The post Jób… és az élet appeared first on Mária Rádió Erdély.

Szűz Máriáról beszélni egyszere könnyű és nehéz. Könnyű, mert személye emberközeli, és mindenki azonosulni tud vele, viszont épp ebből adódik a nehézség is. Annyi jelzővel, megtisztelő címmel illetjük, hogy mindazok mögül már nehezen sejlik fel Jézus anyjának személyes valósága. Ki is ez a nő, aki központi helyet foglal el a keresztény, azon belül pedig különösen a katolikus hitrendszerben?

Ha azt mondjuk, hogy nagyon fontos Mária személye a katolikus emberek számára, akkor szinte meglepő, hogy a Szentírás milyen keveset beszél róla, alig hússzor említi meg, Pál apostol szinte tudomást sem vesz róla. Az evangéliumok viszont adnak némi betekintést személyére vonatkozólag, pár szavát vagy neki tulajdonított mondatot, éneket (lásd „Magnificat”) is feljegyeztek, amelyek jó kiindulópontok, ha meg akarjuk érteni Máriát. Először is a gyermekségtörténetekben olvashatunk arról, hogy Mária, a Názáretben élő fiatal lány igent mondott az isteni kérésre, és már a házasságkötés előtt vállalta, hogy gyermeket fog szülni. E miatt a cselekedete miatt nevezte Máriát „paradox hősnek” a dán evangélikus filozófus, teológus, Søren Kierkegaard (aki Lutherhez hasonlóan nagy Mária-tisztelő volt), hiszen amikor Mária igent mondott, azt is vállalta, hogy lányanyaként a társadalom peremére fog szorulni. Isteni közbenjárásra József feleségül veszi Máriát, ezzel megóvja őt és gyermekét a teljes kivetettségtől, de a kereszténységen kívüli hagyomány szinte máig felrója Máriának ezt a cselekedetét. Nem ez az egyetlen konfliktus a gyermekségtörténetekben, hiszen nehezen érthető, miért meséli el Lukács evangélista a tizenkét éves Jézus elvesztését. Ez az esemény úgymond egy anyának sem válik becsületére, viszont a szerző fontosabbnak tartotta Jézus Istenben való növekedését bemutatni, mint Mária személyét oltalmazni. És jól járt el, mert megjegyzi, hogy Mária, akárcsak korábban, most is megjegyzi az elhangzó szavakat („megőrizte szívében”), és elgondolkozott rajtuk. Valójában Lukács ezzel többet mond, mint ha elhallgatná az esemény: Mária hisz Fia küldetésében, igyekszik megérteni őt, fejlődni akar a hitben. Mária nem más, mint Jézus Krisztus első hívője („az első keresztény”). Ezt erősíti meg a szintén közismert kánai menyegző is: Mária Fiára mutat, amikor segítséget kérnek tőle, és arra biztat, hogy tegyék azt, amit Jézus mond. Ez a Máriáról szóló keresztény tanítás lényege és maximuma.

Az evangéliumok arról is beszámolnak, hogy alkalmanként Mária felkeresi az országot járó és tanító Jézust, de legfőképp ott van a keresztnél Fia halálakor. További sorsáról nem mond semmit, amit majd az apokrif iratok sora és a néphagyomány igyekezett pótolni. Az viszont biztosnak tűnik, hogy Mária tisztelete már a korai egyháztól jelen volt a kereszténységben, különböző ima- és liturgikus gyakorlatban. A Szentírás alapján a keresztények vallották, hogy Mária szűz volt, amikor a Szentlélek által megfogant méhében a gyermek Jézus, és szűzies magatartását továbbra is megőrizte. Máig tartó érdeklődés tárgya, hogyan is kell értelmezni Mária szülés utáni szüzességét, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy az evangéliumok helyenként Jézus testvéreiről is beszélnek. A katolikus hagyomány válasza röviden az, hogy a „testvér” kifejezés unokatestvért is takarhat az arám nyelvben, míg a szülés utáni szüzesség Máriának Isten iránti teljes elköteleződését jelenti. Érdekes tény viszont, hogy csak ezzel a kérdéssel foglalkozó egyházi, zsinati döntés (avagy dogma) nincs, hanem a többi Mária-tanítással kapcsolatban kerül említésre, mint olyan, amit mindenki természetesen elfogad.

Tulajdonképpen csak egyetlen zsinati dogmánk van Máriáról, miszerint ő istenanya (Theotokosz, 431 Efezus), vagyis tőle született názáreti Jézus tanítása, áldozata és feltámadás által Isten Fiának bizonyult. Emellett van még két Mária-dogmánk, amelyek elfogadásuk módszere miatt a katolikus egyház sajátjai (tartalmilag máshol is vallják): Mária mentes az áteredő bűntől (Immaculata, 1854, IX. Piusz pápa), illetve halála pillanatában, Jézus érdemeire való tekintettel Isten felvette Máriát a mennybe (Assumptio, 1950, XII. Piusz pápa). Ez utóbbi a most ünnepelt Nagyboldogasszony ünnepe, ami jól mutatja, hogy a keresztény hagyomány már a hivatalos megfogalmazás előtt is vallotta azt, hogy Mária halála után részesült az üdvözülésben. Ebben a keresztény ember reményének beteljesedését láthatjuk, miszerint a halál nem a megsemmisülés pillanata, hanem az Istenhez tartó utunk része. Az utóbbi két, pápák által megfogalmazott tan úgynevezett excatedra tanítás, amelyek formáját a többi keresztény egyház kifogásolja.

