Brenner János Szombathelyen született 1931. december 27-én, a háromgyermekes család második fiúgyermekeként. A szombathelyi Püspöki Elemi Iskolában kezdte meg tanulmányait. 1941 őszén a család Pécsre költözött, János a Gyakorló Iskolában, majd a Ciszterci Gimnáziumban folytatta tanulmányait. 1946-tól pedig a Szombathelyi Premontrei Gimnázium diákja lett.

Gimnáziumi tanulmányait Zircen fejezte be oblátusként, és 1950-ben jelentkezett novíciusnak a ciszterci rendbe. Beöltözésekor az Anasztáz nevet kapta. A nyugodt, Istennek szentelt életet azonban csak néhány hétig tapasztalhatta meg, mert a szerzetesrendek elleni támadás Zircet sem kímélte. Brenner János így a budapesti Hittudományi Akadémia világi hallgatója lett két szemeszteren át, miközben titokban végezte novíciusi évét. 1951-ben tette le első fogadalmát.

Miután a rendi vezetés már látta, hogy a kommunista diktatúrának egyhamar nem lesz vége, úgy próbálták biztosítani a növendékek jövőjét, hogy felvételüket kérték egyházmegyei szemináriumokba. Így került Brenner János 1951-ben a Szombathelyi Egyházmegye kispapjai közé.

A következő évben a szemináriumok nagy részét feloszlatták. Brenner Jánost társaival együtt 1952-ben átvették a győri papneveldébe. Kovács Sándor püspök szentelte pappá 1955. június 19-én a szombathelyi székesegyházban. A város Szent Norbert-templomában mutatta be újmiséjét. Jelmondata ez volt: „Az Istent szeretőknek minden a javukra válik!” (Róm 8,28).

Rábakethelyen, a határ menti Szentgotthárd második kerületében lett káplán. A plébániához négy fília tartozott: Magyarlak, Máriaújfalu, Zsida és Farkasfa. Kozma Ferenc plébános jó példát adott és sokat segített az ifjú papnak, János atya pedig minden áldozatra készen állt a hívekért. Különösen rajongott a gyermekekért és az ifjúságért. Tisztelte, szerette az embereket, nem volt személyválogató.

Az egyik hívő így emlékezik a szent életű káplánra: „Volt egy bizonyos kisugárzása, amit nem is lehet szóban elmondani. Szerették az emberek, és igyekeztek odamenni, ahol ő volt, és hallgatni a szavát. Valami volt benne, ami vonzotta az embereket. Ez volt az ő fő bűne: szerették a fiatalok, szerették az öregek. Nagyon sok embert szerzett meg a hitnek, az Egyháznak. Ő nem tudott elmenni ember mellett úgy, hogy meg ne állt volna, és akár csak két szót ne szólt volna hozzá. Az az örökös kedves mosoly az arcán… Komolyan hirdette Isten igéjét, tanúságot tett minden pillanatban a hitről. Jó volt nála gyónni, mert tudott adni útravalót.”

Mindezt a kommunista hatalom rossz szemmel nézte, főleg azt, hogy a káplán fiatalokkal is foglalkozott. Hittanosai, ministránsai elmondták, milyen komoly munkát végzett körükben, nemcsak hittanórát tartott számukra, hanem játszott és sportolt is velük.

Az állami egyházügyi megbízott el akarta helyeztetni az ifjú papot. Miután ezt a püspök Brenner János tudomására hozta, ő csak ennyit szólt: „Nem félek, szívesen maradok.” A püspök kiállt a káplán mellett, és úgy döntött, továbbra is Rábakethelyen marad. Az egyházügyi megbízott erre azt mondta: „Jó, akkor lássák a következményeit!”

Brenner János tisztában volt azzal, hogy a papi hivatás gyakorlása ebben az időben még emberpróbálóbb feladat, mint amikor a szerzetesrendeket szétverték. Lelki naplójának alábbi gondolata is erre utal: „Uram, Te tudod azt, hogy boldogságot itt az életben nem keresek, hiszen mindenemet beléd helyeztem… Uram, tudom, hogy tieidet nem kíméled a szenvedéstől, mert mérhetetlen hasznuk van belőle.”

