Nagycsütörtökön hagyományosan a Katolikus Egyház székesegyházaiban a főpásztorok az egyházmegyéjük papságával koncelebrálva délelőtt olajszentelési szentmisét vagy más néven krizmaszentelési szentmisét mutatnak be. Ekkor szentelik meg azokat a szent olajokat, amelyeket többek között a keresztség, a bérmálás, a papszentelés, a templomszentelés vagy a betegek szentségének kiszolgáltatásakor használnak. Ezen a szentmisén az evangélium elhangzása után a papság megújítja a szenteléskor tett ígéreteit, kifejezve ezáltal közösségét a főpásztorral és az egész Egyházzal.

Az esti liturgia az utolsó vacsorát, Jézus elárultatását és elfogatását tárja elénk, a szenvedéstörténet kezdetét. Az utolsó vacsora az első szentmise és az Oltáriszentség alapításának az ünnepe. Jézus ezen a vacsorán adja a főparancsot: „Szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket” (Jn 13,34). Olyan tanítás ez, amelynek szolidaritásra és összetartásra vonatkozó üzenete a mai világban különösen is időszerű. Az ószövetségi olvasmány (Kiv 12,1–8. 11–14.) felidézi az egyiptomi kivonulás éjszakáját. A zsidó pészah, a húsvéti lakoma áldozati báránya Krisztus előképe. A szentlecke (1Kor 11,23–26) az utolsó vacsora termét jeleníti meg, ahogy Jézus a tanítványainak ezt mondja: „Vegyétek és egyétek, ez az én testem…”. Jézus saját testét és vérét hagyja ránk, hogy lelkünket táplálja, vére által megszabaduljunk a bűntől és az örök haláltól.

A nagycsütörtöki evangélium (Jn 13,1–15) a lábmosást tárja elénk, azt a cselekedetet, amellyel Jézus, az Úr és Mester a legalantasabb munkát vállalva mosta meg a tanítványok lábát. Ez a cselekedet örök időkre szóló példaadás, hogyan kell egymást alázatos szívvel szolgálni.

Az esti szentmise elején a jelképek az utolsó vacsora örömének hangulatát idézik. A liturgia színe fehér – ezért van a pap fehér miseruhában –, az öröm hangjaként szól a mise elején az orgona, és virág díszíti az oltárt. A Dicsőségre minden templomban megszólalnak a harangok, a csengők, az orgona, majd a Glória bevezető sorait követően nagyszombat estig elnémulnak. A mély gyász jeléül ezután csak a kereplők szólnak. A néphagyomány szerint ilyenkor a harangok „Rómába mennek”, és megjelennek a szomorúság, a fájdalom jelei is. Megrázó ellentét, ahogy Jézust azon az estén árulják el, amelyen szeretetének legnagyobb jelét adja.

A szentmise részeként az áldozás után az Oltáriszentséget a pap a templomon át elviszi őrzése helyére, egy mellékoltárhoz vagy egy kápolna tabernákulumába. Ez a cselekedet Jézus elfogatását, elhurcolását jelképezi. Ezután történik az oltárfosztás, amikor is eltávolítanak az oltárról minden díszt, beleértve az oltárterítőt is, emlékeztetve minket Jézus elfogatására és a passió kezdetére. A szertartás végén a csend jelzi a Jézus szenvedésével együttérző fájdalmat.

Forrás, fotó: Magyar Kurír

The post Nagycsütörtök appeared first on Mária Rádió Erdély.