A hivatalos egyházi tanítás mellett igencsak gazdag a néphit Mária-kultusza, gondolhatunk itt Lourdes-ra, Fatimára, mint az egyház által is elismert zarándokhelyekre, vagy még vizsgálat alatt álló Međugorjére. A Mária-tisztelet minden formája jó, amíg megfelel Mária kánai menyegzőn megfogalmazott akaratának: „tegyétek, amit a Fiam mond!” Mária soha nem akarta elfoglalni Jézus helyét, hanem követi őt, és ezért rendkívüli módon tiszteljük őt. Személye foglalkoztatja a kortárs teológiát, hitkeresést is: a Magnificat miatt sokaknak ő a társadalmi igazságosság mellett kiállás példaképe, akik pedig a nők helyzetét vizsgálják, Mária egyeseknek a felsőbb akaratnak való önalárendelés modellje, vagy ellenkezőleg, a család mellett elköteleződött keresztény nő prototípusa. A nemzeti hagyományok is jelképként használják személyét, nemcsak a magyarok Nagyasszonya, hanem a románok számára ő az ország virágoskertje, a lengyelek számára ő a nemzet királynője, és hosszan sorolhatnánk. Máriát követni, tisztelni annyit tesz, hogy paradox hőssé válni: akkor is teljesen ráhagyatkozni Istenre, ha nem mindig értjük velünk kapcsolatos akaratát, mert tudjuk, hogy Istenben minden az ember javára válik.

András Szabolcs

Megjelenik a Vasárnap hetilap 2023. augusztus 20-ai lapszámában.

Forrás: romkat.ro

Fotó: pexels

The post Mária, a nő, aki követi Fiát appeared first on Mária Rádió Erdély.

„Egy olyan témáról szeretnék beszélni most nektek, amit a jezsuiták talán kevesebbszer szoktak emlegetni, de annál többször jár a fejükben. Egy olyan téma ez, ami valahogyan értelmet ad minden olyasminek, amit szoktatok látni a jezsuitáknál, ahogyan imádságot tanítunk, ahogyan megkülönböztetésről beszélünk.

Úgy lehetne ezt magyarra fordítani, hogy előrehaladás. Ez egy olyan kifejezés, amit Szent Ignácnál, sokszor emlegetett. A „magis” szó azt jelenti, hogy azt keressük a választásainkban, ami jobban segíti Isten dicsőségét megmutatkozni, jobban alkalmassá tesz bennünket arra, hogy Istent az életünkben megmutassuk, fölcsillantsuk.

Amikor szellemek megkülönböztetéséről beszélünk, akkor is ott van ez a kérdés, hogy Isten felé haladok-e, hiszen minden utána következő dolog ekkor lesz érvényes. Akkor kezdek tudni segíteni valakinek, amikor azt látom, hogy kezd az Isten felé haladni. Az egyik hely, ahol Szent Ignác beszél erről, amikor a jezsuita életet mutatja be. Arról beszél, hogy aki a jezsuita életre vállalkozik, az két dolgot tartson szem előtt: elsősorban Istent, másodsorban pedig azt, hogy a jezsuita élet egy olyan út, amely az Isten felé vezet. Azért érdekes ez, mert tulajdonképpen nem csak a jezsuita életről beszél, hanem mindenfajta értelmes életről.

Nem tudom, hogy volt-e már olyan érzésetek, hogy az életetek nem halad semerre, hanem pang, csak telik egyik nap a másik után, mintha nem történne semmi. Elfutott egy év, vagy kettő, három, és mintha a lényegét tekintve ugyanott lennék, mint előtte. Maga az, hogy létezik ez a belső érzékünk arra, hogy valahogyan az életünk halad-e előre, egy nagyon izgalmas kérdés. Amikor az értelmes életet keressük, akkor a belső érzékre kell rácsatlakoznunk.

Ennek az előrehaladásnak alapvetően köze van Istenhez, talán azért is nem szoktuk olyan sokszor használni ezt, mert nagyon könnyen félre lehet érteni: sokan úgy érzik, hogy halad előre az életük, de ezt anyagi dolgokban mérik, vagy megvalósult projektekben.

Ezt értem el, azt értem el, másokkal összehasonlítom magam. Ez a fajta előrehaladás előbb vagy utóbb lelepleződik, hogy ez üres, hogy voltaképpen nem sok minden történt. Amikor mi jezsuiták ebben próbálunk segíteni embereknek, hogy értelmes legyen az életük, akkor az első dolog az, hogy Isten felé szeretnénk irányítani. Ebben segítenek nagyon a lelkigyakorlatok, de alapvetően az is fontos, hogy az életem valahogyan egy út legyen. Gondolja meg mindenki, hogy annyira halad majd előre minden lelki dologban, amennyire kivetkőzik önszeretetéből, önakaratából és önérdekéből.

