órától tudnak bekapcsolódni, amikor szentségimádást, rózsafüzér imát, majd öt órától a lelkinapot záró szentmisét közvetítjük.

Gyermektalálkozó és ifjúsági szentmise Temesváron
Június 16-án, szombaton, délelőtt tizenegy órai kezdettel gyermektalálkozó és énekpróba lesz a temesvár-józsefvárosi plébánián. Vasárnap délben fél tizenkét órától tanévzáró szentmise lesz a plébániatemplomban, majd délután hat órai kezdettel román családos találkozót tartanak, amelynek témája: Ima a családban.

Orgonamegáldás Borzonton
A borzonti Szent István tiszteletére épült templomban június 17-én, vasárnap déli tizenkét órai kezdettel Tamás József püspök szentmisét mutat be, amelynek keretében megáldja az újonnan felszerelt orgonát.