Egy őszi este, amikor kismotorral hazafelé tartott Farkasfáról, az erdőből ismeretlenek fahasábokat hajigáltak eléje, de ő ügyes manőverezéssel kikerülte őket. Hazaérkezve azt mondta: „Nem volt szerencséjük!” – és jót derült rajtuk.

Mind a mai napig nem lehet pontosan tudni, mi történt azon az 1957. december 14-éről 15-ére virradó éjjelen. Csak mozaikdarabok állnak rendelkezésünkre – a gyanúsítottak, elítéltek vallomása, valamint néhány szemtanú visszaemlékezése és a nyomok –, melyek alapján Kahler Frigyes jogtörténész rekonstruálta a történteket.

Brenner János véres karingje

Szemtanúk elmondása szerint december 14-én nagy jövés-menés volt Szentgotthárdon. A tanácstagok részére baráti estet rendeztek, és ezzel egy időben volt a rendőrségi bál is. A rábakethelyi sírásó, miközben másnapra, egy fiatal halott temetésére készítette a sírhelyet, egy bőrkabátos csoportot látott a templom és a temető körül. A plébános pedig Farkasfára ment, karácsonyi gyóntatásra, és az éjszakát egy családnál töltötte, mert másnap reggel ő misézett ott.

Éjfél körül egy tizenhét éves fiatalember zörgetett be a plébániára azzal a kéréssel, hogy súlyos beteg nagybátyját kellene ellátni a szentségekkel. Brenner János átment a templomba, nyakába akasztotta betegellátó tarsolyát, amelyben az Oltáriszentséget vitte, és kísérőjével a dombtetőn keresztül vezető koromsötét gyalogúton elindult Zsida felé. Útközben többször megtámadták, de sikerült elfutnia. Végül a feltételezett beteg háza közelében kapták el. Ez is azt bizonyítja, gyilkosai tudták: Brenner János komolyan veszi hivatását. Ezért várták a megadott címen. És ott, nyakában az Oltáriszentséggel, harminckét késszúrással megölték. A boncolási jegyzőkönyvből azt is tudjuk, hogy a nyelvcsont és a gégeporc szarvainak többszörös törése volt látható a holttesten. Ezt fojtogatással nem lehet előidézni, a sérülés úgy keletkezett, hogy ráléptek a nyakára, megtaposták. A reverendához tartozó fehér papi galléron talajnyomok voltak, és egy cipőtalp körvonala is kirajzolódott rajta. Nemcsak megölni akarták, hanem meggyalázni is.

A nyomozás színjáték volt csak, mindenki gyanúsított volt, még a plébános is. Végül egy embert a járási és megyei bíróság halálra ítélt, majd a Legfelsőbb Bíróság felmentette őt. Később azt a fiút ítélték el, aki Brenner Jánost kihívta a plébániáról.

„Az Istent szeretőknek minden a javukra válik” (Róm 8,28) – Brenner János újmisés jelmondata papi életének is vezérgondolata volt. Ezzel a lelkülettel élt és halt meg Krisztusért és a rábízottakért. Rövid, de Istent szerető élete alatt minden a javára vált, még (vagy legfőképpen) a halál is, hiszen az ő vére is a kereszténység magvetése. „A jó pásztor életét adja juhaiért.” Brenner János ezt tette: életét adta egy nem létező betegért, életét adta hivatásáért, Krisztusért. Minden áldozatra képes volt. Nem félt a fenyegetéstől, az üldözéstől.

Keresve a gyilkosság okát több vádat is felhoztak a fiatal lelkipásztor ellen a nyomozás során (féltékenység, embercsempészet), amit rábizonyíthatnak, de nem találtak senkit, aki rosszat mondott volna róla. A nyomozás végén valaki megjegyezte: „Lefolytatták Brenner János szenttéavatási perét!” Mindenki előtt nyilvánvalóvá vált az Isten ügyét hűségesen szolgáló, tiszta lelkű, becsületes pap élete. Nem embercsempész volt, hanem emberhalász…

Brenner Jánost hívek tízezreinek jelenlétében avatták boldoggá 2018. május 1-jén Szombathelyen, az Emlékmű-dombon. A szentmise főcelebránsa Angelo Amato bíboros, a Szentek Ügyeinek Kongregációja prefektusa, szónoka Erdő Péter bíboros, prímás volt.