Tehát amikor azt érzem, hogy nem halad az életem, valószínűleg olyasmiről van szó, mintha a saját akaratom, a kényelmem, így egy finom hálót fonna körém, talán először csak észrevétlenül. De aztán amikor észreveszem, akkor már általában azt veszem észre, hogy most már sokkal nagyobb erővel visszafog, mint azt szeretném. És akkor ezek a szép dolgok, mint megkülönböztetés vagy magis, ezek egyszer csak semmit sem jelentenek. Azt veszem észre, hogy ezek távoli fogalmak, amik számomra nem jelentenek semmit.

Az én életemben, amikor még a Műszaki Egyetemre jártam, akkor volt egy ilyen krízis időszak, és annak ez volt a lényege, hogy csinálom, csinálom a dolgokat, feladatokat oldok meg az egyetemen, és valahogy azt érzem, hogy nem haladok előre. Ebben az időben nagyon sokat segített, hogy szabad évet vettem ki, és egy közösségben dolgoztam önkéntesként. Reggeltől estig nagyon sokat kellett segíteni értelmi fogyatékos fiatalokat, akikkel együtt éltünk. Soha életemben nem dolgoztam annyit, de nagyon-nagyon éreztem, hogy ennek értelme van, és fogalmam sem volt, hogy mi értelme van, de valami elindult. Olyan helyzetbe hoztam magam, önkéntelenül is, ami kivett ebből az önmagam körül forgásból és tanított szolgálni, a gyakorlatban.

Arra biztatlak, hogy valamikor keress egy kis időt arra, hogy ezt a kérdést felteszed magadnak, hogy hogy állok az életemben az előrehaladással? Ha úgy érzed, hogy igen, haladok, akkor arra próbálj figyelni, hogy ennek van-e lelki dimenziója, hogy az Istennel kapcsolatban van ez az előrehaladás, vagy pedig csak valamilyen ilyen egészen világi értelemben érted. Hogyha pedig nincsen előrehaladásod, ha elégedetlenséget érzel magadban, hogyha valami megállt, akkor ne ijedj meg, adj időt! Ez egy nagyon fontos idő tud lenni, ne kapkodó módon változtass, hanem úgy, hogy figyelj erre a vágyadra, és engedd, hogy megmutatkozzon az a pillanat, amikor döntési lehetőséged van, amikor lehet, hogy valami radikális változtatásra leszel készen. Ez nem lesz végtelenül sok idő, és valószínűleg nem is holnap fog eljönni, de

fogod érezni, hogy mikor van itt a változtatás ideje.

Ha elindulsz ezen az úton, akkor az ígéret nem az, hogy könnyű lesz az életed, hanem az, hogy lesz értelme minden küzdelmednek, utólag fogod érezni, hogy igen, ennek volt értelme, mert előre vitt. Az életed egyre inkább másoknak adott élet lesz, és alkalmas lesz arra, hogy Isten egyre inkább meg tudjon mutatkozni rajtad keresztül mások számára, szeretetével, figyelmességével, jelenlétével.”

Forrás/fotó: 777blog.hu

The post Mit tegyél, ha megrekedtél az életedben? appeared first on Mária Rádió Erdély.

Mellőzve most a pogánykori vagy zsidó számmisztikát, nyelvünk hét-szóbokrából – ami bizonyára a hét nap hetes számára utal – ahány ág, annyi új hajtás. De most Pünkösd után ne ezek jelentés-elágazásaival foglalkozzunk, hanem teljünk el a Lélek hét ajándékával.

Bizonyára van köze a hetes szám teljességéhez (sőt!), de sorba véve kiderül, ezek az ajándékok életünk egészét átfogják. Mindenikre szükség van: bölcsesség, értelem, tudomány, jámborság, tanács, erősség, istenfélelem.

Ezek mind olyan lelki finomságok, melyek biztosítják az átjárást lelkünk és a Szentlélek között. Rajtuk keresztül jár át minket Isten Lelke, és befolyásol a jó irányába. Létajándékok. Jelzik, hogy életünknek szellemi, vagy még inkább spirituális alapjai vannak. Ez alapozza meg emberlétünk, boldogságunk, „sikerünk” titkát. Ezeken keresztül ismerjük fel a Szentlélek kiáradását a maga hétköznapi konkrétságában.

Ajándékok, mert nem kell értük fizetni. De nem is lehetne. Megvenni sem. Ingyen vannak. Sokszor azért nem merünk, nem tudunk velük mit kezdeni, mert ránk erőltetik nap mint nap: „mindennek ára van”… S nem értéke.

