2018. november 5. - Hírek és programajánló

H Í R E K   D É L B E N

Teljes búcsú az elhunytak számára
November 1-vel kezdődően, 8 napon át teljes búcsú nyerhető kizárólag a halottak számára. Feltételek: szentségekhez járulni, meglátogatni egy temetőt, és imádkozni az elhunytakért, elvégezve a Szentatya szándékára egy Hiszekegyet, Miatyánkot és Üdvözlégy Máriát. Éljünk a lehetőséggel minél többen, hiszen ezzel tudunk igazán segíteni elhunyt szeretteinken.

Szent Imre-napi búcsúk
Petrozsényban a Szent Imre-kápolna búcsúja ma délután 4 órakor kezdődik. A szentbeszédet Marthy Attila lupényi plébános tartja. ű
A Ditró-felszegi Szent Imre templom búcsús szentmiséje szintén ma délután 4 órától lesz. Az ünnepi szónok Terdik János görögkatolikus parókus Debrecenből.
A gyulafehérvári Hittudományi Főiskola Szent Imre-kápolnájának búcsúján ma délután 5 órától ünnepélyes vesperást tartanak. A szentbeszédet Fülöp Sándor-Szabolcs diakónus mondja.
A marosvásárhelyi Szent Imre-templomban a ma este 6 órakor kezdődő búcsús szentmise szónoka Csíki Szabolcs medgyesi segédlelkész lesz.

Katekézis a kolozsvári ferenceseknél
Folytatódik az a tíz parancsolatról szóló katekézis-sorozat, melyet a kolozsvári ferences templomban indítottak 18-30 év közötti fiatalok részére. Ez egy egészen új és hatásos módja a hitéletben való elinduláshoz, illetve az abban való megerősödéshez. A fiatalos nyelvezettel megfogalmazott katekézisek-tanítások, egy élő és személyes kapcsolatra hívnak meg a Jóistennel és az Ő éltető szavával, a Bibliával. Várják az érdeklődőket ma este fél kilenckor a ferences templomba.

Ünnepségsorozat Székelyudvarhelyen
A Tamási Áron Gimnázium fennállásának 425. évfordulóját négynapos rendezvénysorozattal ünneplik Székelyudvarhelyen, november 7-10 között. Várják az egykori és a mostani pedagógusokat, diákokat, illetve mindazokat, akik valamilyen módon kötődnek az intézményhez. Ezúttal sor kerül a felújított főépület felszentelésére és használatbavételére is. A részletes program a romkat.ro oldalon található. A programok egy része nyilvános, az idelátogatók és az itt élők egyaránt bekapcsolódhatnak.

Olvasóklub indul Kolozsváron
A Szociális Testvérek szervezésében katolikus olvasóklub indul Kolozsváron. A havonta megszervezett két órás találkozók célja, hogy lehetőséget adjanak jó lelkiségi könyvek és/vagy irodalmi alkotások megismerésére és/vagy elmélyítésére: akár a nagy klasszikusok, akár kortárs lelkiségi írók műveinek közös olvasására, megbeszélésére, tapasztalatok megosztására, kérdések megfogalmazására. A repertoárban szerepelnek teológiai mélységű írások, enciklikák, irodalmi alkotások. A katolikus jelző a testvérek által képviselt alapvető értékeket jelzi, ezek között az egyetemességet is, tehát nem felekezeti megkötöttséget jelent: mindenkit szívesen látnak, aki érdeklődéssel és nyitottan közeledik a szöveghez és a szöveget olvasó közösséghez. Az első alkalom november 8-án, csütörtökön délután hat órától kezdődik a Szentegyház utca 7 szám alatt. Érdeklődni, jelentkezni a 0740-430666-os telefonszámon lehet, vagy a szocialis.testverek@gmail.com email címen.

Kiállítás és koncert Csíkszeredában
A Héttorony Fesztivál keretében a csíkszeredai Millenniumi-templomban november 9-én, penteken, az esti szentmise után Esztány Győző építész megnyitja a Makovecz angyalai című kiállítást. Utána kezdődik a Dalüzenet-Szvorák Katalin jubileumi koncertje. Zenél: Cserta Balázs, Kiss Ferenc és Szabó Dániel. Minden érdeklődőt várnak.

