2018. nevember 7. - Hírek és programajánló

H Í R E K   D É L B E N

Forró Ágnes képzőművész kiállítása Kolozsváron
Ma délután 5 órakor Forró Ágnes képzőművész kiállítása nyílik a  Szent Mihály plébánia által működtetett kiállítóteremben a Szentegyház  (I. Maniu utca) 4. szám alatt. A kiállítást Németh Júlia műkritikus nyitja meg. A kiállítás december 5-ig látogatható, hétfő-csütörtök 12-16 óra, pénteken 10-12 óra között. Minden művészetkedvelőt szeretettel várnak!

Fotótanfolyam a KALOT-nál
A KALOT Egyesület, „Digitális fényképezőgépen át a világ” címmel a holnapi naptól kezdődően újabb fotótanfolyamot szervez. A résztvevők az alapvető technikai és műszaki ismereteken kívül betekintést nyerhetnek a természet-, épület-, tárgy- és portréfotózás művészetébe. Ugyanakkor a digitális képfeldolgozás alapjait is elsajátíthatják.
Érdeklődni, és a tanfolyamra jelentkezni az abraham.tunde@kalot.ro e-mail címen lehet ma délutánig. Részvételi hozzájárulás: 180 lej, diákoknak, munkanélkülieknek, nyugdíjasoknak: 150 lej.

Könyvbemutató Brassóban: Szent László király – Erdély védőszentje
November 9-én, pénteken 18:30 órától Brassóban bemutatják a 2018 nyarán kiadott új Szent László király kötetet. A kötet a kolozsvári Verbum Kiadó gondozásában jelent meg és a „lovagkirály” képi reprezentációit mutatja be a történelmi Erdély területén, megtoldva kísérőtanulmányokkal. Az Áprily Lajos Főgimnázium dísztermében Szőcs Csaba, a Verbum Keresztény Kulturális Egyesület igazgatója beszélget a kötet szerkesztőjével és a szerzőkkel. A könyv a helyszínen – más kiadványokkal együtt – kedvezményes áron megvásárolható.

Évfordulós imatalálkozó a betlenfalvi templomban  
A Székelyudvarhely-betlenfalvi Élet a Lélekben plébániai imacsoport évfordulós imanapot szervez november 10-én, szombaton „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem jut az Atyához, csak általam.”(Jn 14,6) - mottóval. Az imanap reggel  tíz órakor kezdődik és délután öt órakor hálaadó szentmisével zárul. Hívnak és várnak mindenkit, aki találkozni szeretne Jézussal, hiszen az elmélkedések és a tanúságtételek után szentségimádás lesz.

Szent Márton-napi búcsúk, ünnepségek
A Gyulafehérvári főegyházmegyében Homoródszentmártonban november 11-én, vasárnap délután 3 órától tartják a búcsút. Az ünnepi szentmise szónoka Major Sándor kápolnásfalvi plébános. Csíkszentmártonban pénteken és szombaton este 6 órakor lelki felkészülés lesz a búcsúra. A szentmisék elmélkedéseit Papp Márton imecsfalvi lelkész tartja. Szombaton a liturgia után lámpás körmenet lesz Tours-i Szent Márton tiszteletére. A búcsús ünnepi szentmisén november 11-én, vasárnap délután fél 1-kor Papp Márton imecsafalvi lelkész prédikál. A szentmisét rádiónk élő adásban közvetíti. Dicsőszentmártonban november 10-én, szombaton fél 1-kor kezdődik a búcsús szentmise, a szentbeszédet Csíki Szabolcs medgyesi segédlelkész tartja.
Vasárnap, november 11-én déli 12 órakor tartják Kézdimartonfalván a Szent Márton-búcsút.

Idősek napja Abásfalván
Operett estet és dokumentumfilm bemutatót tart az Abásfalváért Kulturális Egyesület a Nagy Homoród-menti kis faluban az Idősek napja alkalmával. A rendezvény november 17-én, szombaton 17 órától a helyi kultúrotthonban lesz megtartva, társszervezője az Ilona-völgye Közbirtokosság.
Az Idősek napján filmbemutatóra is sor kerül, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont dokumentumfilmes programja keretében készült népi jellegű dokumentumfilmek közül levetítik a Csata Orsolya rendezte Pletykapadok című dokumentumfilmet, amelyet Bíró Levente, Csata Orsolya és Keresztes Barna László készített 2016-ban. A rendezvényre a belépés díjtalan, a nem nyugdíjas korú résztvevők adománnyal járulhatnak hozzá a kulturális egyesület működéséhez.
 