Isten viszont ingyenes szeretetből ajándékoz meg, magával. Ő nem az árcédulát nézi, hanem egyszerűen ad, és örül, ha adhat. Ezért az Ő ajándékának (életünk, természet, levegő, víz, egészségünk, szeretteink,- vagyis minden) nem ára, hanem értéke van: a szeretet. Az érdek nélküli szeretet. Ami nem jár. Amit nem lehet kiérdemelni. Csak kapni lehet és várni. Elfogadni, befogadni, ajándékként, mint a gyermek. Legfeljebb kérni. De azt nagyon. És a kérés nem rendelés. Nem lehet előre, vagy egyből imádsággal kifizetni. Lassan, lépésről lépésre, fokozatosan nyújtja nekünk. S ha kegyelmével összedolgozva tágítjuk a befogadói teret, élesítjük lelki antennáinkat, akkor az eredmény a növekedés. Növekedés a lélekben, a hitben, a szeretetben, az erényekben. Igaz, hogy ezt az életben – még ha intenzív is az istenkapcsolatunk- évtizedekben lehet lemérni.

Mi sokszor úgy képzeljük, hogy utolsó percen majd ráhúzunk, mint a vizsgák előtt, magánórákat veszünk, s akkor megtörténik a csoda. A hegy alatt hamar abrakolva meg is van a teljesítmény.

Egy édesapa személyesen is meg akart győződni arról, hogy fiának manapság mit kell tanulnia az iskolában, hogy majd sikeresen le is tudjon érettségizni. Bement és az osztályfőnökkel elbeszélgetve megkérdezte:

– A fiamnak ezt mind meg kell tanulnia? Nem lehetne könnyebb, gyorsabb és rövidebb utat választani? A tanár így válaszolt neki:

– Nézze, önnek természetesen igaza van. Van arra is lehetőség, hogy a könnyebb és a rövidebb utat válassza a fia. Minden csak attól függ, hogy a kedves fia mi szeretne lenni. Amikor az Isten tölgyfát akar, ahhoz akár húsz évre is szüksége lehet. A tököt viszont két hónap alatt is megérleli, csak öntözni kell…

Kedves testvéreim,

így vagyunk mi is. Keresztségünk óta a Szentlélek bennünk is lakást vett. De ahhoz, hogy kibontakozzék, hogy ajándékai megjelenjenek bennünk, és gyümölcsöt teremjenek, évek hosszú érlelésére, lelkünk művelésére van szükség. Egy életen át kell dolgoznunk azon, hogy Isten tetszése szerint formálódjon a személyiségünk, hogy az eltemetett istenarcot felszínre hozzuk. Ez olyan, mint a horizont, amely egyre távolodik, ahogyan közeledünk feléje. de ebben a befejezetlenségben van egy izgalmas lüktetés. Hiszen, ha engedjük, a Lélek által lángra lobbanunk, mint az égő csipkebokor, és izzik lelkünk az Istennel összekötő szeretetkapcsolattól.

Henri Boulad SJ atya úgy fogalmaz, hogy a „Szentlélek kikotorja a lelkünk mélyén lerakódott tapasztalataink folyammedrét, és arra ösztönöz bennünket, hogy vessünk le magunkról minden nehézkedést, szabadon, kiüresedve engedjük, hogy betérjen hozzánk, és feltüzeljen.” Ő nem engedi, hogy frusztrációkból, kiábrándultságokból, megszokottságokból, félelmekből burkot vagy páncélt, falakat építsünk, akadályokat emeljünk az ő friss fuvallatának útjába. Hanem folyton sürget, ösztönöz, „piszkál”, hajt, lendít, sodor, nyugtalanít, hogy ne érjük be a minimummal. Vágyjunk a szentségre, akarjunk csak azért is, még jobban szeretni és Istenre figyelni.

A Szentlélek ajándékait szemlélve rájövünk, hogy ezeken keresztül nemcsak Istenhez kötődünk, hanem mindinkább egymáshoz is. Mert ezek megszüntetik az elidegenedést, az önzést. Ő van jóra késztető, alkotni akaró, segíteni óhajtó vágyaink mögött. A Lélek serkent, amikor küzdünk az igazságtalanság ellen, amikor harcolunk az igazságért (tollal, szóval, kiállással, a jog eszközeivel), a Lélekkel működünk együtt, amikor valami jót akarunk megvalósítani: szülőként, földművesként, tanárként, orvosként, reál- és humán szakterületen egyaránt.

A Szentlélek biztosítja a szelet életünk hajójának vitorláiba. Vegyük sorra ezeket az ajándékokat:

Bölcsesség
A bölcs ember a véges dolgokban a végtelent keresi. Gondolkodásának szellemi alapja nem a rész, hanem az egész. Ahogyan Hamvas Béla fogalmaz: „Nem csak a kultúra, az ember is; nemcsak a természet, a természetfeletti is; nemcsak a lélek, a szellem is; nemcsak az élet, hanem az is, ami az életen túl van. És mindez nem külön, egyenként, hanem minden együtt… Az egészet együtt nézni”.

