The post Az értelem határai appeared first on Mária Rádió Erdély.

Régen… nagyon régen… éveken át csak egyetlen dolgot kívántam karácsonyra: békét, csendet, szeretetet, kiabálások és veszekedések nélküli ünnepet. Nem vágytam nagy fára. Nem kértem égig érő, díszekkel roskadásig teleaggatott csodát a szobába. Nem is kellett fa. Mert akinek üres a lelke, annak nem a fenyőillat hozza el az ünnepet.

Ajándékra sem vágytam. Nem hiányzott a csomagolópapír zizegése, a szalagok precízen megkötött masnija, a vásárlási lázban szaladgáló emberek tülekedése. Én csak azt akartam, amit nem lehet becsomagolni. Egy ölelést, ami nem csak megszokásból jön. Egy pillantást, amiben benne vagyok, úgy igazán. Egy szót, ami nem csak beszéd, hanem jelenlét. Egy embert, aki nem csak ott van, de észre is vesz.

Szeretetet kértem. Elfogadást. Rám figyelést. Hogy ne kelljen túl hangosnak lennem, hogy meghalljanak.

Ne kelljen túl jónak lennem, hogy megérdemeljem a törődést. Hogy lehessen csak úgy… lenni. Sírni, ha fáj. Hallgatni, ha nincs szó. Szeretni, ha marad még bennem elég melegség.

Évek teltek el. Most, hogy látom az ünnepre való, három hónappal azelőtti készülődést, megint ezen gondolkodom.
Hány ember van még, aki ma is csak ezt kéri: békét, csendet, szeretetet, figyelmet…?
Hány gyermek hajtja álomra fejét nem a legújabb iPhone ígéretével, hanem azzal, hogy talán holnap végre valaki megkérdezi tőle, hogy van?
Hány felnőtt rejti el a könnyeit a fényfüzérek mögé, mert a legnagyobb hiányt nem pótolja semmi, amit pénzért megvehetünk?
És hányan vagyunk, akik megtanultuk, hogy a legnagyobb ajándék nem fér be a fa alá. Mert a legnagyobb ajándék mi magunk vagyunk: egymásnak.
Ha idén csak egyvalamit adhatsz, adj figyelmet.
Ha csak egy dolgot kívánhatsz, kívánj békét – ne csak magadnak, hanem annak is, aki már rég nem meri kérni.
Ha úgy érzed, hogy már most meg kell vásárolnod a karácsonyt, kérdezd meg magadtól: mi hiányzik az ünnepből? Lehet, pont az, hogy valaki téged bontson ki.

Ferencz Emese

The post A hiány ünnepe appeared first on Mária Rádió Erdély.

Aztán történik valami, ami nem kevésbé megrendítő, mint maga az erőszak: a látás és a nem-cselekvés. A pap, majd a levita látják, de továbbmennek. Ebben a mozzanatban világosodik meg talán a példázat egyik legsúlyosabb kérdése: mit jelent látni egy szenvedő embert, és mégsem tenni semmit? Vajon a jog, a rítus, a szokásrend, a vallásos elköteleződés felülírhatja a konkrét, testi-valóságos szenvedés etikai imperatívuszát?
A példázat fájdalmas pontja, hogy nem a gonoszság a legsúlyosabb, hanem a meg nem tett jóság. A mulasztás etikája súlyosabb ítéletet hordoz, mint az elkövetés bűne.

És ekkor jelenik meg a szamaritánus. Egy idegen, egy másik, egy olyan, akit a korabeli társadalmi és vallási rend kirekesztett a „mi”-ből. Mégis ő az egyetlen, aki valódi erkölcsi cselekvést hajt végre: nemcsak lát, hanem megszán, lehajol, bekötöz, hordoz, fizet, gondoskodik. A szeretet ebben a konstellációban nem érzelem, nem elvont elv, hanem a konkrét másik ember szenvedésére adott válasz. Nem általános szeretetről van szó, hanem a történet drámai egyes szám egyes személyéről: arról az egy emberről, aki ott fekszik félholtan az útszélen.

A példázat végén Jézus egy radikális kérdést tesz fel: „Ki volt az igazi felebarátja annak, aki a rablók kezébe került?” A kérdés logikáját felborítja. Nem azt kérdezi, ki az én felebarátom, hanem hogy én ki vagyok más számára. Nem az identitásom, nem a hovatartozásom számít, hanem az, hogy a másik életében milyen szerepet játszom: vagyok-e válasz az ő szükségére, vagy csak továbblépek, mint annyian mások?