Ha egyszer nem saját szívünk tudatalatti kívánságai és képei szerint nézzük a Gecsemánéban imádkozó Jézust, hanem úgy, ahogy az Ige és az Ő lelke bemutatja, akkor döntő élményünk lesz.
Mert eltűnik az Isten akarata alatt nyögő áldozat, és helyette azt a Valakit látjuk, akit Isten mutat Igéje és Szentlelke által: az önmagát győzelmesen odaáldozó Jézus Krisztust. Jól értsd meg: nem áldozat, hanem önmagát diadalmasan odaáldozó – mert Atyja így látja ezt jónak.
Hogy ez az Ige igaz értelmezése és nem az, ahogyan gyakran értelmezzük, mi sem mutatja jobban, mint az az eseménysorozat, ami utána következik: néhány perc múlva meggyógyítja Malkus, a templomszolga megvágott fülét. Úgy hallgat megkötözötten a trónján ülő Pilátus előtt, hogy az nagy szabadságában belereszket, mert a vádlott ítéli a bírót. Nem fogadja el a rajta siránkozók jajongását a szenvedések útján, hanem azt mondja nekik: magatokon sírjatok és gyermekeiteken. Az egyik gyilkosnak a kereszten helyet készít a paradicsomban. János személyében Fiút ad maga helyett az édesanyjának, és gyilkosait Isten kegyelmébe könyörgi. – Ha ezt megértjük, ha ezt jól értjük meg, csak akkor lesz igaz számunkra Jézus utolsó és legjelentősebb szava: Elvégeztetett.
Ha a gecsemánébeli egész jelenet a maga valóságában villan elénk, csak akkor lesz az utolsó szó nyögdécselő sóhaj helyett az, aminek valóban elhangzott: diadalkiáltássá. Még akkor is, ha valóban csak sóhajtva tudta már kimondani. Mégpedig olyan diadalkiáltássá, amitől megrendült a föld, s amitől megrepedt a templom kárpitja! Mert Jézus valóban diadalmasan töltötte be Isten akaratát az emberek gyűlölete ellenére is.
Íme, így érthetjük és így láthatjuk meg a diadalmas élet végén a diadalmas halált, a megváltó halált, az életfakasztó halált.

Forrás: Gyökössy Endre – Töviseink és a Töviskoronás

The post A szeretet örök győzelme appeared first on Mária Rádió Erdély.

Az aszkéta belátta, hogy valóban semmit sem utál annyira, mint a kapzsiságot, a bujaságot, a falánkságot, stb., … és követni kezdte az ördög tanácsait. Oly nagy hévvel vetette magát a hedonista életformába, hogy nemsokára köztörvényes bűnözőként kötél általi halálra ítélték. Az akasztás előtti percekben, a kisváros főterén meglátta a tömegben a kísértőt. Ördögi vigyoráról felismerte benne a sátánt. Ekkor iszonyú fájdalom járta át a szívét. Fájdalmát tetézte az is, hogy arra gondolt, hány embert vezetett a jóra, most meg azokat megbotránkoztatva saját maga is a pokolra jut. Az Úristenhez fohászkodott: Uram, bocsásd meg bűneimet, irgalmazz nekem ostobaságom miatt, mentsd meg lelkemet! Isten pedig, látva a szerencsétlen ember őszinte bánatát, megbocsátott neki. Mielőtt a kötél megfeszült volna a kivégzett nyakán, az ördög megpillantotta a glóriát az aszkéta feje fölött. Az addig vigyorgó sátán dühöngve szaladt el a tömegből. A Jóisten elmosolyodott. A mosoly pedig hangos nevetéssé erősödött, amibe a föld is beleremegett.

Az Ószövetségben, a Szent Sátorban függöny fedte el a Szentek Szentjét, ahol a Legszentebb Isten „lakott”. E mögé a függöny mögé csak a főpap lépett be egyszer egy évben, az engesztelés napján (Jóm Kippur). Ilyenkor hangosan kiáltania kellett Isten nevét (JHWH), hogy az Úr hallgassa meg és könyörüljön a népen, bocsássa meg bűneit. Rettegve léphetett be ide, hiszen aki látja a Fölségest, meghalhat. Nem is mert fölfelé tekinteni. Ha meglátna valamit, amit nem volna szabad, meghal. Kezében füstölő volt, ruháján csengettyűk, hogy kintről lehessen hallani: mozog-e, él-e még. Korabeli leírások szerint a főpap lábára kötelet is kötöttek, hogy ha meghalna, kívülről ki tudják húzni. Mert senki sem mert bemenni oda, és nem is mehetett be senki.