Természetesen az életkor előre haladtával, a tapasztalatokkal gazdagodva, emberileg is lehetünk bölcsebbek. De a Bölcsesség Lelke arra képesíti az embert, hogy prófétai módon lásson és láttasson. Segítségével nem lesznek idegenek, ijesztőek Jézus szavai, Isten elgondolásai, ízesebb lesz a világ, amelyben élünk, természetessé válik a természetfölötti, és nem kell erőszakot vennünk magunkon azért, hogy Isten szeretetében helytálljunk. A bölcsesség Lelke elűzi szívünkből a közönyt, elménk ernyedő hangulatingadozásait, és amikor kötelességeinket meg kell tennünk, ad hozzá humort, könnyedséget, derűt, hogy ne legyünk komorak, ne fásuljunk bele a hűségbe. Akkor vagyok bölcs, – vagy legalábbis törekszem a bölcsességre -, amikor az Isten elgondolása szerinti életet kedvelem.

Úgy nézem és látom a dolgokat, ahogyan Isten. Ehhez nem elég az öntelt tudás. A Bölcsesség Lelkének birtokában higgadtan végiggondolhatók a folyamatok, leszűrhetők a mindenki javát előmozdító következtetések. Egységben látni, meglátni az események közti összefüggést, helyesen értelmezni, helyes döntéseket hozni, értékeket rangsorolni, fontossági sorrendet fölismerni, a felismert igazság szerint élni – erre csakis a Szentlélek képesíti az embert.

A bölcsesség nem a sok kis igazság káoszát, hanem a Nagybetűs Igazságot juttatja érvényre, ezzel elősegítve a rendezett békét, a közjót is. „Isten balgasága bölcsebb az embereknél” (1Kor1, 25)

Értelem

Az Értelem Lelke segít kibogozni elhomályosodott elménk okoskodó gubancait. Manapság az okosság sokszor rafináltságot, túlzott óvatosságot, kételkedést, a felelősség megkerülését jelenti. Inkább kerülnénk a kockázatot, ha nem éri meg, nem teszünk egy lépést sem. Az értelem viszont azért adatott, hogy megértsük azt, amit már tudunk. Az értelem a logikus gondolkodás képessége. De nemcsak emberi síkon lehet értelmes valami.

Az Értelem Lelke segít meghajolni Isten elgondolásai előtt. Belelátunk Isten „fantáziájába”. Segít, hogy abban is értelmet lássunk, ami nem lelkesít, vagy szokatlan. Aminek emberileg látszólag nincs értelme. Az Értelem lelke összehangolja elménkben a hit igazságait, rájövünk, hogy ezek a titkok rokonok egymással, és bizalommál ráhagyatkozunk a minden értelmet felülmúló Isten gondviselésére, aki látja, tudja mindennek okát és célját, és aki hitünk logikájában is következetes. Az értelem lelke segít bepillantani hitünk titkainak a fátyla mögé, s így könnyebben el tudunk igazodni egyházunk tanításában is. Az értelmes hívő ember nem okoskodik, nem kétségbe von, hanem egyszerűen csodálkozik.

A Szentlelkes értelem nemcsak érti az Úr szavát, hanem érzi a Biblia szavainak ízét, érti a kegyelem lényegét. Egyházunk is az értelem ajándékának birtokában vigyázza a hitletéteményt, hirdeti az örömhírt a történelem sodrában, tudva azt, hogy az Ő útjai nem a mieink, mégis mindennek csak Ő ad értelmet. Csak akkor értjük meg a lényeget, ha a Szentlélek működik bennünk. Az Értelem lelkének közbelépésével életünk kudarcai, nehézségei, fájdalmai is értelmet nyernek. Egy nagyobb összefüggés részei lesznek.

Egy 40 éves feleség mesélte: „Az élet időnként meglepetéseket tartogat. Mennyi csodálatos emlékem van az elmúlt 40 évből! Jók is…rosszak is. Láttam a pigmeusok táncát. Úsztam az Indiai óceánban. Kagylókat gyűjtöttem Zanzibár szigetén. Láttam keringő derviseket Khartoumban, Szudán fővárosában és egy lázadást Ugandában, Khampala közepén. Éreztem a szantálfának, a tömjénnek és a mirhának az illatát. Emlékszem a nyitott kanálisok, az égő szemét, a rothadó hús és a száradó teveürülék fojtó szagára. Ébredtem muzulmánok reggeli imádságának hangjára. Hallottam, ahogyan felrobbant egy taposóakna. És hallottam pisztolylövéseket ünnepléskor, lázadáskor, félve, dühösen. Egy AK47-est rám szegeztek, amikor ellopták az autónkat. Tudom, sok minden van az életben, amit még nem tapasztaltam, és élhettem volna teljesebb életet is. Meglep, hogy ez nem központi témája életemnek. Most megpróbálom elképzelni magamat 50, 60, 80 évesen. Mekkora boldogságot jelent, hogy még a fél életem hátravan. További negyven év tele lehetőségekkel, tapasztalatokkal, emberekkel. Még negyven évig élhetek azzal a férfival, akit szeretek. És gondozhatom unokáimat is. További negyven évig járhatok Isten útjain és szerethetem őt. Meg vagyok lepve…(Pam Ferguson)