Lelkigyakorlat házaspárok részére
A székelyudvarhelyi Szent Pio Lelkigyakorlatos Házban „Négy évszak” címmel lelkigyakorlat lesz házaspárok részére november 16-18 között. Meghívottak: Gorove László és felesége Kriszta Budapestről, akik a Családok Jézusban közösség vezetői. A helyek száma korlátozott, ezért előzetes bejelentkezés szükséges november 12-ig a 0266 210 537-es vagy 0755 489 743-as számokon,illetve a hazpio@gmail.com e-mail- címen.

Ingyenes szemüvegek rászoruló gyermekeknek
A csíkszeredai Juventus Alapítvány egy akciót indított „Tiszta látást ajándékba” címmel, melynek során ingyenes szemüvegek, és ingyenes, orvos által végzett szemvizsgálatok igényelhetőek rászoruló 3-18 év közötti csíkszeredai és Csíkszereda környékén élő iskolás/óvodás gyermekek számára. Az igényléséhez a szülők/nevelőszülők egy dokumentumcsomagot kell benyújtsanak az alpítvány irodájánál (Csíkszereda, Kőrösi Csoma sándor utca 2.) november 23-ig. Bővebb információkért hívják a 0742-049038-as vagy a 0784-400175-ös telefonszámokat.

Időjárás: Az elmúlt héten szokatlanul meleg volt az országban, a hőmérsékleti értékek tíz fokkal haladták meg a sokéves átlagot. Ma nyugaton felhősebb, keleten naposabb lesz az idő. A legmelegebb órákban 15-21 fokra van kilátás.

MRE - Hírszolgálat, 2018. november 5.


H Í R E K   R E G G E L

Örökös szentségimádási nap
A gyulafehérvári főegyházmegyében a mai nap folyamán a petőfalvi templomban tartják az örökös szentségimádási napot. Szánjunk időt a szentséglátogatásra, imádkozzunk és engeszteljünk bűneinkért, elhunytjaink lelki üdvéért, valamint a tisztítótűzben szenvedő lelkekért.

Teljes búcsú az elhunytak számára
November 1-vel kezdődően, 8 napon át teljes búcsú nyerhető kizárólag a halottak számára. Feltételek: szentségekhez járulni, meglátogatni egy temetőt, és imádkozni az elhunytakért, elvégezve a Szentatya szándékára egy Hiszekegyet, Miatyánkot és Üdvözlégy Máriát. Éljünk a lehetőséggel minél többen, hiszen ezzel tudunk igazán segíteni elhunyt szeretteinken.

Ad limina látogatás Rómában
A Romániai Püspökkari Konferencia tagjai ezen a héten ad limina látogatást tesznek a Vatikánban. Az ad limina látogatásra ötévente kerül sor, amely alkalomból a jelen lévő püspökök beszámolnak az általuk irányított egyházmegye általános helyzetéről és az ott folyó különböző tevékenységekről. Ugyanakkor lehetőség nyílik a Ferenc pápával való személyes találkozásra is.

Szent Imre-napi búcsúk
A gyulafehérvári főegyházmegyében, Gelencén, a Szent-Imre búcsút ma délelőtt 11 órakor tartják. A szentmise főcelebránsa és szónoka Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek. Petrozsényban a Szent Imre-kápolna búcsúja ma délután 4 órakor kezdődik. A szentbeszédet Marthy Attila lupényi plébános tartja. A Ditró-felszegi Szent Imre templom búcsús szentmiséje szintén délután 4 órától lesz. Az ünnepi szónok Terdik János görögkatolikus parókus Debrecenből.
A gyulafehérvári Hittudományi Főiskola Szent Imre-kápolnájának búcsúján ma délután 5 órától ünnepélyes vesperást tartanak. A szentbeszédet Fülöp Sándor-Szabolcs diakónus mondja.
A marosvásárhelyi Szent Imre-templomban a ma este 6 órakor kezdődő búcsús szentmise szónoka Csíki Szabolcs medgyesi segédlelkész lesz.

