Szent V. Piusz pápa

Michele Ghislieri szegény szülők gyermekeként született egy piemonti kisvárosban Bosco Marengóban 1504. január 17-én. Tizennégy éves korában belépett Szent Domonkos rendjébe. Teológiai tanulmányainak befejeztével Bolognában 1528-ban pappá szentelték. Utána tanárként és novíciusmesterként működött Padovában, majd prior volt Vigevanóban és Albában. Lombardiai tartományfőnöksége idején kérlelhetetlen inkvizítornak mutatkozott a comói és bergamói egyházmegyékben. Ezek a püspökségek közvetlen szomszédai voltak Németországnak és Svájcnak, így különösen is érintette őket a terjeszkedő reformáció. Gyakran megesett, hogy a felháborodott tömeg kődobálással fogadta vagy búcsúztatta a szerzetest.

Rendi elöljárói felfigyeltek rá, és 1550-ben Rómába rendelték a római inkvizíció általános biztosának. A főinkvizítor a szigorú Caraffa bíboros volt, aki IV. Pál néven hamarosan pápa lett, s munkatársát előbb Nepi-Sutri püspökévé, majd bíborossá, végül főinkvizítorrá nevezte ki.

Nem értett egyet a következő pápa, IV. Piusz politikájával, ezért kegyvesztett lett; a pápa eltávolította őt Rómából, és Mondovi püspökévé tette. 1566-ban azonban a bíborosi testület őt választotta pápának.
Kezdettől fogva nyilvánvaló volt, mennyire különbözik a korábbi reneszánsz és humanista pápáktól. Megtestesítette az új reform ideálját. Pontifex maximusként is úgy élt, mint szegény és egyszerű domonkos: a pápai ruházat alatt a rend szőrkámzsáját viselte. Ugyanazt a szigorúságot és lemondást, amelyet magától megkövetelt, elvárta munkatársaitól, sőt az egész Egyháztól is.
V. Piusszal kezdődött a 16. század nagy reformpápáinak sora. Fő célja az egyházi és vallási élet lehető legteljesebb megújítása volt. Úgy gondolta, hogy minden sikeres egyházi reformnak a saját háza táján, vagyis a pápai udvarnál, a Római Kúriánál és a római papságnál kell kezdődnie. Ezért először a pápai háztartást egyszerűsítette és a pápai udvartartás létszámát csökkentette. Csak arra érdemes férfiakat hívott meg bíborosként legszorosabb munkatársai körébe.

Szigorúan megkövetelte a püspököktől, hogy a trienti zsinat által újból hangsúlyozott rendelkezés szerint tartózkodjanak a székhelyükön. Ebben látta ugyanis a rendszeres lelkipásztorkodás nélkülözhetetlen feltételét. Egész Itáliában egyházmegyei és tartományi zsinatokat tartottak, rendszeres vizitációval fölmérték az Egyház helyzetét, és megfelelő intézkedéseket hoztak a visszaélések megszüntetésére. A pápa sürgette, hogy állítsák föl azokat a papnevelő intézeteket, amelyeket a zsinat előírt. Szorgalmazta a cölibátust, amelyet addig meglehetősen lazán értelmeztek, és ellenőrizte a szerzetesrendekben a klauzúra megtartását.

Az általánosan elhanyagolt hitoktatás újraélesztésére 1566-ban megjelentette a Római katekizmust. Gondos előkészítés után 1568-ban közreadta a Római breviáriumot, 1570-ben pedig a Római misekönyvet, s kötelezően előírta az egész világon minden templom és minden pap részére. Minden további liturgikus változtatást pápai jóváhagyáshoz kötött.
Rómában a pápa bizottságot alapított a hitetlenek visszatérítésére. Ebből lett később a Hitterjesztési Kongregáció, a mai Népek Evangelizációjának Kongregációja.
A lepantói csatában aratott győzelemért hálából október 7-re bevezette a Győzelmes Miasszonyunk ünnepét, melyet ma Rózsafüzér Királynője (Olvasós Boldogasszony) néven ünneplünk, és a loretói litániába bevette a Keresztények segítsége megszólítást.

V. Piusz pápa 1572. május 1-jén hunyt el. Halálának századik évfordulóján X. Kelemen pápa boldoggá, negyven évre rá XI. Kelemen szentté avatta.

Kép és forrás: http://www.magyarkurir.hu

About the author

majoros gabriella

Leave a Comment