Szent István első vértanú

Jézus születését az Egyház liturgiája nyolc napon keresztül ünnepli, karácsony másnapján azonban a liturgia fehér színe pirosra változik: a vér és a szenvedés színére. Az első keresztény vértanúra emlékezünk ma.

István diakónus vértanúságát Szent Lukács örökítette meg az Apostolok cselekedeteiben (6,1–8,2). István a hét diakónus egyike volt, akiket az apostolok azért választottak, hogy az imádságnak és az ige szolgálatának éljenek.
A hét diakónus közül Lukács kiemeli Istvánt, aki „hittel és Szentlélekkel eltelt férfi” volt.

István minden égi ajándékot a szolgálatra kapott, a szó eredeti értelmében, teljes egészében szolga, „diakónus” volt.

A főtanács elé állították, mint Jézust, és ugyanazokkal a vádakkal léptek föl ellene.

István tudta, mit kell mondania, és a maga prófétai látásával látta, hogy a történelem vonalai egy pontban találkoztak: Isten elküldte egyszülött Fiát, az Igazat, de a „keménynyakúak, körülmetéletlen szívűek és fülűek” keresztre feszítették. És ekkor a történelem vonalai ismét tágulni kezdtek a jövő felé: Isten már nincs a Templomhoz és „az ő népéhez” kötve, az örömhír terjedni kezd a pogányok felé.

A vádlott védőbeszéde súlyos vádként hullott a vádlókra, amit azok meg is értettek, és István kimondta az ítéletet: „Látom a megnyílt eget és az Emberfiát, amint ott áll az Isten jobbján!”

Az első vértanút megkövezték, és halálával megpecsételte bátor tanúságtételét. Halála előtt így kiáltott: „Úr Jézus, vedd magadhoz a lelkemet!”

István diakónus ünnepét a legrégibb liturgikus források is december 26-ára tették.

Kép és forrás: http://magyarkurir.hu

About the author

majoros gabriella

Leave a Comment