Ez a példázat számomra az egyik legmélyebb és legsúlyosabb üzenet, mert nem hagyja, hogy kényelmes nézőpontból szemléljem a világot. Nem engedi, hogy az erkölcs kérdését elméleti síkon tartsam. Radikálisan személyes kérdéssé teszi: Mikor mentem el valaki mellett úgy, hogy láttam őt – de nem álltam meg? Mikor választottam a rituálét az irgalom helyett? Mikor hittem azt, hogy a szeretet választható – és nem kötelesség?

Az irgalmas szamaritánus megállása és segítő keze az egyetlen, elkerülhetetlen válaszlehetőség arra a kérdésre, amelyet az élet újra meg újra elénk állít: „Mit teszel most? Látod? És ha igen, mit fogsz tenni?”

Ferencz Emese

The post A felebarát paradoxona appeared first on Mária Rádió Erdély.

1.„A mi híveink nem a gazdagok, a politikusok meg a jól öltözöttek, hanem a kitaszítottak, mert ők fogékonyak a szeretetre, az irgalomra, az elfogadásra. Jézus zseniális volt, hogy erre felhívta a figyelmet, és azt is mondta, hogy szegények mindig lesznek velünk. Most itt van ez az őrült, hadakozó világ és több a szegény.”

2. „A keresztény élet egy apostoli létforma, hiszen Jézus azt mondja, menjetek el az egész világra és hirdessétek az evangéliumot. Nekünk újra kell kezdeni a magyarság, a Kárpát-medence misszionálását. Én 1964-ben – nyugodtan mondhatom, a szocializmus virágzó éveiben – lettem szerzetes, és az volt a szívemben, hogy ha a kolostorunk megmarad, ha túl tudunk jutni a politikai nehézségeken, akkor az egyetemes, mindenkihez szóló küldetést kell kiépíteni. A szerzetesség olyan, mint egy hegyre épített kommunikációs központ. A kommunikáció itt három irányban történik: imádságban, elmélkedésben, a Szentírás olvasásában faggatjuk az élet, a teremtés titkát, akit mi Atyának nevezünk. Ennek mentén megismerjük önmagunkat, a vágyainkat, a mélységeinket is. Ennek a tapasztalatait szeretnénk továbbadni a személyes találkozásokban, a lelkipásztori munkában, az iskolákban.”

3. „Ha körülöttünk pusztul a világ, akkor kötelességünk, hogy amit és akit tudunk, az értékeinket – és az ember mindig érték – segítsük az átmentésben. Egy kolostor létében benne van, hogy a világ különböző áramlatai, politikai hatalmai, rezsimváltásai közepette, ha egyenesen és következetesen akar ragaszkodni az evangéliumhoz, akkor bár üldözik, neki is be kell fogadni az üldözötteket. Mi mindig nyitva vagyunk. A beteget, az elesettet, az elhagyottat, a gyereket, az árvát fel kell emelnünk. Ha ezt megtagadjuk, akkor a saját Urunkat köpjük szembe, és nem mondhatjuk, hogy keresztények vagyunk. Komolyan kell vennünk és gyakorolnunk Isten irgalmas szeretetét.”

4. „Ferenc pápa az első, aki szegény világból jött, tudja, mi a világ nyomora, és nem az egyházat mint intézményt akarja fókuszba állítani, hanem Isten országának örömhírét, a vigasztalást, a bátorítást. Mindezt nemcsak a gazdasági értelemben vett szegényekkel akarja megosztani, hanem akik emberileg, spirituálisan is szegények, mert fogyatékos a hitük, nincs tiszta fogalmuk az Istenről, elváltak vagy épp belegabalyodtak a saját életükbe. Ez a pápa először az evangéliumra, a jó hírre összpontosítja a figyelmüket, hogy úgy, ahogy vagy, a magad mocskában szeret téged az Isten.”

5. „Ma a környezetünk egyetemesen ártalmas – nem a rossz levegő miatt, hanem a lelkület miatt. A gyerekek, a fiatalok védtelenek ebben a szekularizált világban. Én arra próbálom vezetni őket a személyes kapcsolódásokban, hogy ismerjék meg a saját belső értékeiket. Hiszen az Isten úgy teremtette az embert, hogy értékhordozó. Ezek a belső értékeik, amelyek örömöt és szabadságot adnak, tudják megóvni a gyerekeket ma. Honnan fakad az élet? Az élet a lélekből jön, a lélek pedig az Istennel való kapcsolatból tud létezni. Kereszténynek lenni nem azt jelenti, hogy kalodába zárjuk az eszünket meg a szívünket, hanem, hogy átéljük az örömöt és a szabadságot.”