Az evangélium leírása szerint Krisztus halálakor a jeruzsálemi templom kárpitja kettéhasadt. A jeruzsálemi templom funkciója megszűnt. Földrengés és sötétség támadt. Valami új kezdődött. Az ószövetség beteljesedett. Krisztus az ő vérével új és örök szövetséget kötött Istennel, Akihez őáltala mostantól „szabad” bejárásunk lett.

Jézus odaadása, az Atyának való feltétlen önátadása számunkra Krisztussá tette őt. Ebben a halálban nemcsak az emberi kegyetlenség, a fájdalom, a rettenet, a gonoszság tobzódása tetőzik, és emiatt mérhetetlenül drámai, hanem a Húsvét mutatja meg valódi értelmét: megváltó halál volt.

Az ember képtelen a saját maga okozta bűntől, haláltól megszabadulni.

Jézus Krisztus, az Atya képmása (ikonja) lett értünk a Fájdalmak Férfija, a Megtöretett, hogy megmutassa nekünk azt a tágas isteni szabadságot, amellyel még a kegyetlen szenvedést és halált is átalakíthatjuk az örök üdvösség eszközévé.

Emberemlékezet óta talán leginkább az idei nagypéntek teszi próbára vagy erősítheti meg hitünket: Uram, mi a célod ezzel a járvánnyal? Ez is a megváltásunk eszköze? Mert úgy érezzük, minket is keresztre feszít a vírus: önelégültségünk, jól bejáratott sémáink, alkotásaink, eredményeink szemlátomást semmisülnek meg, és Te engeded? Miért mutatkozol ilyen gyengének és védtelennek? Vagy azt szeretnéd, hogy veled karöltve győzzük le? Hiszen Te a Sátánt is legyőzted!

Nagypénteket nem szabad Húsvét nélkül „ünnepelni”. Ha így tennénk akkor csupán csak kiragadnánk az „összefüggésből” és egy véres mítosszá fokoznánk le. Megrekednénk az ószövetségnél. Sőt mi több, igazságtalanok is lennénk, hiszen a tényeket tagadnánk le. Olyanok lennénk, mint a Holt-tenger, melyen nem érződik a Jordán éltető vize.

De Húsvét után már nem kell a bűnre, a gonoszságra, a szenvedésre igazolást keresni. Elég csak meggyőződni Krisztus sebeiről, mint Tamás apostol, és önkéntelenül is felkiáltunk: Én Uram, én Istenem! Itt már csődöt mond a sátán minden kísértése és próbálkozása. Mert Krisztus halála után a sátán már csak gúnyolódni tud. Tehetetlen gúnykacaja többé már nem képes ölni. Az Életet ugyanis nem lehet elpusztítani. Az élet a Lét titkából ered.

A borzalmas halálok mögött már nemcsak az ősbűn büntetése fog felsejleni, hanem felszabadítottságunk ára is, amit Krisztus megváltó halála jelentett.

Balázs Zoltán politológus találó megfogalmazásában:

„az az út, amelyen a jóért is fizetnünk kell, s amelyet a rosszal való folytonos hadakozás során érhetünk csak el. Erre azonban sem az ész, sem a filozófia, sem a teológia nem ad garanciát. Arra csak a kegyelem képes”.

Balázs Zoltán: Homérosz Napja, Gondolat, Bp. 2018, 186.o.

Ezt adja a Megváltó.

Sebestyén Péter

Forrás: zarándok.ma

The post Az élet drámája – gondolatok nagyhétre appeared first on Mária Rádió Erdély.

Húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe. Húsvét éjszakáján az Egyház talán legszebb ünneplése jeleníti meg számunkra a szent titkokat. A liturgia szimbólumaiban megjelenik a fény és sötét, a tűz és a víz, a nap és a csillagok, hogy együtt magasztalják a feltámadott Krisztust, aki legyőzte a sötétséget, a halált. A liturgia sötétben kezdődik, abban a sötétben, amely a világra borult Krisztus halála után. Amikor úgy látszott, hogy a halál legyőzte az életet, a bűn legyőzte Krisztust. Ebben a sötétben gyullad meg a remény: Krisztus feltámadásának fénye.

A vigília szertartása négy, jól elkülönülő lényegi részből áll: a fény liturgiájából, az igeliturgiából, a vízszentelésből és az áldozati liturgiából. A jelenlegi liturgikus rend a 4. századra vezethető vissza.

A húsvéti vigília szertartása a tűzszentelés szertartásával kezdődik. Egyedül a parázsló szén világít, s az arról vett tűzzel a pap meggyújtja a húsvéti gyertyát, miközben azt imádkozza, hogy „Jézus Krisztus tegnap és ma, ő a Kezdet és a Vég, ő az Alfa és az Ómega, övé az idő, és övé az örökkévalóság, övé a dicsőség és a hatalom, mindörökkön örökké”. A húsvéti gyertya fénye maga is Jézus Krisztust jelzi, feltámadását, mely belevilágít a templom sötétjébe, de egyúttal a világ sötétjébe is, hogy új reményt adjon.

Erről az új tűzről gyújtják meg a húsvéti gyertyát, amely Jézus testét szimbolizálja, benne a tömjénszegekkel, amelyek Jézus halálos sebeit jelzik. A föltámadásnak nem volt tanúja, hiszen Jézus nem erre a világra, nem ennek a térnek és időnek keretei közé támadt föl, hanem az örökkévalóságba lépett át, mégis az Egyház liturgiája mintegy megjeleníti a föltámadás pillanatát, ez történik akkor, amikor a gyertya élettelen testét megeleveníti az új tűz. Szimbolikusan ez a föltámadás pillanata. A megszentelt tűzről gyújtott gyertyák sokasága Krisztus világosságának elterjedését érzékelteti, azt, hogy a bűn és halál sötétjében Krisztus feltámadásának ereje kiterjed az egész emberiségre. A pap elindul a fénnyel a sötét templomba, s három lépésben szétosztja Krisztus világosságát a híveknek, akik a húsvéti gyertyáról meggyújtják saját gyertyáikat. Krisztus világossága tölti be a sötét templomot. Mi vagyunk a sötétben járók, akik várjuk a fényt. Ezt az örömet halljuk és látjuk: „Krisztus világossága”, erre válaszolunk: „Istennek legyen hála”. Ezután hangzik föl az Egyház leggyönyörűbb éneke, az Exultet, a húsvéti örömének. A húsvéti örömének az ünnep tartalmát fogalmazza meg, a fényt, amely a feltámadást és a megváltást jelképezi.

A húsvéti örömének elhangzása után kezdődik az igeliturgia, mely végigvezet minket az üdvösségtörténet nagy állomásain, eljutva az Újszövetségig. Ekkor felhangzik a Glória, Isten dicsőítése és „visszatérnek a harangok”, felszólítva a hívőket Krisztus győzelmének ünneplésére. A szentleckét követően az ünnepélyes alleluja Isten népének ujjongó örömét fejezi ki. Jézus feltámadását, az igazi örömhírt hirdeti az evangélium.

A prédikáció után következik a keresztelés ünnepélyes szertartása. Először a mindenszentek litániája, hiszen a keresztséggel az ember tagjává lesz az Egyháznak, amelyhez a szentek közössége hozzátartozik. Ezt követi a keresztvíz megszentelése és a keresztelés. Ha ez mégsem lenne, akkor is vizet szentel az Egyház, a hívek megújítják keresztségi fogadalmukat: ellene mondanak a Sátánnak és megvallják hitüket a Szentháromság egy Istenben, s keresztségükre emlékezve az Egyház meghinti őket az új vízzel. A fogadalom válaszait elsősorban a keresztelendők mondják és velük együtt a hívek. Nemcsak azért, mert ma mindannyian ünnepeljük keresztségünk titkát, hanem azért is, mert mindannyiunknak testvéri felelősséget kell vállalnunk a keresztelendőkért, egymásért.