Katalin bál egyedülállóknak
November 24-én, szombaton este 7 órakor,  Székelyudvarhelyen a Kós Károly Líceum étkezdéjében bál lesz egyedülállók részére. Hívják és várják mindazokat, akik még nem töltötték be az 50 évet és egyedülállók. A bál és a menü anyagi vonzata 70 lej/fő. Előzetes bejelentkezés szükséges a 0752-403522 telefonszámon november 21-ig.

Night & Day – Az Imádság Háza konferenciája
Négy nap Istenért. Az Ő dicsőségéért. Négy nap, amelyben Erdély keresztény felekezetei és nemzetei a kiengesztelődés útját választják, és együtt imádják Istent. Négy nap az Imádság Házában!
November 29. és december 2-ika között lesz megtartva ez az ökumenikus és kétnyelvű konferencia Marosvásárhelyen a Református Kollégium (Bolyai Líceum) dísztermében. A konferencia programjai felváltva magyarul illetve románul fognak elhangzani, de lesz állandó fordítás a másik nyelvre, rádión keresztül. Ezért ha a román nyelv megértése gondot okoz szükség lesz egy rádió applikációs telefonra fülhallgatóval. Az eseményről és jelentkezni a www.imadsaghaza.ro honlapon lehet. A helyek száma korlátozott! A konferenciáról bővebben a mai Déli magazinban hallanak.

Időjárás: A mai reggelre is többfelé képződött pára, köd, mely északkeleten és délen csak nehezen oszlik majd fel, foltokban akár egész nap is megmaradhat. Napközben leginkább csak fátyolfelhők zavarhatják meg a napsütést. A délkeleti szél helyenként még megélénkülhet. Hajnalban -4 és +7 fok közötti értékekre ébredtünk. Délután 14-20 fokos csúcshőmérsékletre számíthatunk.

MRE - Hírszolgálat, 2018. november 7.


H Í R E K   R E G G E L

Teljes búcsú az elhunytak számára
November 1-vel kezdődően, 8 napon át teljes búcsú nyerhető kizárólag a halottak számára. Feltételek: szentségekhez járulni, meglátogatni egy temetőt, és imádkozni az elhunytakért, elvégezve a Szentatya szándékára egy Hiszekegyet, Miatyánkot és Üdvözlégy Máriát. Éljünk a lehetőséggel minél többen, hiszen ezzel tudunk igazán segíteni elhunyt szeretteinken.

Örökös szentségimádási nap
A gyulafehérvári főegyházmegyében a mai nap folyamán a  lemhényi templomban tartják az örökös szentségimádási napot. Szánjunk időt a szentséglátogatásra, imádkozzunk örömmel és hálával a kenyér színe alatt rejtőző Üdvözítő jelenlétében.

Belső iránytű Gyergyószentmiklóson
November 9-én este 7 órától, a Belső iránytű programsorozat keretében dr. Csókay András, magyarországi idegsebész tart előadást a gyergyószentmiklósi Szent István-plébánia nagytermében A tékozló fiútól a jobb lator alázatáig címmel.

Karácsonyi István minorita egyházzenészre emlékeznek Aradon
Az aradi minorita templomban újabb eseményekkel folytatódik a Karácsonyi István-emlékév. Kettős rendezvénnyel emlékeznek templomuk egykori zenei igazgatójára, halálának 55. évfordulója alkalmából.
November 9-én, pénteken 19 órától a Partiumi Keresztény Egyetem Énekkara tart koncertet. Karnagy: Kovács Gábor.
November 10-én, szombaton 18 órától Kristófi János nagyváradi orgonaművész hangversenyét hallgathatják meg az érdeklődők.