Istenünk, te a diadalmas vértanúság kegyelmét adtad Boldog Jánosnak, hogy példája ragyogó fényként tündököljön Egyházadban. Add kegyelmedet, hogy amint ő követte Krisztust a keresztúton, nyomában járva mi is eljussunk az örök élet örömébe. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Forrás és fotó: Szombathelyi Egyházmegye

The post Boldog Brenner János appeared first on Mária Rádió Erdély.

De Maria numquam satis – hangzik a régi mondás, azaz: „Máriából soha nem elég.” Mondhatnánk: különösen nem adventi időben, mely kimondottan „máriás időszak”. Nem csupán azért, mert az adventvégi evangéliumi részek kedves szereplői közt a várandós Szűzanya is egyre többször jelenik meg, hanem azért is, mert ez az időszak olyan, mint a hajnal, mely reményteli várakozással előzi meg a napfelkeltét.

A hajnali roraték is eredetileg Mária-misék voltak, és ez szimbolikájában is magában hordozta azt a szép gondolatot, hogy Mária olyan, mint a hajnalcsillag, melynek fénye már előrejelzi, hogy nemsokára megérkezik „felkelő Napunk a magasságból”, azaz Krisztus Urunk.

Adventben tehát többször is gondolunk Égi Édesanyánkra, mint üdvösségünk hajnalára.

A loretói kultusz a Szent Család názáreti házának legendájára épül. A történet szerint e szent házat 1290-ben a Szentföldről angyalok vitték előbb a dalmáciai Tersattóba, majd végül az itáliai Loretóban helyezték el, hogy ezzel védjék meg a meggyalázástól. Itt jegyezzük meg, annak gondolata, hogy Isten megvédi a szent személyeket és szent tárgyakat az enyészettől, hitünk tanítása szerint Mária életében is megvalósult: Isten a Szűzanyát földi élete beteljesüléseként testestül-lelkestül a mennybe vitte. Visszatérve azonban a loretói szent ház történetére, Nikéforosz Angeli II. Anjou Károly nápolyi király fiával házasodó lányának hozományában e házból való kövek is voltak. A ház átvitele legendájának kialakulására minden bizonnyal hatást gyakorolt az „Angeli” név, ezért szerepelnek benne aktív szereplőként az angyalok.

De miért lehet ez fontos most számunkra ebben az adventben? A mai, fakultatív emléknappal Ferenc pápa 2019-ben ajándékozta meg az Egyházat, elrendelve, hogy ezentúl december 10-én szerepeljen a liturgikus naptárban. Túl azon, hogy még egy jó lehetőség az Istenszülőre emlékezni, néhány tartalmas lelki hozadéka is van a mai emléknapnak.

Az egyik, hogy betegek ezrei keresik fel e kegyhelyet minden esztendőben, és sokan a Szűzanya közbenjárására gyógyulást is nyernek. Ez ma még időszerűbb, mint valaha.

Lélekben felkeresve a kegyhelyet, ma különösen is magunkénak érezzük, hogy imádkozzunk betegeinkért, különösen a járvány által sújtott testvéreinkért.

Másfelől mi magunk is többször megpihenünk egy-egy hosszú út során. Adventi lelki zarándoklatunk közben is jó meg-megállni, erőt gyűjteni, mielőtt célt érnénk, és ránk köszöntene Urunk születésének ünnepe. Karácsonyé, mely az adventi idő végén a „hazaérkezés” örömét, békéjét adja. Mária názáreti háza, mely az angyali üdvözletnek és az Ige megtestesülésének nagy tanúja, Jézus születésének is mintegy „előszobája”. Akárcsak az adventi várakozás karácsonyra készülve. Pihenjünk meg ma lélekben e szent házba lépve!

De vigaszt hozó is a mai emléknap: ahogy a názáreti ház a történet szerint váratlanul érkezett angyalszárnyon Loretóba,

úgy lep meg minket is Isten az ő ajándékaival. A kegyelem ma is „házhoz jön”!