A szertartás a szentmise szokott rendje szerint folytatódik. A szentáldozásban a feltámadt Üdvözítővel találkozunk. A feltámadási körmenettel a hívők ünneplése kilép a templom falai közül, és a világnak hirdeti a feltámadás örömét. Ez a szép közép-európai hagyomány kiviszi a föltámadás örömhírét a világba, megáldva a négy égtájat. Az egész világ számára elviszik az Örömhírt: Krisztus feltámadt! Valóban feltámadt! Alleluja!

Forrás: Magyar Kurír

Fotó: Magyar Katolikus Egyház

The post Nagyszombat és húsvéti vigília appeared first on Mária Rádió Erdély.

Nagypéntek az év legmegrendültebb liturgiája. A Jézust jelképező oltár díszek nélkül, csupaszon áll. Az oltár üres: nincsen rajta sem kereszt, sem terítő, sem gyertya. De emlékeztethet a Golgota csupasz sziklatömbjére is, amelyen a megváltás áldozata megtörtént.

A nagypénteki ősi szertartás már a kezdeti időktől kialakult és három fő részből áll: az igeliturgiából olvasmányokkal és egyetemes könyörgésekkel, a kereszt előtti hódolatból, valamint a szentáldozás szertartásából. A szertartás kezdetén a pap piros miseruhában, némán vonul az oltárhoz a ministránsokkal, majd leborulnak az oltár előtt. A pap földre borulása: az önmagát kiüresítő, az emberrel, a földdel azonosuló Krisztust jeleníti meg. Az oltár most maga a Golgota: lélekben odamegyünk a Golgotához, Jézus keresztjéhez.

Az ige liturgiájában olvasunk Jézus szenvedésének titkáról, majd halljuk szenvedésének történetét János evangéliumából. A passiót felolvassák vagy énekelve adják elő, drámai módon idézve fel Krisztus szenvedését, az Isten irántunk való szeretetének titkát. Ezután – lélekben a kereszt alatt állva – könyörgünk az Egyház, az emberiség nagy kéréseiért. Az egyetemes könyörgések az Egyház tagjaiért és az egész világért szólnak: minden hívőért, a keresztségre készülőkért, a keresztények egységéért, az Ószövetség népéért, a zsidókért, az Egyháztól elszakadtakért, a nem hívőkért, valamint az ország, a társadalom, a világ vezetőiért és különösen a szenvedőkért.

Ezután a pap a Feketevasárnapon (Nagyböjt 5. vasárnapján) letakart feszületről leveszi a leplet és kezdetét veszi a kereszthódolat: a hívek csókkal illetik, és térdet hajtanak a feszület előtt, amelyen ott látható az Üdvözítő, aki értünk szenvedett. A megbocsátás, a megtérés, a Krisztushoz fordulás napja ez, mert Ő meghalt az emberekért. Ő az, aki ma is szenved Egyházáért. Meghív minket személyesen, hogy leborulva előtte megvalljuk, hogy Ő az egyedüli Megváltó és ezzel elismerjük, hogy rászorulunk segítségére. A szertartás a Miatyánk elimádkozása után az áldozással fejeződik be. Ezután a hívek a szentsír előtt imádkoznak és csendben virrasztanak.

Az Egyház nagypénteken szigorú böjt megtartását kéri a hívektől. A 18 és 60 év közötti hívek háromszor étkezhetnek, és egyszer lakhatnak jól, valamint 14 éves kortól a húsételek fogyasztásától is tartózkodni kell. A hívek ezzel az önmegtagadással fejezik ki szeretetüket Jézus iránt. A nap folyamán a templomokban elhangzik a lamentáció (Jeremiás siralmai) és keresztút-járást is tartanak.