Tudomány

Az emberi tudomány szükséges. A sok információt rendszerezni, „szakosítani” kell. Az igazolható ismeretek tárháza, ha jól használjuk, segít az életminőség javításában. Azóta, hogy szakítottunk a „jó és rossz tudás” fájáról, értelmünkbe is beférkőzött az önzés, a gőg. Pedig a tudás önmagában nem boldogít. Nem önmagáért van. S még csak nem is kellene versenyezni azért, ki szerzi meg, hogy az általa megkaparintott hatalommal visszaélhessen. Jézus szerint – ahogy Mártának mondja – „csak egy a szükséges”. (Lk10, 38)

A tudomány ajándéka megszenteli az értelem munkáját. A Tudomány Lelke döbbent rá arra, hogy a mindentudást csak Isten birtokolja. Ő adja a gondolkodás képességét. Tehát tőle ered a megbízás is, tehát vele kutassuk az élet rejtélyeit, ne nélküle. Einsteinnek tulajdonítják a mondást miszerint, a tudomány első kortya az ateizmus, de a pohár alján ott az Isten. Egyik barátom, aki sajtkészítő mester szokta mondani: a sajt nem más, mit a tej elrugaszkodása az örökkévalóság felé…. CS Lewis angol író egyenesen úgy fogalmaz: „A tudományban egy vershez írt jegyzeteket látunk, a kereszténységben a verset magát.” A Tudomány Lelke arra képesít, hogy közkinccsé tegyük kamatoztatott tudásunkat, a közösség javára és Isten dicsőségére. A teremtményeket a Teremtőhöz fűződő viszonyukban szemléli.

A Szentlélek ajándéka, ha egy tudós fejében nemcsak kipattannak, hanem meg is ragadnak a gondolatok, s azokat az igazság szigorával végigköveti, a megfelelő következtetéseket levonva. A Tudomány Lelke serkenti a gondolkodás karizmájával megáldott embert, hogy mint folyó a tenger felé, feltartóztathatatlanul az Igazság kikötőjébe jusson. A Tudomány Lelke segít mindannyinknak, hogy a természet függönye mögött meglássuk az Alkotót, a múlékony világ mögött az Örök szeretet Istenét, hogy felfedezéseinkben is Őt áldjuk és alázatosak maradjunk. A valóságot segít felfedezni, mindenféle hamis, vagy felszínes információkat kecsegtető, olcsó hasznossága dacára. Ha szeretnéd, hogy amit megtanultál megjegyezd, kérd a Tudás Lelkét.

Jámborság

Manapság gügye, álszent, élhetetlen, bugyuta stb. jelzőkkel illetik az olyan embert, aki jámbor. Ez nem illik egy férfihoz. Ha jámborkodik, arra vall, hogy ő nem „emancipált”. Holott a jámborság, mint készség, magatartás a leginkább emberhez méltó. Főleg Istennel való viszonyában. Ez a normális magatartás. A helyes vallásosság módja. Hogy amikor Istennel szóba állok, bármilyen tudás, végzettség birtokában bármilyen munkaterületen, életállapotban, legyen bennem kellő áhítat, kegyelet, megilletődöttség, tapintat. Nem törhetek be elefántként a porcelánboltba, hisz Isten szent. Le kell húznom sarumat, mint Mózes az égő csipkebokor előtt. A szent dolgok tisztelete és komolyan vétele, akár a médiában, közbeszédben, ugyanúgy a vallásosság erényének része, mint az imádság. A Jámborság Lelkének segítségével lassan a szívemmel kezdem látni a dolgokat, eseményeket. Aki jámbor, érzi az Úr közelségét. Megilletődve hull térdre, áhítattal közelíti meg a Személyes Titkot. Arcra borul Isten előtt. A Jámborság Lelke képesít az Istennel szembeni gyöngédségre, tapintatra. Egyfajta tiszta szeretet, ősbizalom ez, ahogyan a gyermek odabújik édesanyjához, akár felnőttként is… A jámborság a bizalom lelkülete. Nem bárgyú együgyűség, hanem Isten szeretet-otthon melegének átérzése. A jámbor ember érzékeli, hogy Isten szeretetének erőterében van.

Tanács

Még a legnagyobb pozícióban lévő, felelős beosztású emberek is alkalmaznak tanácsost (elnöki tanácsos, jogtanácsos, szakértő, stb.), hogy jó döntést hozhassanak. Mert a döntés felelősséggel jár. Számunkra a Szentlélek a legjobb tanácsadó. Az Ő „véleményét”, „szaktanácsát” kérjük ki, amikor hétköznapi vagy ünnepi újaink útkereszteződésébe kerülünk. Egy emberi kapcsolatban, a mindennapi feladatainkban való eligazodáshoz, kételyeinkben, bizonytalankodásaink idején. Tájékozódásunkhoz, a zavaros, kilátástalan helyzetekben, vagy a „sok ismeretlenes egyenletek” megoldása idején, amikor már nem elég a földi okoskodás – az ő tanácsára van szükségünk. Különösen az eszmék, hitek, világnézetek piacán, vagy amikor nem tudjuk hol a bűn vagy az erény, az erkölcsös vagy hitvány döntés vízválasztója.

A Szentlélek segít megkülönböztetni a hegyet a vakondtúrástól, „a gyöngyszemet az üvegcseréptől, a Szépséget a Rúttól, a keskeny utat a szélestől.”

