Canterbury Szent Ágoston

Ágoston (VI. század első harmada – 604. május 26.) egy római kolostor perjele volt. Nagy Szent Gergely bízta meg azzal 595-ben, hogy vezesse a pogány Ethelbert országának, a Kenti Királyságnak a keresztény hitre térítését célzó délkelet-angliai missziót. Már korábban is voltak keresztények a brit szigeteken; a szerzeteseket azért küldték, hogy a szász hódítók utódai körében hirdessék az evangéliumot, és tovább mélyítsék a kereszténység erejét. A misszió még Kent elérése előtt visszafordult, Ágoston azonban 597-ben partra szállt Thane szigetén, s onnan érkezett az ország központi városába, Canterburybe.

Ágostont az angolok püspökévé szentelték; 598-ban Canterbury első érseke lett. A király számos alattvalóját megtérítette. 597 karácsonyán a szentmisén több ezer ember vette fel a kereszténységet. 601-ben Gergely pápa további misszionáriusokat, s velük együtt biztató leveleket és ajándékokat küldött az egyháznak. 604-ben Londonban és Rochesterben katolikus püspökségeket alapítottak, s létrehoztak egy iskolát angolszász papok és misszionáriusok képzésére.

Canterbury Ágoston 604-ben halt meg, röviddel ezután szentté avatták. Ünnepét az 1969-es reform helyezte május 27-ére.

About the author

majoros gabriella

Leave a Comment