Végigjárva Jézus keresztútját biztosak lehetünk benne: az utolsó szó Istené. A keresztút segít megértenünk a történelem drámáját, de bennünket, hívőket biztosít arról, hogy az utolsó nap nem a nagypéntek, hanem Húsvét. A Húsvét pedig a jó győzelme a rossz felett, a szeretet győzelme a gyűlölet felett, a végtelen jóság, Isten, a feltámadt Élet győzelme.

Forrás: Magyar Katolikus Egyház

The post Nagypéntek appeared first on Mária Rádió Erdély.

Nagycsütörtökön hagyományosan a Katolikus Egyház székesegyházaiban a főpásztorok az egyházmegyéjük papságával koncelebrálva délelőtt olajszentelési szentmisét vagy más néven krizmaszentelési szentmisét mutatnak be. Ekkor szentelik meg azokat a szent olajokat, amelyeket többek között a keresztség, a bérmálás, a papszentelés, a templomszentelés vagy a betegek szentségének kiszolgáltatásakor használnak. Ezen a szentmisén az evangélium elhangzása után a papság megújítja a szenteléskor tett ígéreteit, kifejezve ezáltal közösségét a főpásztorral és az egész Egyházzal.

Az esti liturgia az utolsó vacsorát, Jézus elárultatását és elfogatását tárja elénk, a szenvedéstörténet kezdetét. Az utolsó vacsora az első szentmise és az Oltáriszentség alapításának az ünnepe. Jézus ezen a vacsorán adja a főparancsot: „Szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket” (Jn 13,34). Olyan tanítás ez, amelynek szolidaritásra és összetartásra vonatkozó üzenete a mai világban különösen is időszerű. Az ószövetségi olvasmány (Kiv 12,1–8. 11–14.) felidézi az egyiptomi kivonulás éjszakáját. A zsidó pészah, a húsvéti lakoma áldozati báránya Krisztus előképe. A szentlecke (1Kor 11,23–26) az utolsó vacsora termét jeleníti meg, ahogy Jézus a tanítványainak ezt mondja: „Vegyétek és egyétek, ez az én testem…”. Jézus saját testét és vérét hagyja ránk, hogy lelkünket táplálja, vére által megszabaduljunk a bűntől és az örök haláltól.

A nagycsütörtöki evangélium (Jn 13,1–15) a lábmosást tárja elénk, azt a cselekedetet, amellyel Jézus, az Úr és Mester a legalantasabb munkát vállalva mosta meg a tanítványok lábát. Ez a cselekedet örök időkre szóló példaadás, hogyan kell egymást alázatos szívvel szolgálni.

Az esti szentmise elején a jelképek az utolsó vacsora örömének hangulatát idézik. A liturgia színe fehér – ezért van a pap fehér miseruhában –, az öröm hangjaként szól a mise elején az orgona, és virág díszíti az oltárt. A Dicsőségre minden templomban megszólalnak a harangok, a csengők, az orgona, majd a Glória bevezető sorait követően nagyszombat estig elnémulnak. A mély gyász jeléül ezután csak a kereplők szólnak. A néphagyomány szerint ilyenkor a harangok „Rómába mennek”, és megjelennek a szomorúság, a fájdalom jelei is. Megrázó ellentét, ahogy Jézust azon az estén árulják el, amelyen szeretetének legnagyobb jelét adja.

A szentmise részeként az áldozás után az Oltáriszentséget a pap a templomon át elviszi őrzése helyére, egy mellékoltárhoz vagy egy kápolna tabernákulumába. Ez a cselekedet Jézus elfogatását, elhurcolását jelképezi. Ezután történik az oltárfosztás, amikor is eltávolítanak az oltárról minden díszt, beleértve az oltárterítőt is, emlékeztetve minket Jézus elfogatására és a passió kezdetére. A szertartás végén a csend jelzi a Jézus szenvedésével együttérző fájdalmat.

Forrás: Magyar Kurír

The post Nagycsütörtök appeared first on Mária Rádió Erdély.