+1. Amit kimondottan a fiataloknak üzenne: „Ne álljanak meg, keressenek! Sokan úgy vannak vele, hogy ülnek ölbe tett kézzel, és várják, hogy majd Isten cselekszik. Ha az ember megéli, hogy elégedetlen és keres valamit, akkor rájön: aki kér, az kap, aki kopogtat, annak ajtót nyitnak. Tehát keress és találsz – ennyire zseniális és egyszerű.”

Forrás: 777blog

The post 5+1 gondolat Várszegi Asztriktól appeared first on Mária Rádió Erdély.

„Ne panaszkodjunk folyton a Jóistennek, őrangyalunknak, vagy annak, akiben hiszünk!

Vegyük észre, hogy vigyáz ránk, és legyünk hálásak neki.

Köszönjük meg, hogy ha már hülye fejjel felmásztunk a létrára, le is tudtunk jönni. Hogy sietve lelépve a villamosról, nem ficamítottuk ki a bokánkat. Hogy azt a ronda nagy dongót kergetve, úgy borítottuk fel a fikuszt, hogy csak a cserép tört el. A sor bárki által folytatható.

Nem kell nagy hálálkodás, elég ha csak annyit mondunk: köszönöm. Érteni fogják. És azt is értik, ha kérünk valamit, csak ne kezdjük jajgatással. Fogalmam sincs, milyen frekvencián jutnak el a köszönetek és a kérések az illetékeshez, de eljutnak. Van, ami nem teljesíthető.

S befejezésül egy gyermeteg, ám hatékony javaslat. (Kipróbálva!) Azokban a pillanatokban, amikor jól érezzük magunkat – hazaértünk, hűvös a lépcsőház, a kinti hőséghez képest a lakás is elviselhető, levetettük a cipőnket, végre leültünk, ettünk egy falatot, ittunk is rá, sőt letusoltunk vagy beültünk a fürdőkádba – mondjuk azt, hogy ez jólesett! Hangosan.

Csodálkozni fogunk, hogy naponta hány jó percünk akadt.

Ha estig nem felejtjük el – ez memóriatréningnek is jó –, köszönjük meg az illetékesnek az elmúlt napot.

Lefekvés előtt nézzünk fel a csillagos égre. Mert kánikulában csillagos az ég. Itt nem kell semmit mondani, érezzük úgyis, hogy ott van, és szép. Mi meg itt.”

………

Janikovszky Éva (1926-2003) magyar írónő, szerkesztő és meseíró, akit leginkább gyermek- és ifjúsági könyvei tettek híressé. Munkássága a gyermekirodalom területén kiemelkedő, és írásai számos generáció számára meghatározók voltak hazánkban.

Legismertebb művei közé tartozik a „Ha én felnőtt volnék”, „Kire ütött ez a gyerek?”, „Már megint” és „Velem mindig történik valami”.

Munkásságáért számos díjat kapott, többek között a József Attila-díjat, az IBBY (Nemzetközi Gyermekkönyvtanács) díját, és a Pro Urbe Budapest díjat.

Forrás: 777blog

Fotó: kultura.hu

The post Ne panaszkodjunk folyton a jó Istennek! appeared first on Mária Rádió Erdély.

És mit találnak? Odamenet kilométeres dugókat az autópályán, órákig tartó vánszorgást és várakozást. Megérkezve mindenhol mérhetetlen drágaságot, zsúfolásig megtelt strandokat, hőséget és zajt. Az emberek különös madárkák. Újra meg kell tanulniuk élni. Élni és élvezni az egyszerű dolgokat.

A szabadságod alatt légy valóban szabad! Ne futkározz, hanem pihenj meg végre!

Több száz kilométert utazni nem pihentető. Az a távolság, amit valójában meg kell tenned, egyáltalán nem nagy, csak ennyi: a külső és a benső világod közötti távolság. Mert minden lényeges belülről ered. Ha ott nincs béke,
bárhova is mennél, sehol a világon nem találsz nyugalmat, nem tudsz megpihenni.

A béke és az öröm a szívedből fakad. Ez lesz ám az igazi vakáció! Keresd a csendet, és nyugalmat találsz. Ott lakik az az öröm, amely néha elvész a nagy hangzavarban és nyüzsgésben.

Forrás: Phil Bosmans: Mondj igent az örömre!

Fotó: pixabay

The post Szabadság appeared first on Mária Rádió Erdély.