Mindennapi bukdácsolásaink közepette megélt emberi korlátainkat most meg is tetézik az esti kijárási és egyéb korlátozások. Jó néhány testvérünk betegsége vagy egészségének törékenysége miatt nem is juthat el templomba, nem járulhat szentségekhez sem. Az imában megnyíló hívő embert a kegyelem azonban ilyenkor is felkeresi és átjárja. Jézusnak, Máriának, Józsefnek, a többi szentnek a járvány, a korlátozás nem akadály, ők bármikor „otthonunkba jönnek”.

És ha már imádság, jó ilyenkor, legalább a mai napon, elővenni a loretói litániát. Ne csak májusban kérjük a Szűzanyát, hogy terítse ránk védelmezőn anyai palástját!

A Szentatya 2019-ben, az Ige megtestesülésének ünnepén, március 25-én Loretóban járt. A kegyhelyen elhangzott beszédének zárógondolatai kísérjenek bennünket is az idei Úrjövet szent idejének zarándokútján:

A mi Anyánk, az öröm és a derű fényes Csillaga adja meg a családoknak, a szeretet szentélyeinek az élet áldását és örömét. Mária, minden vigasztalás forrása hozzon segítséget és megerősítést mindazoknak, akik próbatételt szenvednek!”

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

The post A Loretói Boldogságos Szűz Mária appeared first on Mária Rádió Erdély.

Mária bemutatásának (latinul: Praesentatio Mariae) dátumát a hagyomány szerint határozták meg: a lánygyermekeket hetven nappal születésük után mutatták be az Úrnak a templomban. Jakab apostol apokrif ősevangéliumában szerepel, hogy Máriát hároméves korában szülei a templomban Istennek ajánlották. A művészek a századok során általában ezt a jelenetet ábrázolták.

I. Jusztinianosz császár 543-ban templomot építtetett Mária feltételezett születési helyén. Mária bemutatásának ünnepe e templom dedikációs emléknapja. Bár az a bazilika megsemmisült, egész Keleten fennmaradt ez a templomszentelési ünnep. A Jeruzsálemből származott I. Germánosz pátriárka kezdte ünnepelni Konstantinápolyban a 8. század elején, I. (Komnénosz) Manuél bizánci császár pedig parancsolt ünnep rangjára emelte 1166-ban.

A pápai udvar az avignoni fogság alatt ismerkedett meg az ünneppel Philippe de Maizieres ciprusi követ révén. 1373 után több nyugati egyházmegye is átvette. IV. Sixtus pápa általános engedélye után szabadon választott ünnepként bárhol megülhették 1472-től. V. Piusz pápa nem vette föl a trienti zsinat utáni liturgiába, de sokak kérésére végül V. Sixtus pápa 1585-ben jóváhagyta Mária bemutatásának általános megünneplését.

A Pray-kódexben már 1200 körül szerepel az ünnep, tehát hazánk már az Árpád-korban átvette Bizánctól. Ezt III. Béla Bizáncban, Manuél Komnénosz udvarában kapott neveltetése is valószínűsíti. Az Érdy-kódexben így szerepel: „Asszonyunk Máriának templomba jelentése”.

Urunk, Istenünk, tisztelettel ünnepeljük a Boldogságos Szűz Mária dicsőséges emlékezetét. Kérünk, részesíts minket közbenjárására kegyelmed teljességéből. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Forrás, fotó: Magyar Kurír

The post A Boldogságos Szűz Mária bemutatása a templomban appeared first on Mária Rádió Erdély.

Ma mindazokra a szentekre emlékezünk, akiknek nincs külön ünnepük, de itt éltek a magyar földön. Névtelen magyar szentek ők, egyháziak és világiak, férfiak és nők, akik hősi fokon gyakorolták a keresztény erényeket. Vannak köztük olyanok, akiket népi kegyelet és emberemlékezetet meghaladó kultusz övez, de köztük vannak a hétköznapok ismeretlen hősei és szentjei, a mindennapok vértanúi és Istenbe merült misztikusai is.

