Szent Vencel vértanú

Csehország fővédőszentjére emlékezünk szeptember 28-án.

Vencel a 10. század elején született a cseh Přemysl-uralkodóház hercegeként. Atyja, Vratiszláv herceg volt a csehek második keresztény uralkodója; anyja, Drahomira hercegnő keresztény volt ugyan, de lelkületében még a pogány szellem élt. Vencel fejlődésére igen nagy hatással volt apai nagyanyja, Ludmilla, akit szentként tisztel az Egyház.

Legendája szerint Vencel a latinban olyan jártas volt, mint a papok vagy a püspökök, de nem volt tőle idegen a görög nyelv sem. A zsoltárokat könyv nélkül tudta.
Vratiszláv herceg 921-ben, mindössze harminchárom esztendős korában meghalt. Az uralkodást felesége vette át Vencel fiatal kora miatt. Drahomira úgy vélte, anyósa összeesküvést sző ellene, hogy Vencel számára szerezze meg a trónt, ezért orgyilkosokat küldött, és megfojtatta az öreg Ludmillát. Vencel ifjúkorának nagy megrázkódtatása volt nagyanyja halála. Később ő vitette át holttestét Prágába, a Szent György-templomba.

Drahomira erőszakos uralkodása miatt általános elégedetlenség és zavargás támadt, ezért I. Henrik német király tudtával Bajor Arnulf beavatkozott. 922-ben Vencel átvette az ország vezetését. Tizenhét vagy legfeljebb tizenkilenc éves volt ekkor. Uralkodása alig egy évtizedig tartott. Nyugatról jött papokkal és szerzetesekkel népesítette be udvarát, és a nyomor és műveletlenség enyhítésén fáradozott. Egyházalapításai a kereszténység terjesztésével együtt a műveltség terjedését is széles körben elősegítették.
Magánéletében példás keresztény volt: ítéleteiben igazságos, felebarátai iránt irgalmas, önmagával szemben szigorú. Valószínűleg nem nősült meg. Rendszeresen részt vett az általa alapított templomok szentelési évfordulóin. Személyesen is gondozta a betegeket és a nyomorultakat, királyként is, éjszakánként mezítláb járta a templomokat, virrasztott és zsoltározott. Legendájából tudjuk, hogy az Oltáriszentség iránti tiszteletét azzal is kifejezte, hogy apródaival maga aratta, csépelte és őrölte a búzát, amiből ostyát sütöttek, és szüretelte, préselte a szőlőt, ami borként aztán az oltárokra került. Később emiatt lett a szőlők kedvelt és tisztelt patrónusa.

Népe szerette őt, ám a pogányságot még mindig ápoló és féltő párt egyre növekvő haraggal látta, hogy Vencel keze nyomán a kereszténység tért hódít és megerősödik. A cseh urak pedig azt rótták föl neki, hogy a német királyság felé húzó politikájával elárulja népét. Boleszláv, Vencel öccse kapott a lázadók által fölkínált hatalom után.

929-ben vagy 935-ben szeptember 27-én Boleszláv meghívására Vencel az ország keleti felében, az öccse által építtetett Stara Boleslav várában ünnepelte a Szent Kozma és Szent Damján-templom dedikációs ünnepét. A templomot Vencel építtette a két szent tiszteletére. Az ünnep végeztével vissza akart térni Prágába, de öccse tartóztatta és este nagy vacsorát adott a tiszteletére. A vacsora végén Vencel áldást mondott, majd Szent Mihály arkangyal tiszteletére ürítette a poharát, és nyugovóra tért.
Másnap reggel matutinumra indult, ám a templom kapuja előtt ott várta Boleszláv néhány emberével. Nyájasan üdvözölte bátyját, majd hirtelen kardot rántott, és a fejére sújtott. Vencel nem vesztette el lélekjelenlétét, a csapást kivédte, és megragadván öccsét, a földre taszította e szavakkal: „Bocsássa meg neked az Úr, öcsém!” Elmenekülni azonban nem tudott, mert a Boleszláv kíséretében lévők megölték.
Vencelt halála után vértanúként tisztelték, nemcsak Csehországban, hanem hamarosan egész Európában is. Holttestét még I. Boleszláv uralkodása alatt átvitték Prágába, az általa alapított Szent Vitus-templomba.

Kép és forrás: http://magyarkurir.hu

About the author

majoros gabriella

Leave a Comment