Szent Lénárd-napi búcsú
A gyergyóremetei plébániatemplom Szent Lénárd tiszteletére van szentelve. A búcsús szentmisét a szent emléknapján, kedden délelőtt 11 órától tartják. A szentbeszédet Sebestyén Ágoston máréfalvi plébános tartja.

Tíz éves a kolozsvári Szent Imre Római Katolikus Óvoda
A kolozsvári Szent Imre Római Katolikus Óvoda 10 éves jubileumát ünnepli november 10-én, szombaton. Az ünnepélyes megnyitó a Szent Mihály-templomban kezdődik, 11 órától, ezt követi a zászlós felvonulás az óvoda épületéhez. Az intézmény kapui mögött szíveket melengető emlékek felidézése történik a fotókiállítás által, ugyanakkor ünnepélyes keretek között az új emléktábla avatására is sor kerül, amelyet a jubileumi torta elfogyasztása és a Mókázó együttes gyerekkoncertje követ az udvaron. Várnak minden kedves volt diákot, kollégákat, szülőket és érdeklődőket.

Előadássorozat a fiatalokról Szatmárnémetiben
Dr. Frigy Szabolcs egyetemi oktató a fiatalok pályaválasztási kérdéskörével kapcsolatban tart előadást november 8-án, csütörtökön este fél héttől a Székesegyház plébánia második emeleti termében.

Boldogabb családokért önkéntes-képzés
November 9-én és 10-én a csíkzsögödi római katolikus plébánián szervezik meg a „Boldogabb családokért” iskolai program önkénteseinek képzését. A képzésre olyan szentségi házasságban élő házaspárokat vagy a házasságra keresztény értékrend szerint készülő fiatalokat illetve szakembereket (pedagógusokat, pszichológusokat stb.) várnak, akik vállalják, hogy ettől a tanévtől kezdődően legalább egy osztályban három éves ciklusban, évi 6-10 foglalkozást tartanak az osztályfőnöki vagy vallásórák keretében. További részleteket a Gyulafehérvári Családpasztorációs Központ honlapján találnak, ugyanott lehet regisztrálni is a programra. Aki szeretne többet tenni a felnövekvő ifjúság, a jövendő családjai érdekében, jelentkezzen!

Lelkigyakorlat házaspárok részére
A székelyudvarhelyi Szent Pio Lelkigyakorlatos Házban „Négy évszak” címmel lelkigyakorlat lesz házaspárok részére. Meghívottak: Gorove László és felesége Kriszta Budapestről, akik a Családok Jézusban közösség vezetői. A helyek száma korlátozott, ezért előzetes bejelentkezés szükséges november 12-ig a 0266-210 537-es vagy 0755-489743-as számokon, illetve a hazpio@gmail.com e-mail címen.

Szemlélődő lelkigyakorlat Csíkszentdomokoson
Szemlélődő, azaz csendmeditációs lelkigyakorlatot tartanak Csíkszentdomokoson a Szent Margit lelkigyakorlatos Házban dec. 2-9. között. A lelkigyakorlat vasárnap este kezdődik és a rákövetkező vasárnap reggelén ér véget. A lelkigyakorlat alatt a résztvevők bevezetést kapnak a szemlélődő imamódba, vagyis a csendmeditációba Jálics Ferenc jezsuita atya módszere alapján. Ez az imamód megtanít arra, hogy hogyan maradjunk meg a lehető legegyszerűbben Isten jelenlétében, a Most-ban. A lelkigyakorlatot Józsa Csaba mentálhigiénés szakember vezeti. Jelentkezni csak személyes kapcsolatfelvétel útján lehet: telefonon a 0741 499 560-as telefonszámon,emailen a csendtanfolyam@gmail.com címen. Bővebben tájékoztató a csendtanfolyam.blogspot.ro oldalon vagy Facebook-on a Csendtanfolyam közösségi oldalon.

Időjárás: Az elmúlt héten szokatlanul meleg volt az országban, a hőmérsékleti értékek tíz fokkal haladták meg a sokéves átlagot. Ma nyugaton felhősebb, keleten naposabb lesz az idő, de helyenként a reggelre képződött köd tartósabban megmaradhat, néhol ködszitálás is előfordulhat. A legmelegebb órákban 15-21 fokra van kilátás.

MRE - Hírszolgálat, 2018. november 5.