Kérjük Őt akkor is, amikor dilemmáink vannak, amikor szorítóba kerültünk: vállajak-e még gyermeket, milyen munka fér össze a családi életemmel, nélkülözzek-e inkább itthon, vagy messze a családtól, a több fizetés oltáráén feláldozzam lelki nyugalmamat és szeretteimet…

Egy középkorú hölgy, aki a betegápolás mellett döntött, mert nem lehetett családja, így vallott erről utólag: „Érte mindent elvetettem- írja szent Pál. Észak Amerikában azt tanultam, hogy a szabadság egyenlő a választási lehetőségekkel. Az egyik üzlet 135 féle gabonapelyhet árul. Ekkora választási lehetőség megbénít. Hogyan tudnék ennyi félét kipróbálni. Huszonévesen azt gondoltam, mindent meg tudok tenni. Sokat segítek az egyházban, megházasodom, családom lesz, normális életet élek. Aztán 35 évesen váratlanul rájöttem, hogy nemsokára eltűnik az életemből a gyermekvállalás lehetősége… Választásainknak következményei vannak. Mégsem bánom életem egyetlen döntését sem. Azzal, hogy most szegény embereket segítek, néhány dolgot kizárok az életemből. Mégis szabadnak érzem magam, mert nem nyitok ki minden ajtót, amely mellett elhaladok… Ha Jézust követem, el kell fogadnom, hogy az út szűk, s a hűséggel nem jár együtt a végtelen választási lehetőség… A szűk út határai a szükséges mederbe terelik az energiáimat. Ha hajlandó vagyok csaknem mindnet nélkülözni, mély lelki elhivatottságot élhetek meg…(Susan Classen)

Lelki erősség

Bátorságnak is nevezhetjük. A fitnesz edzőtermek és élményfürdők világában sokan testi erejükkel büszkélkednek, jól felépített izmaikra támaszkodnak. Celebként ünneplik és tapsolják őket. De mily hamar cserbenhagyja testi erejük, ha valami pszichés vagy lelki megrázkódtatás éri. Mennyi lelkierő kell egy konfliktus elviseléséhez, egy csalódás megemésztéséhez, mily könnyen összeroppanunk egy betegség, egy lelki trauma kapcsán. Lelki erőnk sincs úgy magunktól, csak „felülről”, a Lélek képesít rá. A léleknek kell igazán erőben lennie, akkor jöhet az ép test. Az erősség Lelke segít egészséges kockázatot vállalni, akár erőnkön is felül, ha az Isten országáért van. Ha nem az egónk, a hírnév, a becsvágy, a bírvágy hajt, ha nem a siker vagy a versenyszellem motivál minket.

A Szentlélek által erősített ember tudja elviselni a gyengeséget, a törékenységet, azt hogy mások is hibáznak, és ment meg a vakmerőségtől. A lélek ereje bátran kezdeményezi a jót. Képes kitartani benne ellenszélben is. Megmaradni a jóban. Szembeszállni a rosszal, kiállni hitünk mellett, kitartani egy elhatározásunkban, helytállni a kísértések idején, kibírni a szenvedéseket, a „gyűrődést”, állni a sarat akkor is, amikor „külsőleg” nem motivál semmi… – ehhez a Lélek erejére van szükség.

Aki elveszíti a lelkierőt, aki elszakad a Lélektől, az lelkileg hamar legyengül: megalkuszik, sodródik, leépül, megfutamodik, kétszínűvé válik, feladja a küzdelmet és összetörik. A Szentírás szerint az apostolokat, akik a Lelket várták, „erő töltötte el”. Ilyen értelemben mondja Jézus is Máténál: „A mennyek országa erőszakot szenved, és az erőszakosok ragadják meg…” (Mt 11, 12)

Istenfélelem

Még a keresztények között is akadnak olyanok, akik „félnek” az Úr félelmétől. Szent Pálnál olvassuk: „Félve és remegve munkáljátok hát üdvösségeteket!” (Fil2, 12). Az ószövetségben valóban létezett egy ilyen irtózásszerű félelem a találkozástól: aki szemtől szembe találja magát az Úrral, úgy hitte, azt ember nem tudja elviselni. A zsidó gondolkodás szerint, ha teljesítetted valaki kérését, „féled” az illető személyt.

A keresztény lelkiség azonban teljesen mást ért istenfélelem alatt. Nem rettegünk Istentől, hisz ő szerető Atya. Nem akarja a bűnös halálát, hanem, hogy az megtérjen és éljen. Tehát nem beteges, pszichológiai értelemben vett félelem, nem szorongás. A Szentírás szerint: „a bölcsesség kezdete, az Úr félelme.” (111. zsoltár)

Az istenfélelemnek inkább az alázathoz van köze. De ez azt is jelenti – ahogy a latin tremendum szó jelzi -, hogy megrendülök a szentségtől. Elfog szent és üdvös félelem, komolyság, amikor Istennel állok szemben. Ez nem sorvasztó, aggályoskodó, pokoltól való félelem, amely elbátortalanít, megijeszt és menekülésre kényszerít, hanem ami felemel, lendít, üdvös, mert a javamra válik. Az alázat, a humilitas, a földdel egyenlő érzés, a helyes testtartásom a Mindenhatóval szemben.