A hit és a keresztség Krisztus titokzatos testébe olt minket. A Krisztushoz tartozás szentté teszi az embert. Az apostolok korától kezdve hazánk földjén keresztények sokasága tett tanúbizonyságot Jézus Krisztusról, az Isten Fiáról. Miután pedig a magyarság talált itt hazát, az Árpád-ház szenteket és példát adott népünknek. Talán egyetlen fejedelmi család sem adott annyi szentet, mint éppen az Árpád-házi királyi család. Szent István királyunk magvetése csodálatos termékenységgel hozott gyümölcsöt, mert történelmünk elmúlt századait mindig beragyogták nemzetünk szentjei. A Pilis, a Bakony és a Mecsek erdőrengetegei megteltek remetékkel, kolostoraink szent életű szerzetesekkel. Népünk fiai közül többen vértanúk lettek, és így joggal mondható, hogy országunk a szentek országa, földünk szentektől megszentelt föld.

Mindenható, örök Isten, te megadtad, hogy egy napon ünnepeljük a magyar szentek és boldogok dicsőségét. Kérünk, hogy sokszoros közbenjárásukra áraszd bőven reánk nagy irgalmadat. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Forrás: Magyar Kurír

Fotó: wikipédia

The post Magyar szentek és boldogok appeared first on Mária Rádió Erdély.

A rózsafüzér a 15. században nyerte el mai formáját, imádkozását a domonkosok népszerűsítették.

A törökök feletti Lepantónál aratott győzelem (1571. október 7.) után Szent V. Piusz pápa, aki domonkos szerzetes volt, az ég iránti hálából az évfordulóra elrendelte a Győzelmes Miasszonyunk ünnepét (Festum B. M. V. de victoria), és a loretói litániába bevezette a „keresztények segítsége” megszólítást. A diadalt az egész keresztény világ a rózsafüzér imádkozásának és a Szűzanya segítségének tulajdonította. Maga a pápa is a rózsafüzért imádkozta az ütközet ideje alatt, s közben látomása volt a győzelemről.

Az ünneplést XIII. Gergely pápa terjesztette ki, kezdetben csak azon templomok számára, mégpedig október első vasárnapján, amelyek rendelkeztek rózsafüzér-oltárral. Majd 1716-ban, a szintén a törökök felett aratott péterváradi győzelem után XI. Kelemen kiterjesztette az egész egyházra, Szent X. Piusz pedig 1913-ban visszahelyezte október 7-ére. A Rózsafüzér Királynője nevet Szent XXIII. János pápa adta az emléknapnak 1960-ban.

A hagyomány szerint a rózsafüzér neve onnan ered, hogy az első rózsafüzéreket Szent Domonkos összepréselt rózsaszirmokból készítette: „koszorút font” a Szűzanya számára.

Kérünk téged, Úristen, a Boldogságos Szűz Mária közbenjárására öntsd lelkünkbe szent kegyelmedet, hogy akik az angyali üzenet által szent Fiadnak, Jézus Krisztusnak megtestesülését megismertük, az ő kínszenvedése és keresztje által a feltámadás dicsőségébe vitessünk! A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen

Forrás, fotó: Magyar Kurír

The post Rózsafüzér Királynője appeared first on Mária Rádió Erdély.

Még 1929 nyarán sikeresen jelentkezett a nagyváradi Teológiai Akadémiára, és már tanulmányai első két évében kivívta a szeminárium tanári karának osztatlan elismerését. Az “in omnium laudabilis”-ként jellemzett és tanári pályára szánt fiatal növendéket elöljárói a Budapesti Központi Papnevelő Intézetbe küldék, ahol olyan kiváló tanároktól tanulhatott, mint Mihályfi Ákos, a modern lelkipásztorkodástan teoretikusa, Pataky Arnold egyháztörténész, Tóth Tihamér, a kor valláserkölcsi nevelésének megalapozója, vagy Schütz Antal, a 20. század legjelesebbnek tartott teológusa. Budapesti professzorai hamarosan felfigyeltek a nemcsak “buzgalmáról és szerénységéről”, hanem “komoly lelki életéről és elmélyült biblikus érdeklődéséről” is tanúságot tevő fiatal teológusra.