Boldogabb családokért önkéntes-képzés
November 9-én és 10-én a csíkzsögödi római katolikus plébánián szervezik meg a „Boldogabb családokért” iskolai program önkénteseinek képzését. A képzésre olyan szentségi házasságban élő házaspárokat vagy a házasságra keresztény értékrend szerint készülő fiatalokat illetve szakembereket (pedagógusokat, pszichológusokat stb.) várnak, akik vállalják, hogy ettől a tanévtől kezdődően legalább egy osztályban három éves ciklusban, évi 6-10 foglalkozást tartanak az osztályfőnöki vagy vallásórák keretében. További részleteket a Gyulafehérvári Családpasztorációs Központ honlapján találnak, ugyanott lehet regisztrálni is a programra. Aki szeretne többet tenni a felnövekvő ifjúság, a jövendő családjai érdekében, jelentkezzen!

Lelkigyakorlat házaspárok részére
A székelyudvarhelyi Szent Pio Lelkigyakorlatos Házban „Négy évszak” címmel lelkigyakorlat lesz házaspárok részére november 16-18 között. Meghívottak: Gorove László és felesége Kriszta Budapestről, akik a Családok Jézusban közösség vezetői. A helyek száma korlátozott, ezért előzetes bejelentkezés szükséges november 12-ig a 0266 210 537-es vagy 0755 489 743-as számokon, illetve a hazpio@gmail.com e-mail- címen.

Keresem az Utam – hivatástisztázó hétvége Désen
A Keresem az utam elnevezésű hivatástisztázó hétvégét a Dési Ferences Kolostorban tartják (Dés, Bobâlna tér 16. szám, Kolozs megye) november 16-18. között.
Pantea Tibor OFM kolozsvári ferences házfőnök és szervezőcsapata olyan hivatásukat kereső és tisztázni vágyó 17 és 38 év közötti fiatalokat hív a lelki napokra, akik meg vannak győződve, hogy Istentől kapott rendeltetésük van, aminek a felismeréséhez, illetve megszilárdításához szükségük van az elcsendesedésre, a lelki irányításra, a hivatásukról való közös elmélkedésre.
A részletekről érdeklődni Pantea Tibor ferences szerzetesnél a frtibi@gmail.com e-mail címen vagy a 0746 774701 telefonszámon lehet.

Szent Erzsébet-napi Caritas-gyűjtés
November 18-án Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepéhez közeledve a Caritas szervezet az időseket és betegeket segítő otthoni beteggondozó szolgálat tevékenységének a támogatására gyűjtést szervez Erdély katolikus templomaiban.
 
Night & Day – Az Imádság Háza konferenciája
Négy nap Istenért. Az Ő dicsőségéért. Négy nap, amelyben Erdély keresztény felekezetei és nemzetei a kiengesztelődés útját választják, és együtt imádják Istent. Négy nap az Imádság Házában!
2018 november 29. és december 2-ika között lesz megtartva ez az ökumenikus és kétnyelvű konferencia Marosvásárhelyen a Református Kollégium (Bolyai Líceum) dísztermében. A konferencia programjai felváltva magyarul illetve románul fognak elhangzani, de lesz állandó fordítás a másik nyelvre, rádión keresztül. Ezért ha a román nyelv megértése gondot okoz szükség lesz egy rádió applikációs telefonra fülhallgatóval. Az eseményről és jelentkezni a www.imadsaghaza.ro honlapon lehet. A helyek száma korlátozott! A konferenciáról bővebben a mai Déli magazinban hallanak.

Időjárás: Szokatlanul meleg idővel indult november nem csak idehaza, de Európa több részén is. A következő napokban azonban lehűlés várható, november 11-e után csapadékosra fordul az idő - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) következő két hétre vonatkozó előrejelzéséből.
A mai reggelre is többfelé képződött pára, köd, mely északkeleten és délen csak nehezen oszlik majd fel, foltokban akár egész nap is megmaradhat. Napközben leginkább csak fátyolfelhők zavarhatják meg a napsütést. A délkeleti szél helyenként még megélénkülhet. Hajnalban -4 és +7 fok közötti értékekre ébredtünk. Délután 14-20 fokos csúcshőmérsékletre számíthatunk.

MRE - Hírszolgálat, 2018. november 7.