És pont az ő Hatalmas Keze emel fel, mint ahogy a katicabogár csendben, nyugodtan leszáll nyitott tenyerünkre. Ez az üdvös félelem abban segít, hogy a világ dolgait ne bálványozzuk, ne váljanak azok kárhozatunkra, hanem lelkünk javára. Elismerem Istent Istennek. Én teremtény vagyok. Nem a büntetésétől félek, nem valami bűnös félelem ez, – nem teljesítettem kötelességemet, s emiatt ő most engem a porba sújt -, hanem meghajlok felfoghatatlan szentsége előtt. Érzem fölséges jelenlétét, és tisztelettel elismerem, mert szeretem. Félni inkább attól félnék, ha elveszíteném az ő szeretetét. Tisztelem Isten szabadságát, hiszem, hogy minden titokzatossága ellenére szeretetének fénye beragyogja életemet.

Az Istenfélelem Lelke tehát arra képesít, hogy alázatos tisztelettel, megrendülve, a Fönség és a Titok kapujában újra és újra átöleljem az Urat. Amikor az ember imádkozik, ez a hódoló, rászoruló, a Tőle való függésünket kinyilvánító és beismerő állapot a legméltóbb emberi magatartás Teremtőjével szemben.

Igen, testvéreim! A Szentlélek Isten anyanyelve, kommunikációs csatornája. Velünk való kapcsolattartásának megnyilvánulási formája, bennünk lakásának látható, érezhető garanciája. Találóan jegyzi meg Balás Béla ny. kaposvári püspök: „Szentlélek nélkül a vallás nyögvenyelős, dögunalmas, komikus és elavult erőlködés. Lélektelenül a szentség csak szenteskedés, Istent gyalázza, embert alázza. A Személyes Szentlélek nélkül a hittan csak lecke, az erkölcs gátlássá silányul, a hazáról csak szavalnak, a világ kísértéssé torzul…”

Ferenc pápa még annak idején, 2013-ban, a hit évében egy különleges és egyszerű hasonlattal világított rá, hogyan imádkozzunk. Azt hiszem, ezt az ajánlatot bárki elfogadhatja és megvalósíthatja. Már azzal, ahogy keresztet vetünk. Ujjainkat egymás mellé szorítva, tenyerünket kiegyenesítve köszöntjük, kérjük a Szentháromság áldását. A Szentatya azt ajánlja: minden ujjadra mondj egy imát. Naponta.

A hüvelykujjad van hozzád a legközelebb… Imádat azokért kezdjed, akik a legközelebb állnak hozzád… Őket jegyzed meg a legkönnyebben. Fontossági sorrendben is ők vannak legelöl. Értük imádkozni édes kötelesség.

Következő ujjad a mutatóujj. Vele azokért imádkozz, akik számodra utat mutatnak. Akikre felnézel. Akiknek sokat köszönhetsz. Tanáraid, papjaid, orvosaid, keresztszüleid, nagyobb „mentoraid”… Szükséged van a támogatásukra, a bölcsességükre, hogy majd te is utat mutathass másoknak. És nekik is szükségük van a kegyelmi tisztánlátásra, hogy másokat vezethessenek.

Aztán a középső ujjad. Ez az ujjad a középső, és a leghosszabb. A legmagasabb, amikor összeteszed a tenyered. Imádkozz a közösség vezetőiért, az államfőkért, a magas beosztású, választott tisztségviselőkért, hogy hallgassanak a Szentlélek sugallataira, a nehéz döntésekben. Ezzel az ujjal azokért imádkozz, akiktől hazád, országod, a népek sorsa függ, akik alakítják a közgondolkodást, mert nekik is szükségük van arra, hogy Isten kalauzolja őket.

A negyedik ujjad a gyűrűsujjad. Sokan nem tudják, de ez a leggyengébb ujjunk. Ha nem hiszed, kérdezz meg egy zongoratanárt… Ez az ujj emlékeztet a leggyengébbekre, a nálad is gyöngébbekre, akiknek sok bajuk van, akiket levert a betegség, akik fogyatékkal élnek. És imádkozz a házaspárokért is, akiket a gyűrű hűségre emlékeztet.

Utoljára marad a kisujjad, a legkisebb az összes közül. Így kell látnunk magunkat Isten előtt. Utolsókból lesznek elsők, mondja Urunk Jézus. A kisujjad emlékeztessen magadra. Imádkozz magadért, gyöngeséged tudatában.

De sorrendben te maradj a végére, hogy lássad a helyes perspektívát, az arányokat. Hogy megfelelő szemszögből szemléld igényeidet, vágyaidat, szükségleteidet, hogy jobban imádkozhass azokért is, akiket Isten rád bízott.

Jöjj el, Szentlélek, hét ajándék Istene!

Sebestyén Péter

Forrás: katolikus.ma

Fotó: pixabay

The post Hét ajándék appeared first on Mária Rádió Erdély.