Tanulmányai befejezését és a kisebb rendek felvételét követően 1934 nyarán visszatért Nagyváradra, ahol június 29-én Fiedler István püspök pappá szentelte az újonnan épített váradőssi Lisieux-i Szent Teréz plebániatemplomban. Életének következő másfél évtizedét a katolikus ifjúság oktatásának és lelki nevelésének szentelte. Felszentelésének évében püspöke a szatmári papneveldébe helyezte helyettes tanárnak és tanulmányi felügyelőnek. Egy évvel később hittanári kinevezést kapott a nagyváradi Gojdu Líceumba, párhuzamosan pedig a helyi püspöki konviktus, a Szent József Intézet tanulmányi felügyelője és lelki vezetője lett. Három évvel később az Orsolya-rend Tanítóképző Intézetének hittanári és lelkészi teendőit is felvállalta. Ezzel gyakorlatilag a nagyváradi katolikus diákság zömének szellemi és lelki gyarapodását irányította, beleértve a város területén szétszórtan tanuló és a Szent József Intézetben elhelyezett váradi kisszeminaristákat is.

A tanuló ifjúság körében hamar népszerűvé vált fiatal papot 1939 novemberében a román hatóságok a Rongyos Gárda szervezésében való részvétel koholt vádjával letartóztatták, megkínozták, majd állampolgárságától megfosztva kitoloncolták Magyarországra. Itt kilenc hónapon át a Ranolder Intézet hitoktatója és spirituálisaként működött, majd a magyar hadsereget követve 1940 szeptemberében visszatért Nagyváradra, ahol elöljárói megbízásából a szeminárium lelki vezetője és az erkölcstan tanára lett. Mindeközben 1936 és 1943 között több alkalommal is szigorlatot tett a budapesti Pázmány Péter Egyetem Hittudományi Karán, majd 1943-ban megvédte A szinoptikus apokalipszis című doktori értekezését.

A Második Világháború vége felé a szemináriumi katedrája mellett Bogdánffy Szilárd a nagyváradi katolikus középiskolai oktatás újraindításán dolgozott. Részt vett a Premontrei Gimnázium és az Orsolya-rendi leánygimnázium újjászervezésében. A háborúban elhurcolt tanárok helyett 1945 és 1947 között nem csak hittant, de szükség esetén latint, franciát és matematikát is tanított. 1945 őszén az Orsolya-rend lelki vezető nélkül maradt növendékei számára pápai jóváhagyással megalapította a Merici Szent Angéla harmadrendet.

1947 tavaszán Scheffler János püspök kérésére tanári működését félbeszakítva Szatmárra költözött, ahol tanácsosi és püspöki titkári minőségben a püspöki aula sokoldalú és nélkülözhetetlen tagja lett. A papneveldék 1948. évi államosítását követően a papi utánpótlás biztosítására Felsőbányán és Színfaluban titkos szemináriumot szervezett.

János püspök bizalmasaként 1947-től Bogdánffy Szilárd lett a szatmári és váradi egyházmegyék valamint a bukaresti apostoli nunciatura összekötője. A kommunista Romániában egyre fokozódó keresztényüldözés közepette Gerald P. O’Hara nunciaturai régens 1949. február 14-én titkos püspökké szentelte. A román állambiztonsági szervek alig két hónappal később 1949. április 5-én letartóztatták. Négy éven keresztül minden jogalap nélkül tartották fogva és kínozták a korszak rettegett börtöneiben (Jilava, Capul Midia, Máramarossziget). Koncepciós perére csak 1953 áprilisában került sor, amelynek során 12 év kényszermunkára ítélték. Bár családjának és ügyvédjének sikerült elérnie az ítélet megsemmisítését, még perének újratárgyalása előtt, 1953. október 2-án a nagyenyedi börtönben belehalt az elszenvedett kínzásokba.

Irgalmas Istenünk, aki Boldog Szilárd püspök vértanúnak megadtad a legyőzhetetlen lelki erősséget, hogy a szenvedésben is hűséges maradjon Egyházadhoz, közbenjárására add, hogy a hitet, amelyet szavával hirdetett, megtartsuk és az utat, amelyet példájával mutatott, kövessük. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen

Forrás, fotó: varad.org

The post Boldog Bogdánffy Szilárd appeared first on Mária Rádió Erdély.